A látogató Hévízen október utolsó, november első napjaiban is igen kellemes napokat múlathat. Még az sem baj, hogy hullik a hó, ahogy idén. Hévíz fő attrakciója a tó. Érdekes, míg a város - legalábbis, ami a parkoló autók, buszok, és az este világító szállodai ablakok számát illeti - tele van, addig a fürdőépületekben mindig találni szabad nyugágyat.
A tó reggeli ködben
A tó vize csak emlékeimben meleg, most elég hűvöske. A helyiek mondják, hogy a közeli bányamozgások miatt csökkent a melegvizes forrás hozama, de állítólag újra a melegedés javára billen a mérleg. Mindenesetre a vízben még ilyenkor is pompáznak a tündérrózsák.
Színesedő vízi park
Kint 2, a vízben 25 fok van
A fürdőzés mellett a séta is kellemes időtöltés Hévízen. Sok helyre ugyan nem lehet menni, de aki lassan jár, órákig bámészkodhat. Igaz, hogy Hévízen a tó és víz a fő kellem, de a helyi önkormányzat igen sokat ad a város környezetére, és a kertészkedők tudják, nemcsak a költés fontos, hanem a meglévő értékek megőrzése is.
Ez meg is látszik: a növények csodásak, hatalmas fejű árvácskák trükkös kiültetésben, mókás tökfigurák, muskátlihalmok és ritka örökzöldek pompáznak mindenfele. Ami dicséretes, hogy semminek nincs híja, vagyis Hévízen eszébe nem jut senkinek egyetlen palántát elcsaklizni, a virágágyáson átgázolni, a nagy falfelületekre pingálni.
Vadszőlő a szálloda falán
Ha távolodunk a városka központjából, a házak kertjeiben és előttük a növényözön folytatódik. Errefelé a flórafantázia már szabadon ültet és ápol mindenfélét, nem ártana e kertésztörekvéseket megregulázni, biztos nyerne belőle Hévíz.
Kerti díszből nincs hiány
A begóniák egyelőre megúszták a hideget
Télre készülő díszfüvek
Az öreg fák csodásak, évszázados platánok, mocsári ciprusok botanikai gyűjteménye pontosan mutatja, hogy mire képesek, ha magukra hagyva, olyan helyen élhetnek, ahol jól érzik magukat.
Lassan színesedő mocsári cédrus
Ilyenkor jól látszik, miként versenyeznek az egymáshoz túl közel telepített növények
És még nem is beszéltünk az egészen Keszthelyig vezető pompás sétaútról! A régiek a vizes környezetbe való lombos és örökzöld fákat ültettek, a mai kertészek pedig a vizes élőhelyek növényeit szedték össze. Külön előny, hogy mindent feltábláztak. A négy kilométeres gyalog(kerékpár)útról le sem kell lépni, és egy különleges láperdőbe érünk, amelyet kicsit művivé tesz az utat szegélyező ciprussor, de ezt még biztos a Festeticsek ültették.
Az út végén Keszthely
A tóból kifolyó csurgó melletti (berki) sétaút bejárása is elhúzható néhány óráig. Tízezer éves tőzeges lápon vezet át a langyos patakocska. Ha van idő, érdemes a késő ősszel mozgolódó halakat is megfigyelni. A kárászok, compók, keszegek, jászok mellett akváriumi halak is feltűnnek, biztos ide engedik az otthoni medencét kinövő példányokat.
A berki leeresztő csatorna kiváló langyos élőhely
Hévízen virágra mindig futja. Látszik az is, hogy a helyi önkormányzat sem az anyagon, sem a munkadíjon nem spórol. A köztereken minden évszakban zsúfolásig tömöttek a virágtartók, ágyások. Tavasszal csodás tulipánokat láttam falkában, most már az árvácskák sorjáznak végeláthatatlanul.
A járda melletti örökzöldeket felkopaszították, így nem zavarják az arra járókat
Kár, hogy a tó előtti sétaplacc platánsorához közeli ágyásba miniárvácska került. Szerencsétlenek hiába vannak sok ezren, képtelenek fejecskéiket a rájuk hulló levelek fölé emelni. Nem lehet könnyű tisztogatni az ágyást, mert a hagyományos levélfésű leszakíthatja a virágokat. Marad a kézi levélszedés, vagy a gépi lombfúvó és utána a gereblyézés.
Nemcsak összegyűjteni, el is kell szállítani
Kis sétával Egregyre jutunk, ahova helyi bor is csalogat.
Egregyi szőlő
Egregyi román templom a régi temetőben
Ha valaki a hétvégén arra jár, és az időjárás is kegyes lesz, mindenképpen érdemes egy kicsit körülnézni.
Jó hétvégét!
Utolsó kommentek