Best of 2013

Az év utolsó napján összeszedtük, 2013-ban mely Kapanyél-posztokat szerettétek a legjobban. Ez "csak" egy 10-es lista, de összességében elmondható, hogy egyre többen követitek rendszeresen az oldal eseményeit, aminek természetesen nagyon-nagyon örülünk! Reméljük, a jövőben is velünk tartotok, addig is itt az idei BEST OF Kapanyél:

10. A komposzthalmot nemcsak rakni, bontani is kell

Az ilyet komposztot a kiszórás előtt homogenizálni, szitálni kellene.jpg

Régi népélet naptára

2012 dec_1.JPG

December - Karácsony hava

1. hét:

- december 31. (Szilveszter): Ha éjjel esik, reggel pedig süt a nap, rossz termés lesz.

A városok kertes részein sokan panaszodnak az etetőkből elmaradó énekesmadarakra. Az enyhe időjárás mellett az esetek többségében nem a vadászgató macskák, hanem a szarkák tehetők felelőssé. Tavalyelőtt én is végigjártam a szarka-kálváriát.

birdfeeder-c-fr-mtpmcg211-sm-0429.jpg

Azt a csatát megnyertem, de állandóan résen kell lenni, különben az énekes vs. szarka háborúban területük megőrzésében pátyoltjaimnak nem tudok segíteni. (Rögvest hozzáteszem, a szarka is énekesmadár.) Ahogy sokhelyütt, kertünkből is eltűntek a pintyek, rigók, cinkék, pedig teli etetők és itató is várja őket. Néhány bátor cinke kivételével nem látogatják a dióbéllel töltött kosarat, tágas etetőt, a verebek és a didergő galambok is elmaradtak.

Boldog karácsonyt!

385620786813317795_Z02KP5r8_c másolata.jpg

Minden kedves Olvasónknak boldog, békés karácsonyt kívánunk.

A Kapanyél csapata

Régi népélet naptára

2012 dec_1.JPG

December - Karácsony hava

52. hét:

- december 24. (Ádám-Éva): Ha karácsony éjjelén havazik, az nagyon sok jót ígér.

- december 25. (Karácsony): "Fekete karácsony - fehér húsvét." Ha ezen a napon borús az idő, esik vagy havazik, akkor szép nyár, jó termés lesz. A fordítottja is igaz: ha süt a nap, rossz nyár várható, és rossz lesz a termés is.

- december 26. (Karácsony, István): Ha szép idő van, jó termés lesz.

- december 27. (János): János nap, ha borús, a termény igen dús - tartja a népi megfigyelés.

Az Európai Unió statisztikája szerint a hulladékok több mint 40 %-a szerves anyag. A biohulladék feldolgozására számos megoldás létezik, amelyekkel minőségi szerves trágyát, energiát vagy alternatív üzemanyagot állíthatunk elő. Ezek közül általában technikai vagy gazdasági okokból nem mind érhető el.

Cikk6_kép1.jpg

A legismertebb és leginkább megvalósítható természetes folyamat a komposztálás, amely a mikroorganizmusok, víz és oxigén közös tevékenysége következtében humusszá alakítja a szerves hulladékot. Az eljárást három csoportba oszthatjuk:

Különösen az év végi ünnepek során értékelődnek fel a családi ételköltemények. Növénybarát olvasóink, ha máshonnan nem, posztjainkból számos alkalommal kedvet kaphattak élő fűszernövények tartására. Az otthon fűszert termesztők megtapasztalhatták - minden tisztelet a szárítmányok forgalmazóinak -, hogy más az íze az ételnek, ha frissel fűszerezik. Az illatos, ízes mini kertecskék a hideg hónapokban is megélnek, elférnek egy-egy nagyobb zöld területen, a legjobb helyük a télikertben, zárt verandán lenne. De a konyhaablakban vagy világos előszobán is megélnek.

cropped-dsc_1364-modifier5.jpgNem rossz a szárított, de a friss az mégiscsak más

Sok madárbarát panaszkodik, hogy bár teli minden etető, a kis tollasok mostanában alig látogatják a terített asztalokat. Egy-egy cinke, feketerigó vagy veréb ugyan tiszteletét teszi, de az előző évek decemberi időszakához képest számuk mindenképpen elenyésző.

IMG_6393.JPG

Szakemberek szerint azonban aggodalomra semmi ok. Nem történt más, mint hogy se igazán hideg, se hó nincs, így egyelőre kerülnek bennünket, mert mégsem éhenkórászok ők!

Régi népélet naptára

2012 dec_1.JPG

December - Karácsony hava

51. hét:

- december 21. (Tamás):Sok más téli naphoz hasonlóan e napon is meg lehet jósolni, ki lesz a majdani férj. De Tamás napja inkább a disznóölésről híres. Úgy tartják, aki ezen a napon egyszer disznót öl, annak azután minden évben le kell vágnia valamit, mert különben Tamás pusztítja el valamelyik állatát. Az ekkor vágott disznónak tamásháj a neve, amely gyógyítja a keléseket. Másutt úgy tartották, hogy az e napon levágott disznó sózott vére gyógyítja a köszvényt.

Általában Mikulás napján indul a karácsonyfaszezon, így volt ez idén is. Most már látszik, hogy a általában maradtak a tavalyi árak. A faiskolások szerint a kiadásaik növekedtek, de a vásárló nem szívesen ad többet a fáért, hiszen karácsony táján a pénznek sok helye van. December első napjaiban főként az iskolák és az irodák vásároltak tekintélyesebb méretű fákat. A nagy, immár lakossági kampány jó egy hete tart, ott az 1-3 méteresek iránti kereslet a jellemző.

P1280098.JPG

A faiskolások szerint a vásárlással nem érdemes várni, mert december első napjai után úgysincs friss vágás, hiszen a portéka többségét már novemberben kivágták. Az idei kínálat zöme magyar fa, de tekintélyes mennyiség érkezik Dániából is. A jellemző árak nem változtak 1 év alatt: a meleg lakásban leveleit gyorsan elveszítő, viszont illatos luc méteréért nagyjából ezer forintot kérnek az árusok, míg az ezüstfenyőt ötezerért adják, a nordmann ára 6-7 ezer forint.

"Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja." A Gergely-naptár életbe lépése előtt Luca napjára esett a napforduló. Ilyenkor volt a leghosszabb az éjszaka, a legrövidebb a nappal.

A néphagyomány szerint a december 13-ra eső nap a gonosz elleni védekezés jegyében telik el: nem szabad kölcsönadni, vagy -venni és tilos a házimunka is. Az ajtóba, ablakokba fokhagymafüzért raktak, hogy elűzze az ártó szellemeket, boszorkányokat.

fokhagymakoszoru.jpg

Ahogy közelednek az ünnepek, a lakás díszítgetése mellett az illatoknak is egyre fontosabb szerep jut. A drogériákban kapható szagűzők nagyon népszerűek, de minek költenénk ilyesmire, ha magunk is könnyen készíthetünk - ráadásul természetes - illatosítókat.

5140_1.jpg

A lakásban terjedő illatoknak persze nem csak karácsonykor van nagy szerepe: ingatlanosok szokták ajánlani, hogy véletlenül pont fahéj vagy frissen sült sütemény illata lengje be az eladni kívánt lakást, amikor a potenciális vevő érkezik. Személyes élményem ezzel kapcsolatban, amikor lakáskeresésnél az egyik helyről szinte menekültünk az átható babgulyásszag miatt, pedig elvileg nem lett volna rossz a hely. Sebaj, utólag már jobb, hogy így történt.

A felszólítás hallatán talán megjelenik lelki szemeink előtt a kép, ahogy a műanyag asztalt és székeket éppen betonozzuk lefelé, vagy beássuk a földbe. Pedig nem erre gondoltunk...

A fák, bokrok növekedésének alakítása nem újdonság a kertészek körében, gondoljunk csak a spalírra nevelt gyümölcsfákra, alma-, körte- vagy szőlőlugasokra. Két ausztrál művész viszont nem elégedett meg ennyivel: a fák irányított növését művészi szintre emelték. Peter Cooknak 3 fügefa formája adta az ötletet, hogy élő faszék nevelésével próbálkozzon.

pook_in_chair_02.jpgPeter Cook 2008-ban az akkor 10 éves fotelben

Régi népélet naptára

2012 dec_1.JPG

December - Karácsony hava

50. hét:

- december 13. (Luca): "Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja." A Gergely-naptár életbe lépése előtt Luca napjára esett a napforduló. Ilyenkor volt a leghosszabb az éjszaka, a legrövidebb a nappal.

"Ebbe a kertbe csicsóka pedig nem kerül!" - mondta ellenmondást nem tűrve kerti ügyekben már edzettnek mondható urbánus feleségem, miután egyik felvidéki kalandozásomból nejlonzacskónyi csicsókagumóval tértem haza. A göcsörtös bögök láttán talán igazat is adhattam neki, hiszen oly' kevés ideje van, hogy azt a konyhában múlassa, miközben finomságokat kell készíteni kényes ízlésű leányainknak és tömegételt az udvarlóknak. A szerzeményt tavasszal meg sem kóstoltuk.

Alapos tisztítást igényelnek a csicsóka gumók.JPG

Sebaj, hamar terv készült a gumók tudományos használatáról. Ha nem is értem el gyors gasztrosikert, legalább kicsiben megismerem a szép nevű növényt. Az ellenállás majd enyhül, gondoltam, ha előállok a bő terméssel és ragyogó népi receptjeimmel, mert a csicsóka igen egészséges étek: nyersen harapva, reszelve, vékony szeletekre vágva salátákhoz adható, párolva, főzve szószok készülhetnek belőle, de darabjaiból más gyümölcsökkel ízesítve turmixot is könnyedén lehet kotyvasztani.

Borbálaságok

A mai névnaphoz több növény, hiedelem és szokás is kapcsolódik. Ezek közül talán a borbálaág a legismertebb: sok helyen cseresznyefaágat, máshol kilencféle (vagy ahány van a kertben) gyümölcsfa- vagy orgonaágat tesznek vízbe. Ha karácsonyra kivirágzik (ki szokott), akkor újévre férjhez mennek az eladósorban lévő lányok.

DSC_0352.JPG

A szokás Szent Borbála legendájához kötődik, aki pogány apja akarata ellenére keresztelkedett meg, és választotta Krisztust örök vőlegényül. Apja ezt nem tudta megbocsájtani, lányát a provincia prefektusa elé vitte. Borbálát börtönbe vetették, kegyetlenül megkínozták, de a legenda szerint Krisztus a Paradicsom virágaiból koszorút helyezett a fejére, amitől sebei minden reggelre begyógyultak, és más csodák is történtek.

Szent Barabara a toronyban.jpg

Végül lefejezték, az ítéletet saját apja hajtotta végre. Meg is bűnhődött érte, mert hazafelé villám sújtotta halálra.

Ha kertünket felkészítettük már a télre, ideje eltenni a szerszámokat is. Amennyiben az utolsó fűnyírás után nem tettük meg, akkor most tisztítsuk meg a fűnyírót: kefével távolítsuk el a rátapadt fűmaradványokat, és ellenőrizzük a késeket, hátha újra kell élezni őket. A benzines fűnyírót lehetőleg üres tartállyal tegyük el.

A kerti locsolócsövet se hagyjuk kint, nehogy a fagy megrepessze, inkább összetekerve akasszuk fel a szerszámos kamrában, sufniban, garázsban, kinek mije van. Ha nincs, építhetünk is egy kis helyeset, pl. ilyet:

házikó.jpg

Régi népélet naptára

Mzes-adventi-koszor-2-2009.jpg

December - Karácsony hava

49. hét:

- december 4. (Borbála): Ha a Borbála napján vízbe helyezett cseresznyefaág ("borbálaág") karácsonyra kivirágzik, az eladó lánynak közeli házasságra van kilátása. Vághatunk mellé aranyvesszőt, meggyfaágat, orgonát, bármilyen gyümölcsfaágat a kertből, így szép virágos csokrunk lesz karácsonyra. Igaz, az orgonának csak a levelei hajtanak ki, de az is nagyon mutatós.

Borbála-napkor többféle tevékenység is tilos: nem szabad fonni, mert ha rokkához nyúlnánk, Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának. Akárcsak Luca-napkor, nem szabad varrni sem, mert bevarrnánk a tyúkok fenekét.

- december 6. (Miklós): A Miklós-napi időjárás mutatja meg, mi várható karácsonykor: ha Miklós napján hó esik, vége az enyheségnek.

- december 7. (Ambrus): Ha a fagy elmarad, és enyhül az időjárás, karácsonykor jeges idő lesz.

Ambrus a méhészek és mézesbábosok védőszentje. A legenda szerint csecsemőkorában egy méhraj vette körül az udvaron. A méhek ellepték a bölcsőt, bemásztak a gyermek szájába is. Anyja ijedtében felkiáltott: Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle! A csecsemőnek semmi baja nem lett, és a jóslat is bevált: Ambrusból püspök és nagyszerű szónok lett, a "mézajkú prédikátor".

Régi népélet naptára

Mzes-adventi-koszor-2-2009.jpg

December - Karácsony hava

48. hét:

- december 1. (Elza): "Elza-napi éles szél, négyheti széllel jár." A meteorológiai tél kezdete. Ilyenkor fogták be a gazdasszonyok hizlalásra a karácsonyi pulykát.

Advent első vasárnapja. 

Borúsan indul a szombat, de az időjósok szerint a hétvégén többször előbújik a nap, igaz, melegíteni már nem nagyon fog. Mindenesetre reménykedjünk, hogy a reggeli köd hamar felszáll, és mire Tatára érünk a Vadlúd Sokadalomra, már tiszta égbolt alatt figyelhetjük a vadludakat és más vízi madarakat az Öreg-tavon. Ezt az alig 2 km2 felületű mesterséges tavat az északi költőterületekről a Kárpát-medencébe érkező vízi madarak már évszázadokkal ezelőtt felfedezték maguknak, és azóta is minden évben tízezrével érkeznek ide a téli hónapokra. Tavaly számuk meghaladta a 43 000-et, idén is hasonló rekord várható. Pedig már eddig is egyedülálló látványosság volt Európában, hogy madarak egy város kellős közepén alakítsanak ki pihenőhelyet.

tatai vadlúd.jpgFotó: Csonka Péter

Napközben sok program szórakoztatja a közönséget, hogy gyorsabban teljen az idő, amíg délután végre madarak tízezrei húznak be a tóra. Lesznek érdekes előadások, madármegfigyelés, gyűrűzés, gyerekprogramok. A tavalyi hatalmas élmény volt, úgyhogy mindenkinek szívből ajánljuk! Információk és részletes program itt és itt.

A balkonkertészek alig ismerik az évelő szegfűféléket, pedig párnás telepeik pompásan virágzanak a ládákban. Igénytelen voltuk miatt népszerűbbek is lehetnének, és a szegfűfélék történetét vizslatva kiderül, hogy voltak szebb napjaik is. Mellettük szól, hogy jó néhány olyan fajuk van, amelyek - igaz dísztelenül - különösebb gond nélkül a szabadban is átvészelik a telet. Ráadásul meg se kottyan nekik, ha a virágládájuk átfagy.

12714.jpgCsüngőszegfű

Az időjárás kellőképpen megalapozza az ünnepváró hangulatot, most már csak a díszítést kell megoldani, mert vasárnap kezdődik az adventi időszak. Az előrelátó kertész a birtok téliesítése során összegyűjthetett néhány hozzávalót, de még most sem késő körülnézni a portán. Letört faágak, tobozok, falevelek, bogyós ágak most is akadnak még, ezek remek alapanyagok egy adventi naptár elkészítéséhez. A legegyszerűbb, ha karácsonyig csak "vágjuk a centit", amihez pl. a képen látható módon beszámozzuk a színes leveleket, és minden nap leveszünk egyet a madzagról.

2.jpg

Ahogy hidegszik az idő, egyre inkább csak a meleg szobából pillantgatunk ki a kertre és a kis tavunkra. Ha jól felkészítettük a télre, nem kell aggódnunk, hogy milyen állapotban köszönti majd a tavaszt.

Madáritató

madáritató_forrással.jpg

A madaraknak télen is szükségük van az itatóra, ezért télen se feledkezzünk meg róla! Ha befagy, törjük fel és távolítsuk el a nagyja jeget (óvatosan a baltával, fólia van a jég alatt!), öntsünk egy-egy fazék forró vizet az itatóba. A maradék jég hamar lehűti, nem kell attól félni, hogy a madarak megégetik magukat, viszont néhány órára fagymentes itatót biztosítunk nekik.

Ne feledkezzünk meg a madáretetőről sem! Nagyon fontos: ha elkezdtük etetni a madarakat, és odaszoktak a kertbe, hóolvadásig - általában március elejéig - folytassuk az etetést!

Régi népélet naptára

november_1.JPG

November - Szent András hava:

48. hét:

- november 25. (Katalin): „Ha Katalin kopog, a karácsony locsog, ha viszont locsog, a karácsony kopog.” Egyes vidékeken dologtiltó nap a nőknek: tilos volt mosni; máshol éppen a férfiaknak: tilos volt szántani.

- november 30. (András): "Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján." - András napja a legjelentősebb házasságjósló nap. A lányoknak egyedül, titokban kellett végrehajtaniuk a praktikákat. Pl. ha egy elcsent férfigatyát tettek a párnájuk alá, éjjel megálmodták, ki lesz a férjük. Hogy fokozzák a hatást, böjtöltek is: 3 szem búzát ettek és három korty vizet ittak egész nap.

A másik jósló módszer a gombócfőzés volt: a gombócokba férfineveket tartalmazó cédulákat tettek, az elsőként feljövő gombóc rejtette a jövendőbeli nevét.

András-nap utáni vasárnap kezdődik advent.

A kertben és a konyhában nagy mennyiségű szerves hulladék keletkezik, amit számos gazda szemetesbe dob vagy eléget, ezzel rontva a környező lakosok életminőségét. Amennyiben törődünk a természettel és a környezetünkkel, válasszuk a hulladék hasznosításának legmegfelelőbb módját: alakítsuk át minőségi trágyává. Erről szól a komposztálás.

Cikk3_kép1.JPG

Lámpát a növényeknek!

A teraszról, kertből még csak néhány napja kerültek be a lakásba, verandára, téli kertbe a növények, de a fényszegény helyeken máris megkezdődött a levelek versenye a jobb helyekért. Aki szokott digitális készülékkel fotózni, van állványa és egy hétig nem mozdítja el, érdemes megvizsgálni, hogyan tornáznak a dísznövények a kevéske fényért. Nappal 4-5 óránként kellene pontosan ugyanarról a növényegyüttesről fényképet készíteni, majd a számítógép képernyőjén egymás után le kell játszani a sorozatot, s kiderül, ki-ki hogyan próbál több fényhez jutni.

A legjobb lenne, ha egymást sem árnyékolnák.jpgA legjobb lenne, ha egymást sem árnyékolnák

A legtöbb szobanövény életében kritikus napok következnek. Bár a kertből csak telelőre bekerülteknek az első hetek "meleg fürdőt" hoznak, és látványos fejlődésnek indulnak, később azonban fakulnak, nyurgulnak, elhagyják eredeti formájukat.

Reggelente egyre többször jelennek meg az ablakpárkányunkon a cinkék, sokszor be is kopognak. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, "hazajöttek" és szólnak, hogy éhesek. Pedig csak az üvegen levő apró rovarokat kapkodják, ill. a saját tükörképüket "fenyegetik", és eközben koppan a csőrük az ablaküveghez, ahogy az MME honlapján olvashatjuk.

Cinikék-2012-18.JPG

Azért nem baj, ha már most elkezdjük etetni őket, nem fogják visszautasítani a finom falatokat. Viszont, ha belekezdtünk, már felelősséggel tartozunk az odaszoktatott madarakért, ezért tavaszig (március vége, április eleje) folyamatosan táplálnunk kell őket. Van is kit, mert szerencsére az amúgy is gazdagnak számító hazai madárvilágból sok faj kedveli a lakott területeket.

Bár mindkettő édeskés, körülbelül ennyi is a hasonlóság. Amúgy nem rokonok, az édesburgonya a nevén kívül még csak nem is burgonyaféle. Tavaly találkoztunk először: egy recept kapcsán keresgéltem és találtam nagy nehezen batátát. Aztán kicsit utánanéztem, mi fán is terem, és érdekes dolgokra bukkantam.

08037db1bee505264f7033fe3485a47d.jpg

Régi népélet naptára

november_1.JPG

November - Szent András hava:

47. hét:

- november 19. (Erzsébet): "Szent Erzsébet napja tél erejét szabja." Ha Erzsébet-napon havazik, azt szokták mondani, "Erzsébet megrázta a pendelyét (vagy a dunyháját)".

A hétvégén kicsit ködös, de fagymentes idő várható, úgyhogy még mindig lehet a kertben tenni-venni, de akár trópusi hangulatú programot is választhatunk a szürkeség helyett.

P1040519.JPG

Novemberi gombaságok

A vadon termő gombák a takarítás nagymesterei: ha nem vennének részt az elhalt növényi anyagok lebontásában, néhány évtized alatt több méteresre vastagodna az avarréteg, így be se lehetne menni pl. gombászni az erdőkbe. De szerencsére itt vannak, Magyarországon a gombafajok száma 2000-nél is több. Igaz, ezek kis töredéke ehető, szedhető, de a többiek legalább végezhetik a dolgukat, míg a vadgombák szerelmesei minden évszakban megszedhetik kosaraikat. Nincs ez másként novemberben sem, mostanában is érdemes keresgélni erdőn, mezőn, vagy akár a föld alatt, ha van hozzá disznónk vagy kutyánk és engedélyünk (ld. kép).

24_nyariszarvas.jpgNyári szarvasgomba (Tuber aestivum)

A kökényprojekt

Már régóta szerettem volna kökénypálinkát készíteni. A végső lökést az idei, igen jól sikerült ringlófőzet még nyers italának kóstolásakor összejött barátok társalgása adta. Kökénypálinkát készíteni igazi kihívás. Most már tudom, hogy erősíti a családi köteléket, viszont egy hétköznapi használatba fogott konyhában zajló kökénytartósításhoz biztos lábakon álló házastársi kapcsolatra van szükség. Egy-egy kökényfeldolgozás után érthető, miért számít a magányos manók csemegéjének.

A jobb oldali rotyogó kökény húsa már elhagyta a magot, bal.JPG

Amikor a beszámolót írom, már rotyog a kevéske kökénycefre, a szilvapálinkában már fél napja ázik a patxaran, jó pár üveg különböző állagú lekvár, zselé készült, és az utolsó pillanatban talált üres üvegekbe került szörp is. Vagyis a nehezén túl vagyunk.

Régi népélet naptára

toll.jpgTollfosztás

November - Szent András hava

46. hét:

- november 11. (Márton): "Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik."   A Márton-nap és a liba kapcsolatának fennköltebb magyarázata, hogy a legenda szerint a végtelenül szerény Szent Márton, amikor Tours püspökévé akarták szentelni, elbújt egy libaólba, de a szárnyasok hangos gágogással elárulták.

A praktikus ok ugyanerre a kapcsolatra, hogy ekkorra hízott meg a liba akkorára, hogy már le lehetett vágni. Innen a mondás: „Olyan kövér, mint Szent Márton lúdja”. A Márton-napi lúdsütéshez időjóslás is társul: ha a lúdpecsenye mellcsontja fehér, kemény, havas tél várható; ha szürkés, akkor enyhe lesz az idő. A népi megfigyelések szerint a karácsonyi időjárásra is lehet következtetni: "Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál." Sokfelé úgy tartják, e nap időjárása megmutatja, milyen lesz majd márciusban az idő.

E napon már iható az újbor, így rendszeresen voltak nagy lakomák, bálok. Úgy tartották, minél többet iszunk e napon, annál erősebbek, egészségesebbek leszünk. Ezzel párhuzamosan dologtiltó nap is: a mosás, teregetés a jószág pusztulását okozná. A gazdasági év vége, ekkor számolnak el a pásztorok a behajtott jószággal, és az utolsó piacnap is ekkor van.

Komposztálni jó!

Magyarországon fejenként átlagosan évi 430 kg-ot is meghaladó mennyiségű hulladékot termelünk. Ennek akár 45 %-a is állhat biohulladékból (településenként ez a szám 40-70 % között mozog), amit főleg a kertekben levágott fű, levelek, ágak, gyümölcsök, növényi hulladék, faforgács, konyhai hulladék tesz ki. A hulladék elégetése vagy illegális helyeken való lerakása veszélyes és törvénybe ütköző. Jobb, ha inkább hasznunkra fordítjuk a nyersanyagokat, és nem költünk mesterségesen előállított műtrágyára. Most induló sorozatunk ebben próbál segíteni.

cikk1_kép1.jpg

Diómagonc vagy oltvány?

Különböző kertekben három diófám is van, de termésüket csak ebünk ropogtatja elégedetten, és a madarak csipegetik télen. Anyósom, családunk legnagyobb diófelhasználója elégedetlen, pedig mindent megteszek, hogy a kedvében járjak. Fogalmam sincs, milyen fajtájúak, mert az egyik bő termő ugyan, de a termés apró. Ha már sikerül az acélkeménységű héjat feltörni, kiderül, az íze is finom. De a törés… Ám e fa további előnye, hogy terjedelmes lombkoronája nyáron kiváló árnyékot ad, és ami szintén mellette szól: nem kell permetezni.

A világ legvastagabb diófája.jpgA világ legvastagabb törzsű diófája - nem az enyém

A hideg idő közeledtével sokan már kitették a madáretetőket, elkészítették a kertben vendégeskedő süncsalád vackát. A rovarokra viszont nem nagyon gondolunk. Pedig ők is szép számban laknak a környezetünkben, csak nincsenek annyira szem előtt. Megbújnak a farepedésekben, kövek vagy az avar alatt, miért is kellene foglalkozni velük?

Mert megérdemlik. Egyrészt több rovarfaj nagyon sok hasznot hajt a kertésznek azzal, hogy pusztítja pl. a levéltetveket. Másrészt egy részük ritka, így megérdemlik a védelmet, ahogy a gyakoribbak is, mert őket meg a táplálékláncban fölöttük állók veszélyeztetik. Így aztán semmi okunk nincs, hogy ne építsünk nekik rovarszállót, ahol megbújhatnak, vagy akár hosszabb távra be is rendezkedhetnek.

picike.jpg

A gombászás kiskátéja

A gombakedvelők igazán örülhetnek a mostani esős időszaknak, mert még számos ehető gomba nő novemberben is. Persze nem árt, ha tudjuk, hol kell keresni.

Tűlevelű erdőkben jó eséllyel keresgélhetünk az őszi időszakban, és a meghatározásnál sokat segít, ha tudjuk, milyen típusú fenyvesben jártunk. Lomberdőkben a savanyú talajú részeket figyeljük, ahol sokféle zuzmó- és mohafaj nő. A kidőlt fatörzseken, tuskókon eső után nagyon hamar megjelennek a korhadékbontó fajok,pl. a barna vagy a fehér porhanyósgomba (Psathyrella piluliformis; P. candolleana).

Psathyrella_piluliformis_(Bull.)_P.D._Orton_59628.jpgBarna porhanyósgomba

Gaz fűgazok

Már november van, és még mindig nem lehet befejezni a kerti munkát. Az egyre nedvesebb időjárás miatt minden alkalmat ki kell használni, hogy rendbe tegyük a portát, mielőtt beköszönt a tél. Ha a szélben és a napsütésben délutánra megszárad a fű, még egyszer le lehet vágni. Ez azonban csak ott ajánlott, ahol 6-8 cm-nél hosszabbak a fűszálak, és sok a kétszikű gyom. Ha elmarad az utolsó nyírás, az ilyen helyeken egész télen csúf, kusza gyepet lehet nézni. Ebben a magasságban a kés éppen csak érinti, tetejezi a nyár végi, őszi felülvetés zsengéit.

őszi gyep.jpg

Az elkövetkező napokban sokan kilátogatnak a temetőkbe, vagy - ahogy mi is - útra kelnek, hogy virágot vigyenek szeretteik sírjára, gyertyát gyújtsanak az emlékükre. Mindenszentek (nov. 1.) és Halottak napján (nov. 2.) ki-ki a maga módján emlékezik meg azokról, akik már nincsenek köztünk. Az előző évekhez hasonlóan mi idén is sírkertfotókkal emlékezünk.

_BBB0719 másolata.jpg

_BBB0538.jpg

_BBB0754.jpg

_BBB0456.jpg

_BBB0107.jpg

_BBB0533.jpg

2.jpg

_BBB0939.jpg

_BBB0461.jpg

Fotók: Boldvai Balázs

Régi népélet naptára

_BBB0719 másolata.jpgFotó: Boldvai Balázs

November - Szent András hava:

44. hét:

- november 1. (Mindenszentek): Mindenszentek napja azok ünnepe, akikről a naptár nem emlékezik meg. Erre a napra már be kell fejezni a vetést és más őszi munkákat. Időjósló nap is: aki a téli időjárásra volt kíváncsi, az erdőben levágott egy bükkfaágat. Ha az ág belül száraz volt, akkor enyhe télre lehetett számítani, ha nedves, akkor hideg és sok hó várható. Ha hull a hó ezen a napon, nem olvad el márciusig.

- november 2. (Halottak napja): Halottak napján ill. hetében tilos mosni, nehogy a hazajáró halott vízben álljon. Dolgozni sem szabad, mert megzavarja a holtak nyugalmát. Ha sok eső esik, sok felnőtt hal meg a következő évben.

Faültető Farkas napja

Egy kínai közmondás szerint "a legjobb időpont a faültetésre 20 évvel ezelőtt volt. A második legjobb időpont ma van". Ráadásul október 31. Faültető Farkas napja is, úgyhogy minden amellett szól, hogy a most még várhatóan kellemes időt kihasználjuk néhány facsemete telepítésére.

faültetés.jpg

Fura halloween-növények

Ahogy közeleg All-Hallows-Even, azaz a pogány eredetű Halloween éjszakája (október 31.), mindenhol töklámpás-készítési ötletekbe, faragási útmutatókba botlunk. E nappal kapcsolatban - akár megtartjuk, akár nem - mindenképpen eszünkbe jut az ördög, a pokol, a szellemek, boszorkányok, kísértetek, akik ezen az éjszakán összezavarják az élőket, és persze a hiedelmekhez kapcsolódó állatok: pókok, denevérek is.

A természet szerencsére e napon sem hagy cserben bennünket, hiszen jó pár növénnyel megteremthetjük a halloween-i hangulatot. Nézzünk néhány példát:

ÖRDÖG

ördögnyelv.jpgTüskés anyósnyelv

Több növény nevében is megbújik az ördög. Az angolban "devil's thorn"-nak (ördögtövis) nevezett Solanum pyracanthum viszont magyarul tüskés anyósnyelv, ki tudja, miért… Mindenesetre a növény színe gyönyörű, tüskéi pedig ijesztőek, így jól illenek az alkalomhoz. Ha a májusban vetett magról nevelve megmarad, kb. ilyentájt már akár 2 méteres is lehet. Termése enyhén mérgező.

Régi népélet naptára

P1020138 másolata.JPG

Október - Mindszent hava

44. hét:

- október 28. (Simon): Simon-Júdás napján kezdték Tokaj-Hegyalján a szüretet, melyről így szól a regula:
 "Rég felírta Noé Tokaj hegyormára
Hegyaljai kapás várj Simon Judára."

Sok helyen a Simon-napi hidegről szól a fáma: "Eljön a Simon, Júdás, dideregve fázik a gulyás." vagy "Mögérkezett Simon Júdás, jaj mán néköd pőregatyás."

Ha szép az idő ezen a napon, a következő évben jó termés várható.

Kétféle kertészkedő van: aki komposztál, és aki szemétnek nézi az aranyat érő kerti (és konyhai) hulladékot. A komposztálás a szelektív hulladékgyűjtés tökéletes kiegészítője, ugyanis, ami nem mehet a különböző színű utcai tartályokba, abból növényeleség lehet.

komposzt_kas2.jpg

A komposzthalomba szinte minden rakható, így nemcsak a kertben keletkező csaknem összes szerves anyagot, de a konyhai hulladék harmadát is sikerülhet hasznosítani.

Közeleg a Halloween, sokan már lelkesen faragják az erre a célra szolgáló nagy narancssárga tököket, mások meg azon fanyalognak, minek nekünk megint egy amerikai ünnep, van nekünk így is elég. Pedig a töklámpás készítés nálunk sem volt ismeretlen: öregek mesélik, gyerekkorukban aratáskor a földeken maradt sütőtökökből ők is faragtak vicces fejeket.

tökmező.jpg

Így vagy úgy, az tagadhatatlan, hogy a narancssárga tökök magukban vagy az ősz egyéb színpompás terméseivel, leveleivel kiegészítve nagyon szép látványt nyújtanak kint és bent. Ezért mindenképpen érdemes kihasználni az ilyenkor jellemző tökdömpinget egy kis díszítésre.

díszes ősz.jpg

Mert ha nem, most megteheted! Mindig öröm hírt adni a város zöldítését szolgáló kezdeményezésről, főleg, ha ehhez még jótékony célok is kapcsolódnak. Egyedülálló faültetést szervez a segítettem.hu, Rákosmente Önkormányzata és a WeWood 2013.október 29-én 10 órától Budapesten, a XVII. kerületi Széchenyi utcában.

Segitettem_BB_504x238.jpg

Régi népélet naptára

káposzta1.jpg

Október - Mindszent hava

43. hét:

- október 21. (Orsolya): A káposzta és a kerti vetemények betakarításának napja. Úgy vélték, ilyenkor már ideje mindent betakarítani, mert nem tudni, milyen időjárás jön. Ha sok az eső, kirepedhetnek a káposztafejek, ezért jobb inkább Orsolya napján leszedni. A Somló-vidéken és Kőszeg környékén a szüret kezdete.

- október 26. (Dömötör): A Dömötör-napi hideg szél kemény telet jósol. Juhászújévnek is hívják, mert a juhászok ezen a napon számoltak el a gazdákkal, ill. ekkor hosszabbították meg a szolgálatukat. Az Alföldön ennek örömére állatvásárokat, mulatságokat, "dömötörözést" tartottak.

Erre a hétvégére is igazi kertészkedős-kirándulós időt ígérnek, úgyhogy ne ücsörögjünk a szobában!

P1020138 másolata.JPG

- Ha még nem tettük, a dáliagumókat szedjük fel, és tegyük száraz, hűvös helyre. A kardvirággal és a gumós begóniával is ez a tennivaló. Gumóikat legjobb, ha homokba tesszük.

- Most ültethetünk még bogyósgyümölcsű bokrokat, szabadgyökerű gyümölcsfákat, cserjéket, rózsákat.

- A földiszeder vesszőit vágjuk le, és a nyesedéket hagyjuk a bokor alatt, mert véd a fagytól.

- A balkonládákba is most ültethetjük a teraszra, erkélyre szánt virágok hagymáit.

- A gyepről folyamatosan szedjük fel a lehullott leveleket, de a fák, bokrok tövében hagyjuk ott. A hasznos rovarok áttelelhetnek az avarban.

Szerencsére ezen a hétvégén is sok program közül válogathatunk:

Aki szeret kirándulni, és éppen Baján van, 10-kor még elérheti a Gemenc Zrt. Kikötőjéből induló sétahajót, amely az Avartaposó túra helyszínére viszi az érdeklődőket.

Eger közelében, Szarvaskőben szombaton a csipkebogyóé a főszerep: lehet túrázni, csipkebogyót szedni, hecsedlit főzni. Programok itt.

Noszvajon a birsünnepen sajátíthatjuk el a birsalmasajt készítésének fortélyait, és aki nem evett még birsalmás bablevest, szintén ott a helye!

A Hortobágyon egész hétvégén Daruünnep. A komolyabb fagyokig nálunk maradó darvak száma az utóbbi időkben már 80-100 ezerre nőtt, így elképzelhető, micsoda látvány, amikor késő délután csapatokban húznak a halastavakhoz, ahol az éjszakákat töltik. További részletek itt.

A másik nagyon látványos esemény a hétvégén Tatán az Öreg-tavi nagy halászat, amit 400 méteres húzóhálóval végeznek. A kifogott halakat nemcsak nézni, de enni és venni is lehet. 

Budapesten a Petőfi Csarnokban szombat-vasárnap Országos Kisállat- és Növényvásár.

Szép hétvégét!

Kishantos neve ismerősen csenghet a fenntartható gazdálkodás iránt érdeklődőknek, de más is sokat hallhatott róla az utóbbi időben a földpályázatok kapcsán. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntése alapján ugyanis november 1-től a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság elveszíti 21 éve bio módon művelt földjeit, vagyis megszűnik.

Tegnap a helyszínen ez ellen tiltakozott a Greenpeace Magyarország egy 500 x 150 méteres felirattal, hogy felhívja a figyelmet a földek elvesztésének súlyos veszélyeire.

Save_Kishantos_copyright_Somogyi-Toth_Peter_Greenpeace_2.jpgFotó: Somogyi-Tóth Péter (Greenpeace)

Amint lehullottak a falevelek, indul a szabadgyökeres faiskolai szezon. Ha gyümölcsfa beszerzésére szánják el magukat, akkor ennek ideje az ősz. Az ilyenkor telepített oltványok erednek meg a legjobban. Amíg a földlabdás csemete bármikor ültethető, a szabadgyökeres csak akkor, ha a fa nyugalmi állapotban van.

A telepítés a választással kezdődik.jpgA telepítés a kiválasztással kezdődik

A gyümölcsfajták kiválasztásakor a kert talajának és mikroklímájának figyelembevételével kell magáról a fajról dönteni. A gyümölcsfák többsége oltvány, ami azt jelenti, hogy e házasságba más faj, fajta adja a gyökeret, és más a nemes termő részt. Az adott oltvány alkotórészeinek ismerete azért fontos, mert például azonos fajta más-más alanyra oltva megélhet meszes vagy köves, netán homokos talajon is.

A természetben nagyon sokféle növény él egymás mellett, és ennek a faj- és fajtagazdagságnak meg is van az eredménye: nincsenek jelentősebb betegségek és kártevők. Ezzel szemben egy átlagos kert nem túlságosan fajgazdag, ami melegágya a kártevők, kórokozók elszaporodásának.

Vegyes kultúrák kialakításával és a megfelelő növények társításával nagyon sokat tehetünk kiskertünk egészségéért. Ebben segítenek a gyógynövények is, melyeket növényvédelemre és tápanyag-utánpótlásra egyaránt sikerrel használhatunk. Segítségükkel a terméshozamot is növelhetjük, mert szín- és szagingereket (illóolajok) bocsátanak ki, melyek odavonzzák a hasznos beporzó rovarokat, így nagyobb termésre van kilátás.

image007.jpg

Régi népélet naptára

szőlőfürt.jpg

Október - Mindszent hava

42. hét:

- október 15. (Teréz): Több helyen asszonyi dologtiltó nap: tilos mosni és kenyeret sütni.
Sok helyen ilyenkor kezdenek szüretelni. Egerben ezért Teréz-szedés a neve.

- október 16. (Gál): A halászat befejező napja. A makk érése kezdeti napjának számított azokon a területeken, ahol makkoltató sertéstartással foglalkoztak.

- október 18. (Lukács): A Mecsekalján a gesztenyeszüret napja.

- október 20. (Vendel): A pásztorok védőszentje, Szent Vendel névnapja, ezért sok helyen ezen a napon tartják a pásztorünnepeket.

Erre a hétvégére - legalábbis szombatra mindenképpen - gyönyörű, már-már nyárias időt jósolnak, úgyhogy semmi okunk a szobában ücsörögni. A kertben is van még bőven tennivaló.

kaffeekraenzchen-03_img_308x0.jpg

- Most van itt az ideje fák és cserjék, sziklakerti növények, rózsák, tavasszal virágzó évelők és kétnyáriak ültetésének. A szabadgyökerű (földlabda nélküli) növények gyökereit egy kicsit kurtítsuk meg, a fás növényeket alaposan öntözzük be.

Mit ültessünk ősszel?

Az ősz hagyományosan a szabadgyökerű és földlabdás fák és cserjék fő ültetési szezonja, a konténeres növények viszont szinte bármikor telepíthetők. Igaz, ez utóbbiaknál előfordulhat, hogy otthon derül ki, a gyökerek már teljesen átszőtték az edényt, és az ilyen növényeknek bizony nagyon hosszú időre lehet szükségük, mire a földbe ültetve megerednek.

japánkert.jpg

Az időjósok szerinti kellemesen melegnek ígérkező hétvégén érdemes folytatni a hideget tovább bíró növények teleltetésének előkészületeit. A hőmérő aktuális állásától függetlenül megkezdődtek a teleltetés gyötrelmei, amelyet néhány meleg nap csak elodázhat. A növénybarátok ilyenkor versenyt futnak az időjárással, keresik a helyet és módszert, hogy kedvenceiknek biztonságot nyújtsanak a fagyok idejére.

A kezdő fügenevelők sok mindennel próbálkoznak.JPGA kezdő fügenevelők sok mindennel próbálkoznak

A kertészkedők egyik legkevésbé látványos, ám annál derékfájdítóbb munkája a melegövi, mediterrán növények teleltetése. Sokan tavasszal várják majd hiába, hogy növényük kihajtson. Főleg a kezdő kertészkedők között többen most szembesülnek azzal - és ez a szerencsésebb eset -, hogy a tavaszi, nyári telepítés során nem voltak elég körültekintőek, és a látványos fácskáról, cserjéről kiderül; a magyar klímán télen elfagy.

Szárítsunk virágokat!

A természet gyönyörű színekkel kényeztet bennünket ősszel, és ha kertünket is eleve úgy rendeztük be, a sárga, piros és barna sokféle árnyalatában virítanak a levelek és akár a bokorvesszők is. Októberben még nyílik néhány virág, de lassan felettük is eljár az idő. Viszont megőrizhetjük élénk színeiket a borongósabb téli napokra, ha a fűszer-és gyógynövényekhez hasonlóan megszárítjuk őket.

Trocken.jpg

Lehet kísérletezni, de érdemes inkább azokkal a virágokkal és díszfűfélékkel próbálkozni, melyek a szárítás során megtartják formájukat és színüket. A szárításra szánt szálakat legjobb, ha szép időben, késő délelőtt és kora délután (11-15 óra) közötti időszakban vágjuk le, amikor a harmat már felszáradt és a virágok is kinyíltak.

A módszer ugyanaz, mint a fűszernövényeknél: a kis csokrokat fejjel lefelé, szellős, árnyékos helyen felakasztjuk, mert a tűző nap kifakíthatja a színeket, ráadásul az így megszáradt szirmok, levelek könnyebben törnek.

Régi népélet naptára

1240604_158793894324990_1000791661_n.jpg Fotó: Höltzl Éva

Október - Mindszent hava

41. hét:

- október 9. (Dénes): Ha északról fúj a szél, és a csillagok tündökölve ragyognak, kemény tél várható. Ha napnyugat felől fúj a szél, és felhős az ég, akkor enyhe tél lesz.

Sünlak a kertben

Ma van az Állatok Világnapja, amire napok óta tanultuk a kisebbik csemetével a Sün Balázst, és felmerült a kérdés, miért is nincs nekünk egy sünink. Mármint a kertben.

sünkép.jpg

Nálunk érthető a dolog: belvárosi társasház, az utca felől lépcsőznie kellene a téglafallal körülvett kerthez, a falon meg nem talál rést, úgyhogy ide sajnos nem tud bejönni, hiába is akarna. Aki viszont olyan szerencsés, hogy a kerítése gyárilag hézagos, vagy saját maga tette valahol szabaddá az utat, előbb-utóbb bizonyosan "saját" sünre és családjára tehet szert. Főleg, ha nem használ túl sok kemikáliát, mert azok elpusztítják a sünök táplálékait is, így az ilyen portákat inkább elkerüli.

A szép és bőségesen nyíló virágokon túl nem sok hasonlóság van a rózsák és a havasszépék között. Hacsak az nem, hogy mindkettő hálás, ha ősszel alaposan megtrágyázzák. Akinek régóta van már rododendronja - mert ez a havasszépe nemzetközi neve - tudja ezt, ahogy azt is, hogy kedvence mennyire télálló. Ez határozza meg ugyanis a további teendőket.

jeli2_2_.jpg

Ősz a balkonon

Most, hogy egyre hidegebb napok jönnek, balkonládáink egynyári növényei nagyon a végüket járják. Nálam még teljes pompában virít ugyan a begónia és a díszcsalán, de a petúnia egyébként szép virágai már csak a megnyúlt szárak tetején csücsülnek. Sebaj, a remélhetőleg hosszú őszre is sok lehetőséget kínál a növényválaszték, hogy ne maradjon kopár a balkon vagy a terasz.

www.pinterest.com.jpg

Régi népélet naptára

1240604_158793894324990_1000791661_n.jpgFotó: Höltzl Éva

Október - Mindszent hava

40. hét:

- október 2. (Petra): Az első lombhullató nap.

- október 4. (Ferenc): Assisi Szent Ferenc napja. Sok helyen ezt a hetet (Ferenc-hét) tartották a vetésre legalkalmasabbnak. A vetés időszakában ostort pattogtattak, hogy elűzzék a rossz szellemeket. Ha ezen a napon ültettek kotlót, nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy a csirkék el ne pusztuljanak.

Több helyen a szüret kezdete és az őszi vetés ideje.

Szombatra napsütéses szép őszi időt mondanak, és vasárnap is csak a dél-nyugati országrész kezd beborulni, máshol még érdemes kirándulást, kerti munkát tervezni. Aki a tegnapi programajánlóban nem talált kedvére valót, vagy úgy dönt, a saját kertjében tölti a hétvégét, akad azért ott is tennivaló.

szőlő2.jpgFotó: Höltzl Éva

Megint sűrű napok elé nézünk, már ami a jobbnál jobb programokat illeti. Sok helyen már ma, pénteken kezdődnek az érdekességek, úgyhogy összeszedtünk egy csokorral, nehogy valaki lemaradjon valamiről.

kutatok_ejszakaja_600.jpg

Ma délután kezdődik országszerte a Kutatók Éjszakája, melynek központi programhelyszíne Budapesten a Dürer Rendezvényház, ahol ma este 6-tól 1500 citromból (350 kg) felépítik a Guinness-rekorder citromerőművet.

Újabb veszedelmes nyavalya jelent meg a hazai kultúrnövényeken. A népes kártevő- és kórokozósereget ezúttal a szőlőtőkét végleg elpusztító fitoplazmás betegség, az aranyszínű sárgaság (Grapevine flavescence dorée phytoplasma, Phytoplasma vitis) bővíti, amit röviden csak FD-nek neveznek.

foltos.jpg

Ősszel a tavi növények hamar visszahúzódnak, a halak is egyre lassabb fordulaton úszkálnak a tóban. Hamarosan itt az ideje, hogy felkészüljünk a telelésre, előtte azonban javítsuk ki a szezon során beszerzett esetleges sérüléseket.

Madáritató

madáritató_forrással.jpg

Továbbra is folyamatosan gondoskodjunk friss, tiszta vízről. Ha szakadást észlelünk a fólián, merjük ki, vagy eresszük le a vizet, tisztítsuk meg a felületet, és a fólia anyagától függően ragasszuk meg. (Nem nagyobb feladat, mint egy defektes bicikligumit megfoltozni.) Pótoljuk, újítsuk fel a medret takaró köveket, kéregdarabokat.

Mocsárkert

caltha2.jpg

A mocsárkert visszahúzódó növényeiről folyamatosan távolítsuk el az elszáradó, korhadó részeket. Néhány zsombéknyi sást, gyékényt, vagy más, szép formájú növényt azonban hagyjunk meg: zúzmarásan jól mutatnak majd a téli kertben.

A túlburjánzott növények tövét osszuk meg, a felesleget ajándékozzuk el, vagy ültessük máshová. Ha új növényeket szeretnénk ültetni, azt még a növények visszahúzódása előtt tegyük meg.

Ha szivárgást észleltünk, akkor most a legjobb a már takarékra kapcsolt növényeket óvatosan kiemelni, megkeresni a lyukat, és befoltozni.

Dézsató

Az ősz a legalkalmasabb időszak a dézsató felújítására, javítgatásokra, a növények átültetésére. Vágjuk vissza folyamatosan a visszahúzódó, elszáradó növényeket. Néhány dekoratív zsombékot, hajtást azonban hagyjunk meg: télen ezek is jól mutatnak majd. A túl erős töveket osszuk meg, ha új növényeket szeretnénk ültetni a tóba, vagy a tó köré, akkor azt még a növények teljes visszahúzódása előtt tegyük meg.

dézsató_patakkal.jpg

Ha a nyár folyamán gyanús mértékű vízveszteséget észleltünk, most itt az ideje, hogy átvizsgáljuk a tavat, és kijavítsuk a hibát.

A műanyag alapú dézsatavakat télire érdemes kiüríteni, nehogy a vastag jég szétfeszítse az edényt. Ha leeresztjük a tavat, a benne élő állatokat tegyük át egy hordóba, és vigyük őket fagymentes telelőhelyre

A befagyás megakadályozására építhetünk egy kis fóliasátrat a tó fölé, ezzel kitolhatjuk a víztelenítést az első komolyabb fagyokig. Ha dupla (a két réteg között levegőréteggel) fóliát használunk, lehet, hogy nem is kell leengedni a tó vizét – ilyenkor azonban fokozottan ügyeljünk a jegesedésre!

10°C alatt állítsuk le a patakot. Vegyük ki a szivattyút és a szűrőt (ezek is tönkremennek, ha esetleg beléjük fagy a víz). A beültetett növények ősz közepére már visszahúzódtak, szárazon is károsodás nélkül át fogják vészelni a telet.

Szerző: Tóth Zoltán - Aesculus Kertészet

http://www.toepites.hu/

 

Ültessünk levendulát!

A közönséges (más néven keskenylevelű vagy francia) levendula (Lavandula angustifolia) az egyik legigénytelenebb fűszer- és gyógynövény, amellyel kertész találkozhat. Mondhatnánk, a jég hátán is megél, ha nem mediterrán eredetű lenne. Így viszont marad neki a meleg, napos hely, tápanyagban szegény, meszes talaj, ahol akár évtizedekig is élvezhetjük gyönyörű színét és illatát.

levendula1.JPG

Régi népélet naptára

P1010694 másolata.JPG

Szeptember - Szent Mihály hava

39. hét:

- szeptember 28. (Vencel): A szőlőhegyek védőszentje, névnapja is a szüreti időszakra esik. Ha Vencel napján esik, akkor jövőre szép lesz a tavasz.

- szeptember 29. (Mihály): Ezen a napon hajtják be a legtöbb állatot a faluba, kifizetik a pászorokat, ill. szolgálatba lépnek az újak. A halak a víz fenekére húzódnak. Ha Mihály napján dörög az ég, szép lesz az ősz, de kemény a tél. Ha a birkanyáj összebújik, az is nagyon hideg telet jelenthet, ha távolabb fekszenek egymástól, az enyhét jósol.

"Ha Szent Mihály lova deres, behozza a telet."

Bár a meteorológusok szombatra szeles, borús időt mondanak, ne adjuk fel a reményt! A hétvégén annyi érdekes program ígérkezik, hogy inkább hallgassunk a skandináv bölcsességre, mely szerint nincs rossz idő, csak nem jól öltöztünk fel.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében szombaton több program közül is válogathatnak a szabadba vágyók. Az őszi kikerics most nyílik több helyen, így az Ipoly-völgyben és Kisorosziban is őszikikerics-túrán vehetnek részt e virág szerelmesei.

őszi kikerics.jpg

Egyik este kétségbeesetten telefonált szabadság-hegyi kertbarátom, hogy ápolt birtokát feltúrta valami vagy valaki. Nagy gond, hiszen az elmúlt két évben tekintélyes summát költöttek a néhány évtizede szebb napokat megélt felület rehabilitációjára. Drága fűmag került a feltáplált földbe, a beteg gyümölcsfák is meggyógyultak, magához tért a szilva, meggy, cseresznye és egy olyan almafa is, amelyre már évekkel ezelőtt keresztet vetettek. Erre most feltűnt a földtúró.

vaddisznó.JPGNem vakond, vaddisznó

Gitárerdő a pampákon

Van, aki fákat vág(at) ki ilyen-olyan okból, más meg pl. minden gyerekének ültet egyet a kertben, hogy együtt nőjenek fel.

Mai történetünk is az ültetésről szól, még ha szomorú apropóból is. A helyszín Argentína, a történet kezdete pedig a 60-as évekbe nyúlik vissza, amikor a 28 éves bohém Pedro Martin Ureta és a 17 éves gyönyörű Graciela Yraizoz talákoztak. Gyorsan össze is házasodtak, bár környezetükben senki nem hitt abban, hogy a kapcsolat hosszú életű lesz.

article-2292155-18975C01000005DC-23_634x397.jpg

Történt egyszer, hogy Graciela egy repülőről meglátott egy farmot, mely felülről úgy nézett ki, mint a fejéshez használt vödör. Kitalálta, hogy az ő farmjukon meg lehetne egy erdő, mely a kedvenc hangszerét, a gitárt formázza. Addigra már született 4 gyerekük, a "pörgős" fiatalasszony ellátta a háztartást és - ahogy az egy farmercsaládban lenni szokott - erős hátországot teremtett férjének és a családnak. Lelkesen tervezgetett, férje pedig állandóan halogatta a kezdést.

"A nép szíveli a bodzát, mert igénytelen, mint ő maga, és ha haszon nincs is belőle, gondot se kell rá viselni. Az erdőszélben tanyák vannak, és rendesen minden tanya körül ott kujtorog a bodza, mint a legprimitívebb díszfa. Hívni se kell, megtelepszik magától, és mindenütt jól érzi magát, ahol embert érez.

… Senki sem látott még bodzát, amelyik csak egy bogyót termett volna. Millió bogyót terem, és abban hárommillió mag van. Szóval megvan benne a jó szándék, hogy egy nagy bodzáskertté változtassa a világot kelettől nyugatig." (Móra Ferenc: Georgikon)

bodza.jpg

Régi népélet naptára

P1010694 másolata.JPG

Szeptember - Szent Mihály hava

38. hét:

- szeptember 21. (Máté): Csillagászatilag az őszi napéjegyenlőség napja. Ha ezen a napon tiszta az idő, jó lesz a bortermés.

- szeptember 22. (Móric): Móric-napi derültség szeles telet jelent.

Szeretek piacra járni. Akkor is, ha nem kell semmi, egyszerűen jó nézelődni, szóba elegyedni, kérdezősködni, ismerősökkel összefutni, odaköszönni a kedvenc árusoknak. Főleg hétköznap délelőtt, mert akkor nincsenek annyira sokan. Bár én azt is szeretem, amikor péntek-szombaton hömpölyög a nép, de csak a piacon.

Akármerre járunk utazások során, a helyi piaco(ka)t mindenképpen útba ejtjük, érdekes módon úgy, hogy teljesen véletlenül keveredünk oda. Így volt ez a nyáron Barcelonában is. Pont utazás előtt láttam képeket a leghíresebbről, a La Boqueriáról; el is határoztam, hogy mindenképpen megkeresem, majd egyszer csak ott álltunk előtte. (Ami persze nem nagy teljesítmény, mert a legnagyobb sétáló-bevásárló utcáról nyílik, de akkor is…)

P1000643.JPG

P1000644.JPG

Puszpángok a pácban

A bukszus - vagy másik nevén puszpáng - sok kert alacsonyabb, magasabb sövénye, de nagyon jól mutat szoliterként, növényszoborként, nagyobb edényekbe ültetve is. Az apró levelű, örökzöld növény tulajdonképpen igénytelen, de sajnos néhány betegség végzetes csapást képes akár idősebb állományokra is mérni. Ilyentájt, a nyár végén, ősz elején szembesülünk a bajjal, hogy egy-egy sövénytag a legnagyobb gondosság, trágyázás, öntözés, nyírás ellenére kidől.

A buxuskertnek csak az olló szab határt.jpg

Raklap a kertben

Az utóbbi idők egyik legnépszerűbb "építőanyaga" lett a raklap; minden magára kicsit is adó ezermester fel tud mutatni legalább egy, raklapból saját kezűleg lefűrészelt polcocskát a lakásában. Teljesen érthető a lelkesedés: a raklap még újan sem drága, használtat meg szinte fillérekért kaphatunk. Magában is sok mindent ki lehet hozni belőle, de némi szerszámmal, festékkel, ötlettel tényleg csodákra képes!

970782_449681078460579_629260912_n.jpg

Fűszerek télire

A gondos-szorgos kertészek már jó időben gondoltak az ínségesebb napokra, amikor nincs mindenféle fűszer frissen az ablakban vagy a kertben. Én nem tartozom közéjük, mert - bár úgy tartják, szárítani még a virágzás kezdetén érdemes az illatos-aromás növényeket - mindig akkor kapok észbe, amikor a mentáim, kakukkfüveim, rozmaringom stb. teljes virágpompába borulnak, és a meleg napoknak is vége.

Drying-Herbs-ⓒ-Michaela-at-TGE.jpg

Aki résen volt, kis csokrokban szellős, ám tűző naptól távol eső helyre fellógatta a raktározásra szánt fűszer- (és gyógy-)növényeket, majd néhány hét múlva szépen lemorzsolgatta a leveleket és jól záródó üvegekben vagy textilzacskókban elrakta a kamrába.

A Ruttkai Éva park

Mindig nagy öröm, ha parkot létesítenek valahol, főleg, ha városról, jelen esetben Budapestről van szó. Bár a Ruttkai Éva park olyan környéken nyílt, ahol amúgy is sok a zöld (csak néhány lépés ide a Szent István park), ilyesmiből soha nem elég.

1.JPG

Az ünnepélyes megnyitó már majd' egy éve volt a Victor Hugo u. és a Pozsonyi út találkozásánál, a házak között megbúvó területen. Akkor "csak" a rendezettség látszott, mostanra viszont szépen fejlődésnek indultak a növények.

7.JPG

Régi népélet naptára

P1010694 másolata.JPG

Szeptember - Szent Mihály hava

37. hét:

- szeptember 12. (Mária): Szűz Mária neve napja. Ha ezen a napon szép az idő, akkor a vénasszonyok nyara hosszú és derűs lesz.

Úgy legyen!

A hétvégére szép napos, meleg időt mondanak, utána pedig jön az eső, úgyhogy érdemes most egy kis időt a szabadban, pl.a kertben tölteni.

szőlő2.jpgFotó: Höltzl Éva

- Folytatódik a gyümölcsszüret: szilva, szőlő, körte, alma. Az alma akkor elég érett, ha egy csavarással elválik a szárától. A lepotyogott gyümölcsöt is szedjük össze, így megelőzhetjük a betegségek (pl. monília) terjedését.

Az ősz első FitoFriday-sétáján utánajártunk a lakásban is gyakran nevelt trópusi növények titkainak. Kiderült, miért lyukas a Monstera (="phylodendron") levele, és miért élnek meg az ablakpárkányokon az amúgy trópusi éghajlaton előforduló növények.

Ha meg szeretnénk érteni egy adott terület növényvilágát, akkor alapvetően a környezetet - a földrajzi elhelyezkedést, az éghajlatot és a talajviszonyokat - kell megvizsgálnunk, mivel ezekhez minden növény valamilyen módon alkalmazkodott. Esetünkben most csak a trópusi esőerdők növényzetére voltunk kíváncsiak. A trópusokon rengeteg a napfény, egészen magas az évi átlaghőmérséklet (20 oC feletti), és nagy az éves csapadék mennyisége is (2540 mm feletti). Ezek azonban nem egyenletesen oszlanak meg egy-egy erdőben.

tropus_szintek.jpg

Itt az ősz, a hagymaduggatás ideje. Lehet ültetni boglárkákat, csillagvirágokat, díszhagymákat és korai tulipánokat. Jobb most, a szezon elején vásárolni, mert az elsők még válogathatnak. A gyűjtemény összeállításakor fontos tudni: minél nagyobb egy hagyma, annál nagyobb tömegű levelet, virágot fog hozni.

czauner_péter dália gyöngyike hagymás_virágok jácint kockásliliom nárcisz r:díszkert tavasz tulipán ültetés

Első találkozásom a damaszkuszi rózsával (Rosa x damascena) nem volt egészen felhőtlen. Történt ugyanis, hogy a Bulgáriában ajándékba kapott rózsaolaj fiolája kinyílt a bőröndömben, ami mély nyomokat hagyott bennem és a ruhatáramban egyaránt. A "szag" beleégett az agyamba, és biztos voltam benne, hogy ilyen illat márpedig nem létezik természetes forrásból. Pedig.

Rosa_damascena_002.JPG

Tavaly volt szerencsém megszagolni egy damaszkuszi rózsát, és bizony, olyan illata volt, mint a fent említett rózsaolajnak. Nem csupán egyedülálló illata, hanem bájos külleme és a testre-lélekre gyakorolt jótékony hatása miatt Németországban megválasztották 2013 gyógynövényévé.

Régi népélet naptára

P1010694 másolata.JPG

Szeptember - Szent Mihály hava

36. hét:

- szeptember 5. (Lőrinc): Ha szépen süt a nap, hosszú, kellemes őszi napok várnak ránk. A szabadban fürdés utolsó napja. A "lőrinces" dinnye, körte már nem igazán ízes. Lőrinc napja után a fás növények megállnak fejlődésükben.

- szeptember 8. (Mária): Szeptemberi meleg éjszakák finom bort érlelnek. Ha hidegre fordulnak Máriák, savanyúak lesznek.

Régi népélet naptára

P1010694 másolata.JPG

Szeptember - Szent Mihály hava

35. hét:

- szeptember 1. (Egyed): Az őszi búza és rozs vetésének kezdőnapja. A szőlőhegyen e naptól kezdve tilos szekérrel, abroncsos edénnyel járni. Egyes helyeken a gazda a úgy védte szőlőjét a gonosztól, hogy virradat előtt meztelenül körüljárta a szőlőjét, és a terület négy sarkán összekötötte a gallyakat.

Időjósló nap is: "Amilyen az Egyed nap, olyan lesz az egész hónap." Ha esik, esős szeptemberre számíthatunk, ha nem, szárazra.

Paradicsomi napok

A héten Spanyolországban kezdődött a paradicsom "ünneplése": Bunolban (Valencia) 1945 óta, de hivatalosan 1957-től minden augusztus utolsó szerdáján rendezik a La Tomatinát, mely állítólag egy néhai rendbontásból nőtte ki magát világhírű rendezvénnyé. Történt ugyanis, hogy a város főterén felvonulást rendeztek, ahol fiatalok estek egymásnak. Más fegyver nem lévén, a közeli zöldségesstand paradicsomkészletét használták fel egymás ellen. Ebből lett mára a világ legnagyobb "csatája", ahol kb. 40 tonna paradicsomot borítanak a tömegbe, és 1 órán át megy a dagonya.

1 másolata.jpg

Cseppé zsugorított alma

Az idén a nagy nyári meleg és a kevés csapadék is okolható az apró gyümölcsért. A törpén maradt termést viszont nem kell a szemétre, komposzthalomra dobni. A szorgos kertész sokféle módon hasznosíthatja, persze nem árt számolni, mennyibe kerül a tartósítás során felhasznált energia, víz, csomagolóanyag és segédeszköz. A matekfeladatban ugyan nem szerepel a saját munkaerő költsége, de az azért biztos, hogy még így is olcsóbb, mint a boltból hazacipelt élelmiszer. Míg a csonthéjasokból - az aszalványokon túl - lekvár, bor, szörp, lé és még sorolhatnánk hányféle házilag tartósított termék készíthető, szűkebbek a lehetőségek az almával, mert belőle leginkább lé, bor és pálinka készülhet.

Sok kertben apró maradt az alma.jpgSok kertben apró maradt az alma

Bár elég vállalkozó szellemű vagyok, ami ismeretlen dolgok megkóstolását illeti, a virágevés valahogy eddig kimaradt az életemből. Leszámítva persze a vörös (vagy réti) here szirmainak szívogatását a nyári bandázások során, meg néhány nagyon illatos rózsa titkos kóstolását.

Fotolia_32254302_S.jpg

Régi népélet naptára

augusztus_1.JPG

Augusztus - Kisasszony hava

35. hét:

- augusztus 29. (János): Ha Szent János napján esik, nem lesz dió.

Augusztusi agávébumm

Az Amerikában honos, főleg Mexikóban jellemző agávék egyes fajai kb. 40 év után borulnak virágba, majd el is pusztulnak. A mi éghajlatunkon a virágzás legfeljebb botanikus kertekben fordult elő, pl. 2010-ben a Szegedi Füvészkertben.

agave.jpg

Az viszont igazi kuriózum, hogy botanikus kerteken kívül, magánházaknál (legalábbis fagymentes időszakban) szabadban tartott példányok virágozzanak. Meg az is ritkaság, hogy valaki ezt kivárja, mert nagyon sokan idő előtt megszabadulnak a növénytől, amikor vagy kinőtte a lakást, vagy már mozdíthatatlan. Ehhez képest csak augusztusban kétszer is megtörtént a csoda: a hónap elején egy szegedi családnál jelentek meg a bimbók a ház előtt tartott kb. 40 éves példányon.

agave17_gs.jpgA virágzó agávé a szegedi család háza előtt

Királyi vendégek kertje

Akit jó sorsa a spanyolországi Elchebe (Elx) elvet, szánjon időt az észbontó El Huerto del Cura botanikus kert megtekintésére. A hely különlegessége, hogy egy, az egész világon egyedülálló pálmakert (palmarium) része, és elnevezése az egészséggel áll összefüggésben. Amin egyébként nincs is sok csodálnivaló, hiszen a meglehetősen száraz klímájú vidéken nagyon kellemetes megilletődve üldögélni a csobogó szökőkutak, serényen ide-oda folydogáló patakok mellett, 30-40 méter méteres magas árnyat adó pálmák alatt, és megannyi szubtrópusi nagy levelű aljnövény társaságában. Bizony, ilyen helyen megilletődik a növényeket kedvelő, mert láthatja, hogy a nedvességben, melegben mire képesek azok a növények, amelyek többsége az otthoni virágtartókban a legnagyobb gondosság ellenére is éppen csak megél.

A szerény portál mögött csodák bújnak meg.JPGA szerény portál mögött csodák bújnak meg

Aranymálinkó

Csodaszép, költöző madár. Szinte egész Európában megtalálható az évszakok változásának megfelelően, kivéve az északi területeket és a brit szigeteket. Körülbelül 24 cm-es színpompás, nemtől függően sárga-fekete (hím) és zöld-halványsárga-fekete (tojó) madár, innen a másik, gyakrabban használt neve: sárgarigó. Csőre vörös, farka vége fekete. Erdők és ligetek lakója, városban is költ (a szerző a budapesti XV. kerületben találkozott velük sokszor), nagyon szereti a magas nyárfákat. A magasból gyakran hallatja jellegzetes énekét (amit a népnyelv a "Huncut a bíró" kifejezéssel illet), melyet tulajdonképpen a nyár hangjaként is azonosíthatunk. Ha ugyanis már nem halljuk, akkor bizony ideje felkészülni a hűvös, esős őszre...

sargarigo1.jpgA sárga-fekete hím

Régi népélet naptára

kenyer02.jpg

Augusztus - Kisasszony hava

34. hét:

- augusztus 20. (István, Vajk): Szent István napján a szép idő jó gyümölcstermést jelez. Ezen a napon vágják le a szúnyogkirályt, ettől kezdve már kevesebb vérszívóval találkozunk. Van ahol úgy tartják, István-napkor mennek el a gólyák, de idén korábban útra keltek. Negyvenes napnak is tartják, azaz, amilyen az időjárás e napon, olyan lesz a következő 40 is. (Ez az előrejelzések szerint nem lesz így, de ma nagy viharok várhatók.)

Ezen a napon már az új búzából sütik a kenyeret. (Receptért katt a képre).

- augusztus 24. (Bertalan): Sok helyen az ősz kezdetét jelentő nap. Ilyenkor féregirtást, takarítást, szellőztetést tartanak. A népi bölcsesség szerint a Bertalan- napkor köpült vaj gyógyító erejű: ha egy kanállal a búzába tesznek, nem lesz férges. A lencsét is megdörgölik vele, hogy ne essen bele a zsizsik.
"Amint Szent Bertalan magát mutogatja, az őszi idő is magát mind aszerint tartja."

Szép hosszú, nagyjából megint hőséghez közelítő meleg hétvége - hét eleje vár ránk. A Balaton állítólag megtelt, viszont augusztus 20-ra az időjárás azért tartogat némi izgalmat: "viharos széllel, többfelé záporral, zivatarral hidegfront érkezik"- írja a köpönyeg.hu. De addig is locsolni kell, nem is keveset!

watering-flowers-with-a-watering-can.jpg

Gigacukkini 5 hét alatt

Míg az én gangcukkinim pillanatnyilag a képen látható szerény méretekkel rendelkezik, egy angliai nyugdíjas kertjében a szintén magról vetett tökféle 54 kilósra cseperedett.

P1010602.JPGAz enyém...

£££-Phillip-Vowles-2166534.jpgAz övé...

Igaz, a 65 éves dél-walesi Phil Vowles kimondottan "zöldujjú" hobbikertésznek számít: a világ legnagyobb uborkája is az övé, mely egy 8 kg-ot meghaladó termés. Most pedig itt ez a cukkini! A titok egy speciális keresztbeporzási technika, melyet nyilván nem árul el a Mester. Azon viszont még ő is meglepődött, hogy e módszernek köszönhetően 5 hét alatt lett ekkora az óriáscukkini.

Következő célja egy akár 68 kg-os cukkini, melytől újabb világcsúcsot remél. Én meg maradok a kapanyelemnél...

Forrás

Az oltás és a szemzés precíz végrehajtása a magasabb szintű kertészeti gyakorlatok közé tartozik. Az éles kacor kezeléséhez ugyanis már kevés az elméleti tudás, ügyességre, bátorságra is szükség van. De némi gyakorlatozással elsajátítható a technika legfontosabb része, nevezetesen, hogy a vesszőt tartó marokba fogva egyszerre kell mozgatni a kést és a támasztó hüvelykujjat. Ha ezt sikerül elvégezni, akkor biztos senki nem vágja el az ujját.

A szemzés , lépései_1.JPG

A vegetatív szaporításnak ezt a látszólag nehéz, igazából egyszerű módját sok hobbikertész ismeri, és használja is a trükköt a szőlőben, gyümölcsösben, de a díszkertben is. Találkoztam egyszer egy kertbaráttal, aki minden kerti gondot szemzéssel, oltással oldott meg. Ha pusztult a fa a betegségtől, oltott. Ha keveset termett, oltott és így tovább.

Augusztusban a kertek többsége "elcsúnyul". A beteg, száradó növények, sárgás gyomos fű, a minimális számú virágzó növény igencsak lehangoló látványt nyújtanak. Ráadásul az idei rendkívüli száraz, meleg időjárás még kritikusabbá tette a kertek állapotát. A rosszul kezelt füvek a nem megfelelő locsolás, mélyvágás, elmaradt szellőztetés miatt siralmas állapotba kerültek.

gyep.JPGIlyen gyepet ezen a nyáron nem sok helyen látunk

Régi népélet naptára

kuki.jpgFotó: Höltzl Éva

Augusztus - Kisasszony hava

33. hét:

- augusztus 12. (Klára): Ha szeles Klára napja, ősz lesz nemsokára.

- augusztus 15. (Nagyboldogasszony): Ha a nagyasszony fénylik, azaz derült az idő, sok gyümölcs, jó bortermés van kilátásban. Az e napon megszentelt gyógynövényekkel később a betegeket füstölik. Az asszonyoknak e naptól tilos volt a folyóvizekben fürödni. A búzát ekkor kellett szellőztetni, hogy ne legyen dohos, zsizsikes.

Goldenblog 2013

A HVG idén is meghirdette a Goldenblog versenyt, ahol több kategóriában keresik a legjobb blogokat. Most is elindultunk, hátha...

Idén a nagyon vegyes, sokféle témát felölelő Életmód kategóriába kerültünk, úgyhogy nincs könnyű dolgunk. Szavazni augusztus 21-ig, egyszer lehet, és Facebook-tagság szükséges hozzá.

Ha fent vagy a FB-on, tetszik a Kapanyél blog, akkor arra kérünk, dobj ránk egy szavazatot. Itt vagyunk:

Életmód kategória -->Kapanyél http://goldenblog.hu/szavazas.aspx

Vagy egyszerűen kattints a gombra itt. Köszönjük!

 

Öntözés kánikulában

A helyes öntözéssel a forró napokon sokat lehet lendíteni a növények életkedvén. Ha jól választjuk meg az időpontot és a vízmennyiséget, akkor nem a locsolókanna rabjaiként kell órákat tölteni a napi öntözéssel.

Az öntözés idejének, gyakoriságának és a víz mennyiségének megválasztása komoly tudomány. Ha valaki a tökéletesre törekszik, akkor ismerni kellene a locsolásra váró növények pontos egészségi állapotát, táplálékfelvételének működését, az időjárás menetét. Szerencsére a növények többsége toleráns, ezért jót tesz velük, aki csupán egy kicsit többet tesz értük, mint rutinszerű kötelességként nyitja a kerti csapot vagy löttyint több-kevesebb vizet a cserépbe.

gyep-ontozese.jpg

Messziről olyan, mint egy vasútállomás, pedig tényleg az. Így aztán nem is mentünk közelebb, amikor júniusban Madridban jártunk. Csak akkor kukkantottunk be, amikor egy pálmafás képeslap hátulján ez állt: Estación de Atocha Madrid.

P1010353 másolata.JPG

És tényleg! Mozdonyok és vonatok helyett egy hatalmas pálmaház kellős közepébe csöppentünk. Az emberek a termetes trópusi növények árnyékában ücsörögtek, teknősök süttették a hátukat az üvegtetőn át besütő napon.

DSC_0028 másolata.JPG

Régi népélet naptára

kuki.jpgFotó: Höltzl Éva

Augusztus - Kisasszony hava

32. hét:

- Ha augusztus 1. és 10. között nagyon meleg van, hideg tél várható.

- augusztus 10. (Lőrinc): Ha Lőrinc napján szép az idő, ősszel is ez várható. A „lőrinces” dinnye viszont valószínűleg a szeptemberi Lőrinc-napra utal, hiszen augusztus végéig még bőven fogyasztható a görögdinnye. Ha Lőrinc napján bőségesen esik az eső, sok lesz a bor és finom az őszi gyümölcs.

A hiánypótló retek

A retek (Raphanus sativus subsp. sativus) az egyik leghálásabb zöldségféle a veteményesben: az évszaknak megfelelő fajta kiválasztásával kora tavasztól őszig vethető, nem túl igényes, és ahogy a "hónapos" jelző is mutatja, néhány hét után szüretelhető.

retek1.jpg

Ha a kertben mostanra kiürült 1-2 sor, már vethetünk is bele retekmagot. Laza talajba, inkább kicsit árnyékos helyre, egymástól kb. 5 cm-re, 1 cm-nél nem mélyebbre. Földdel kicsit betakar, finoman meglocsol, ennyi.

Régi népélet naptára

kuki.jpgFotó: Höltzl Éva

Augusztus - Kisasszony hava

31. hét:

- augusztus 1. (Vasas Szent Péter): Ha eddig nem esik, jöhet a Duna vize is, nem lesz kukorica.

A dél-spanyol utazás kihagyhatatlan helye a nagy hírű Gibraltár. Az egynapos rohanó turisták között másként fedezi fel a helyet a növénybarát. A földrajzi, történelmi és főleg hadi különlegességnek számító parányi félsziget egyébként sok botanikai érdekességet rejt. Tanulni is lehet, mindenek előtt azt, hogy errefelé a gaznak nincs helye, legalábbis, ami a felügyelt területet illeti. A kertes házak kerítésein bekukucskálva rögtön szembeötlik; itt angolok laknak. Ugyanis a délszaki spanyol kertekben, az errefele nehezen ápolható gyep háttérbe szorul, inkább csak fűpótlónak szolgáló tarackos egyszikűeket látni, ellenben Gibraltár lakóit és parkjait ápoló kertészeket dicséri, hogy valódi fűfélék adnak alapot a bőven virágzó és örökzöld mediterrán háttérnek.

A Gibraltár építő spanyol kerékpáros munkás emlékműve.JPGA Gibraltárt építő spanyol kerékpáros munkás emlékműve

Régi népélet naptára

júli 2012_1.JPG

Július - Szent Jakab hava

31. hét:

- július 29. (Flóra): Flóra a római mitológiában a virágok és a virágzás, legfőképp a gabonavirágzás istennője.

- július 31. (Ernő): Ernő-napi eső langyos telet hoz.

A hétvégén folytatódik a kánikula, úgyhogy az egyik legfontosabb feladat továbbra is az öntözés, még ha ez az utóbbi időben szélmalomharcnak tűnik is.

watering-flowers-with-a-watering-can.jpg

Van egy hely az országban, ahol hosszú évek óta a kukoricaföld nem csupán a címerezést vagy a kukoricatörést juttatja az emberek eszébe, hanem inkább sokak gyerekkori élményét, amikor a haverokkal bújócskáztak a szárak között.

Kiszomborban 2004 óta minden évben kialakítanak a kukoricásban egy labirintust, melynek alakja valamilyen módon kötődik a környékhez. Kezdetben az útvesztő csak a helyiek szórakoztatására szolgált, manapság viszont egyre nagyobb népszerűségnek örvend, igazi turisztikai célpont lett.

523399_331206330301027_1705724277_n.jpg2012 a kiszombori körtemplom, a Rotunda éve volt

Fejvesztett pálmák

Nincs olyan kertészkedő, aki ne szeretné, hogy kertjét délceg pálma árnyékolja. A baj csak az, hogy az egzotikus külsejű növény a fagyos teleket nem éli túl. A mediterránumban egy-egy rendkívüli havazás meg sem kottyan e növénycsodáknak, de a tartós mínuszokat végképp nem szívlelik.

P1000978 másolata.JPG

Ezért a nagyobb telelő hellyel rendelkezőknek is be kell érni a ládában, dézsában növő pálmákkal. Persze kellő férfierőre is szükség van, hogy a mázsás növényt ide-oda cipeljék. Van azért más lehetőség is: a Budai Arborétum egyik nagy pálmáját kint hagyják, és sikerrel áttelel a szabadban. Igaz, a Kertészeti Egyetemnek ebből az épületéből télen mindenütt szelel a meleg, mindenesetre, tudósok szerint, ha folytatódik a felmelegedés, akkor a magyar kertekben is megélhetnek a pálmák.

Most éppen a Washingtoni Botanikus Kertben bontotta ki virágát a kontyvirágfélék családjába tartozó titánbuzogány (vagy más néven óriáskontyvirág), melyet sokan a világ legnagyobb és legbüdösebb virágaként tartanak számon. Tudományos neve sokat elárul külleméről: Amorphophallus titanum, szabad fordításban "óriási formátlan pénisz".

300px-Titan_Arum_Nov20_2005.jpg

A trópusokon (Óceánia, Afrika, Ázsia és Szumátra) élő növényt Odoardo Beccari olasz botanikus fedezte fel 1878-ban. Néhány gumót és magot elküldött Firenzébe, amit a gumók ugyan nem éltek túl, de néhány mag kicsírázott. A magoncokból küldtek a londoni Királyi Botanikus Kertnek, ahol 1889-ben először virágzott eredeti trópusi élőhelyén kívül.

Állandóan visszatérő olvasói kérdés, mit lehet tenni, amikor megjelenik a "fű a fűben", azaz a tökéletesre tervezett szép zöld gyepben egyszer csak a gyomok, köztük is az egyik legagresszívebb talpas muhar veszi át a főszerepet.

gazon-hidcote.jpgItt nincs

Ez az elterülő tarackhoz hasonló, de vastagabb levélzetű "szörnyeteg" egynyári növény, tehát télen kifagy. Tavasszal viszont újult erővel tör elő, úgyhogy ha meglátjuk a fűben, azonnal nekiállhatunk kihúzkodni. Ha késlekedünk, 1-2 nap alatt képes felmagzani, és szinte kezelhetetlenné válik.

Régi népélet naptára

júli 2012_1.JPG

Július - Szent Jakab hava

30. hét:

- július 22. (Mária Magdolna): Ezen a napon esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja a bűneit.

- július 25. (Jakab): Ha a hangyák menetelnek, nagy hidege lesz a télnek.

- július 26. (Anna): A kender nyüvésének kezdőnapja.

Falumentő hódok

Egy uráli kis faluban a hódoknak sikerült az, ami a hatóságoknak 10 év alatt sem: a kis állatok gátat építettek a lakosok nagy örömére. Mivel a környékbeli víztározók rég elapadtak, egy korábbi árvíz pedig elvitte a gátat, a falu komoly veszélybe kerülhetett volna pl. tűz esetén, mert nem lett volna honnan vizet venni. Az eset érdekessége, hogy a hódok (oroszul bober) éppen egy Bobrovka (legyen mondjuk Hódfalva) nevű települést mentettek meg tudtukon kívül. (A helybeliek egyébként nem tudják, miért hívják így a falut, a hódokat pedig csak pár éve telepítették oda fajmentési program keretében.)

beaver_457_600x450.jpg

Egy igazi kertbarát külföldi nyaralása idején érdeklődéssel figyeli a helybeliek igyekezetét. A legtöbb nyaralóhely közparkjaiban, botanikus- és magánkertjeiben van is mit tanulni. Népszerű Horvát-, Görög-, Olasz-, Spanyol- és Törökország, ahol rengeteg olyan növénnyel is találkozhatunk, amelyeket szívesen látnánk saját kertünkben vagy dézsában a balkonon. Nem árt, ha zsebkertbarátkészlettel indulunk a mediterrán országokba nyaralni. A megpakolt autóban mindig találni egy kis helyet egy-egy dugványnak, amiből itthon szép emléknövényt lehet nevelni. (Azt azonban tudni kell, hogy az Unión túli területekről beérkező növények, növényi részek behozatalára sokféle korlátozás létezik.)

A legjobb lenne palackkertben hazahozni a növényeket.jpgA legjobb lenne palackkertben hazahozni a növényeket

A magyarországi állatkertekben igazi bébibumm tapasztalható az utóbbi időkben, sűrűn érkeznek hírek az újszülöttekről. A Nyíregyházi Állatpark az egyik élenjáró "babaközpont": most éppen a gibboncsalád gyarapodott.

Másolat - Gibbon 34.jpg

A svéd mama és a magyar származású apa csemetéje nem az első utód, 2010 karácsonyán már született egy kölykük, így a család most négy tagúvá bővült.

Régi népélet naptára

júli 2012_1.JPG

Július - Szent Jakab hava

29. hét:

- július 15. (Henrik): Ha északi szél fúj, tavaszra felmegy a búza ára, és drágaság lesz.

- július 20. (Illés): E napon munkatilalom volt, mert attól féltek, hogy a mezőn dolgozókba belecsap a villám, a termést pedig elveri a jég. Ha ezen a napon dörög az ég, azt mondják, "Illés szekere zörög". A hiedelem szerint az Illés-napi eső miatt lyukas lesz a dió és a mogyoró.

A kertész imája

A hétvégét a Nagymama kertjében töltöttük, ahol a nagy szárazság elég rendes pusztítást végzett az utóbbi időben. A gaznak persze meg se kottyan a vízhiány, mindenhol burjánzik, mintha mi se történt volna. Kihúzni nem lehet, olyan száraz a föld, még a kapa is megbicsaklik benne. Az öregek meg nem győzik a locsolást, úgyhogy már nem is nagyon küzdenek. Legfeljebb fohászkodnak, hátha jön egy jó kis eső (nem jég!). Akárcsak Karel Čapek szenvedelmes kertésze:

ujszo_1257581626_24.jpg

"Uram, add, hogy mindennap essen, mondjuk, éjféltől hajnali háromig, de kérlek, csendes, meleg esőt szeretnék, hogy jól beszivárogjon a földbe. Úgy tedd, hogy ne essen a szurokszegfűre, ternyére, napvirágra, levendulára meg mindazokra a növényekre, amelyek - mint tudod, hisz végtelen a te bölcsességed - szárazságtűrő fajok. Ha akarod, felírom a nevüket egy cédulára.

Add, hogy a napocska egész nap süssön, de ne mindenhová (például ne a gyöngyvesszőre, se a tárnicsra, se az istenfára, se a rododendronra), és ne is perzseljen. Add, hogy sok legyen a harmat, és kevés a szél, elég a giliszta, de ne legyen levéltetű és csiga, se lisztharmat.

Tedd meg, hogy hetente egyszer hígított trágyalé és galambtrágya hulljon alá az égből.
Ámen."

Karel Čapek: A szenvedelmes kertész

Mára kicsit alábbhagyott a hőség, és a hétvégére is kellemes nyári időt jósolnak, úgyhogy lehet kertészkedni, szabadtéri programokra menni vagy esetleg a kettőt kombinálni.

cukkini.JPG

- Folytatódik a betakarítás: uborka, cukkini, paprika, saláta, mángold, kinek mije van. A kajszi lassan a végét járja, de már van őszibarack. A fa alól is szedjük össze a lepotyogott gyümölcsöt.

- A rebarbarát hagyni kell pihenni, hogy erőt gyűjtsön a következő évre.

- A levéltetvek ellen legjobb, ha legfőbb ellenségeiket támogatjuk. Pl. a fülbemászóknak építhetünk kis lakot: egy 10-12 cm-es cserép vízelvezető lyukán húzzunk át egy madzagot, a cserepet töltsük meg faforgáccsal. A madzag végére kötözzünk egy fadarabot, így ha meghúzzuk a madzagot, az megfogja és tömöríti a forgácsot. Ezután fejjel lefelé akasszuk fel a „házikót” a fára úgy, hogy a pereme a törzshöz érjen. A fülbemászók hamar felfedezik, beköltöznek, és innen indulnak éjszakai levéltetűportyára.                                                                                  

- Az elvirágzott rózsákat továbbra is vágjuk le, hogy a növény még gazdagabban virágozzon, és a betegségeket is megelőzhetjük így.

Program is lesz bőven a hétvégén:

Budapesten a margitszigeti ÖKO-játszótéren (az Árpád híd felőli végén) szombat délután 1-től Palack Party PET-palackpréselő versennyel, családi vetélkedővel.

Visegrádon a Nemzetközi Palotajátékokon a Madártani Egyesület is tart ismeretterjesztő bemutatókat, játszóházat.

Pannonhalmán a Levendulahetek zárásaként szombaton levendulaszüret, de aki már péntek este arra jár, finom apátsági borok kíséretében hallgathatja meg a Besh o droM koncertjét a Gyógynövénykertben.

Aki Mátészalka közelében lesz, Ópályiban szombaton egész nap tart a nemzetközi Aratófesztivál. Részletes program itt

2-gonci-barack-vigassag.png

A kajszi szerelmesei a hétvégén második alkalommal ünnepelhetik a gönci barackot Boldogkőváralján. A vasárnap estig tartó vigadalmon beszerezhető a befőzéshez szükséges barackmennyiség, de kész lekvár is kóstolható, kapható, meg minden, ami kajszi. A program vasárnap az Abaúj Piaccal egészül ki, ahol az éhes szájakról Fűszeres Eszter gondoskodik majd. Részletes program itt.

Szép hétvégét!

A Greenpeace-től kaptuk a hírt: szombat este keresték meg őket méhészek, hogy Balatonlelle-Somogytúr térségében egy napraforgótáblában pusztulnak a méheik. Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője a helyszínen a méheken kívül egyéb rovarok, egy sikló és egy erdei pinty tetemeit is megtalálta és megállapította, hogy a rovarok esetében feltehetően növényvédőszer-mérgezés történt. Hogy más élőlényeket is érintett-e a mérgezés, még vizsgálják. A kárt egyelőre nehéz megbecsülni. A Greenpeace értesítette az illetékes hatóságokat, több mintát is vett, melyek elemzése folyamatban van.

napraforgó-tábla1.jpg(A kép csak illusztráció)

A legtöbb kert mostanra már tele van mindenféle növénnyel, az egykor kicsik mára terebélyesek lettek, vagy legalábbis nehéz valamilyen impozáns darabnak helyet találni. A kertkép frissítésére még a nyár közepén is pompás megoldás lehet valamilyen díszfű. Szoliternek jók egyesével vagy többedmagukkal, de a nagyra növők sora térhatárolónak is ragyogó, és ha kis tó mellé kerülnek, szemre megnagyítják a vízfelületet.

tó fű.jpg

A ritka félmajom, a sárgaszakállas maki 2 hónappal ezelőtt, alig 80 grammosan született a Nyíregyházi Állatparkban. Az országban egyedülálló, eddig 2 hímből és 3 nőstényből álló tenyészcsapat rendkívül sikeres: tavaly 2, idén pedig 1 kölyökkel gyarapodott a csoport.

maki1.jpg

Az apróság 130 napi vemhesség után jött a világra. A jelenleg 2 hónapos maki még anyatejen él, de már ismerkedik a zöldségekből, gyümölcsökből és levelekből álló szilárd takarmánnyal is. Egész nap a többiek hátán lovagol, s élvezi a félmajomcsalád gondoskodását, mivel gondozásában a csoport minden tagja részt vesz. A makik kínosan ügyelnek a tisztaságra, nem csak a kicsi de egymás bundáját is kölcsönösen ápolják; 4 alsó metszőfoguk és 2 szemfoguk ún. fogfésűt alkot, valamint hátsó végtagjuk második ujján karmot viselnek. Az állatok ezek segítségével távolítják el egymásról a meglazult szőrszálakat és az élősködőket.

maki2.jpg

A barna makik családjába tartoznak, ám ott egy külön alfajt képviselnek. Latin nevük, Lemur fulvus mayottensis sok mindent elárul róluk. A mayottensis arra utal, hogy természetes élőhelyük a Madagaszkártól mintegy 400 km-re lévő Mayotte-sziget. Gyűjtőnevük, a lemur pedig a latin „lemures” (szellemek) szóból származik, mert az első európai felfedezők szellemeknek hitték őket (és a többi valódi makifélét), mivel  a lombok sötétjéből csak rikácsoló kiáltásaikat hallották, és parázsló szempárokat láttak.

A kicsi igazi bohóc, olykor már lemerészkedik anyja hátáról, s egyre ügyesebben mozog a fák ágai között. A család egy különleges kifutóban él sarkantyús teknősökkel társbérletben, ahova a látogatók is bemehetnek s testközelből csodálhatják meg őket.

Köszönet a fotókért a Nyíregyházi Állatparknak.

Régi népélet naptára

júli 2012_1.JPG

Július - Szent Jakab hava

28. hét:

- július 13. (Jenő): Ha esőt vagy zivatart hoz, "mérges Margitnak" hívják. Az ilyen időjárás aztán akár 1,5 hónapig is megmarad. Ha ezen a napon jó az idő, elkezdődhet a szabadban való fürdőzés.

A csodálatos hárs

A nyári szellő még a szennyezett városokban is meg-meghozza a hársak igazán kellemesnek mondható illatpamacsait. Régi leírásokból is kitetszik, hogy a strapabíró hársfák évszázadok óta kedvelt, levegőtisztító városi növények. Közeli rokonként a családba vagy félszáz féle hársfa tartozik, de Magyarországon főként a kislevelű (Tilia cordata) és a nagylevelű (Tilia platyphyllos) fajt ismerik. A hársfák pontos meghatározása nem egyszerű. A kertekben rendkívül hasznosak azért is, mert lehulló leveleik nagyon hamar elbomlanak, ezért a humuszképzésben fontos szerep jut neki. Emellett a talajra kedvező hatással vannak gyökerei is, hiszen mélyre hatolnak és nedvesség s tápanyag után kutatva jól feltárják a talajt.

A nagycenki hársfasor már 250 éve áll.jpgA nagycenki hársfasor már 250 éve áll

Kertek versenye

Most kivételesen nem a Kapanyélen, hanem a Dekor & Mentha blogon, de miért ne pályázhatnátok ott is?! Bárki megmutathatja a zöld térben kialakított kedvenc pihenősarkát, virágágyását, fűszerkertjét vagy kerti dekorációit.

kertverseny-plakát1-2.png

Régi népélet naptára

júli 2012_1.JPG

Július - Szent Jakab hava

27. hét:

- július 2. (Sarlós Boldogasszony): Az egykori sarlós aratás kezdőnapja. Ezen a napon a gyógyfüveket is sarlóval vágták le, majd megszentelték. Az aratás első napján először elmentek a templomba, majd a mise után a földeken vágtak egy rendet a búzába, és hazamentek. Másnap aztán ténylegesen beindult az aratás.

- július 5. (Sarolta): Ha esik, rossz lesz a dió- és a mogyorótermés.

A márciusi tél, a rekordokat hozó áradás után már csak a nyári viharok következnek. Érdemes ezekre felkészülni, mert már az is kész csoda, hogy a száz kilométeres szelek és özönvízszerű esőzés után a teraszon, kertben dísznövényeink életben maradnak. Sokan virágjaikat, levelüket, hajtásaikat veszítik és kopasz virgácsként meredeznek. Némi segítséggel azonban rövidebb, hosszabb idő múlva újra életre kapnak.

Az esővel vagy anélkül érkező szélviharok nemcsak az emeletes házak balkonjain, de széljárta kertekben is irtózatos pusztítást végezhetnek. Haszna is van a dolognak, hiszen hiába kapaszkodnak a levéltetvek, repülnek.

A japán koinoborik nagyon szeretik a szelet.jpgA japán koinoborik nagyon szeretik a szelet

Növényi táplálékaink hatásaikat tekintve három csoportba oszthatók:

Az elsőbe tartoznak a vegyszeres termesztéssel előállított, adalékokkal kezelt, ismeretlen eredetű összetevőket tartalmazó, esetleg génmódosított termékek, melyekről állandó viták zajlanak, mérgezőek-e?

A második az ellenőrzött bioélelmiszerek köre, melyek nem károsak, kellő mennyiségben tartalmazzák a szükséges tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat.

A harmadik a vegyszermentesen termelt élő zöldségek, gyümölcsök csoportja. Ezekben olyan élő növényi enzimek vannak jelen, melyeket az egész világon kutatások ezrei vizsgálnak és tartanak hatékonynak különböző betegségek elleni küzdelemben. Az élő ez esetben azt jelenti, hogy a növényt leszedése után közvetlenül, nyersen fogyasztják.

IMG_20130602_163303_0.jpg

A nyári melegben a legnagyobb kihívás a vízminőség megőrzése, az algásodás megelőzése és kezelése. A tavi növények most már teljes pompájukban díszlenek, a vizeket szitakötők, madarak látogatják. Töltsünk minél több időt a tó közelében!

gartenteich_43.jpg

Madáritató

A madaraknak nyáron van a legnagyobb szükségük arra, hogy folyamatosan vizet találjanak a kertben. Nemcsak isznak, hanem szívesen fürdenek is, ezért nagyon fontos, hogy rendszeresen takarítsuk az itatót, és cseréljük a vizet.

A kérdés értelmetlennek tűnhet, de közel sem az. Legalábbis, ha figyelembe vesszük, hogy egyre több a mezőgazdaságban használt vegyszerről derül ki, hogy kiemelten veszélyes a méhekre. Legutóbb a fipronil nevű rovarölő szerről tette közzé ezt május végén az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA). Idén ez már a negyedik mezőgazdasági vegyszer, amiről ezt állítja az uniós hivatal.

c2f33f1c7ff5f6bf282b6374f044d89b.jpg

Régi népélet naptára

levendula1.JPG

Június - Szent Iván hava

26. hét:

- június 24. (Iván): Nyári napforduló, tűzgyújtás és tűzugrás egészségmegőrzés és szerelemvarázslás céljával. Ilyenkor az örömtüzekkel ünneplik a fényt, elűzik a sötétséget. Magyar népszokás például a tűzbe vetett alma evése, mert aki azt elfogyasztja, nem lesz beteg.

- június 27. (László): Jól figyeld meg László napját, jó előre megjósolja az idő járását!

- június 29. (Péter); június 30. (Pál): Kaszát, sarlót készíts, mert Péter-Pál után már üres az udvar, teli a határ!

								

Ezzel a felirattal találkozunk, ha a Füvészkert Pálmaházába lépve balra fordulunk. A táblához közelebb menve se derül ki sok minden erről a nem túl jellegzetes fáról. Mi most egy kicsit azért körbejárjuk az előbb említett óriás csalánfát (Dendrocnide excelsa) és rokonságát.

gympie.jpg

A csalánfák Ausztrália keleti partján és a Polinéz szigetvilág erdőszélein őshonosak. 6 fajukból mindössze kettő nő meg tényleg fa méretűre, a maradék 4 mindössze alacsonyabb bokrok formájában nyújt táplálékot számos rovarnak. A fák viszonylag nagy lombkoronájú, maximum 40 méter magasra megnövő fásszárúak. Mint általában az erdőszéli fákra jellemző, ez a 2 fafaj is gyors növésű, és nagy fényigényű. Fájuk puha, rostban szegény, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy miután elpusztulnak, kb. 2 év alatt teljesen elrothadnak. Virágzatuk apró virágokból áll, és az ágak villás elágazásában foglal helyet (bár sajnos virágzást a Füvészkertben a FitoFriday tagjai még nem látták soha).

Most nem egy újfajta burgonyáról, de még csak nem is valami jó kis receptről szólunk, hanem a rózsaszaporításról.

DSC_0921.JPG

A dugványkészítés nem nagy ördöngösség, még városi, ámde telektulajdonos nagymamám is gyakran csinálta. Igaz, ő nem kerített nagy feneket a kertészkedés tudományának. Ahogy már valahol a blogon régebben említettem, vetni úgy vetett, hogy kiszórt egy marék magot, majd amikor kikeltek, a hasonlókat csoportosítva ültette össze. A szőlőt mindig szemmagasságban vágta le, mintha sövény lenne, mégis neki volt a legszebb termése az utcában.

Évről évre, ahogy az idén is, a visszavonuló árvíz bőven ad munkát az elárasztott kertek gazdáinak. Ami a zöldségeskertet illeti, ha esetleg túl is élik a növények a víz alatt töltött napokat, ilyenkor mégis jobb újra kezdeni. Pedig az áradás nemcsak rosszat, kiöntött pöcékből származó gusztustalanságot, fertőző baktériumokat, hanem príma öntéstalajt is hoz.

Van, akinek bejön az árvíz.jpgVan, akinek bejön az árvíz

A tavasz és a nyárelő, még ha idén kissé változatosra sikerült is, fontos átmeneti időszak a behúzódó, passzív tél és a kitárulkozó, aktív nyár között. Ha az évszakok hullámzásában a nyár és a tél a két ellenpólus, akkor a tavasz és az ősz egyensúlyozza ki a pólusokat: tavasszal az éledő energiák felébresztik, serkentik a szervezetet, ősszel fokozatosan behúzódunk, a nyári bőséget raktározzuk el a tél számára.

fourseasons7.jpg

A tél alatt feléltük szervezetünk tartalékait. Ha megfelelően sikerült a tavaszi nedvkeringés-indulás, és szervezetünk megtisztult a tél alatt lerakódott terhektől (tavaszi írásunkat ld. itt), akkor a következő feladatok egyike a vitamin- és ásványianyag-raktárak feltöltése, a másik a szív előkészítése a nyári terhelésre. Szerencsére a természet készre becsomagolta megfelelő formában nekünk mindazt, amire valóban szükségünk van ilyenkor!

Kapanyár

Elérkezett az idő, hogy a klaviatúrát és a kapanyelet (kis- és nagybetűvel egyaránt) hátizsákra és fényképezőgépre cseréljük.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elkövetkező két hétben bárki olvasnivaló nélkül maradna: a blogon - ha nem is minden nap - továbbra is találtok majd friss bejegyzéseket, Facebook-oldalunkon pedig 1-1 régebbi posztunkat olvashatjátok újra (vagy éppen először…).

Én megpróbálom távol tartani magam a számítógéptől, így a hozzászólásokra is csak késve fogok reagálni. Cserébe viszont feltöltődve, sok szép fotóval és ötletekkel kezdjük majd a júliust.

Addig is jó munkát vagy éppen pihenést mindenkinek!

Judit, a szerk.

Vakáció a kertben

Pénteken véget ért a tanév, a gyerekeknek elkezdődött a várva-várt nyári szünet, a szülők pedig törhetik a fejüket, mivel kössék le 2,5 (óvodában 1) hónapig a lurkókat. Persze rengeteg tábor közül válogathatunk, ha a pénztárcánk engedi, de az is lehet, hogy valaki - ahogy az én kisebbikem is - nem hajlandó táborba menni. A legszerencsésebbeknél ott vannak a nagyszülők nagy kerttel, sok energiával, a szerencséseknek legalább van saját kertjük, ahol kis rafinériával elég sok elfoglaltságot biztosíthatnak kisebb és nagyobb gyerekeknek is.

Children-Gardening.jpg

A márciusi téli beköszönés után másodszor is újraindul az időjárás, ezúttal a nyári. Mostanában nagy a sietség a növényi szállítószövetekben, de sajnos az edénynyalábok áteresztőképessége adott, ahogy a nedvek haladási sebessége. A növények többsége az elmúlt hidegben kissé lelassult, de most nagyobb vehemenciával próbálja utolérni magát. E nagy sietségben a hobbikertész egyet tehet, igyekszik a szükséges tápanyagot elővarázsolni. (Igaz az is, hogy ezt már hetekkel ezelőtt meg kellett tenni, hogy most ott és olyan állapotban legyen, amilyenre a növénynek szüksége van.)

Jó tápanyaggazdálkodás-szép gyep.jpgJó tápanyag-gazdálkodás - szép gyep

A március és az április a madárvonulás fő időszaka; a költőhelyükre igyekvő madártömegek megérkeznek hozzánk, vagy átutazóban csak megállnak egy kis pihenőre, majd indulnak is tovább. Sietnek, mert az egyik legfontosabb feladat várja őket: utódokat kell felnevelni!

mezei pacsirta fiókák.jpgMezei pacsirta fiókái

Bár a cél ugyanaz, mégis számtalan, különböző stratégiával találkozhatunk. Az egyik legsikeresebb költőfajunk a mezei pacsirta. Zseniálisan alkalmazkodott a monokultúrás mezőgazdasági technológiához; annak ellenére, hogy némely mediterrán gasztronómia egyik legkedveltebb csemegéje (tízezerszám csempészik át a határokon), állománya töretlenül gyarapszik.

MTD_Fejlec_02.jpg

Előző posztunkban a kisebb gyepfelülettel birkózóknak ajánlottunk fűnyírókat, de azokról sem feledkezhetünk meg, akik nagyobb területet birtokolnak.

250 m2 felett már szükség lehet egy erősebb, benzinmotoros gépre, mellyel - kábel hiányában - szabadon tudunk dolgozni. A nagy teljesítményű 4-ütemű motor normál benzinnel és megfelelő motorolajjal működik.

Aki kényelmesebb megoldást keres, megtalálja a fűnyírókat önjáró kivitelben is, így nem kell tolni a gépet, hiszen magától megy. A megfelelő modell kiválasztásához célszerű figyelembe venni még a gyepfelületünk méretét, hiszen a vágásszélességet és a gyűjtő kapacitását is ez alapján tudjuk kiválasztani. A vágószélességtől és a fűgyűjtő kapacitásától függ, mennyi időt kell fűnyírással töltenünk. Minél nagyobb ez a két érték, annál rövidebb ideig tart a fűnyírás.

vágószélesség szerint.jpg

Régi népélet naptára

éva levendula.jpgFotó: Höltzl Éva

Június - Szent Iván hava

24. hét:

- június 10. (Margit): Legyes Margit napján nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor ebben az évben sok légy lesz. Retkes Margitnak is hívják, mert az ilyenkor vetett retek finom gyenge marad. Általában esős nap.

- június 13. (Antal): Ha egy asszony ezen a napon lisztbe nyúl, kelés nő a kezén. Ha nagy esők jönnek, "Szent Antal elviszi a szénát!"

- június 15. (Jolán): Ha esik, hibás lesz az árpa.

P1070826.JPG

Hétágra süt a nap, ami jó hír az árvíz sújtotta területeken, viszont a hirtelen jött hőségben még nehezebb a gátakon dolgozók dolga. A szombat délután 2 órás adatok szerint Budapesten a Duna vízszintje meghaladta a 2006-ban mért eddigi legmagasabb értéket (860 cm), és már 861 cm. Folyamatosan változik, hol van szükség segítségre, ezért mindenképpen érdemes indulás előtt informálódni, mert sokszor egymásnak ellentmondó hírek jelennek meg. Sok helyen regisztráció is szükséges, enélkül nem engedik dolgozni a segíteni érkezőket.

Az Index és a Blog.hu közösen elindították az S.O.S blogot, ahol friss információk, kérések olvashatók. A Facebookon az Árvíz 2013 Összefogás oldalon követhetők az események.

Legyen színes a világ!

Ez a gerillakertészek egyik célja, akik engedély nélkül magot vetnek, virágot, fát ültetnek olyan helyekre, ahol szerintük hosszabb távon is szükség lehet erre. Az igazi gerilla persze később is gondját viseli "kertjének", de a másik cél, a figyelemfelkeltés akkor is sikerül, ha az akció csak ideiglenes. Nálunk inkább ez utóbbi jellemző, és a fő motiváció a sivárság, szürkeség és a szemét elleni küzdelem, vagy éppen a kátyúk miatti elkeseredettség, ahogy ez nemrég a Sirok-Bükkszék közötti 8 km-es szakaszon történt. A lakosok megelégelték a kátyúhegyeket (400-nál abbahagyták a számolást), és muskátlikat ültettek az aszfaltlyukakba. Azt nem tudom, időközben kijavították-e az úthibákat, de hogy felfigyeltek a dologra, az biztos.

image.aspx.jpg

Az utcai gyümölcsfát nemcsak a rovaroktól, gombáktól, de - ha már termést hozott - a hívatlan szedőktől is védeni kell. (Most nem tárgyalunk az üzletszerű, megélhetési gyümölcstolvajokról.) A mikroszkopikus károsítókkal kevesebb a baj, hiszen csak az alkalmazott technológia során kell sorsukról dönteni. Egyet azonban rögtön az elején tisztázni kell: bárki is ültette az utcai gyümölcsfát, ha közterületen van, akkor a közé. Termését szedheti, aki arra jár.

Gyümölcsszedő majmok i.e. 13 században.jpgGyümölcsszedő majmok az i. e. 1300-as években

Vagy ha úgy tetszik, spárgát, mely sokáig nem tartozott a kedvenceim közé. Úgy jártam vele, mint a csicsókával: tudtam, hogy szeretni kéne, mert milyen dolog már, hogy valaki nem eszi meg ezt a nagy fene finomságot, ezért pár évente tettem egy próbát. Sikertelenül. Idén azonban fordult a kocka: olyan finom spárgakrémlevest rittyentettem, hogy napokig nem bírtam abbahagyni.

A liliomfélék családjába tartozó közönséges spárga (Asparagus officinalis) Európában és Ázsiában is őshonos. Az óegyiptomiak és az ógörögök még leginkább gyógyhatása miatt fogyasztották (asparagos=fiatal hajtás, nyél), és csak a rómaiaknál lett kedvelt előétel.

376px-Illustration_Asparagus_officinalis0b.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

A mostani és még várható csapadékmennyiség ha másnak nem is, a fű (és a gyomok) növekedésének mindenképpen kedvez. Így a fűnyírás is a gyakori tennivalók közé tartozik, főleg, hogy a gyepnek amúgy is az az ideális, ha gyakrabban nyírjuk rövidebbre, mintha ritkábban, és így magasabb szálakat hagyunk.

WG_Landw_Rasenmaeher_Frau_39L 2.jpg

A gyepet évszaktól függően különböző magasságúra érdemes vágni: nyáron 5-8 cm, ősszel rövidebb az ideális. Mivel nyáron heti rendszerességgel végzendő kerti munkáról van szó, nagyon fontos a megfelelő eszköz kiválasztása.

Régi népélet naptára

éva levendula.jpgFotó: Höltzl Éva

A június hónap neve egyesek szerint a régi római "Junius"-nemzetség nevéből ered. Lehetségesnek tűnik, hogy a naptárt megreformáló Caesar fiáról, Marcus Junius Brutusról nevezték el ezt a hónapot. Amikor azonban Brutus meggyilkolta a saját apját, méltatlanná vált arra, hogy egy hónap névadója legyen, ezért ettől fogva Juno istennőtől származtatták az elnevezést. Ez a magyarázat könnyen beivódott a köztudatba, hiszen Juno istennő, a csillagos égbolt királynője is tagja volt a március, április és május neveket adó isteni családnak (Mars, Vénusz, Jupiter).

Június - Szent Iván hava

23. hét:

- június 8. (Medárd): Ha ezen a napon esik, 40 napig esni fog, ha süt a nap, 40 napos szárazság jön. Ezen a napon általában erős lehűlés várható. Megfigyelések szerint, ha Medárd napján süt a nap, akkor édes lesz a bor. Ha esik, szépen kihajt a fű, bő lesz a szőlőtermés, de gyenge a bor.

Kutya a kertben

A kutyatartó kertbarát nyilván nem szeretne lemondani a szép, ápolt kertről, pedig a négylábú kedvenc(ek) és a rendezett díszkert gyakran tűnnek összeegyeztethetetlen dolgoknak. Nem elég, hogy vakondokok, csigák, rágcsálók és egyéb kártevők teszik próbára a hobbikertész idegeit, még saját házőrzőjével is meggyűlhet a baja.

Fifi Hektor040430(008).JPGHektor és Fifi

Az "igénytelen szépség" névvel is lehetne illetni a nőszirmot. Az, hogy a falvak néha elhanyagolt árokpartjain is nemcsak megél, de tavasztól nyárelőig pompás virágokat hoz, bizonyítja csodálni való tulajdonságait. A nőszirmokról tudni kell azt is, nemcsak nemes, de sok helyütt a világon számos vad változata is elterjedt.

450px-Iris_pumila_02.jpgIris pumila

A Magyarországon őshonos fajok védettek. Érdemes felsorolni, mert túrázás, kirándulás közben tavasztól gyakran megleshetjük őket: apró nőszirom (I. pumila), korcs nőszirom (I. spuria), homoki nőszirom (I. humilis subsp. arenaria), magyar nőszirom (I. aphylla subsp. hungarica), sárga nőszirom (I. pseudocarus), szibériai nőszirom (I. sibirica), pázsitos nőszirom (Iris graminea), tarka nőszirom (I. variegata).

Halak a kerti tóban

A halak látványáról a kis tavakban sem kell lemondanunk, csak néhány szabályt kell betartanunk.

A viszonylag kis víztérfogat (néhány száz liter víz) miatt a nagyra növő, agresszív viselkedésű, vagy nagyobb oxigénigényű fajok nem jöhetnek szóba. Az ökölszabály: 100 liter víztérfogatra 5-10 cm-es halakból 1-2 darabot tervezhetünk, vagyis, egy 200 literes (figyelem: a hasznos térfogatról beszélünk!) tóba nem kerülhet több 3-4 db 10 centis aranyhalnál.

Fénykép0232.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

A tavaszi nagy rendrakással talán már mindenki végzett, de az élet nem csak a kertben indult be. A pókok egyre szorgalmasabban szövik be a veranda vagy a kamra sarkait, a rendszeres ki-be mászkálással a koszt is hordjuk ide-oda. A száraz időjárásban pedig a por a fő ellenség: a húsvétkor még ragyogó ablaküvegeknek mára már nyoma sincs.

Régi népélet naptára

pünkösdi rózsa2.jpg

Május - Pünkösd hava

22. hét:

- május 28. (Csanád): Ha nedves az idő, a széna nagyra nő. Viszont kendert már nem szabad vetni.

- május 31. (Petronella): Ha Petronella derűs napra ébred, jó lesz a kendertermés.

A hétvégén többfelé - főleg a Dunántúlon - várható zápor, zivatar, akár jégeső is. A hajnali 5°C-ban nem lesz melegünk, és napközben sem várható 20°C-nál több.

IMG_1358.JPG

- Az elvirágzott rózsákat vágjuk le, nehogy levéltetvek vagy lisztharmat támadja meg. Ráadásul így még bujább virágzásra ösztönözzük a növényt. Ha mégis megtörtént a baj, a levéltetveket erős vízsugárral vagy káliszappanos lemosással (10 l vízhez 1 evőkanál káliszappan) távolíthatjuk el. A másik lehetőség, hogy levendulát ültetünk a rózsa mellé, az elvileg elűzi a tetveket. Ha mégse, legalább szép.

Tasziló kertje

Újabb növénybarát hellyel lett gazdagabb az ország. Biztos így gondolhatja, aki a keszthelyi Festetics kastély idén tavasszal is csodás parkjában rálel a viszonylag új Pálmaházra.

P1240171 Pálmaháznak kicsi de sok csoda elfér belül.jpgPálmaháznak kicsi, de sok csoda elfér belül

Ha rákészül a látogató, megtudhatja, hogy jó 130 éve II. Festetics Tasziló üvegház építésébe fogott. Talán ma meglepő, hogy a vasszerkezet tervezését és készítését a párizsi Eiffel-iroda építészeire bízták. Akkoriban ugyanis nem volt szokatlan, hogy az Európát járó magyar arisztokrácia képes volt a kontinens legjobbjait megbízni egy-egy igényes szakmunka elvégzésével, gondoljunk csak a főváros pályaudvaraira, a hidakra.

MTD_Fejlec_02.jpg

Ásó, kapa, gereblye, lapát és ki tudja, még hány különböző szerszám kell, hogy helyet kapjon a kamrában, ha kertészkedésre adjuk a fejünket. Sokunk ráadásul örökölte a szerszámokat, ami azt is jelenti, hogy a nyél már görbécske, a szálkák nem kímélik a tenyerünket, ráadásul a le-lejáró ásófejet is élesíteni, rozsdátlanítani kell.

650_71_iM-M_B50_0911_01.jpg

Miután az előző poszt útmutatása szerint elkészült a kis dézsatavunk, ültessük be a mélyebb vizet kedvelő növényeket a mederbe, és már fel is tölthetjük. Ilyenkor kiderül, hogy tényleg vízszintes-e, és hogy a patak biztosan csak a tóba folyik-e vissza (semmilyen mellécsurgás-csöpögés nem megengedett!). Most következhet a legkreatívabb rész, a dekoráció.

dézsató_forrással.jpg

Régi népélet naptára

pünkösdi rózsa2.jpg

Május - Pünkösd hava

21. hét:

- május 20. (Pünkösd hétfő): A pünkösdkor ügyességi versenyen kiválasztott legügyesebb legény a pünkösdi király, aki egy hétig, vagy akár egy évig viselhette címét. Minden lakodalomba, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később.

- május 21. (Konstantin): E napon még lehet tököt vetni, palántázni. Doroszlón az asszonyok 7 éves tökmagot ültetnek, mert az terem a legjobban.

- május 25. (Orbán): A méhek ekkor kezdenek rajzani, ezért is hívják őket "Orbán bogarainak". Orbán a vincellérek, szőlőművesek, kocsmárosok patrónusa, szobra gyakran található a szőlőhegyeken. Ha jó időt hoz, szobrát virágokkal díszítik, ha rosszat, akkor besározzák.
Sok helyen az utolsó fagyosszentnek tartják.

Az esti-éjszakai záporok után szombaton egy kis nyugalom várható, de pünkösd vasárnapján megint záporokra lehet számítani. Így a kerti tennivalókat is érdemes eszerint tervezni.

pünkösdi rózsa3.JPG


- Egynyári virágokat folyamatosan lehet ültetni ágyásba vagy balkonládába. A legigénytelenebbek többek között a borzaskata, a körömvirág, a porcsinrózsa (lánykori nevén kukacvirág), az oroszlánszáj vagy a pillangóvirág.

Jótékony gyepmulcs

Az özönvízszerű trópusi esők, majd az ezt követő hetekig tartó sivatagi száraz forróság próbára teszi a gyepeket, de a hobbikertészek idegrendszerét is. Változtatni kell a kertfenntartási szokásokon. Meleg nyarakon a díszgyepeknél 6-8 cm az ideális gyepmagasság, ehhez viszont a fűnyíró késének 4-6 cm magasságban kell forogni. Ugyanezek az arányszámok a sportolásra is igénybe vett gyepek esetében 3-5, illetve 4-6 cm. Ez a gyepmagasság kellő védelmet, árnyékot biztosít a növénykék szaporodó részének. Ugyanakkor a nagyobb növénytömeg tartalékot is jelent. Száraz időben a nagyobb asszimilációs felület miatt növelni kell a vágási magasságot. Mindezzel a gyökértömeg gyarapodását, vagyis a tápanyagtartalékok felhalmozódását sikerül elérni.

gazon-hidcote.jpg

Szombaton méhek lepik el a körút egy részét, egészen pontosan a Művész mozit veszik birtokba a hasznos kis pollenszállítók.

A méhek pusztulása az utóbbi évtizedekben egyre égetőbb problémát jelent, hiszen jelentőségük rendkívüli, ha belegondolunk, hogy munkájuknak köszönhető minden 3. falat étel. Állítólag Einstein mondta, hogy "ha kipusztulnak a méhek, négy évre rá az emberek is követik őket".

plakat.jpg

Építsünk dézsatavat!

Akkor sem kell lemondanunk a kerti tóról, ha kertünkbe és/vagy költségvetésünkbe nem fér bele egy több négyzetméteres vízfelületű tó megépítése.

kerek_dézsató_forrással.jpg

Legfontosabb a tó helyének kiválasztása, a kapcsolódó kertrész megtervezése. Már ejtettünk szót az árnyék fontosságáról, röviden a lényeg: inkább a teljes árnyék, mint a tűző nap! Közvetlen napsütést napi 1-2 óránál többet semmiképpen ne kapjon a tó, azt is inkább reggel, vagy délelőtt.

Az elmúlt hónap hajrája után már lassan az összes kertészkedő utolérte magát. Az idei tél márciusi tréfája miatt két hónap munkáját kellett elvégezni 4-5 hét alatt. A növények hamar behozzák a lemaradást, sietniük kell, hiszen nyár végére, őszre a termést be kell érlelni. Nem lehet mindig a kertet bújni, érdemes (kert)kulturálódni is.

slideshow_fit_980x460.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

Amilyen jó érzés puszta kézzel vájkálni a földben, vagy beletúrni a lombokba, annyira biztosak lehetünk abban is, ha nem védjük kezünket, akkor az a kertészkedés után kiszárad, körmeink pedig letörhetnek, vagy napokig feketék maradnak. Ám mindez egy pár jó kesztyűvel könnyedén elkerülhető.

A WOLF-Garten kesztyűi a különböző elvárásoknak megfelelően különböző stílusokban készültek:

A virágültetésnél pl. fontos, hogy az ujjbegyeinkkel is érezzünk. Ezért a teraszon és erkélyen végzett munkához nagyon finom szövésű, könnyű kesztyűt húzzunk, melynek csúszásálló bélése kiválóan tapad, és a csukló gumírozásának köszönhetően kezünk tiszta marad.

650_75_GH-BA_B50_0811_03_1.jpg

Régi népélet naptára

pünkösdi rózsa2.jpg

Május - Pünkösd hava

20. hét:

- május 13. (Szervác): A fagyosszentek második napja. "Hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kentek!"

- május 14. (Bonifác): A földeken általában megvárták a fagyosszenteket, és csak utána ültették az uborkát, babot, paradicsomot.

- május 15. (Zsófia): Erre a napra esőt jósolnak. Egyes vidékeken a néphit szerint a fagyosszentek utáni Zsófia is hozhatott fagyot:
"Pongrác, Szervác, Bonifác,
Zsófia is lehet gyász."

- május 16. (János): Nepomuki, vagy népiesen "Neszepuszi" Szent János a vízenjárók patrónusa. A hajósok, halászok, vízimolnárok e napon ünnepelnek, a Dunán "jánoskaeresztést" tartanak.

- május 19. (Pünkösd): Húsvét után ötven nappal (pentekoszté = ötven) ünnepli az egyház Pünkösdöt. Egyben a nyárkezdet ünnepe is, amikor versenyes sportjátékokat rendenek, és a győztest rövid ideig uralkodó "pünkösdi királynak" választják meg. A kislányok ezen a napon pünkösdkirálynő-járást, pünkösdölést tartanak. A legkisebbet zöld ágakkal, pünkösdi rózsával díszítik fel királynőnek, és házról házra járnak köszönteni.

Madarak és Fák Napja

E jeles nap Chernel István nevéhez kötődik, aki lelkes ornitológusként meghonosította hazánkban a madáretetőket és -odúkat, melyeket először a háza körüli parkban helyezett el. 1902-ben szülővárosában, Kőszegen szervezte meg az első Madarak és Fák Napját, melyet azóta minden év május 10-én tartunk.

gyurgyalag-22803.jpgAz Év madara

Tudta, hogy a fű nem azonos a pázsittal? Első pillantásra talán nem feltűnő, de ha közelebbről megnézzük a gyepet vagy pázsitot, látszik, hogy a távolról egységes felület nem azonos növénykékből áll, a pázsitot különböző füvek alkotják. A köznyelvben gyakran nem különböztetjük meg a gyep és pázsit elnevezést sem, pedig a kettő nem ugyanaz. Gyep a rét, legelő, kaszáló területe, amelyet kaszálunk, ha magasra nőtt a növényállománya. Ezzel szemben a pázsitot rendszeresen nyírjuk, a hajtások kis részét vágjuk le. A megkülönböztetés tehát a nyíráson alapul.

pázsit8.jpg

A Nyíregyházi Állatparkban mindig bimbózik valami: februárban a rendkívül ritka kamélia, most pedig az elefántszerelem.

elefánt szex 287.jpgElőtte

Az ország első afrikai elefántja Nyíregyházán született, de 6 éves korában egy francia állatkertnek adták. Azóta mindenki várja, mikor érkezik egy újabb kis ormányos. Másfél éve Angliából jött a most 20 éves Jack, akinek tegnap sikerült becserkésznie a park fiatal afrikaielefánt-tehenét, a 11 éves Kwanzát.

A képek tanúsága szerint dúl a szerelem, így talán nem hiú ábránd már, hogy majdnem 2 év múlva egy elefántbébivel gazdagodjon a Nyíregyházi Állatpark. Addig pedig a hatalmas állatok folyamatosan szolgáltatják az elefántszuvenírt, mellyel felturbózhatjuk kertünk, balkonládáink földjét.

elefánt szex 313.jpgUtána

Köszönjük a fotókat a Nyíregyházi Állatparknak.

Ha a kertbe elsősorban azért szeretnénk egy kis vizet, hogy a madaraknak itatót biztosítsunk, ügyeljünk az elhelyezésére. Az általános szempontokon (rálátás, közvetlen napfény) kívül vegyük figyelembe, hogy a madarak a nyílt területet kedvelik, ahol a ragadozók - pl. a macskák - nem tudják észrevétlenül becserkészni őket. Néhány méterre az itatótól azonban szerencsés, ha rejtőzésre alkalmas bokrok nőnek. Ne tegyük olyan helyre az itatót, ahol gyakran mozgunk (játszósarok, grillező környékére, főbb közlekedési útvonalak mellé), figyeljük távolról az ott zajló életet.

madáritató2.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

Előző posztunk alapján a kedves Olvasó kiválaszthatta a céljainak megfelelő fűmagot, és az új gyep telepítéséhez már elő is készítette a talajt. Ejtsünk szót azokról a kerttulajdonosokról is, akik a régi gyepüket szeretnék felújítani.

A mostani időjárás már a nyarat idézi, így a kertet egyre többször használjuk játszótérként, ebédlőként, sőt akár nappaliként is. Ez megerősítheti az egyébként egészséges füvet, de ahol a gyep egyes részei károsodnak, ott szükség lehet gyors segítségre. Ezenkívül a fű természetesen igényli a tápanyagokat is, hogy fejlődhessen, és teljes pompájában ragyoghasson. Persze a nemkívánatos növények megjelenése ellen is tenni kell valamit, mert ahol a moha elterjed, ott a fű nem tud már kinőni.

P1000277.JPG

Régi népélet naptára

P1000264 másolata.JPG

Május - Pünkösd hava

19. hét:

május 6. (Babevő János): Ilyenkor kell a hüvelyeseket (bab, borsó, lencse) vetni, mert talán már nem fagy ki. "Aki János evangélista napjáig el nem vet, nem érdemes a jó szóra."

- május 12. (Pongrác): A fagyosszentek első napja. A melegedő időjárás ilyenkor sokszor hirtelen lehűl, gyakran fagyot is hoz. Fagyosszentek előtt nem tanácsos palántálni. "Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz." A Pongrác-napi eső nem jó a gabonára. Amilyen e napon az időjárás, olyan lesz Orbánkor is.

Az előrejelzések szerint fagyosszentek tájékán egyáltalán nem lesznek fagyok, úgyhogy a bátrabbak akár előbb kiültethetik pl. a dáliát, a paradicsom- és paprikapalántát. Bár, ha belegondolunk, hogy pénteken Szentendrét elverte a jég, akkor lehet, hogy mégiscsak érdemes várni.

P1000264 másolata.JPG

- A balkonládákba már beültethetjük az egynyári virágokat, sőt, balkonparadicsomot akár még most is vethetünk, ha korábban elfelejtettük volna.

- Az elvirágzott aranyvesszőt és a bukszusokat is megmetszhetjük.

- Ha eddig elmaradt, jöhet a gyepszellőztetés, fűnyírás, aztán a grillparti.

- A madaraknak tegyünk ki ivó- és pancsoló vizet, persze, nem kell külön konyha meg fürdőszoba.

Kerti szemét - de hova?

A tavaszi kánikulában mindenütt megkezdődött a nyári növényszezon. Az évszakok legszebbike a kertekben takarítással indul, a lakásokban pedig az edényesek átültetésével. Mindkét esetben felmerül a kérdés, mi legyen a hulladékkal?

2Ez a szeméthalom egy budai téren éktelenkedik.jpgEz a szeméthalom egy budai téren éktelenkedik

Egyszerűbb a kerttulajdonosok helyzete, náluk ugyanis bővebb a lehetőségek tárháza. Az igazi megoldás a komposztálás, de ennek illatától sokan tartanak. A szűk társasházi kertekben nem is ízléses az ilyen szerkezet elhelyezése. De ettől függetlenül komposztálni hasznos.

Kwizda_Fejlec_új.jpg 

A talajból támadó ellenfelek ellen nehéz védekezni, mivel a termőföld jó fedezéket biztosít nekik. Forradalmian új megoldást jelenthet a talajokban természetes körülmények között is előforduló hasznos gombák felszaporítása. E hasznos gombák természetes úton fékezik, gátolják a kórokozó gombák és károkozó rovarok terjedését, visszaállítják a talaj biológiai egyensúlyát, így kiegészíthetik, sőt kiválthatják a kémiai anyagok használatát.

Trifender® a talajtestőr

Trifender zacs.jpgA számos talajból fertőző, veszélyes, gombás kórokozónak (pl.: fuzárium, peronoszpóra, palántadőlés kórokozója, fehérpenészes rothadás) olyan kedvezőtlen körülményeket teremt, hogy azok nem képesek gazdasági kárt okozni. Ráadásul a kultúrnövények gyökérzetének optimális talajállapotot alakít ki, aminek szemmel látható, kondicionáló és termésnövelő hatása is van.

Bora® a talaj házőrzője

Bora zacs.jpg

A Bora egy olyan mikrobiológiai készítmény, amely jelenlétével gátolja a talajban élő rovarlárvák elszaporodását. A talajba kerülve a kártevő szervezetek számára kezelhetetlenül kedvezőtlen viszonyokat teremt, ugyanakkor elősegíti a növények fejlődését.

A csodálatos természet erejével kémiai anyagok (vagyis növényvédő szerek) nélkül, természetes módon védhetjük meg kertünk szépségét, így az egész család és háziállataink is aggodalom nélkül élvezhetik a zöld környezet adta szabadságot.

plakát.jpg

Régi népélet naptára

mfa.jpg

Május - Pünkösd hava

A május hónapot a föld termékenységének római istennőjéről, Maiáról nevezték el. A tavasz ünnepe részben a hónap első napjához, részben pünkösdhöz kapcsolódik.

18. hét:

- május 1. (Bánk): Sok helyen a legények az előző éjjelt az erdőben töltik, és reggel feldíszített májusfát állítanak kedvesük udvarába A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.: „Kelj fel rózsám, itt a májfa, jó éjszakát, vigyázz rája!”

- május 2. (Zsigmond): E napon kell vetni az uborkát, mert akkor jó termést hoz, de vetés közben nem szabad beszélgetni, mert hézagosan kel ki a mag. A gyerekeknek ne jó, ha almával labdáznak, mert akkora jegek fognak esni, mint az alma.

A mocsárkert a legegyszerűbben elkészíthető vizes élőhely. Nem kell mást tennünk, mint 10-20 cm mélyen kiásni a kiválasztott helyen a talajt, majd a mélyedést kibélelni geotextillel és tófóliával. A kiásott föld mintegy felét töltsük vissza a mederbe, és már ültethetjük is be a vízinövényeket.

Iris_sibirica_variegata_szibériai_nőszirom1.jpgSzibériai nőszirom

Iris_pseudacorus_mocsári_nőszirom.jpgMocsári nőszirom

A növények között hagyjunk egy kis szabad vízfelületet is. Egy kb. 1m2-esre tervezett kis mocsárkertnek a felét hagyjuk szabadon, a másik felébe 4-6 kiscserepes vízinövényt ültessünk. A fólia szélét lapos kövekkel, kéregdarabokkal takarjuk el. Arra ügyeljünk, hogy a tervezett vízszinttől a kert talajáig ne alakulhasson ki kapilláris szívóréteg, mert az akár egy nap alatt kiszippanthatja a vizet a mocsarunkból. A környező kertrész biztosan hálás lesz az extra locsolásért, de a vízinövények senyvedni fognak, mi pedig hiába keressük a lyukat a fólián…

Sokan emlékeszünk nagyszüleink konyhakertjére, ahol még szinte bármilyen zöldség megtermett a ház körül. A kertes házakban elöl virágoskert, hátul pedig az ún. konyhakert kapott helyett. A nagyobb helyigényű növények, pl. burgonya, tökfélék, a baromfinak szükséges kukorica a legtöbb családnál kikerült a "zártkertbe", a gyümölcsfák közé/mellé.

A vidék ezen arculata azonban az évek során megváltozott.

Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb nyilvánosságot kapott a vélemény, hogy nem éri meg a konyhakerttel foglalkozni, mert drága a vetőmag, a locsolás, a vegyszer, a műtrágya, sokkal olcsóbb és egyszerűbb mindent megvenni a boltban. Hiába derült ki azóta, hogy ezen zöldségek, gyümölcsök eredete sokszor bizonytalan, és a minősége sem olyan, mint amit otthon termelünk meg magunknak, sokan a könnyebb utat választották: a kerteket füvesítették, legfeljebb virágokat nevelnek.

logo_szines.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

Ahogy általában, a hosszú távú tervezés a kertápolásban is megtérül - legyen szó új gyep telepítéséről, vagy a már meglévő pázsit karbantartásáról. A megfelelő fűmag vetésével a gyep sokkal sűrűbb, rugalmasabb és a természeti hatásokkal szemben sokkal ellenállóbb lesz.

650_99_Familie_B50_0811_03.jpg

A dús, buja, zöld gyep telepítése külön tudomány, de nem kell tőle megijedni. Mára már olyan fűmagok és gyeptrágyák (ill. ezek keveréke) állnak rendelkezésre, melyekkel a gyepesítést az egyszerű hobbikertész is sikerrel elvégezheti. Nem kell kísérletezgetni, ha elsőre sikerül kiválasztani a megfelelő fűmagot. Merthogy minden ezen múlik.

Régi népélet naptára

P1070613 másolata.JPG

Április - Szent György hava

18. hét:

- április 30. (Katalin): Ha szép az idő, jó termés várható, ha rossz, akkor semmi jóra nem számíthat a gazda. Konyhai veteményeket tilos vetni e napon.

Az e heti Füvészkerti séták témája ezúttal a 8. kerület szívében található japánkert lesz. Érdemes kicsit közelebbről körbejárni a távol-keleti kultúra ezen részét, már csak azért is, mert hazánkban még mindig zajlik a hanami, szabad fordításban a "cseresznyefa-virágzás nézése". Mi is ez pontosan, miért fontos a japánoknak, és egyáltalán, mitől japánkert egy japánkert?!

Japanese-Garden-3.jpg

A japánkertek eredetéről számos feljegyzés van, de pontosan nem lehet megmondani, ki és mikor építette az elsőt. Kezdetben a császárok építettek ilyen kerteket, melyek számos ponton különböztek a maiaktól. Úgy nevezetett paradicsomi kertek voltak; tehát nem nélkülözték a pompát, hatalmas méretűek voltak, rengeteg pénzbe kerültek, és alapvetően különböztek az európai kertektől. Itt el is érkeztünk a japán kertészetre is nagy hatást gyakorló egyik legfontosabb dologhoz, a sintóhoz. A sintoizmusról dióhéjban annyit kell tudni, hogy egy többistenhit, ahol minden természeti jelenségnek van egy-egy istensége, egy kamija. Minden kami lakik valahol, egy fában, kőben, Napban; ezek a sintó szentélyek. Emellett a sintó vallás szerint a legszentebb, legtökéletesebb kategória a természet, ami a kertről alkotott képüket alapvetően meghatározza. Ezért ha bármilyen, akár császári, akár egy kisebb kertre ránézünk, az a benyomásunk támad, mintha a természet egy kis része lenne előttünk, mintha egy nagyobb tájat "összenyomtak" volna.

japan_kert_9_500515_17477.jpg

Drága fűnyírás

Nem sokat késett, aki idén a mostani hétvégén veszi elő az először a fűnyírót. A falusi tapasztalást is segítségül hívva Szent György napján (április 24.) kellene kezdeni a gyep vágását. Normális évben a gazdák ezen a napon hajtják ki először állataikat, ilyenkor ugyanis már van mit harapni a friss legelőn.

Az ideális nyiró.jpgAz ideális fűnyíró

Aki a rododendronok fő virágzási idejében, májusban járt már a Jeli Arborétumban, biztosan beleszeretett a népnyelven hangarózsának vagy havasszépének nevezett virágcsodákba. Csak ott próbálkozzunk a tartásával, ahol védett helyre tudjuk ültetni a kertben, a hideg téli szél nem okoz kárt benne, nyáron pedig biztosítani tudjuk a párás környezetet.

rododendron kép2.JPG

A rododendronok májustól ezerféle színt varázsolnak a kertbe, teraszra, azonban igényes növények, gondozásuk állandó odafigyelést kíván. Általában savanyú talajon érzik jól magukat (pH 4,5-5,5), kellően párás, tűző naptól és széltől védett helyen. A drága talajcsere helyett ültethetjük konténerbe is, de mindenképpen mészmentes vízzel (esővíz vagy lágy víz) öntözzük.

Corvinus Díszkert 2013

Corvinus_Diszkert_Logo.jpg

A sok jakuzzis, traktoros, kerti bútoros kiállítás után végre elérkeztünk ahhoz a rendezvényhez, amely tényleg a virágokról, palántákról, kertekről szól. Ráadásul nem is akármilyen környezetben: a Corvinus Díszkert Szakkiállítás és Vásárnak idén is a Budai Arborétum ad otthont.

FUV_6295.jpg

A már hagyományosnak mondható bonsai-, orchidea- és kaktuszkiállításon kívül pénteken tájépítészeti, élelmiszertudományi és dísznövénytermesztési szakmai napon vehetnek részt az érdeklődők.

A hétvégén több nagyon érdekesnek ígérkező ismeretterjesztő előadás is lesz: gyepgondozás, fűszernövények a balkonon, városi kertészkedés, biokertbemutató, akvapónia - hogy csak néhányat említsünk.

Tegnap éjfélkor lezárult a játékunk, amelyre 43 megfejtés érkezett. Először nézzük a telitalálatos "szelvényt":

  1. x - medvehagyma
  2. 2 - tulipán
  3. 2 - retek
  4. 1 - rózsagubacsdarázs
  5. 1 - önteltség
  6. x - rozmaring
  7. 2 - Jeli Arborétum
  8. x - vándorpoloska
  9. x - lombhullató
  10. 2 - csilpcsalpfüzike
  11. 2 - padlizsán
  12. 1 - kerti maró
  13. 1 - máj

+1. 2 - megeszi a meztelencsigát

13+1 találata 9, 13 találata 23 (itt a legtöbb hiba a virághagyma, a csíra és a sárga liliom jelentése volt) 12 találata 7, 11 találata 3 és 10 találata 1 játékosnak lett.

A telitalálatosokat a beérkezés sorrendjében számoztuk be, majd a random.org segítségével véletlenszerűen sorsoltuk ki az első három nyertest:

totó random.jpgEzek szerint:

  1. Báthori Róbert – Nyereménye egy 60.000,- értékű kertiszerszám-csomag a Wolf-Gartentől, egy 5000,- értékű csomag a Vitaflórától, a "Városi kertek" c. könyv a Cser Kiadótól és egy 4 főre (2 felnőtt+2 gyerek) szóló családi belépő a Corvinus Díszkert hétvégi kiállítására (ápr. 26-28.).
  1. Kiss Éva – Nyereménye egy 30.000,- értékű kertiszerszám-csomag a Wolf-Gartentől, egy 5000,- értékű csomag a Vitaflórától, a "Városi kertek" c. könyv a Cser Kiadótól és egy 4 főre (2 felnőtt+2 gyerek) szóló családi belépő a Corvinus Díszkert hétvégi kiállítására (ápr. 26-28.).
  1. Kiáczné Petyerák Angelika – Nyereménye egy 20.000,- értékű kertiszerszám-csomag a Wolf-Gartentől, egy 5000,- értékű csomag a Vitaflórától, a "Városi kertek" c. könyv a Cser Kiadótól és egy 4 főre (2 felnőtt+2 gyerek) szóló családi belépő a Corvinus Díszkert hétvégi kiállítására (ápr. 26-28.).

A többi 13+1-es találatot elért játékos szintén nyert 1-1 családi belépőt a Corvinus Díszkert hétvégi kiállítására (ápr. 26-28.).

Mivel a Corvinus Díszkert kiállítás 10 családi jegyet ajánlott fel, és a 2. díj nyertese is lemondott a belépőről, a 13 találatot elért játékosokat is sorba rendeztük a válaszok beérkezése szerint, és közülük is véletlenszerűen választottuk ki a további nyerteseket, akik:

- Csibrák Ildikó

- Litter Nedda

random 13.jpg

 

A nyerteseknek gratulálunk, velük e-mailben vesszük fel a kapcsolatot. Mindenkinek köszönjük a részvételt!

Támogató partnereink:

WG_Logo_bis-up_to_60mm_4c másolata.jpg

 

http://www.wolf-garten.hu/

vitaf legkicsi.jpg

 

http://www.vitaflora.hu/

Corvinus_Diszkert_Logo másolata.jpg

http://www.diszkertkiallitas.hu/

 Cser_Logo.jpg

http://cserkiado.hu/uj/

Kwizda_Fejlec_új.jpg

A tavasz beköszöntével újraéled a természet, kivirágoznak a fák, zöldbe öltözik a táj, és egy kicsit mosolygósabbak leszünk mi magunk is. A természet újraéledése viszont magával hozza, hogy nem csak a kerti növények, hanem a gyomok is újra megjelennek, és kezdődhet egy újabb éves harc a járdaszélen, a fal tövében vagy a kerítések mellett kibújó pitypanggal, csalánnal, tarackkal és társaikkal.

Szepzoldre_PR_Glialka_Star_check-1.jpg

Szerencsére mára sokféle gyomirtó áll rendelkezésünkre, közöttük számos totális hatású szer, amelyek a növények zöld részein (levélen, száron) át felszívódva pár nap alatt kiiktatják a hívatlan vendégeinket az udvarról, árokpartról.

Végre itt a tavasz, sőt, az időjárást tekintve lassan a nyár is! A sok eső, hó után a felragyogó nap párába burkolja a reggeleket. A növények is feléledtek, a gyökerek felől egyre intenzívebb a nedvek áramlása a rügyek felé, míg már annyira megduzzadnak, hogy az apró hajtások szétfeszítik a téli kabátot.

P1070488.JPG

Az állatok is hálásak a melengető napsugarakért - a nélkülözéssel teli, lassú álomban töltött tél után egyre fürgébben látnak neki az ösztön diktálta tavaszi feladatoknak.

Csupán az emberi lény az, akinél nem történik semmi különleges. Ugyanakkor csörög reggel az ébresztőóra, mint télen, ugyanolyan ütemben végezzük a napi teendőinket, a munkaidő és az iskola ugyanakkor kezdődik, szinte csak az öltözködés terén vannak feltűnőbb változások.

Néhány évvel ezelőtt pont áprilisban jártam Hollandiában, így nem hagyhattam ki Keukenhofot sem a programból. Már az út is lenyűgözött bennünket, mert tulipánföldek mellett autóztunk el; egészen mesebeli látvány volt a sok színes virágsáv.

holland01b.jpg

Az Amszterdamtól csupán félórányira fekvő Keukenhof területét a 15. században vadászatra használták, ezenkívül itt termelték meg a II. Vilmos bajor herceg lánya, Jacqueline vagy Jakoba grófnő uradalmi konyhájába szükséges fűszer- és gyógynövényeket. Innen az elnevezés: Keukenhof="konyhakert".

Hidrovetés

A hidrovetés technológiája az 1970-es évektől terjedt el az USA-ban, amikor az autópályák építésekor a környező rézsűket ezzel a módszerrel kezdték füvesíteni. Az akkor új, környezetbarát technológia annyira bevált, hogy egyre sikeresebb lett, sőt, mára szinte teljesen kiszorította a kézzel vetett füvesítést.

A nagyobb közterületi beruházásoknál és magánkerti füvesítésnél egyaránt hatékony hidrovetés 2002-től már Magyarországon is elérhető. A technológia honosítását és elnevezését az azonos nevű cégnek köszönhetjük.

14925-garden-bench-seat-a-place-to-sit-relax-and-enjoy_531x331.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

Úgy tűnik, a tavasz idén el is marad, a télből egyenesen a nyárba csöppenünk. A növények is szemmel láthatóan próbálják hirtelen behozni a lemaradást, így aztán egyszerre virágzik, burjánzik a kora tavaszi és a májusi virág, beindult a fű, vele a gyomok is, pedig még a télen elszaporodott moha is rajta van. Ideje hát a gyepet kicsit átszellőztetni.

gyepszellőztető.jpg

A gyeplazítás biztosítja a fű szellőzését és megakadályozza a filcesedést, ami ideális környezet lenne a káros gombák és a moha számára. Ha a gyökereket nem éri elég oxigén és víz, a gyep elveszíti egészséges külsejét és szép zöld színét. Ennek oka az, hogy egy idő után a fűnyírást követően a gyökerek tövénél ottmaradt kaszálék összetapad és elzárja a víz, a fény és az oxigén útját a gyökerekhez. Így a gyep nem jut a számára szükséges tápanyagokhoz. Éppen ezért fontos, hogy ezt rendszeres gyeplazítással megakadályozzuk. Ehhez ma már remek gépeket használhatunk, vagy akár bérelhetünk is.

Régi népélet naptára

P1070613 másolata.JPG

Április - Szent György hava

17. hét:

- április 24. (György): Sárkányölő Szent György napja a pásztorok fogadásának, az állatok első kihajtásának ideje. Ilyenkor kel vetni a salátát, krumplit, kerti virágokat.
Mivel gonoszjáró nap is, a kerítésre, ajtóra tüskés ágakat kell tenni, hogy a boszorkányokat távol tartsák.
A Szent György nap előtt megszólaló béka száraz nyarat jelez, a mennydörgés bő termést ígér.

- április 25. (Márk): A búzaszentelés és kukoricavetés napja. Ha megdördül az ég, gazdag lesz az aratás. Szintén jó termést ígér, ha ezen a napon béka, pacsirta vagy fürj szól a búzából. Ha a fülemüle hallgat, változékony tavaszra számíthatunk; ha énekel, szép idő lesz.

- április 28. (Vitális): Ha Vitális didereg, tizenötször lesz még hideg.

 

Nagy Kapanyél TOTÓ +1.

+1. Miért hasznos az indiai futókacsa?

indiai futókacsa.jpg

1. szép

2. megeszi a meztelencsigát

x. sok tolla van

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Nagy Kapanyél TOTÓ 13.

XIII. Melyik szervünkre van jó hatással a képen látható növény?

mariatovis_gyogynevenyek_vitaminsziget_com.jpg

1. máj

2. szem

x. torok

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

IMG_0513.JPG

A hétvégén gyönyörű idő várható, így a kertészkedés mellett egyéb szabadtéri programokat is tervezhetünk.

- A gyepet ideje kicsit átgereblyézni, átszellőztetni, hogy a fűszálak gyökerei levegőhöz jussanak.

- A leandereket fokozatosan szoktathatjuk a kinti léthez, most, hogy már nem várhatók éjszakai fagyok. Ha már nagyon kinőtték a cserepüket, át is ültethetjük, de az is elég, ha a gyökérzetet kicsit visszavágjuk, és a régi edénybe visszaültetjük.

- Megkezdhetjük a szoba- és a dézsás növények tápoldatozását.

- Elvethetjük az illatos virágú kúszónövények magjait (pl. szagos bükköny, hajnalka).

- A virágládákat is elkezdhetjük beültetni, bár még nem olyan gazdag a palántaválaszték.

- Az ablakpárkányon dédelgetett fűszernövényeink is kikerülhetnek, és az egynyáriak palántáit is elültethetjük.

A hirtelen nyáriasra fordult jó idő a programszervezők fantáziáját is megmozgatta, úgyhogy van választék bőven.

Saját kert hiányában a budapestiek a Városligetben tehetik ma hasznossá magukat, ahol önkénteseket várnak közös virágültetésre: több mint 20 ezer virág telepítésével új rekord születhet. A lelkes kertészek fákat ültethetnek, játszótereket tisztíthatnak, a ligetben található padokat és sportpályákat festhetik le. Randipad is készül magyar költők, írók tollából született szerelmes idézetekkel. Még nem késő elindulni, részletek itt.

A Füvészkertben a hétvége a virágzó cseresznyefák ünnepe. A Sakura-programok egész napos szórakozást hozhatnak a kilátogató családoknak. Mindkét napon ingyenes vezetés, a részletes programok itt

Aki még nem tankolt fel eléggé medvehagymából, vasárnap Budaörsről indulhat egy 12 km-es túrára. Az utóbbi években akkora divat lett e korai vitaminbomba gyűjtése, hogy egy-egy ilyen szervezett szedésen tömegek vesznek részt. Ezért változtak a szabályok is: egy ember egy nap max. 2 kg-ot gyűjthet engedély nélkül, és ügyelni kell arra is, hogy ne hagymástól tépjük ki a növényeket. A túra részletei itt.

Gyenesdiáson egész hétvégén Rügyfakadás-Tavaszünnep fesztivál főzéssel, kirándulással, jó hangulattal.

Április 22. a Föld Napja, de a rendezvények már a hétvégén elkezdődnek országszerte. Vasárnap Budapesten a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében egész napos természetismereti vetélkedő gyerekeknek a Pál-völgyi kőfejtőbenA Föld Napjához kapcsolódó egyéb programok közül pedig itt lehet szemezgetni.

Jó hétvégét!

Nagy Kapanyél TOTÓ 12.

XII. Melyik kerti szerszám részlete látható a képen?

talajfeltores1.jpg

1. kerti maró

2. vetőgép

x. gereblye

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Az előző részben már ízelítőt kaphattunk a vegetáriánus életmód előnyeiről és hátrányairól, ma tovább folytatjuk az egyszerűnek egyáltalán nem nevezhető téma boncolgatását.

fc8fcac1232421d0cd267875a8c37067_resized.jpg

Sokan egyenesen szentségtörésnek, bűnnek tartják, ha valaki vegetáriánus körülmények között neveli a gyermekét. Sok a vita a szakértők között ezen téma körül, bár több kutatás is bizonyította már: az állati termékektől mentes, de megfelelően megtervezett étrend az élet minden szakaszában, beleértve a szoptatást és a gyermekkort is, kielégítő tápanyagbevitelt biztosít az ember számára. Nem gátolja a növekedést, sőt, egyértelmű egészségügyi előnyökkel jár. Ezt az Amerikai Dietetikai Szövetség és a Children's National Medical Center (USA) is elismeri, támogatja.

MeatPower2.jpg

A régi bölcsesség szerint a leanderek azt szeretik, ha fejüket tűzi a nap, a lábuk pedig vízben áll. Alapelvként érdemes ezt megjegyezni, azonban még néhány dologra figyelnünk kell, hogy igazi mediterrán virágözönnek örülhessünk teraszunkon.

kép4.jpg

A hosszú, szokatlan tél után növényeink már nagyon várták a tavaszt. A legtöbb teleltetőben február végén megemelkedett a hőmérséklet, sokan örültünk a meleg napoknak, de növényeinknek nem tett jót, hogy korán ébredtek téli álmukból. A márciusi hideg, sötétebb napok hatására a hajtások megnyurgultak, a levelek sárgultak. Az elnyúlt, sápadt hajtásokat a tavaszi nap megperzselheti, a szél könnyebben letöri. Felmerül a kérdés, mikor vigyük ki a leandert, visszavágjuk-e növényünket, és ha igen, milyen mértékben. Erre sajnos általános érvényű tanács nincs, mindig az időjárástól, a növény állapotától és a tartási körülményektől függ a döntés. Minden dézsás mediterrán növény esetében általános szabály, minél később be, és minél előbb ki! Ha megfelelő hűvös helyet tudtunk télre biztosítani, és nem indultak meg a hajtások, hamarabb mehet leanderünk a szabadba. A meleg teleltetőben kitört hajtások erősen fagyérzékenyek, ezért a már megindult növényeket csak teljesen fagymentes időszakban telepíthetjük ki.

Nagy Kapanyél TOTÓ 11.

XI. Melyik növény virága látható a képen?

DSC_0387.JPG

1. encián

2. padlizsán

x. burgonya

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

A csicsóka termése megtisztítva egyáltalán nem csúf. Ha sikerül néhány gumót szerezni, érdemes megkóstolni; nyersen harapva, reszelve, vékony szeletekre vágva salátákhoz adható, párolva, főzve szószok készülhetnek belőle, de darabjaiból más gyümölcsökkel ízesítve turmix is lehet. Ha a magyar recepteken kívül többféle felhasználási lehetőséget is keresünk, használjuk a francia megfelelőjét: le topinambour - és hamar kiderül, hogy a nálunk méltatlanul elfelejtett zöldség a konyhaművészet országában ünnepelt eledel. Olyan drága, különleges étkek mellett szerepel, mint a homár, libamáj, szarvasgomba, ritkán tálra kerülő tengeri csemegék körete.

Alapos tisztítást igényelnek a csicsóka gumók.JPGA gumók alapos tisztítást igényelnek

Másképp kezdődött az idei tavasz, mint ahogy azt legtöbbünk várta. Most, hogy már minden bizonnyal mögöttünk vannak a télies napok, hirtelen megsokasodtak az eddig kényszerűen halogatott kerti munkák. A kertészkedési szezon kezdetén szokásos palántázás, trágyázás, metszés mellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kerti növényeknek is időbe telik, amíg elfelejtik a márciusi hideg, csapadékos időszakot.

obi-ipp-7.jpeg

Nagy Kapanyél TOTÓ 10.

X. Ki ő?

37.hét-csilpcsalpfüzike-csonkapeter_7629 másolata.jpgFotó: Csonka Péter


1. cigánycsuk

2. csilpcsalpfüzike

x. erdei pinty

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Kwizda_Fejlec_új.jpg

Lassan, de biztosan végre megérkezett a tavasz, és vele a kerti munkák ideje! A kertek hangulatát alapvetően meghatározza a pázsit szépsége. Sajnos a hosszú és csapadékos tél igencsak megviselte a gyepek többségét, még akkor is, ha ősszel mindent megtettünk a biztonságos áttelelés érdekében.

Az első feladatunk legyen a fűnyírás; nagyon fontos, hogy helyesen válasszuk meg a magasságot, ami 3-4 centiméternél ne legyen nagyobb. Fontos, hogy csak éles késsel rendelkező fűnyírót használjunk! Fűnyírás után érdemes alaposan átgereblyézni, szellőztetni a gyepet.

hópenész.jpgHópenész

Tavasszal az egyik leggyakoribb probléma a hópenész. Ősztől kora tavaszig számíthatunk megjelenésére, de kártétele jellemzően tavasszal a legszembetűnőbb. Tipikus tünetei a levélen megjelenő fehéres, szürkés foltok, melyek foltszerűen látszanak a területen. Súlyos esetben a foltok összeolvadnak egymással, így nagyobb fertőzött felületek alakulnak ki. Lúgos kémhatású talajok esetében nagyobb eséllyel számíthatunk a megjelenésére.

Vidék Kaland a Hargitán

Ahogy már korábban hírt adtunk róla, az AGRYA idén is megrendezi a nagy sikerű Vidék Kaland programot. Közeleg a jelentkezési határidő vége, április 19-ig várják a vállalkozó kedvű fiatalokat.

Agrya.jpg

Az idei év újdonsága hogy Székelyföldön, Hargita és Kovászna megyében 8 székely fiatal gazda is várja a Magyarországról érkező fiatalokat. A madéfalvai, csíkszenttamási, lázárfalvai, csíkmadarasi, csíkdámfalvai, homoródalmási és illyefalvai gazdák elsősorban állattenyésztéssel, külterjes juh és szarvasmarhatartással foglalkoznak. Így az érdeklődők az állattartáshoz, a legelő gazdálkodáshoz és a tejfeldolgozáshoz kapcsolódó tevékenységekbe kapcsolódhatnak be. A székelyföldi kaland idején a jószágok már kint lesznek hegyekben, így a napi munka fáradalmait a csodálatos hegyvidéki környezet feledtetheti. A székelyföldi szervezésben a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete és a Kovászna Megyei Fiatal Gazdák Szövetsége segédkezik. Az ottani fogadó gazdák készítettek egy kis bemutatkozó kedvcsináló videót:

A magyarországi fogadó gazdák - hozzávetőleg 30 fő - immáron hagyományosan az állattartással, kertészettel, szőlészettel-borászattal, növénytermesztéssel, méhészettel foglalkozó fiatal családi gazdálkodók közül kerülnek ki.

Aki még nem jelentkezett, de most kedvet kapott, 2013. április 19-ig megteheti a www.videk-kaland.hu weboldalról letölthető jelentkezési lap elküldésével.

A jelentkezők személyes meghallgatása után május 7-ig kerül sor a résztvevők kiválasztására. A június 7-én sorra kerülő felkészítő nap (traktoros tréning és munkavédelmi oktatás) után július 1. - augusztus 18. között kerül sor a látogatásokra, így a nyáron várhatón minden héten lesznek valahol városi kalandorok fiatal gazdáknál.

Kalandra fel!

Nagy Kapanyél TOTÓ 9.

IX. Az alábbi kijelentések közül melyik igaz a ginkgo bilobára?

P1040848 másolata.JPG

1. érszűkítő hatású

2. őshazája Észak-Amerika

x. lombhullató

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Aki az előző cikken felbátorodva egy kis kerti tó építésén gondolkodik, ebben az írásban a tóépítés technológiai alapjaival ismerkedhet meg.

dézsató_patakkal.jpg

Ha megtaláltuk a tökéletes helyet, tervezzük meg, mekkora tavat szeretnénk építeni, és mennyire emeljük ki a környezetből. Jelöljük ki a tó és az azt övező támfal körvonalát. A készen kapható medrek formája és mélysége adott, azon nem tudunk változtatni. Ha mélyebb a meder, lehet, hogy félig kell a földbe süllyesztenünk, és a környékét feltöltenünk, hogy jól mutasson, egy sekélyebbet jobban ki kell emelnünk az eredeti talajszintből. Ha tófóliával dolgozunk, kedvünk szerint alakíthatjuk a formát és a méreteket. Mivel kis tavat készítünk, célszerű meredekebbre alakítani az oldalakat, különben nagyon kis víztérfogatot kapunk a felülethez képest. Ez pedig a tó vizének gyors átmelegedéséhez, és vízminőségi problémákhoz vezethet.

Nagy Kapanyél TOTÓ 8.

VIII. Melyik kártevő látható a képen?

kartevo2.jpg

1. tölgymakkormányos

2. szivarsodró eszelény

x. vándorpoloska

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

A rengeteg hó és a kemény mínuszok miatt a legtöbb kertben elmaradt a februári metszés, ami kivételesen nem is volt baj. Most viszont ideje bepótolni az elvileg korábban esedékes munkákat, és elvégezni a tavaszi tennivalókat is.

A kerti szezon első szakasza a tisztításról szól, amint rá lehet menni a földre: az ágyásokat kitisztítjuk, megtrágyázzuk, mulcsozzuk, a virágok elfagyott részeit eltávolítjuk. Metszeni valót minden szezonban találunk, így most is akad dolgunk: tavasszal leginkább a bokroknak, cserjéknek és a gyógynövényeknek van szükségük erre, ill. a visszafagyott növények is korrekcióra szorulnak.

650_73_RR1500_B50_0811_07 másolata.jpg

A korai virágzású növényeket, mint az aranyvessző vagy a japánbirs csak az elvirágzás után vágjuk vissza. A tavaszi metszést meghálálják a ciprus- és puszpángsövények, a bogyós termésű fák és bokrok, a frissen ültetett fagyal és a galagonya. Ha ősszel nem tettük meg, a rózsák elszáradt ágait és a hortenziát is most vágjuk vissza. A nyári orgona és a levendula is örülni fog a kurtításnak.

Nagy Kapanyél TOTÓ 7.

VII. Hol készült a fotó?

jeli3(1).jpg

1. ELTE Füvészkert

2. Jeli Arborétum

x. Alcsúti Arborétum

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Nagy Kapanyél TOTÓ 6.

VI. Melyik fűszernövény virága látható a képen?

rozmaring1.jpg

1. kakukkfű

2. lestyán

x. rozmaring

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Nagy Kapanyél TOTÓ 5.

V. Mit jelent a sárga liliom virágnyelven?

liliom(1).jpg

1. önteltség

2. hűség

x. megbánás

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

El lehet-e hagyni a húst, az állati eredetű termékeket mindennapjainkból? Ha igen, miért? Hogyan? És egyáltalán, mi tartozik ebbe a kategóriába? Ahány vegetáriánus, annyiféle válasz lehetséges e kérdésekre. Alapvető elvek, irányok azonban egyértelműen felismerhetők: ezekről írunk ma.

Lisa-Simpson-lisa-simpson-5037997-400-375[1].jpg

Bármilyen körültekintően is ápoljuk szobanövényeinket, nincs 100 százalékos recept a rovarkártevők elkerülésére. A levéltetvekkel, pajzstetvekkel, atkákkal és lisztecskékkel sajnos mindenki megismerkedik. Ha rendszeresen átvizsgáljuk növényeinket, időben felismerjük a kártevőket, hatékonyabban védekezhetünk ellenük.

kép másolata.jpg

Télen a lakásban a fényszegény, meleg körülmények között növényeink hajlamosak a megnyúlásra. A megnyurgult növény könnyebben megbetegszik, hamar betelepszenek a tetvek és az atkák.

Nagy Kapanyél TOTÓ 4.

IV. Mi okozza a képen látható "gombócokat"?

kartevo1.jpg

1. rózsagubacsdarázs

2. lisztharmat

x. ervíniás elhalás

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Amint kisüt a nap, s melegszik az idő, a kerttulajdonosok legtöbbje késztetést érez, hogy derékfájdító munkáját megkezdje. A hosszúra nyúlt tél miatt rövid időre koncentrálódik az elvégzendő feladatok nagy része. A Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführer hőstetteit bemutató, vagy harminc éve népszerű tévésorozat címét idézve: elérkezett a tavasz 17 pillanata, azaz legalább ennyi teendőnk van mostanság a kertben.

A kerttulajdonosokat pontosan három csoportba lehet sorolni. Van, akinek semmit nem jelent a birtoka, szalmaszálat nem tesz keresztbe. Legfeljebb - jobb esetben - kertészt alkalmaz. Ha nem, a gaz ellepi a kertet, kesze-kusza a sövény, kornyadoznak a félig kiszáradt, gutaütéses fák. Az ilyen szomszédra mondják: török átok. Egy másik "kerttársaságba" tartoznak a fenntartók. Ők nyírják a füvet, a sövényt, a virágágyásba ültetnek egynyári növényeket, gondozzák a fákat, örökzöldeket, cserjéket. Öntöznek, (mű)trágyáznak. Az igazi kertbarát azonban az, aki alig várja a tavaszt, hogy ismét munkához lásson a ház körül. Közöttük van, aki, régi növényeivel bíbelődik, más a faiskola növénycsemetéi között válogat kora tavasszal, és azon tűnődik, hová, mit ültessen még, és egyáltalán, hány növényt vásároljon az új szezonra.

A kertásásban nagy segítség a motoros kapa.jpg

Nagy Kapanyél TOTÓ 3.

III. Melyik növénymag csírája látható a képen?

4_ nap.JPG

1. lencse

2. retek

x. napragforgó

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Minden kertben lehet tó

Sokan szeretnének tavat a kertjükbe, de az álom megvalósítását valamilyen oknál fogva mindig elhalasztják. "Túl kicsi a kert", "kicsik még a gyerekek, nehogy gond legyen", "nagy falat ez nekem", "kinek van erre ennyi pénze" - ha ismerősek a gondolatok, bátran olvasson tovább! Nem kell ugyanis nagyban kezdeni - egy jól megépített kis vízfelület ugyanolyan dísze lehet a kertnek, és ugyanolyan vonzó élőhely, mint nagyobb testvérei.

tözegbeton_boritású_dézsató.jpgTőzegbeton borítású dézsató

Bármekkora vízfelületet létesítünk a kertünkben, mindenképpen jót teszünk vele magunknak és környezetünknek is. Azon az örömön túl, amit látványukkal szereznek, ezek a tavacskák sok állatnak nyújtanak kiváló élőhelyet és itatót. A folyamatos párolgás megköti a port, ezzel tisztítja a környék levegőjét.

A LEGSZÍNESEBB ÉPÍTŐIPARI ÉS LAKBERENDEZÉSI KIÁLLÍTÁSOK

construma_hird.jpg

Új koncepció mentén felépített építőipari, épületgépészeti, otthonteremtési kiállításcsokor várja a látogatókat 2013. április 10-14. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban: a CONSTRUMA (építőipar), HUNGAROTHERM (épületgépészet), RENEO (megújuló energiák) és az OTTHONDesign (lakberendezés, design) együtt. A ház alapjainak lerakásától annak berendezéséig, a kerttervezésig mindent megtalálnak egy helyen a felújításra, építkezésre készülők.

FÓKUSZBAN A FENNTARTHATÓ „ZÖLD” ÉPÍTŐANYAGOK

A hatékony energiafelhasználású építkezés már nem csak a jövő víziója, hanem jelenünk meghatározója lett. Éppen ezért a CONSTRUMA kiállítóinak jelentős hányada is ennek szellemében hozza el termékeit, szolgáltatásait, és a kapcsolódó programok, gyakorlati bemutatók, tanácsadások közül több is foglalkozik majd a fenntartható építéssel. Ha energiatakarékos megoldásokat, új eljárásokat szeretne feltérképezni, megtalálja a CONSTRUMA kiállításon.

FŰTÉS, HŰTÉS, KLÍMA, MEGÚJULÓ ENERGIA: HUNGAROTHERM

A HUNGAROTHERM nemzetközi fűtés-, szellőzés-, klíma- és szanitertechnikai szakkiállítás megszokott épületgépészeti termékkörök mellé új témakörökkel is kiegészül: ezúttal a környezetvédelem (elsősorban a vízgazdálkodás) és az energetika témakörei kapnak bemutatkozási lehetőséget. A kiállítási csokor egy új taggal is bővül 2013-tól: a RENEO a megújuló energiaforrások kiállítása, az energia-hatékony építés témakörök termékkínálatát foglalja magába.

A kiállításon technológiai bemutató sziget és gyakorlati bemutató is várja  a látogatókat: Közel nettó 0 energiafelhasználású ház mottóval.
 

LAKBERENDEZÉS, DESIGN: OTTHONDesign

OtthonDesign_banner_630x201_hu.jpg

Az OTTHONDesign kiállítás felöleli az otthonteremtés teljes témakörét: bútor (konyhabútor gyártók), konyhatechnológia/háztartási nagygépek, fürdőszoba/wellness, kandalló, burkolatok, szórakoztató elektronika, világítástechnika, a design legújabb trendjei.

Külön színfoltja lesz a kiállításnak a Medence csoport, a fiatal tehetséges designerekből álló csapat, akik újrahasznosított anyagokból állítanak elő bútorokat, használati tárgyakat.

A Lakberendezők Országos Szövetsége ezúttal is ingyenes lakberendezési tanácsadással várja az érdeklődőket. Ezúttal a fürdőszoba  és a konyha lesz a központi téma.

A  MAGYAR DESIGN szigeten az idei évben is megismerhetik a fiatal magyar tervezők legújabb trendeket követő terveit, bútorait.

KERTTERVEZÉS, DÍSZNÖVÉNYEK: CONSTRUMA KERT

IMG_1972a.jpg

A CONSTRUMA KERT kiváló lehetőséget nyújt a legújabb kertépítési trendek feltérképezésére, színvonalas látványt, ötletet és vásárlási lehetőséget kínál. A programok között szerepel többek között Kertépítő verseny és Show, Bonsai kiállítás. Látványos japán kert és zöldtetőépítési bemutató. A szabadterületen dísznövényvásár várja a nagyközönséget.

Nyitva tartás a nagyközönség számára:  

április 13. (szombat) 9,00-18,00

április 14. (vasárnap) 9,00-17,00

Képek forrása: construma.hu

Bővebb információ, kedvezményes online jegyvásárlás: www.construma.hu

CONSTRUMA_2013_630x201_HUN.jpg

Nagy Kapanyél TOTÓ 2.

II. Melyik virág hagymája látható a képen?

2.tulihagyma.JPG

1. krókusz

2. tulipán

x. jácint

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Nagy Kapanyél TOTÓ 1.

I. Melyik növény levele látható a képen?

medvehagyma.JPG

1. gyöngyvirág

  2. őszi kikerics

    x. medvehagyma

A helyes megoldást az utolsó kérdés után, tehát a 13+1 megfejtést együtt várjuk a kapanyeljatek@gmail.com címre.

A játék további részleteiért katt ide:

TOTO másolata.jpg

Nagy Kapanyél TOTÓ

Most már tényleg minden jel arra utal, hogy itt a várva várt tavasz, ezért úgy gondoltuk, ideje megint játszani!

TOTO.jpg

Ezúttal egy totót találtunk ki: minden nap (hétvégén is) felrakunk egy-egy képet a blogra, hozzá pedig egy-egy kérdést három lehetséges válasszal (1,2,x). Ezek közül kell kiválasztani mindig az egyetlen helyes megoldást, és a napok során összegyűjteni.

A 13+1 választ aztán egyszerre kérjük beküldeni a játék végén (április 22-23.) a kapanyeljatek@gmail.com címre, a beküldő nevével, címével és telefonszámával.*  

A legtöbb helyes választ beküldők közül 3 nyertes ajándékcsomagot kap a Wolf-Garten, a Vitaflóra Kft. és a Cser Kiadó felajánlásában, valamint családi belépőket a Corvinus Díszkert 2013 kiállításra (április 26-28.). Az ajándékok összértéke kb. 150 000 forint.

A helyes válaszokhoz érdemes a blog bejegyzései között is böngészni, sokat segíthet! Jó szórakozást, sok sikert!

* A nevezési adatok harmadik fél számára nem hozzáférhetőek.

Támogató partnereink:

WG_Logo_bis-up_to_60mm_4c másolata.jpg

 

http://www.wolf-garten.hu/

vitaf legkicsi.jpg

 

http://www.vitaflora.hu/

Corvinus_Diszkert_Logo másolata.jpg 

http://www.diszkertkiallitas.hu/

 Cser_Logo.jpg

http://cserkiado.hu/uj/

Kwizda_Fejlec_új.jpg

Nemcsak az embereknek, a növényeknek is szükségük van tápanyagokra. Míg mi egy finom rántott hússal – illetve ízlésünknek megfelelő fogással – tudjuk az éhségünket csillapítani, addig a növények ásványi tápelemekkel.

shutterstock_68131729 másolata.jpg

Ezeket a tápelemeket a gyökereiken, illetve bizonyos mértékben a leveleiken keresztül is fel tudják venni. Sajnos gyakran előfordul, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű és összetételű tápanyag a talajban, így a növényeink bizony éhezni kényszerülnek. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve a balkonládás és cserepes növények, ahol a talajban lévő tápanyag szintje és a tápelemek aránya lassan, de fokozatosan lecsökken, illetve megváltozik. Ezt kezdetben nem annyira látványos, de aki figyelmes és ért egy kicsit a növények nyelvén, érzékelheti az árulkodó jeleket.

shutterstock_1530841 másolata.jpg

Sokszor a növények „éhezése” nem közvetlenül tápelemhiányos tünetekben jelentkezik, hanem a gyengébb kondícióban, ami növényeinket kiszolgáltatottá teszi mindenféle kártevő és kórokozó támadásával szemben. Ha megjelennek a tápelemhiány tipikus tünetei, mint például a sárgás szín, a levélerek közötti rész kifakulása, a levél szélének elszíneződése, akkor már nagy a baj! Jobb ezt megelőzni és kicsit odafigyelni!

shutterstock_77743099 másolata.jpg

A virágos és balkonládás növények, illetve az örökzöldek igényeire szabva fejlesztettek ki olyan műtrágyát, amellyel biztosra mehetünk, hiszen ideális arányban tartalmazza a virágok és dísznövények számára szükséges tápelemeket. A speciális, lassú feltáródású nitrogénformula folyamatosan szolgáltatja a tápanyagot. Hozzávetőlegesen 250 gramm kijuttatásával 6-10 m2 területet kezelhetünk. Fontos, hogy a műtrágyaszemcséket egyenletesen juttassuk ki a területre, és a kezelés után öntözzük meg.  Cserepes növényeknél a virágföldbe is bekeverhetjük (például átültetésnél), de ügyeljünk a csomagoláson ajánlott adagolásra. Ha tápanyagokkal dúsított virágföldet használunk, arányosan csökkenteni kell az adagot, nehogy túl sok legyen a jóból….

shutterstock_68904592 másolata.jpg

Érdemes a lombtrágyázás nyújtotta előnyökkel is élni, hiszen így gyorsan és veszteségmentesen tudjuk a tápelemeket kiadni. Ezt már elég korán felismerték, hiszen az első dokumentált lombtrágyázást 1844-ben hajtották végre egy citrusültetvényen. Persze, akkor még nem ismerték a korszerű formulázott lombtrágyákat, melyekkel számos tápelemet egy időben és biztonságosan lehet kijuttatni. Bizonyára örömmel használták volna a ma már elérhető, univerzális összetételű lombtrágyát, amelyet minden növénynél sikerrel alkalmazhatunk. Használata nagyon egyszerű: a megfelelő mennyiséget (általában 2-3 kupak) vízbe (10 l) keverve kipermetezzük. Ha kevesebb lombtrágyára van szükségünk, természetesen arányosan csökkenteni kell az adagokat.

Megéri odafigyelni növényeinkre, mert a legkisebb gondoskodást is meghálálják!

Kwizda_logo 4C.PNG

MTD_Fejlec_01.jpg

Remélhetőleg most már hamarosan tényleg vége a télnek, és fokozatosan elkezdenek ébredezni a növények. Az ősszel elültetett virágok a téli pihenőt követően hamarosan mindenhol előbújnak majd. Gondos kezekkel és a megfelelő eszközökkel segítséget nyújthatunk az újraéledésben.Már alig várjuk, hogy az első meleg napsugarak aktivizálják a kertet és a gazdáját is. Új fejlődési folyamat veszi kezdetét: üde zöld fű hajt ki a földből, mindenütt nárciszok és aranyfák sárgállanak.

A kertész tettre kész, az eszközök már előkerültek a fészerből, várva a virágágyás megtisztítására, az ültetésre és a trágyázásra. A tavasz fokozott várakozást hoz magával, az idei pedig valószínűleg felgyorsult tempót is. Most induló rovatunkban hétről hétre hasznos tanácsokkal, változatos témákkal várjuk a Kapanyél olvasóit.

Régi népélet naptára

P1040969 másolata.JPG

Április - Szent György hava

15. hét:

- április 12. (Gyula): Száznap. Az év századik napja.

- április 14. (Tibor):Ha virágos a cseresznyefa, virágos lesz a szőlő is.  Ha ilyenkor már szép zöld a vetés, akkor jó lesz a szénatermés. A hagyomány szerint ilyenkor szólal meg a kakukk.

Talán csak a párjukat kereső békák érzik olyan jól magukat a hűvös, havas, csapadékos áprilisban, mint a gyümölcsösben kárt tevő gombák. Közöttük is a legfontosabbak: a monília, tafrina és a varasodás. Ők a felelősek az elrothadó termésért, kunkorodó levelekért, a kopaszodó és elhaló ágakért, sőt fapusztulásért.

Jellegzetes monilinia-körök szilván.jpgJellegzetes monilinakörök a szilván

Tulajdonképpen csodás trükkjeiknek köszönhetően sikeres életet élnek, mert sok egyedük célba érve elrothasztja a gyümölcsöt és feléli a gazdanövényt. A modern vegyszerekkel sikerülhet a károkozást csökkenteni, és ami ennél is fontosabb, a hasznos növények, ha jól tartják őket, képesek a kártételt túlélni, kinőni. Főleg gombaölő szerekkel lehet távol tartani őket, de mostanában egyre többet kísérleteznek növényi olajokkal, teákkal és más biológiailag aktív anyagokkal. Bizonyára rövidesen versenytársai lehetnek a szintetikusan előállított vegyszereknek.

Megint Vidék Kaland

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén júniusban újra indul a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, az AGRYA EU- díjnyertes kommunikációs programja, a "Vidék Kaland". Már várják olyan 18-35 év közötti városi fiatalok jelentkezését, akik elég ambíciót és erőt éreznek ahhoz, hogy egy munkahét erejéig a klaviatúrát vasvillára, az autó kormányát pedig a traktoréra cseréljék.

Agrya.jpg

A márciusi szélsőséges időjárás miatt késedelmesen kezdhetjük el a tavaszi kerti munkákat, így a metszést is. Nincs ok az aggodalomra, sőt szerencsés, aki még nem vágott bele, mert sok helyen az erős fagy károsította a növényeket, főleg a már kihajtottakat és az idén visszavágottakat.

Ilyenkor metszendő növények

A lombhullató fákat (kivéve dió), nyári és őszi virágzású cserjéket, félcserjéket metsszük elsőként! A rózsákkal, hortenziákkal, örökzöldekkel még várjunk, amíg a fagy esetleges károsító hatása nem látható.

babermeggy_1215792_5963.JPGBabérmeggy

A szőlővel is ráérünk, amíg a rügyeik nem duzzadnak meg, sőt kipattanásuk után is vághatók.

Több növény az egyéves beérett vesszőjén hozza a virágát. Azok visszametszésével hajtásra ösztönözzük a bokrunkat, de a virágzás rovására.

Régi népélet naptára

husveti locsolas 1.jpg

Április - Szent György hava

14. hét:

- április 1. (Húsvéthétfő): Sok népnél évkezdő ünnep volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, a természet újjászületését ünnepelték. A naptárreform után "komolytalan" újév, bolond nap lett.
Bolondnak tartották, aki ezen a napon vetett, mert a hiedelem szerint az ilyenkor vetett mag nem kel ki, nem lesz belőle jó termés.
A bolond napon nem jó új dologba kezdeni.

- április 2. (Áron): Húsvétkedd a visszalocsolás napja volt. A legények nem mertek  végigmenni a falun,mert a leányok az utca két oldalán várták őket.

- április 5. (Vince): Megcsordul a jégcsap az ereszen. Ha eddig nem, most már biztosan itt a tavasz.

- április 6. (Bíborka): Ha esik az eső, szűk lesz az esztendő.

Tegnap éjfélkor lezárult a FitoFriday-sorozattal kapcsolatos játékunk.

10 jó megfejtés jött, melyek beküldőit a beérkezés sorrendjében számoztuk be. Segítségül megint a random.org-ot hívtuk, így a következő eredmény született.

True Random Number Service

List Randomizer

There were 10 items in your list. Here they are in random order:

  1. 10.
  2. 4.
  3. 8.
  4. 3.
  5. 5.
  6. 6.
  7. 9.
  8. 2.
  9. 1.
  10. 7.

Timestamp: 2013-03-31 15:48:41 UTC

Az eredeti lista pedig a következő:

1. Vizsolyi-Kutas Katalin

2. Lippai Ildikó

3. Tihanyi Angelika

4. Csirmaz Kálmán

5. Tóth Renáta Ágnes

6. Kürthy András

7. Marx Laura

8. Tóth Gabriella

9. Brecsok Norbert

10. Erwin Montgomery

A két szerencsés nyertes tehát a 10. és a 4., azaz Erwin Montgomery és Csirmaz Kálmán. Gratulálunk nekik, őket e-mailben értesítjük a részletekről.

A többieknek is köszönjük a lelkes részvételt. Senki ne csüggedjen, hamarosan nagy játék lesz a Kapanyélen értékes nyereményekkel! Figyeljétek a blogot!

Emlékszem, nagymamámmal sokszor festettünk vöröshagymahéjjal tojást: hol csak simán beleraktuk a hagymalébe, hol petrezselyem- vagy zellerlevéllel díszítve húztuk nejlon harisnyába, és úgy a vöröses-barnás lébe.

Pedig ezen kívül még nagyon sokféle színt össze lehet hozni természetes anyagokból: fűszerek, zöldségek, gyümölcsök gyönyörű, élénk színeket adnak a húsvéti tojásoknak.

Natural-Dyed-Eggs-51.jpg

A képen látható tojásokat kávéval, teával, lila hagymával, vörös káposztával, kurkumával, vöröshagymával, áfonyával, vörös áfonyával, chillivel és cayenne-i borssal festették.

Ha péntek, akkor FitoFriday! Most éppen játék formájában. Aki eddig is követte a sorozatot, nem lesz nehéz dolga, a többiekét pedig kis segítséggel könnyítjük meg.

fito.jpg 

A feladat egyszerű: az alábbi 4 kérdésre várjuk a válaszokat szombat (március 30.) éjfélig a kapanyelinfo@gmail.com címre.

1. Hol tartják a FitoFriday-előadásokat? 

2. Miből készül a kárminfesték? 

3. Melyik növény okozta Szókratész halálát? 

4. Milyen betegséget okoz a kínai káposzta túlzott fogyasztása?

Segítség itt, itt és itt.

A helyes válaszokat beküldők közül véletlenszerűen sorsolunk ki 2 szerencsés nyertest, akik a budapesti Füvészkert felajánlásában 1-1 áprilisra szóló havi belépőt nyernek. A nyerteseket e-mailben értesítjük az ünnepek után.

Jó válaszokat, sok szerencsét mindenkinek!

A hosszúra nyúlt tél márciusban is tétlenségre kényszerítette a kertek szerelmeseit. A hó a napokban elolvad, aztán minden eső- és szélmentes órát ki kell használni, hogy bepótolhassuk több hét lemaradását.

A nagy hajrá előtt még van egy kis idő beszerezni a tavaszi kerti munkákhoz szükséges szakirodalmat. A Cser Kiadó ehhez kínál most remek feltételeket, melyek március 31-ig érvényesek!

Az akcióban kizárólag a Kertészeti könyvek és a Kreatív könyvek (ha valakit ez is érdekel a kertészkedésen kívül) kategóriában szereplő kötetek vesznek részt. KIVÉVE a Mezőgazda Kiadó könyveit. A könyv adatlapján a Kiadó rovat jelzi, mely kiadó adta ki az adott könyvet. Természetesen, ettől függetlenül vásárolhat a Mezőgazda Kiadó könyveiből, csupán azokra az akció nem érvényes. Válogasson a könyvek közül, és halmozza a kedvezményeket!

big_142075.jpg

1 könyvre 20 % kedvezményt adunk

2 könyvre 25 % kedvezményt adunk

3 könyvre 30 % kedvezményt adunk

4 könyvre 35 % kedvezményt adunk

5+ könyvre 40 % kedvezményt adunk!

Ha Ön 1 könyvet választ a Kreatív könyvek kategóriából és 1 könyvet a Kertészeti könyvek kategóriából, ugyanúgy megkapja a 2 könyv után járó 25 % kedvezményt, mintha ugyanabból a kategóriából vásárolt volna 2 könyvet. Ha Ön egy adott könyvből szeretne 2 példányt rendelni, természetesen akkor is jár a 25 % kedvezmény.

Az akcióban szerzett kedvezmény más kedvezményekkel NEM vonható össze!

A korábban szerzett kuponokat tehát NEM lehet felhasználni!

Az akció érvényes: 2013. március 8-31.

Kecskeméti kertészbarátom apósa azt mondja, ilyen téli tavaszt, mint a 2013-as még nem látott. Pedig régóta figyelheti az időjárást, mert 1919-ben született. Ha az idei tél, vagy csak az elmúlt néhány hét agrometeorológiai történéseit próbáljuk összegezni, kiderül, hogy sokat behozott az időjárás az évek óta elmaradt csapadékból. Ugyanakkor az átlagos hőmérsékletekkel és a napsütéses órák számával adós maradt. Aki ismeri növényei ilyen igényeit és van kedve számolgatni, látogasson el a meteorológiai honlapokra és matekozzon.

Aranyvirág hókeretben.jpgAranyvirág hókeretben

A tavasz első hónapja nem várt meglepetésekkel szolgáltatott: az egész tél legkeményebb időjárását hozta. Néhány szép napon kívül rekord hideg, hófúvás borzolta a kedélyeket és tette emlékezetessé nemzeti ünnepünket.

Ez azonban a természetben zajló folyamatokat csak lassíthatja valamelyest, de megállítani képtelen.

bíbic-csonkapeter_2454 másolata.jpgBíbic

A legelső vonulók, amelyekkel találkozhatunk, a bíbicek. Sokszor már február végén megjelennek pillangószerűen csapkodó csapataik. A belvizes szántókon, lucernatáblákon gyülekeznek a galamb nagyságú, jellegzetes bóbitát viselő madarak. Vizenyős rétek a jellemző fészkelő helyei, ahol a földre rakott, hevenyészett fészekbe helyezi 4 tojását. Az ebből kikelő fiókák fészekhagyók. A szülők első vészjelzésére lelapulnak a földre és nyugton maradnak, bízva rejtőszínükben.

Régi népélet naptára

vetes_hmvhely.jpg

Március - Böjtmás hava

13. hét:

- március 25. (Gyümölcsoltó Boldogasszony): E napon kell a fákat oltani.  A palántaültetés, fatisztogatás napja is egyben. Ekkor helyezik el az oltóágat.
Fecskehajtónak is mondják, mert a jó idő ekkorra hazahajtja a vándormadarakat.

Az e naphoz kapcsolódó időjárási megfigyelések: ha derült az idő, bő termés várható. "Gyümölcsoltó hidege, téli hónapnak megölõje."

- március 28. (Nagycsütörtök):  Megszűnik a harangozás: "a harangok Rómába mennek", és legközelebb Nagyszombaton szólalnak meg.
Zöldcsütörtöknek is nevezték, ilyenkor spenótot, fiatal csalánt főztek, hogy jó termés legyen. A csirkék ételébe is vagdalt csalánt kevertek.

- március 29. (Nagypéntek): A legszigorúbb böjt és általános tisztálkodás napja: meszelnek, takarítanak, nagymosást tartanak, az állatokat is megfürdetik.

Az előző rész tartalmából: a múlt heti posztból többek között megtudhattuk, mi köze a fűzfának az aszpirinhez, mitől tudnak repülni a boszorkányok, hogyan halt meg Szókratész, és általában hogy viszonyul Doktor House a növényekhez. Ígéretünkhöz híven folytatjuk.

Mint látjuk, a 7. évadban újra előkerül a csattanó maszlag. A fenti történet sem példa nélküli. Több beszámoló van esetekről, ahol gyerekek mérgezték meg egymást, néha csak "viccből". Ugyanis a maszlag magjának elfogyasztása hallucinációkat okoz, és az ember viselkedése is megváltozik tőle. Innen ered egyik angol neve is: Jimson weed. A 17. század végén a Bacon-féle lázadás során brit katonák Jamestownban fogyasztottak ennek a növénynek a leveléből készült salátát, és igen furcsa dolgokat észleltek. Egyik katona egy tollat próbált felfújni a levegőbe, egy másik meztelenül ült a sarokban mint egy majom, és grimaszokat vágott, ugyancsak egy másik a társait, parancsnokát csókolgatta. Ezen látszólag ártatlan és vicces példák ellenére a növény fogyasztása egyáltalán nem veszélytelen. Nem is túlságosan nagy dózisban halált okozhat! Ezért kerülendő gyerekek által látogatott parkokba, óvodák környékére ültetni, vagy hagyni kihajtani.

Az alig 15 cm-es nemes májvirág (Anemone hepatica, korábban Hepatica nobilis) általában március-áprilisban nyílik, de idén már nagyon korán lehetett találkozni vele, pl. a Mecsekben.

májvirág Mecsek.jpgFotó: Kóródi Barbara

A gyengén mérgező növény a boglárkafélék (Ranunculaceae) családját gyarapítja. A nyirkos lombos vagy vegyes erdők meszes, humuszban gazdag talaját kedveli, fenyves erdőkben nem találkozunk vele. Terjesztésében nagy szerepe van az erdei hangyáknak: a magokat beviszik a hangyafészekbe, ott leválasztják róluk a fogyasztásra alkalmas, fehérjében gazdag kis „nyúlványokat” (elaioszóma), majd a felesleges magot vagy kiviszik a fészekből, vagy ott helyben kicsírázik.

348px-Illustration_Hepatica_nobilis0_clean.jpg

A májvirág nevét háromkaréjú leveleiről kapta, melyek hasonlítanak a máj formájára. Paracelsus Szignatúratanából  tudjuk, hogy „nincs semmi, amit a természet ne mutatna meg, és a jelekkel megismerhetjük, ami a megjelöltben rejtve van.”- így nem csoda, hogy gyógynövényként elsősorban májbetegségeket kezeltek vele. Teáját ezenkívül epe-, vese- és hólyagbántalmak ellen fogyasztották, és a homeopátia ezen panaszokra alkalmazza ma is.

hepatica_nobilis.jpg

A levelek csak az általában kék, de néha rózsaszín vagy fehér virágok elnyílása idején, vagy azt követően jelennek meg, majd egészen a következő tél végén, kora tavasszal kihajtó új levelekig megmaradnak.

Mivel élőhelyére érzékeny, és a hangyák segítségével is csak lassan terjed, hazánkban is védett faj. Eszmei értéke 2000 forint. Ugyanezen okok miatt választották meg Németországban 2013-ban az Év virágának, így nagyobb figyelem övezi.

Aki otthon is szeretne májvirágban gyönyörködni, növényárudákban szokott lenni nagy virágú kerti változata. A fák, bokrok alatti árnyékos, télen enyhén nedves, nyáron inkább száraz, hűvös helyen érzi jól magát. Humuszban gazdag, jó vízáteresztő talajt igényel. Páfrány, szagos müge és ibolya társaságába ültetve teljesen erdei hangulatot varázsolhatunk kertünkbe.

Magyarországon több élőhelyén is szerveznek virágnéző túrákat. Most hétvégén (szombaton) a zselici Almamelléken lesz kisvasutazással egybekötött májvirág túra, de az időjárás miatt talán érdemes előtte érdeklődni itt.

Forrás: Wikipédia

Fagyok után

Érdemes az otthoni kertészlegendáriumokba a 2013. március 16-i rubrikához bejegyezni a mínusz 18,2 fokos hidegrekordot. Ráadásul ez volt a 2012/2013-s tél (eddigi) leghidegebb napja is. Az biztos, hogy a növények is megsínylették a mögöttünk álló szeles, fagyos hétvégét. A sorból kidőlt tujákat egyszerűen vissza kell rángatni helyükre és kötelekkel, karókkal rögzíteni. Általában sikeres lesz az akció, ha az elkövetkező szezonban extra vizet és műtrágyát kap a megbillent növény.

A kidőlt tuját gyorsan a helyére kellene állítani.JPGA kidőlt tuját gyorsan a helyére kell állítani

Régi népélet naptára

vetes_hmvhely.jpg

Március - Böjtmás hava

12. hét:

- március 18. (Sándor): Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!

- március 19. (József): Megérkeznek a fecskék. "Fecskét látok, szeplőt hányok!" Ezen a napon ültetik a fokhagymát, a krumplit, a kaprot.

- március 21. (Benedek): A csillagászati tavasz kezdete. A göcsejiek szerint Benedek engedi ki zsákjából a szárnyas bogarakat.

- március 24. (Gábor): A káposztaültetés ideje.

Kora tavaszi fagylutri

Bár még a tél vége van közelebb mint a tavasz, az ünnepi hétvége időjárása még ilyenkor is különlegesnek számít. A bejegyzés írásakor még csak cseppekben zuhogott az égi áldás, de a baljós előrejelzések nem is kevés havat ígértek. Ez még nem is lenne baj, az ébredező kerti növényekre ennél rosszabbat hozhatnak az éjszakai -8-10 fokos jelentős fagyok. Az biztos, hogy az idén is jobban járnak a lusta kertészek, akik a metszést az utolsó pillanatra hagyva még válogathatnak az épen maradó rügyek között.

Későtt jött hó alatt a kert, pedig már hajtanak a rügyek.jpgKésőn jött hó alatt a kert, pedig már hajtanak a rügyek

Ha péntek, akkor FitoFriday! Ezúttal a méltán híres Doktor House című sorozat és a növények kapcsolatát vesszük górcső alá. Sokan nem is veszik észre, de kedvenc bűnügyi filmjeink és orvosi sorozataink tele vannak botanikai utalásokkal. Egy-egy mérgezés, gyógymód vagy gyilkosság kapcsán rengetegszer fordulnak a forgatókönyvírók a farmakobotanikához vagy az igazságügyi botanikához. A Doktor House sem kivétel ez alól, sőt! Listánk korántsem lesz teljes, de a legfontosabb eseteket átnézzük néhány videó segítségével.

Ez a 3. évad 13. részéből kivágott rész nagyon érdekes kérdést vet fel: a természetes vagy a mesterséges gyógyszerek hatásosabbak, egészségesebbek?! A fent látott eset kicsit rávilágít a dolgok hátterére.

Egyiptomban már időszámításunk előtt használták fájdalom- és lázcsillapításra a fűzfa kérgének főzetét, mely még az 1800-as években is nagy népszerűségnek örvendett. De volt vele egy kis gond: hosszabb ideig tartó fogyasztás esetén komoly gyomorbántalmak jelentkeztek. Aztán 1899-ben került piacra a kéregből kivont anyaggal majdnem megegyező hatóanyagú Aspirin. A fában megtalálható szalicilsavból kikísérletezték az acetil-szalicilsavat, melynek már nem voltak ilyen mellékhatásai. Ez az eset nem teljesen egyedülálló. A kutatók számos gyógyszer fejlesztésénél nem a nulláról indulnak, hanem egy már ismert, természetben is megtalálható molekulát módosítanak, új gyógyszert előállítva ezzel.

A fenti videóból első látásra nem is tűnik ki, hogy itt bármilyen növényről lenne szó. De ha hozzátesszük, hogy a szkopolamin a burgonyafélék által előállított alkaloid, akkor mindjárt más a helyzet. Ez a vegyület nagyobb mennyiségben termelődik többek között a nadragulyában, a csattanó maszlagban és a beléndekben. (Ez utóbbiból készült régen a repülőkenőcs, melynek segítségével tudtak a boszorkányok repülni.) Idegrendszerünkön keresztül hat a belekre, a gyomorra, ezzel csillapítva a tengeri- és légibetegség okozta görcsöket. Azonban vigyázni kell vele, mert bizonyos dózis felett hallucinációkat, sőt halált okozhat!

Nagyot ugrunk, egészen a 6. évad 17. részéig. Ez az epizód aztán hemzseg a növényektől!

Bürök, orbáncfű, poloskavész, mérges szömörce, mind előszeretettel használt gyógynövény, vagy éppen híres méreg. Kezdjük is a bürökkel! Már az ókorban tudták, hogy hatóanyaga halálos méreg, és mint kivégzési módszert használták (gondoljunk csak Szókratészre, akit bürökpohár általi halálra ítéltek). Azonban itthon sem ismeretlen ez a növény. Összedörzsölve a koniin nevű anyag miatt egérhúgyszagú lesz, amit a méhészek használtak ki. Ezzel dörzsölték be a tüskés vagy nehezen megközelíthető fákat, hogy megakadályozzák a méhek odatelepedését. Mexikóban is igen elterjedt volt ennek a növénynek a használata. Őslakosok a horgászat megkönnyítése céljából összezúzták a növény szárát, a patakba lógatták, és az így elkábított halakat egyszerűen kifogták.

A mérges szömörce szerencsére nálunk nem honos, Észak-Amerikában viszont annál inkább. Az USA-ban évente 350.000-re tehető a mérgesszömörce-mérgezések száma. A benne található urushiol nevű anyag a bőrre kerülve allergiás reakciót vált ki (kiütések, bőrpír, duzzanat). Annyira ellenálló a  mérge, hogy orvosok azt tanácsolják, minden ruhadarabot, tárgyat, ami érintkezett a növénnyel, ki kell mosni, meg kell tisztítani, mert évekig képes lehet tovább mérgezni.

Folytatjuk...

Akit pedig érdekel, mi köti össze Charles Darwin, Bob Marley és Adolf Hitler személyét, jöjjön el szombaton 15 órakor a Füvészkertbe a következő FitoFriday-előadásra! És előtte ne egyen sokat!

Kiss Tamás

FitoFriday

Az elefánt pazarló állat, már ami az emésztését illeti. Az elfogyasztott táplálék hasznos anyagainak jó részét ki is üríti, amivel azonban nagyon jót tesz a talajnak. Erre több helyen már rég rájöttek: a prágai és a bécsi állatkert hosszú évek óta üzletet csinál az elefánttrágyából.

DSC_0320.JPG

Egy elefánt naponta 50-100 kg szerves trágyát "termel", amit tőzeggel keverve, ún. füllesztési eljárást követően a szemfüles elefánttulajdonosok forgalomba hoznak. A Nyíregyházi Állatpark is követte a külföldi példát: mivel jelenleg 3 afrikai és 3 ázsiai elefántnak adnak otthont, az utánpótlás folyamatosan biztosított.

A hétvégén ugyan nem sok napsütésben volt részünk, de tegnap, amikor egy kicsit előbújt, gyors terepszemlét tartottam a kertben. Az időjárás még néha hezitál, legyen-e már tavasz, vagy inkább fagyoskodjunk még egy kicsit, de a madarak és a növények szemmel láthatóan már döntöttek. A fákon, bokrokon már duzzadnak a rügyek, íme egy kis körkép a kertből.

rugy01.JPG

rugy02.JPG

rugy03.JPG

rugy04.JPG

rugy05.JPG

rugy06.JPG

P1070457.JPG

P1070502.JPG

Kezdjük a hetet egy kis fejtöréssel: ki hányat ismer fel a növények közül?

Régi népélet naptára

vetes_hmvhely.jpg

Március - Böjtmás hava

11. hét:

- március 12. (Gergely): Ha Gergely megrázza a szakállát, még áprilisban is hó lesz.

Mondhatni rittyen a természet, miután a hét közepén nappal már "rövid ujjasra" melegedett az idő. A hirtelen jött tavasz bűvöletében azonban figyelni kell a meteorológusokra is, akik szerint a jövő hétre visszatérnek a fagyos éjszakák és nappal is hideg lesz. Ahol kevés idő jut a kertészkedésre, ilyenkor precíz tervet kell készíteni, hogy viszonylag időben elvégezhető legyen minden fontos munka.

A helyes sorrend a műtrágyázás, metszés és - ahol szükséges - a lemosó permetezés lenne, már csak azért is, mert a kiszórt műtrágyának nem árt, ha később rálép a kertész. Metszeni és permetezni viszont most egyszerre kellene. Ha egy napra jut a két munka, akkor előbb a metszés történjen meg, csak utána a permetezés, már csak azért is, mert a kén miatt büdös lével bekent fák csúful összepiszkítják a dolgozót.

Nőnap lévén ma biztos sok rózsa esik áldozatul, hiába növesztettek tüskéket, hogy megvédjék magukat. Nem ők az egyetlenek, a növényvilágban sokféle védekezési stratégia, túlélési technika figyelhető meg. A mai FitoFriday ezeknek jár utána.

bigstockphoto_Plant_Fighting_Drought_49887343-300x212.jpg

A növények mozgása

A növények alapvetően helytülő, szakszóval szesszilis életmódot folytatnak. Vagyis aktív helyváltoztató mozgásra gyakorlatilag képtelenek, ez alól csak egyes alsóbbrendű csoportok képeznek kivételt (ilyenek az ostoros moszatok, vagy a mohák hímivarsejteji - videó). A magok, termések terjesztését passzív mozgásoknak hívjuk, ezekért állatok, a szél, a víz, vagy egyéb természeti erők felelősek.

Citrusgenerál

Kuka vagy küzdelem az életért - mondogatja ilyentájt magában sok növénybarát. Bizony a téli pihenő sok áldozatot szed, számos melegkedvelő növény számára válik bizonytalanná a jövő. Ha saját növényemről kellene olyan képtelen helyzetben dönteni, mint amilyenről az ilyenkor tanácsot kérők beszámolnak, különösen a közelben élő egészséges növényeknek a legjobbat azzal tenném, ha a gyengélkedőt a szemétre vetem. Az életkedvüket veszített, tetves, kopasz, penészes mediterránokkal nem sok mindent lehet kezdeni, különösen azoknak, akik ilyen állapotba juttatták őket, tehát jobb az ilyen növényektől mielőbb megszabadulni.

Beteg citrom, van még esély.jpgBeteg a citrom, de van még esély

Történetünk második része immár kis hazánkban játszódik. Az első részben megismerhettük a mamutfenyők fajtáit és titkait. Láttuk, milyen hatalmasra meg tudnak nőni, a fatömegük is óriási lehet, és igazi matuzsálemek élnek köztük a maguk több ezer éves korával. De mi a helyzet Magyarországon, vajon nálunk is megél ez a csodálatos faj?

A válasz igen, határozottan. Természetesen nincsenek olyan magas és idős példányai, mint az USA-ban, de azért találhatunk párat az ország különböző tájain. Gyönyörűek, érdemes felkeresni őket - főleg most, hogy kitavaszodott, és elindult a kirándulószezon. A listát itt lehet megtekinteni.

E sorok írója 2006-ban hozta meg élete egyik legjobb döntését. Ősz volt, ültetési idő. Felkerestünk hát egy kertészetet Zala megye kellős közepén, mely több ezer csemetét tartott már akkor is. A végtelen hosszú hátsó kertben akadtam rá a picike mamutfenyő-csemetékre. Egészen pontosan hegyi, avagy óriás mamutfenyőkről volt szó, mint utólag kiderült. Három darabot sikerült szerezni belőle. Hazaértünk, elültettük és...sokáig nem történt semmi.

2006Dec28.jpg2006. december 28.

Régi népélet naptára

vetes_hmvhely.jpgVetés 1919 márciusában, Hódmezővásárhely

Március - Böjtmás hava

10. hét:

- március 7. (Tamás): Ez is szerelemjósló nap. Ha a lány tudni akarja, melyik irányból érkezik a vőlegénye, Szent Tamás napjának éjjelén meg kell zörgetnie a kaput, és amerről erősebb kutyaugatás hallatszik, onnan várhatja.

- március 9. (Franciska): Amilyen Franciska napja, olyan lesz az egész hónap.

- március 10. (Ildikó): Ha ezen a napon fagy, negyven napig így marad.

Szombaton a ragyogó napsütés mellett még kicsit csípős időre számíthatunk, de vasárnaptól az előrejelzések szerint már kezdődik a hamisítatlan tavaszi időjárás.

IMG_4480(1).jpg

Aki már nagyon nem bír magával, elkezdheti a kerti tevés-vevést: egy kis metszés, vasárnap lemosó permetezés, korai zöldségek vetése, de igazából van még idő. Egy régi kertészbölcsesség szerint "amíg a föld a csizmára tapad, nem szabad a talajra lépni", márpedig erre mostanában még elég nagy az esély.

Viszont a szobanövényeket elkezdhetjük átültetni, főleg azokat, melyek látványosan megsínylették a téli időszakot. Legtöbbjük már beindult, új hajtásokat, leveleket hoz, megérdemli, hogy foglalkozzunk vele.

Közösségi kertek. Balkonkertészet. Divatosan csengő, sokak számárá mégis ismeretlen kifejezések. Mi is rejtőzik pontosan e fogalmak mögött? Ennek jár utána a mai FitoFriday.

525605_192410040894735_265360703_n.jpg

Homo sapiens botanicus

Az ember, mióta embernek hívja magát, tudatosan használja fel a növényeket saját szükségleteinek kielégítésére. Életének megannyi területét befolyásolta a mezőgazdaság kialakulása: a triviális élelmezésen kívül fejleszthette gyógyító képességét, ruházkodását, élvezeti cikkeket készíthetett. Korai elődeink napjainak természetes részét képezte a föld művelése, a termény betakarítása, tartósítása, az étel elkészítése.

Februári madárkörkép

Az idei télen a Dunántúlon több évnyi hó esett, az extrém fagyok viszont jórészt elmaradtak. A nálunk maradt madarak a hófedte időszakokat eléggé megszenvedték. Az etetők óriási forgalmat bonyolítanak le ilyenkor. Tapasztalat, hogy minden év egy kicsit más. Az idei tél elején a széncinegék ostromolták nagy számban az etetőket.

széncinege-csonkapeter_0444.jpg

Ezek messze nem csak a nálunk költő állományból kerülnek ki. Az ősszel Komáromnál jelölt madarat 2 héttel később Ljubljana közelében fogtak vissza. Egy másik, még az előző téli időszakban Vérteskethelyen gyűrűzött madár 1500 kilométerre Oroszországban került meg. Mindezek jól mutatják, hogy egy erős észak-észak keleti beáramlás zajlik le ősztől, a madarak egy része pedig tovább is áll. Az idei évben óriási létszámban jelentek meg a széncinkék, amit az eletetett napraforgó mennyisége is jól jelzett. Meggyvágóból is utoljára a 2004-2005-ös télen volt ennyi. A nagy csapatokba verődött madarak a havazással tűntek fel az etetőkön, egyszerre akár 80-100 példány. Mellettük nem nagyon jutott szóhoz más madár.

Az idén nehezen jutottunk el odáig, hogy talán már tavaszodik, a szokatlan hidegben és a kertekben lévő hótakaró alól még a legkorábban virágzó hagymások sem igen bújtak elő. A védett helyen lévő szobanövények között azonban vannak, amelyek már készülődnek a tavaszi virágzáshoz. Köztük vannak az orchideák is, melyek nem kis fejtörést okoznak a virágkedvelő szobakertészeknek.

Az igazi gyűjtő a fáról szedi Cattleya-ját.jpgAz "igazi" gyűjtő a fáról szedi a Cattleya-ját

Korábban a különleges növények ritkaságnak számítottak. Az elsők szaporító részei többnyire kalandos úton érkeztek az országba, de az elmúlt években már egyre többféle jelenik meg a virágboltokban. Már az áruk sem olyan borsos, nem drágábbak egy-egy közepes méretű vágottvirág-csokornál. Az orchidea ráadásul hűséges növény, aki ismeri, könnyen rendszeres virágzásra bírhatja.

Virágkapu a Szingapúri orchidea parkban.jpgVirágkapu a szingapúri orchideaparkban

Az enyéim nyáron egy rácsos vaslépcső alatt drótokra aggatott vaskosárban lógnak. Így a meztelen csigák sem abajgatják. Naponta többször permetezi a növényeket egy párásító. Ősszel mindig vaskos léggyökerekkel, erős levelekkel, néha virágokkal kerülnek a télikert egyik szegletébe, ahol hűvöskés, párás környezetben várják a tavaszt.

Véghajrájához érkezett az Európai Év Fája verseny, melynek résztvevőire csütörtökig (február 28.) lehet még szavazni. Az idén harmadik alkalommal meghirdetett versenybe nem szakmai szempontok alapján kerülnek a fák, ahogy az Országos Erdészeti Egyesület 1996-ban indított mozgalmában. Ott egy adott őshonos fafajra akarják felhívni a figyelmet, így idén a házi berkenyére, melyről már írtunk itt.

Az Environmental Partnership Association és magyar tagja, Ökotárs Alapítvány szervezésében meghirdetett versenybe viszont nem szakmai szervezetek, hanem civil közösségek nevezik be a fákat. Itt nem az illető példány kora vagy kinézete számít, hanem a története, amely miatt fontos szerepet játszik egy adott közösség életében. Ennek megfelelően a győztest is civilek választják meg az interneten leadott szavazatokkal.

Miután ki-ki hazájában már elnyerte az Év Fája címet, most 6 fa verseng a megtisztelő európai kitüntetésért. Köztük az egri termálfürdő platánja.

Egri platán.jpg

Mától a Kapanyélen új sorozat indul, a "Füvészkerti séták". Két egyetemista, Tarján Gergely Zsolt és Kiss Tamás tavaly önszorgalomból és nagy lelkesedéssel indították el a "FitoFriday"-t, mely - nevével ellentétben - kéthetente szombatonként tartott tematikus előadássorozat. Minden a növényekről szól, mégis kicsit másképpen, mint azt sokan várnák: itt inkább kerül előtérbe a közösségi kertek világa, vagy éppen Doktor House és a növények kapcsolata, és kerül háttérbe a szigorúan vett botanika. A fiúk ma a füvészkerti kaktuszokról és pozsgásokról írnak.

A "mindenre jó" Aloe vera

Kép 2..JPG

Az igazi terméskövek színvilága, hangulata a természet varázsát költözteti környezetünkbe. A márványok, gránitok, különleges mészkövek, színes kavicsok bizony nem olcsó anyagok, ezért ezeket próbálják utánozni a különböző beton, műkő és egyéb termékek is. A manapság divatos gabionnal kötőanyag nélkül alakíthatunk ki változatos formákat a kertben.

4.jpg

Sok baj van a szobanövényekkel, a féltő gondoskodás, rendszeres öntözés, friss levegőhöz, földhöz juttatás, tápoldatozás ellenére hullatják leveleiket, kornyadoznak, megannyi nyavalyájukkal keserítik gondozójukat. Ráadásul igen ocsmánnyá vált formájuk blama a vendégek előtt.

A szobanövény-kinyírós közvélemény-kutatásban is ilyen problémák kerültek elő, főleg a fikusszal kapcsolatban:

- "Egy gyönyörű, magas fikusznak (már túl magas volt) a tanácsok szerint levágtam a tetejéből egy 1/2 méteres darabot, ledugtam egy másik cserépbe, hiába locsolgattam elhullottak a levelei." Vagy a másik: "Ha az ablaknál van, ott a radiátor, tehát túl meleg van. Ha nem az ablaknál volt, akkor persze sötét volt neki."

Mit lehetne velük tenni? - hangzik gyakorta a kérdés.

Ha ilyen szerencsétlen torzókat látok egy lakásban, rögvest nekiállnék tologatni őket, olyan helyre, ahol jobban érzik magukat. De szívesen elővenném metszőollóm, hormonporom, és megstuccolnám a kopasz hajtásokat, kérnék dunsztos üveget, hogy hajtassam a levelet, szárat. Biztatnám türelemre a háziakat: kis idő múlva kihajtanak a rejtett rügyek, gyökeret ereszt a köcsögben a csonka szár. Elmagyaráznám, hogy viszonylag kis kosszal milyen jófajta táptalajt lehetne készíteni és így tovább.

2. Szerencse, hogy a fikuszokat mértéktelen növekedésükben az edény zabolázza.JPGSzerencse, hogy a fikuszok mértéktelen növekedését az edény zabolázza

Régi népélet naptára

farsang.jpg

Február - Böjtelő hava

8. hét:

- február 19. (Zsuzsanna): Ha ezen a napon megszólal a pacsirta, akkor már közel a tavasz. Ha csorog az eresz, az jó termést ígért. Jó idő esetén elkezdték a trágyát széthordani.

- február 22. (Péter): Péter üti az üszögöt, jön a melegebb idő. A feltételezések szerint Üszögös Szent Péter egy elhallásnak köszönheti a nevét; a "cathedra Sancti Petri" középkori magyar fordítása "Szent Pétör ü székössége" volt, ebből lett Péter "üszögössé". Ez a nap szerencsétlennek számít, így semmilyen munkához nem fognak. Az asszonyok nem nyúlnak lisztbe, nehogy üszögös (gombás) legyen a búza. Amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz Józsefkor is.

- február 24. (Mátyás): "Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál." A másik ismert mondás szerint: "Mátyás, Gergely két rossz ember", mert e két napon nagy hidegek szoktak lenni.
A halászok szerint a Mátyás-napkor fogott hal, "Mátyás csukája", egész évben szerencsét hoz a halászoknak.
A hideg idő jó termést, a szeles kevés tojást jelzett. Ha e napon esett, attól tartottak, hogy a jég elveri a termést, és a szőlő savanyú lesz.

A tavaszt váró figyelmes kertészszem már látja kedvencein a változást. Fényesebbek, keményebbek, zöldebbek a levelek, hegyesebb szögbe állnak a hajtások - ébredezik a növény. Már amelyik. Mert vannak a mártírok, amelyekre tudatlan gazdájuk végzetest bajt hozott, holott kis odafigyeléssel jobban is tarthatta volna őket.

1. Ha megtalálják a növény helyét, mindenki jól érzi magát.jpgHa megtaláljuk a növény helyét, mindenki jól érzi magát

Kell-e nekünk Valentin?

Idén is elérkezett a sokak szerint "fújmármegintegyamerikásbaromságminekeznincsennekünkelégmagyarünnepünk" Valentin-nap. Rendben, hagyjuk Valentint, nézzük meg, mit kezdhetünk Bálinttal! Nos, ha egy kicsit utánanézünk, hamar kiderül, hogy bizony nem ördögtől való ez az ünnep (sem).

vali2.jpg

Több érzékelhető jele is van annak, hogy közeledik a tél vége: a madarak hajnalban egyre vidámabban csiripelnek, Mohácson eltemették a telet, a szobanövények pedig elkezdtek új hajtásokat hozni, vagy éppen befejezték evilági pályafutásukat.

Talán sokaknak feltűnt már, hogy a Kapanyélen elég kevés szó esik a szobanövényekről. Ennek legfőbb oka, hogy szakértőink kivételével egyikünknek sincs túl sok sikerélménye velük. Be kell vallanom, amilyen odaadóan pátyolgatom kora tavasztól késő őszig a balkonvirágaimat és zöldségeimet, olyan mostohán bánok a szobalakókkal. Mármint a növényekkel, nem a család többi tagjával. Ennek ellenére teljesen kipusztítani csak két szobai futókát sikerült, mert magasan voltak, messze az ablaktól, kiestek a látóteremből, így a tartós víz- és fényhiányban - igaz, hosszú idő után - feladták a küzdelmet.

epipremnum aureum (own).jpg

Jól jöhet ez az információ így Valentin-nap előtt. Olvassuk csak!

"Gyakorlati tananyag

Reszeljenek meg két vöröshagymát, törjék meg a fokhagymát mozsárban: nem, lányok, a vöröshagyma, a fokhagyma nem büdös, földi gyümölcs mind a kettő, s illatos. Vágják jó apróra a cigánypetrezselymet, a pár paradicsomot, az édeshagymát és a fél pirospaprikát. Keverjék össze az egészet olajban, és tegyék félre ezt a dús, zamatos mártást. (Ezek a szamarak azt mondják, büdös a vöröshagyma, tudják is ezek, mi a tiszta illat! Vadinho nyersen is szerette a vöröshagymát, és a csókja perzselt.)" (Jorge Amado: Flor asszony két férje)

Pedig sokan félnek a hagymától erős szaga miatt, és semmiképpen sem ajánlják, hogy randi előtt vagy alatt hagymás ételeket együnk. A fenti idézet fényében lehet, hogy csak a hozzáállásunkkal van baj. Mindenesetre vállalkozó kedvű olvasóinknak segíthet az alábbi hagyma-összeállítás, hogy kikísérletezzék, melyiktől mennyire perzsel a csók...

Na és, kérdezhetnénk, hiszen kamélia sok kertben nyílik, mégsem lesz belőle vezető hír. Erre a virágzásra azonban 10 éve vártak a Nyíregyházi Állatparkban. Az Ázsia állat-és növényvilágát bemutató Zöld Piramisban "rejtegették" eddig a növényt, és most is nagyon vigyáznak rá, hiszen a világ egyik legdrágább virágáról van szó.

kamelia-600x400.jpg

Régi népélet naptára

farsang.jpg

Február - Böjtelő hava

7. hét:

- február 11. (Elek): A székely hegyi pásztorok e napon tartották a "kígyók ünnepét", azaz a kígyóűző napot, mert úgy hitték, azok ekkor bújnak elő odúikból. Ilyenkor a hegyeken nagy tüzet gyújtanak a gonosz elűzésére.

- február 14. (Bálint): Ha a madarak csiripelése messzire hallatszik, jó idő lesz. Az e napon ültetett facsemete hamarabb megerősödik. Ha Bálint napján hideg, száraz az idő, jó lesz a termés. Ekkor kezdenek fészket rakni, párosodni a verebek.

- február 16. (Julianna): Ilyenkor sokszor esik a hó, mert Julianna rázza a dunnáját. Viszont e naptól már az idő várhatóan melegszik.

A hétvégén még télies idő várható, hóval, faggyal, de ha napközben mégis kisütne a nap, szedhetünk a kertből maradék madársalátát, kelbimbót, fodros káposztát vagy póréhagymát.

- A régi madárodúkat nézzük át és alaposan tisztítsuk meg vízzel és kefével. Vegyszert ne használjunk!

2008_big.jpg

Elkáposztásítottalanítottam...

... némi fonalat a minap. Az általános szokástól eltérően használtam fel két kis fej lila káposztát: fonalat festettem velük. Mert hiszen olyan szép színe van, gondoltam, biztosan ugyanolyan mély bíbor árnyalatú lesz majd a fonalam is tőle, ha kicsit beáztatom a lila káposzta levébe. De nem.

IMG_6890a másolata.JPG

Hanem búzavirágkék lett. Az úgy történt, hogy a festhető gyapjúfonalakat vízbe áztattam. A káposztákat felszecskáztam, és egy nagy lábosban feltettem forrni annyi vízzel, hogy az éppen csak ellepje a káposztadarabkákat. Kb. egy óra hosszat főztem a káposztalevesemet, a lé először sötétkék, majd valami egészen bámulatosan mély bíborszínű lett. A lakás pedig egyre büdösebb…

Kapunyitási pánik

A kapu a kert tükre, ahogy a szem a léleknek az. Szerintünk. Ez az első benyomás, ha kertes házhoz érkezünk, távozáskor pedig az utolsó - így vagy úgy maradandó - élmény. Kivéve, ha anyósunk integet hosszan utánunk. Ennek ellenére úgy tűnik, a kerttulajdonosok a kaput és a kerítést sokszor csak a telekhatár kijelölését és védelmi célokat szolgáló dolognak tartják. Pedig ennél sokkal többre érdemes.

A fagyok elmúltával, meg amikor éppen nem esik semmi az égből, érdemes közelebbről is szemügyre venni a kaput. Egyrészt, hogy nincs-e rajta javítanivaló, pl. jól nyílik, záródik-e, másrészt, hogy tényleg illik-e a kerthez és a házhoz. Lehet, hogy kis módosítással egész más külsőt kap a régi kapu, ahogy itt:

9 fa fémbetéttel.jpg

A mostani "mégnemtavasz-márnemtél" átmeneti időszaka remek alkalom a tervezésre és az ötletgyűjtésre. A kerttulajdonosok már rajzolgatják a veteményest, a virágágyásokat, és gyönyörködnek az első hóvirágokban. Talán el is vetettek néhány fagytűrő zöldségfélét, esetleg az ablakpárkányon már ott sorakoznak a paprika- és paradicsommagokat rejtő tejfölösdobozok.

Szegény városi zöldkedvelő pedig vagy álmodozik, vagy megpróbálja kihozni a legtöbbet a rendelkezésre álló minimális helyből. Ehhez nyújthat segítséget Michael Hilgers új balkonládája, mely tavasszal kerül a piacra.

balconismo_ambiente.jpg

Régi népélet naptára

farsang.jpg

Február - Böjtelő hava

6. hét:

- február 5. (Ágota): "Ágota még szorítja, de Dorottya majd tágítja."

- február 6. (Dorottya): Ugyanez a mondás Dorottya-napra is érvényes: "Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja." Vagyis, ha Dorottya-napkor fagy, akkor Julianna napjára (febr. 16.) megenyhül az idõ. Fordítva is igaz: "Ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog."

Szombaton még tavaszias-esős idő várható, de aztán megint visszajönnek az éjszakai fagyok, és hó is eshet. Sok helyen már kinyílt a hóvirág, a téltemető, a madárkák is egyre vidámabban csiripelnek reggelente, úgyhogy minden jel arra utal, egyre közelebb van már a tavasz.

téltemető.jpg

AGROmashExpo 2013

Január 30-án immár 31. alkalommal nyílt meg az AGROmashEXPO, mely az AgrárgépShow-val együtt a legnagyobb hazai agrárkiállítás. A Hungexpo területét a 200 kiállító teljesen birtokba vette, a csarnokok és a szabadtéri helyek egyaránt beteltek.

agromash_webkreativ_630x201_HUN.jpg

Tavaly hétvégén voltam, így nem csodálkoztam, milyen sokan érdeklődnek a kiállítás iránt. Tegnap (csütörtökön) viszont nagyon meglepődtem a tömeg láttán. Szinte mindenütt hömpölyögtek, még fényképezni is alig tudtam sok helyen. Valahol persze mégis érthető a dolog, hiszen a téli "semmittevés" közepette ez az első nagy mezőgazdasági kiállítás, ahol mindenki ott van, aki számít.

Régi népélet naptára

farsang.jpg

Február - Böjtelő hava

5. hét:

- február 2. (Gyertyaszentelő Boldogasszony): Ha énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni. Ha süt a nap és a medve vagy a borz meglátja az árnyékát, akkor még negyven napig hideg lesz.
Ha hideg van, ráadásul havazik, akkor nemsokára tavasz lesz. (Az időjárás-előrejelzés szerint erre jó esély van).
A hosszú jégcsap jó kukoricatermést ígér.

- február 3. (Balázs): Ha ezen a napon esik, akkor jég veri el nyáron a termést. Szeged környékén és Baranyában is több helyen megmetszenek egy-egy tõkét a szõlõ négy sarkában, hogy a madarak ne bántsák a termést.

Virgonckodás a hó alatt

Még legalább egy bő hónap hátravan a télből, de a fagyos talajban a legkorábbi hagymások már mozgolódnak. Elsők közt a hóvirág, a magyar kikerics és a téltemető nyílik. E fura szerzeteket az sem zavarja, ha a hó alól kell virágaiknak előküszködni magukat. Koraiságukkal a növényvilág csodáinak második vonalába tartoznak, mert az igazi harcosok olyanok, mint az örökké fagyos területeken élő havasi vérmoszat.

BIG_0003851689.jpg

Ők festik déltájban rubinvörösre az alpesi hómezőket, a melegben felélednek, de életük zömét jeges dermedtségben töltik. Vannak olyan moszatok is, amelyek vidáman élnek a 85 fokos gejzírek vizében, míg az aktív növényi élet számára hőmérsékleti küszöbnek számít a 0-55 fokon kívüli hőmérsékleti tartomány.

Szeretem a telet. Persze ez elsősorban a frissen hullott hóra és a száraz, napsütéses hidegre vonatkozik.

P1060946.JPG

Nem állítom, hogy a mostani szürke, lucskos idő túl sok boldogsághormont szabadít fel bennem, de kibírom. Több ismerősöm viszont már kifejezetten téli depresszióra panaszkodik és kedélyjavítók után kiált.

2ev másolata.jpg

Először is nagyon köszönjük a rengeteg születésnapi köszöntést, jókívánságot. Nagy öröm, hogy ennyien olvassátok és kedvelitek a Kapanyelet:)

Tegnap éjfélkor lezárult születésnapi játékunk, melynek kérdéseire az alábbi válaszokat vártuk:

1. Ki nevezte el a hortenziát hortenziának? - (Filibert) Commerson

2. Mely 3 növény nem hiányozhat az egészségtudatos alkoholista kertjéből? - máriatövis, japán mazsolafa, spárga

3. Honnan ered a ’szélhámos’ kifejezésünk? - Egy kocsiba általában két lovat fogtak, és a lovaknak két hámjuk volt. A fiatal lovakat a betörésük idején harmadiknak, oldalra, szélire fogták be, hogy szokják a hámot, de nekik nem volt olyan nehéz dolguk, hiszen nem ők húzták a szekeret. Innen ered a szélhámos kifejezésünk.

A kérdésekre 52 helyes megfejtés érkezett, melyeket a beérkezés sorrendjében sorszámoztunk. A sorsolás a random.org segítségével történt, így az alábbi eredmény született:

List Randomizer

There were 52 items in your list. Here they are in random order:

  1. 32
  2. 42
  3. 3

Tehát a szerencsés nyertesek:

32. Erdélyi Kati

42. Tihanyi Angelika

3. Hajdu János

Gratulálunk a nyerteseknek, velük e-mailben beszéljük meg a részleteket. Mindenkinek köszönjük a részvételt, reméljük, legközelebb is ilyen sokan játszotok velünk!

2 éves a Kapanyél!

2ev másolata.jpg

Két éves lett a Kapanyél, ennek örömére játékot hirdetünk. Az alábbi három kérdésre várjuk a válaszokat. Aki rendszeres olvasója a blognak, valószínűleg gond nélkül meg tudja válaszolni  mindegyiket, de azért adunk egy kis segítséget is.

A kérdések:

1. Ki nevezte el a hortenziát hortenziának? Segítség itt.

2. Mely 3 növény nem hiányozhat az egészségtudatos alkoholista kertjéből? Segítség itt.

3. Honnan ered a ’szélhámos’ kifejezésünk? Segítség itt.

A válaszokat ma (2013. január 28.) éjfélig várjuk a kapanyelinfo@gmail.com címre. A mindhárom kérdésre helyesen válaszolók közül 3 nyertest sorsolunk ki véletlenszerűen, akik a Cser Kiadó felajánlásban Karl Ploberger: 12 hónap a kertben c. könyvét kapják.

Játékra fel, sok sikert mindenkinek!

Indulhat a tujamentés

A tavalyi pusztító cudar év után a megmaradt tuják megmentéséhez már most hozzá kellene kezdeni. A tujákról szóló posztok érzékeny területet érintenek, már csak azért is, mert sokan érzik becsapva magukat, hiszen a drágán vett növényük gyatrán viselkedik, miközben más kertjében, vagy a vad mediterrán vidékeken maguktól is szépen díszlenek.

A cordobai Alcazar palota parkjában évszázadok óta jól érzik magukat az örökzöldek.jpgA cordobai Alcazar palota parkjában évszázadok óta jól érzik magukat az örökzöldek

A magyar szemérmesen kolumbiai virágnak hívja (legalábbis hosszas kutakodás után is csak ezt találtam), de más nyelvek híven tükrözik e virág fő jellemzőjét: a spanyol Flor de Labios, az angol Hot Lips Plant vagy a német Heisse Lippen Blume egyértelműen kifejezi, miért tartják sokan a világ legerotikusabb virágának.

csókvirág.jpg

Mindenki hallott már a fák királykategóriájának eme nagyszerű képviselőiről, melyek Észak-Amerikában, pontosabban Kaliforniában és kissé meglepő módon Kínában honosak. Előbbi helyhez köthető az örökzöld (avagy tengerparti) mamutfenyő (Sequoia sempervirens) és az óriás (avagy hegyi) mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum), míg a Távol-Keleten él a kínai mamutfenyő (Metasequoia glyptostroboides). A három fajta mindegyike külön családot alkot a ciprusfélék közt, de mivel azokon belül egyedüli tagok, ezért monotipikusnak hívják őket.

redwoods.jpg

A nyugalom szigete: Orfű

Pécsi lány lévén rengeteg időt töltöttem ezen a varázslatos szépségű helyen. Nem egyszer mártóztam meg mesterségesen kialakított tavaiban, melyekről meg nem mondanád, hogy nem voltak ott az idők kezdete óta.

Orfu 2012jan281.jpg

Régi népélet naptára

Pieter_Bruegel_d._Ä._106b.jpg

Január - Boldogasszony hava

4. hét:

- január 21. (Ágnes): Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince.

- január 22. (Vince): Ha fénylik Vince, megtelik a pince. Ha csepeg, csurog, kevesebb lesz a borod.

- január 25. (Pál): Ha fényes Szent Pál, minden termés szépen áll. Ha Pál fordul köddel, jószág (vagy ember) hullik döggel. A kemény téli időjárás változását is jósolták erre a napra: "Pál fordulás - télfordulás".

Most, hogy elkezdődött az influenzaszezon, meg a gyerekek az iskolából amúgy is mindenféle nyavalyát hazahurcolnak, egyre több citrusfélét eszünk. Jó móka a magokkal kísérletezni, gyereknek, felnőttnek egyaránt. Emlékszem, kiskoromban a nagymamámmal a hatalmas fikuszunk földjébe dugdostuk a narancs- meg citrommagokat, és elég sok ki is hajtott belőlük.

Ma úgyis ronda idő van, úgyhogy lehet, hogy kipróbáljuk a citrommagültetést. Nem ígérem, hogy mindenben olyan precízen járunk el, mint az alábbi képsorokon látható, de a végeredmény szempontjából talán mindegy is.

01.jpgA citrommagokat összegyűjtjük.

Az ország nagy részén jelentős mennyiségű hó esett, esik és esni is fog, ami ad némi teendőt a hétvégére. Ha a házunk előtt eltakarítottuk a havat, és felszórtuk a járdát (nem sóval!), hogy ne csússzon, a kertben is nézzünk körül!

A hóból nagyszerű tujaöntöző víz lesz.jpg

A tujákat, bokrokat, díszfűkötegeket szabadítsuk ki a hó fogságából, nehogy letörjenek az ágak a tetemes súly alatt.

A gyümölcsfák metszése nem ördöngös tudomány, de igaz, ami igaz, kell hozzá némi érzék és gyakorlat. Aki most tanulja a mesterséget, jobban teszi, ha egy szakkönyvet vesz kézbe, vagy az interneten megbízható, hozzáértő szerző tanácsait fogadja meg. A szerzők gyakorlati felkészültségét könnyen lehet tesztelni. Aki azt ajánlja, hogy minden metszlapot sebkezelővel ápolni kell, biztos, hogy nem sokat dolgozott a kertben, mert a meleg szobában könnyű elképzelni, hogyan kell egy hatalmas almafa sebeit kenegetni. Ettől még jó lehet, amit ajánl, de szerencsésebb, ha gyakorlatiasabb a tanács.

Az ügyes gépes segítik a metsző munkáját.jpgAz ügyes gépek segítik a metsző munkáját

A róka

A vörös róka (Vulpes vulpes) az egyik legelterjedtebb ragadozó, szinte az egész világon előforduló, magányos életmódot folytató kutyaféle.

voros-roka-a-havas-tajon-kep.jpg

Sokáig csupán kártékony ragadozónak tartották, és irtották, mára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Ebben nálunk Fekete István regénye, és az abból készült rajzfilm alapvető jelentőségű volt, hiszen nagymértékben módosította a rókáról alkotott véleményünket.

A Gárdonyi Gézától származó idézet (Isten rabjai) nem alaptalan tanács, hiszen a házi berkenye (Sorbus domestica) hazai viszonyok között kb. 20 éves korában hozza első terméseit. A tudományos név sok mindent elárul a szeptemberben érő erdei gyümölcsről: a kelta eredetű sorb = fanyar arra utal, hogy az éretlen gyümölcs csersavtartalma miatt élvezhetetlen. Ugyanezt a tulajdonságát mutatják népies elnevezései: fojtós berkenye, fojtóska. A latin név második tagja a domestica = házi pedig azt mutatja, hogy régóta ismerik és termesztik. Már a Tihanyi Alapítólevélben (1055) is megemlítik, és későbbi oklevelekben is rendszeresen feltűnik. Ez sem véletlen, hiszen a házi berkenye akár 4-500 évig is elélhet.

Sorbus domestica.jpg

Aki már most utálja a telet, vagy eleve nyárpárti, annak a tegnapi országos hókáosz után némi felüdülést jelenthet M. Szilvi beszámolója Sydneyből, Sydneyről.

Sydney az Ausztrália dél-keleti partjain fekvő legnagyobb város és a legelső is, Új-Dél-Wales állam fővárosa. 1788-ban 11 vitorlás érkezett Port Jackson partjaihoz Arthur Philip kapitány vezényletével. A rakomány nem volt mindennapi, hiszen fegyenceket szállítottak; ők voltak Ausztrália első 700 betelepített lakosa.

Azt mondják, Sydney már a világ vége, de én sosem éreztem tehernek ezt a 16000 km-t, és több mint egy napos repülést. Többször megtettem oda-vissza és nyugodt szívvel mondhatom, hogy abszolút megéri a több átszállás és végeláthatatlan repkedés. Sydney hatalmas és gyönyörű. A nyüzsgő nagyváros keveredik lazasággal és nyugalommal. Nem rohannak, nem idegeskednek, mindenféle szívroham nélkül átkelhetünk a zebrán, mosolyognak különösebb indok nélkül, szóba elegyednek velünk bárhol, bármikor. Egyszerűen olyan élményt nyújt, amiből mi is tanulhatnánk egy picit. Sydneyben minden és mindenki nagyon jól megfér egy helyen. Sok-sok náció, belvárosi felhőkarcolók, hatalmas parkok, strandok alkotják a nem mindennapi város szépségét.

Sydney Botanic Garden2 másolata.jpgOperaház, Harbour Bridge, Sydney látképe a Botanikus kertből

Sydney egyik szabadon és ingyen látogatható botanikus kertje a Királyi Botanikus Kert (Royal Botanic Garden), mely az év minden napján nyitva áll.

Régi népélet naptára

Pieter_Bruegel_d._Ä._106b.jpg

Végre Budapesten is ilyen a táj, mint Pieter Bruegel festményén! Már nagyon ideje volt, szép a reggel, az emberek mosolyognak, az autósok talán kevésbé, de legalább hamisítatlan tél van. Ki kell élvezni, hiszen vasárnap már az első tavaszébresztő nap lesz.

Január - Boldogasszony hava

3. hét:

- január 17. (Antal): Remete Szent Antal napja, aki már a középkorban a háziállatok, köztük a disznó védõszentje volt. Szent Antal tüzének nevezték az orbáncot, és bizonyos helyeken abban hittek, hogy ha három Antal nevû ember áll a beteg ágya mellett, ott elszív egy pipa dohányt és a betegre fújja a füstöt, akkor leveszik az orbáncos betegrõl a tüzet.
A Remete Szent Antalhoz kapcsolódó hiedelmek később Páduai Szent Antal (napja június 13.) alakjával összemosódtak, ezért pl. a "Ha esik, Szent Antal elviszi a szénát" mindkét napon megjelenik a népi jóslatok között.

- január 18. (Piroska): "Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy". Azt is tartották, hogy az a lány, aki ezen a napon piros kendőt köt a nyakába, még abban az esztendőben férjhez megy.

- január 20. (Fábián, Sebestyén): E napon indul meg a fákban a nedvkeringés, ezért az első tavaszébresztő napnak is tartották. Szent Sebestyén a lövészek és nyíllal lövők védőszentje, így ez a nap a vadászok ünnepe is.

A hétvégére hideget (nem baj, hiszen tél van) és sok helyen ónos esőt jósolnak (baj, mert csúszik), úgyhogy vagy otthon maradunk, vagy fűtött kiállításokat látogatunk meg.

168533211025407438_VThI0oTX_c.jpgEnnél egyszerűbb madárkalács is megteszi

A hóesés mindig felélénkíti a kertek élőlényeit. Aktívabbak a madárkák, lelkesebben keresgélnek a fák kérgén már ezerszer átvizsgált repedésekben, hátha ott maradt egy rovartojás vagy bábdarab. A hó rendkívül jó nedvességpótló, és a fagyvédelem szempontjából is igen hasznos. Akinek örökzöldjei vannak, nyugodtan kupacolja alájuk a felesleges havat. Ha olvad, akkor az öntözővízből kortyolhatnak a tuják, fenyőfélék.

A hóból nagyszerű tujaöntöző víz lesz.jpgA hóból nagyszerű tujaöntöző víz lesz

Még alig lett vége a karácsonyi-szilveszteri dőzsölésnek, máris elkezdődött a farsangi időszak. Nincs megállás, a húsvéti böjtig még rengeteg idő és lehetőség van bombázni a gyomrot és a májat. A másnaposság kellemetlen érzését sűrűn átélő és a májukat féltő kertbarátoknak jó hír, hogy egyre több növényről derül ki, segítségükkel kiküszöbölhetők vagy enyhíthetők a túlzott alkoholfogyasztás következményei. Korábban már volt szó a blogon a májvédő máriatövisről, és a macskajajt enyhítő japán mazsolafáról. Most pedig itt van még egy felfedezés.

Spárga négyféle csúcssal(1).jpg

Alcatrazról szinte mindenkinek a híres börtön jut eszébe, ahol többek között Al Capone raboskodott, pedig eredetileg katonai támaszpont volt. A szigeten először az 1800-as években hoztak létre katonai erődítményt, de azt hamarosan katonai börtönné alakították át.

a sziget.jpg

A kert fontos szerepet játszott mindazok életében, akik önként vagy kényszerből a szigeten éltek; története több periódusra osztható.

Régi népélet naptára

Pieter_Bruegel_d._Ä._106b.jpg

Január - Boldogasszony hava

2. hét:

- január 13. (Veronika): A népi megfigyelések szerint az év leghidegebb napja.

Január 6-án, Vízkeresztkor véget érnek a karácsonyi ünnepek. Sok helyen hagyományosan ilyenkor, vagy a napokban szedik le a karácsonyfát, főleg, hogy idén vasárnapra esik a napja. A fa sorsa aztán eltérően alakul. Aki gyökeres fenyőt választott, remélhetőleg már kiültette a kertbe, vagy ha nem, már szoktatja a hűvösebb környezetbe. A vágott fenyőkkel más a helyzet, azokat egyszerűen kidobják.

kidobott_karacsonyfa_2.jpg

Az időjárás-előrejelzés szerint borús idő, viharos szél várható a hétvégén, ehhez képest nálunk (Pest) hétágra süt a nap, igaz, egy kis szél is lengedez.

téli virág.jpg

A kertben még nem nagyon találunk tennivalót, a kamrában esetleg. Tegnapi posztunkban már volt róla szó, hogy a mostani időszak kiváló alkalom a kerti szerszámok ellenőrzésére. Főleg, ha csak kutyafuttában raktuk el őket a kerti szezon végén.

A bátrabbak kirándulásra is adhatják a fejüket. A Bakonyban a hétvégén szervezett túrákon lehet részt venni, rövidebb-hosszabb távok közül is lehet válogatni. Részletek itt. Ha mégis mogorvábbra fordulna az idő, Bakonybélben remek időtöltést nyújt a Csillagda. Az égbolt szerelmesei akár az egész napot eltölthetik ott.

A csapadék és szél elől elmenekülhetünk Tapolcára a Tavasbarlangba, ahol kb. 20 °C-ban csónakázhatunk szombaton 10-16, vasárnap 13 óráig.

Aki az ország másik végében szeretne sétálni, érdemes felkeresnie a Szarvasi Arborétumot. Bár szeles időben csak saját felelősségre látogatható, mert a faállomány nagy része elég koros, viszont bevihetjük a kutyánkat. Érdemes megfontolni!

Aki szereti a természetfotókat, és még nem látta, Budapesten a Természettudományi Múzeumban a hétvégén még megtekinthető Az év természetfotósa 2012 kiállítás, mely vasárnap 17 órakor zár.

Szép hétvégét!

Még messze a kertészeti szezon kezdete, bár akinek nagy a kertje, már metszhet, mert jobb most egy kicsit fagyoskodni, mint tavasszal kapkodni, amikor megindultak a növények. Az év végi ünnepek elmúltával érdemes a szerszámoskamrában, a fiókokban körülnézni. Egy kis karbantartás sohasem árt, és most még van idő pótlásért a gazdaboltokba szaladgálni.

Marci szerszámai.jpgA rendes gazda már így várja a tavaszt

A szerencse csírája

"Mint lyukas zsákból a lencse, úgy hulljon rád a szerencse" - szól az újévi jókívánság. Nos, most, hogy már harmadik napja eszem a lencsét a szebb jövő reményében, két dolog motoszkál a fejemben:

  1. 1. Nálunk évek óta nem elég nagy a lyuk a zsákon.
  2. 2. Ha szembetalálkoznék egy lencsebokorral, simán elmennék mellette, mert azt se tudom, hogy néz ki. Így:

folsav hüvelyesek lencse lisztharmat peronoszpóra r:konyhakert vitaminok

A londoni Hyde Park

Ha Londonban jár turistáskodni az ember és már elfáradt a sok vár, torony, műemlék, múzeum és szobor látványától, pihenésképpen mostanság is érdemes felkeresni a híres parkokat, ahol egy kicsit megnyugodhatunk a természetes zöld és a helyi állatsereg közelségétől. Az angolok híresek a pázsitjukról, a különböző füveikről, így talán nem nagy meglepetés, hogy a parkjaikra, zöldterületeikre is nagyon odafigyelnek. London közepén, metróval gyorsan megközelíthetően, közvetlenül egymás mellett terül el négy nagy park, a Hyde, a Green, a St. James, valamint a Buckingham-palota kertjei.

hydeparkFull.jpg

Régi népélet naptára

Pieter_Bruegel_d._Ä._106b.jpgid. Pieter Brueghel: Vadászok a hóban (Jagers in de Sneeuw)

Január - Boldogasszony hava

1. hét:

- január 1. (Újév): Amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő.

- január 6. (Vízkereszt, Boldizsár): A vízkereszti enyhe idő még nagy hideget jósol. A farsang kezdete.

Boldog új évet!

hóvirág 2012_1.JPG

Ahogy egy éve, most is kibújt a hóvirág! Boldog új évet, szép virágokat, bő termést és jó kertészkedést kívánunk mindenkinek!

"Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre." (Márai Sándor)

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek