A hétvégén folytatódik a kánikula, úgyhogy az egyik legfontosabb feladat továbbra is az öntözés, még ha ez az utóbbi időben szélmalomharcnak tűnik is.

watering-flowers-with-a-watering-can.jpg

- Folytatódik a szüret: szedhetjük a paradicsomot, paprikát, uborkát, vajbabot, a fűszernövényeket, kinek mi van.

- Ha már leszüreteltük a bogyós gyümölcsöket - málnát, ribizlit, jostát - az összes bokrot megritkíthatjuk. Az öreg és az esetleg fertőzött hajtásokat tőből vágjuk ki.

- A karfiolrózsákat nem érheti közvetlen napsugárzás, ezért a belső leveleket meg kell kicsit törni, és napernyőként ráhajtani a rózsákra.

- Ha az íriszek már kevesebbet virágzanak, ifjítsuk meg őket. Elvirágzás után ássuk ki a növényt, a rizómát vágjuk több darabra, majd homokos kerti földbe ültessük el.

- Muskátlit most dugványozhatunk. Vágjunk le a szépen virágzó tövekről kb. 15-20 cm-es csúcshajtásokat, az alsó leveleket távolítsuk el, és a dugványokat ültessük el laza, tápdús virágföldbe. (Vagy tegyük befőttesüvegbe, egy kis vízbe, és az üveget bugyoláljuk be pl. alufóliába, hogy ne érje fény. ) Kb. 6-8 hét alatt meggyökeresednek, jövőre pedig erős, dúsan virágzó növények lesznek.

- Ha a paradicsombokrokból az erőteljes hónaljhajtásokat tőből kicsípjük, éles késsel az aljukat egyenesre vágjuk, majd cserépbe vagy a kertbe elültetjük, még ősszel is lehet friss paradicsomunk.

Végül, de nem utolsósorban, a nagy hőségben gondoljunk a madarakra is: tegyünk ki nekik vizet, hogy inni és fürödni tudjanak. Cserébe reggel, este énekelnek nekünk.

Szép hétvégét!