Kapanyél

A mandula hozzátartozik a Balaton-felvidék képéhez, ahol egész fasorokat láthatunk belőle a főút mentén. A hobbitelkek magányos mandulafái mellett találhatunk itt több hektáros biomandula-ültetvényeket, de jó néhány elvadult cserjésben is felbukkannak a magról kelt fácskák. Mindez tavasszal a legszebb, amikor rózsaszín virágaik beborítják a környéket. Ez a növény azonban Ázsiában őshonos, hazánkba csak a rómaiak hozták el.

Ha már eldöntöttük, milyen fajtát és hova ültetünk, ideje a szőlőlugas metszéséről is szót ejteni, minthogy azt is meg lehet tanulni. Persze egyszerűbb gyakorlatban elsajátítani a teendőket, mint könyvben vagy egy rövidke cikkben rácsodálkozni az évente megújuló termőrészekre, eltávolítandó vesszőkre, megöregedett karokra és egyéb nyúlványokra.

Zöldmunkának mondják a kertészek a gyümölcsfák nyári metszését. Augusztus második felében lehet, sőt érdemes a kajszi- és az őszibarack kivételével a többi csonthéjast metszeni. Vagyis a meggy, a cseresznye, a ringló és a szilva következhet. Mindegyik fajra jellemző az erős növekedés, ezért, ha nem akarunk hosszú létráról gyümölcsöt szedni és hosszabbítóval permetezni, akkor elő a fűrésszel és a metszőollóval!

A koronát ilyenkor szellőssé lehet tenni, de érdemes a hajtásrendszerben professzionális kertészektől ellesett finom korrekciókat végrehajtani, ezáltal színesebb, édesebb, hamarabb érő, nagyobb és valószínűleg egészségesebb lesz a gyümölcs. Aki azonban a többszöri hajtásválogatást is magában foglaló nyári metszést is alkalmazza, jó, ha tudja, hogy fája stressztűrését fokozni kell, hiszen egy-egy ilyen korrekció abban az időszakban jár az asszimilációs felület csökkenésével, amikor a növény már nem a növekedésre koncentrál. Ezért fontos a jó kondíció, kiegyensúlyozott táp- és vízellátás. Ilyenkor ugyanis a fa valamilyen borzalmas csapást, súlyos kecskerágást, jégzivatart észlel, és kétségbeesetten igyekszik pótolni az elvesztett leveleit. Ha viszont megfelelő a kondíciója, akkor meg sem kottyan neki a metszés.

Először, amikor alföldi kertünkben tönkrement néhány feketeribiszke-bokrunk, azt hittem, valamit rosszul csinálok. Nyilván így is van, de közben az is kiderült, hogy a fekete ribiszkének a mostanában egyre forróbb nyarak már az árnyékban is túlságosan melegek. Annak lehetünk tanúi, hogy ez a finom és tápanyagban gazdag gyümölcsöt nevelő növény északabbra húzódik. Ráadásul, most már termeszthető az USA-ban is, ahol a szövetségi kormány 1911-ben betiltotta a fekete és a piros ribiszke termesztését, mert egy, a faipar számára súlyos fenyőrontó gombabetegséget terjesztett, de 2003-tól a ribiszkék szabad utat kaptak, ugyanis az új fajták már ellenállók. Ezért minden feketeribiszke-tulajdonost és most ősszel telepíteni szándékozót arra biztatok, ne adja fel.

Ha a tiszafa egyetlen szépséghibája - nevezetesen: a mérgezők listáján előkelő helyre került - nem lenne, a kert legtöbb módon hasznosítható növénye lehetne. Piros magköpenye (terméshúsa) kivételével minden porcikája mérgező. Nem kell tehát lemondani a tiszafáról, csupán nem kell enni. A melegvérűeket fenyegető növény leginkább az emberekre lehet veszélyes, hiszen a négylábúak és a madarak már fiatalon megtanulják - ez igaz a hobbiállatokra is -, hogy a tiszafafélékből nem ajánlatos falatozni. A madarak egyébként szívesen csipegetik piros bogyóit: a termés húsa táplálék, a mag pedig, miután áthalad tápcsatornájukon, és trágyaburokban a földre pottyan, még csírázik is.