Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gitárerdő a pampákon

Van, aki fákat vág(at) ki ilyen-olyan okból, más meg pl. minden gyerekének ültet egyet a kertben, hogy együtt nőjenek fel.

Mai történetünk is az ültetésről szól, még ha szomorú apropóból is. A helyszín Argentína, a történet kezdete pedig a 60-as évekbe nyúlik vissza, amikor a 28 éves bohém Pedro Martin Ureta és a 17 éves gyönyörű Graciela Yraizoz talákoztak. Gyorsan össze is házasodtak, bár környezetükben senki nem hitt abban, hogy a kapcsolat hosszú életű lesz.

article-2292155-18975C01000005DC-23_634x397.jpg

Történt egyszer, hogy Graciela egy repülőről meglátott egy farmot, mely felülről úgy nézett ki, mint a fejéshez használt vödör. Kitalálta, hogy az ő farmjukon meg lehetne egy erdő, mely a kedvenc hangszerét, a gitárt formázza. Addigra már született 4 gyerekük, a "pörgős" fiatalasszony ellátta a háztartást és - ahogy az egy farmercsaládban lenni szokott - erős hátországot teremtett férjének és a családnak. Lelkesen tervezgetett, férje pedig állandóan halogatta a kezdést.

Indulhat a tujamentés

A tavalyi pusztító cudar év után a megmaradt tuják megmentéséhez már most hozzá kellene kezdeni. A tujákról szóló posztok érzékeny területet érintenek, már csak azért is, mert sokan érzik becsapva magukat, hiszen a drágán vett növényük gyatrán viselkedik, miközben más kertjében, vagy a vad mediterrán vidékeken maguktól is szépen díszlenek.

A cordobai Alcazar palota parkjában évszázadok óta jól érzik magukat az örökzöldek.jpgA cordobai Alcazar palota parkjában évszázadok óta jól érzik magukat az örökzöldek

Mindenki hallott már a fák királykategóriájának eme nagyszerű képviselőiről, melyek Észak-Amerikában, pontosabban Kaliforniában és kissé meglepő módon Kínában honosak. Előbbi helyhez köthető az örökzöld (avagy tengerparti) mamutfenyő (Sequoia sempervirens) és az óriás (avagy hegyi) mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum), míg a Távol-Keleten él a kínai mamutfenyő (Metasequoia glyptostroboides). A három fajta mindegyike külön családot alkot a ciprusfélék közt, de mivel azokon belül egyedüli tagok, ezért monotipikusnak hívják őket.

redwoods.jpg

Kaland Tiszakürtön

Mielőtt bárki nekiindulna az ősz színekben pompázó Tiszakürti Arborétum felfedezésének, feltétlenül kérje el a recepción a botanikus kert történetét összegző írást, amelyet Tálas László igazgató jegyez. Ebből megtudja a látogató, hogy nem maguktól nőttek a növények, a Tisza-vidék életerőt sugárzó fái a ma már országosan is meghatározó fásszárú-gyűjteményben.

012 Ahány korona annyi szín.JPG

Hévízi anzix

A látogató Hévízen október utolsó, november első napjaiban is igen kellemes napokat múlathat. Még az sem baj, hogy hullik a hó, ahogy idén. Hévíz fő attrakciója a tó. Érdekes, míg a város - legalábbis, ami a parkoló autók, buszok, és az este világító szállodai ablakok számát illeti - tele van, addig a fürdőépületekben mindig találni szabad nyugágyat.

A tó reggeli ködben

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek