Ha már eldöntöttük, milyen fajtát és hova ültetünk, ideje a szőlőlugas metszéséről is szót ejteni, minthogy azt is meg lehet tanulni. Persze egyszerűbb gyakorlatban elsajátítani a teendőket, mint könyvben vagy egy rövidke cikkben rácsodálkozni az évente megújuló termőrészekre, eltávolítandó vesszőkre, megöregedett karokra és egyéb nyúlványokra.

 

A szőlő sátorlugasokra nevelése és a már termőkorban lévők rendszeres metszése bonyolultabb dolog, mint az egyszerű, alacsony vagy magas művelésű tőkékkel dolgozni. Ha már sikerült a támrendszert elkészíteni, és az ősszel ültetett oltvány tavasszal kihajt, akkor az első évben a tőke megerősítése a cél. A zsenge tőkefejen meghagyott csonk rügyeiből egy vagy több hajtás is megindul. Ebből legfeljebb kettőt szabad meghagyni és, ahogy fejlődik, harminc centinként a mellette lévő támrendszerhez kell kötözni. Ha nincs mellette karó vagy oszlop, akkor a már kialakított sátor felső részéről egy madzagot vagy drótot kell - egy a tőke mellé vert karóhoz kötve - ­ a földig leereszteni, és ehhez is rögzíthető a vessző. Ha néhány év elteltével fásodott, akkor ez a segédtámasz már eltávolítható.

A szőlőmetszés alapja a rügyek ismerete, mert az egyes fajtákhoz adott ismertetőből általában az is kiderül, hogy az évente növekedő vesszők milyen mértékű visszavágásával hozza a legtöbb, legjobb ízű termést. Ezt nevezik a metszésmódnak. Az éves vesszők kétféle rügyet hoznak, olyanokat, amelyek normális időjárás mellett kihajtanak. Ezeket a vesszőn található rügyeket világosnak mondják. Az olyan tartalékrügyekkel, mint az alapi- és sárrügy, csak a bajban kell számolni­, ha a kemény téli fagy tönkreteszi a világos rügyeket. Akkor ezek kihajtanak, és a világos rügyeknél gyengébb hajtásokat nevelnek, de legalább biztosítják a szőlő túlélését.

A szőlőfürtök mindig az új hajtásokon, az első néhány rügyön jelennek meg. Ezért a metsző nagyjából pontosan meghatározhatja a termés mennyiségét. Azzal lehet számolni, hogy egy jó kondícióban lévő, egészséges tőke, meghagyott rügyenként 2-4 fürtöt nevel.

A szőlőfajtákra jellemző az is, hogy hosszú-, vagy rövidcsaposra kell metszeni. A rövidcsapon a metszés után 1-2 rügyet hagynak, a hosszún 3-4-et. De ezeken kívül ismert a 6-8 rügyes félszálvessző, a 9 rügyest vagy az ennél hosszabbat pedig szálvesszőnek mondják.

A rügyismertető után visszakanyarodva a felső rész felé nyomuló sátorlugashoz, az első évben jó esetben 60-80 centis vesszőket hoz a fiatal növény. Ezt a második évben úgy kell metszeni, hogy egy vesszőn két világos rügy maradjon. Ezek viszont már felérnek a lugas felső részéhez (ez a törzs), s ha ezen a részen meghaladja a ceruzavastagságot, akkor vízszintesen le kell kötni, s ezzel megkezdődik a termőkar kialakítása. Ha vékonyabb, akkor még egy évet kell várni.

A lekötött karon fejlődő hajtásokból kell majd a rövid-, illetve hosszúcsapos termőrészeket kialakítani, de úgy, hogy évek alatt, helyenként félszálvesszőkkel, szálvesszőkkel kell a rendelkezésre álló helyet elfoglalni.

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!