Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Borbálaságok

A mai névnaphoz több növény, hiedelem és szokás is kapcsolódik. Ezek közül talán a borbálaág a legismertebb: sok helyen cseresznyefaágat, máshol kilencféle (vagy ahány van a kertben) gyümölcsfa- vagy orgonaágat tesznek vízbe. Ha karácsonyra kivirágzik (ki szokott), akkor újévre férjhez mennek az eladósorban lévő lányok.

DSC_0352.JPG

A szokás Szent Borbála legendájához kötődik, aki pogány apja akarata ellenére keresztelkedett meg, és választotta Krisztust örök vőlegényül. Apja ezt nem tudta megbocsájtani, lányát a provincia prefektusa elé vitte. Borbálát börtönbe vetették, kegyetlenül megkínozták, de a legenda szerint Krisztus a Paradicsom virágaiból koszorút helyezett a fejére, amitől sebei minden reggelre begyógyultak, és más csodák is történtek.

Szent Barabara a toronyban.jpg

Végül lefejezték, az ítéletet saját apja hajtotta végre. Meg is bűnhődött érte, mert hazafelé villám sújtotta halálra.

Az én paradicsom

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sem anyukám, sem anyósom nem engedi ki a fennhatósága alól a klasszikus befőzést (lekvárok, szörpök, befőttek, savanyúságok stb.), úgyhogy kedvemre vacakolhatok néhány különlegesebb vagy viccesebb növény eltevésével. Főztem már szörpöt rózsasziromból, mentából és levendulából, készítettem mazsolás-fahéjas hagyma-, rózsa- és levendulalekvárt, kandíroztam narancshéjat is. Legújabb szösszenetem a sárga paradicsomlé.

IMG_7173.JPG

A mályvacserje

Amikor az első európai utazók eljutottak a mesés Keletre, akkor többek között különleges növényeket is hoztak magukkal, de ezek a növények nem mindig érezték jól magukat a mi éghajlatunkon.

malyvacserje.jpg

... mi a jó nekik, és nekünk is. A barnamedvék téli álmukból felébredve magabiztosan találják meg az Ázsiából származó fokhagyma Európában honos rokonát, a medvehagymát (Allium ursinum). Jól belakmároznak belőle, így turbózzák fel legyengült szervezetüket a tavasz kezdetén.
Az ember is így van ezzel, legalábbis én biztosan: alig várom, hogy megjelenjen a piacon, lepukkant testem, lelkem felvidul, az első csomaggal pedig rendszerint már hazafelé végzek is. Ha viszont nem a piacon vesszük, résen kell lennünk, mert a levelek nagyon hasonlítanak a gyöngyvirágéra, ezért a tapasztalatlan gyűjtő könnyen pórul járhat, hiszen ez utóbbi levelek rendkívül mérgezőek. Igaz, az erős fokhagymaillat segíthet a döntésben, de ránézésre nem lehetünk biztosak a dolgunkban. Tegyünk is egy próbát: az alábbi képeken a medvehagyma és a gyöngyvirág levelei láthatók. Melyik a melyik?

荔枝

A kínaiak kedvenc gyümölcse a licsi. Úgy kell nekik! Ja, igen, ezen a ponton szólok, hogy aki szereti a licsit, és nem bírja elviselni, hogy a posztíró viszont nem rajong érte, az most gyorsan hagyja abba az olvasást, mert megint rettentően fogja érezni magát, mint ahogy az a mangónál történt.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek