Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A kökényprojekt

Már régóta szerettem volna kökénypálinkát készíteni. A végső lökést az idei, igen jól sikerült ringlófőzet még nyers italának kóstolásakor összejött barátok társalgása adta. Kökénypálinkát készíteni igazi kihívás. Most már tudom, hogy erősíti a családi köteléket, viszont egy hétköznapi használatba fogott konyhában zajló kökénytartósításhoz biztos lábakon álló házastársi kapcsolatra van szükség. Egy-egy kökényfeldolgozás után érthető, miért számít a magányos manók csemegéjének.

A jobb oldali rotyogó kökény húsa már elhagyta a magot, bal.JPG

Amikor a beszámolót írom, már rotyog a kevéske kökénycefre, a szilvapálinkában már fél napja ázik a patxaran, jó pár üveg különböző állagú lekvár, zselé készült, és az utolsó pillanatban talált üres üvegekbe került szörp is. Vagyis a nehezén túl vagyunk.

Cseppé zsugorított alma

Az idén a nagy nyári meleg és a kevés csapadék is okolható az apró gyümölcsért. A törpén maradt termést viszont nem kell a szemétre, komposzthalomra dobni. A szorgos kertész sokféle módon hasznosíthatja, persze nem árt számolni, mennyibe kerül a tartósítás során felhasznált energia, víz, csomagolóanyag és segédeszköz. A matekfeladatban ugyan nem szerepel a saját munkaerő költsége, de az azért biztos, hogy még így is olcsóbb, mint a boltból hazacipelt élelmiszer. Míg a csonthéjasokból - az aszalványokon túl - lekvár, bor, szörp, lé és még sorolhatnánk hányféle házilag tartósított termék készíthető, szűkebbek a lehetőségek az almával, mert belőle leginkább lé, bor és pálinka készülhet.

Sok kertben apró maradt az alma.jpgSok kertben apró maradt az alma

A 19. századi Gazdasszony pálinkafőzési tanácsainak utolsó részéhez érkeztünk:

A' Gazdaszszonyi munkákról
Az Égettbor, Rozsolis, Punts, Ratafia, és Szagos-Vizek készitéséről.
§. 101.
Az égetésre ezek a jegyzések szükségesek:
1. A' Lombikot, vagy Kazánt soha se kel egészen teletölteni; külömben azt a' tűz felemésztvén, a' tsőn kifolyatja; hanem egy bak arasztot, vagy a' Kazán behajlásáig üresen kel hagyni.
2. A' megtöltés után, a' Hütő, vagy Csévés helyre igazittatik, és szinig hideg vizzel megtöltetvén a' Kazán alá erős lángoló tűz gyujtatik. Hogy a' törköly a' Kazánhoz ne égjen, többször megkeverik az Égetők. Ha már a' Kazán' válla olly meleg, hogy a' tapogató kéz el nem állja: a' Sipkát rá kel tenni.
3. Hogy a' gőz sem a' Sipka, sem a' tsök' össze eresztéseken ki ne mehessen: a' nyílás betapasztatik. A' tapasz így készűl: végy égetett agyagot, törd apróra, és keverd meg Lenolajjal, a' melyben fejérplajbászt elegyítettél. Némellyek vizes ruhával tekerik által. Amaz jobb e' nél; de drágább.

A' Gazdaszszonyi munkákról


Az Égettbor, Rozsolis, Punts, Ratafia, és Szagos-Vizek készitéséről.
§. 94.
Matériájokra nézve nem vólna rossz, ha a' mi Fazekassaink tserépből tudnák jutalmassan, állandóan, 's tisztán, a' nagyobb, és kisebb Lombikokat összeállítani; de mivel még ez tsak kívánság; kéntelenek vagyunk a' Rézkazánokkal megelégedni, noha őket drágállom is, nemis tartom egésségesnek egészen. Közönségesen körűltök ezek szükségesek a' megjegyzésre:

A' Gazdaszszonyi munkákról

Az Égettbor, Rozsolis, Punts, Ratafia, és Szagos-Vizek készitéséről.

§. 98.

A' Gabonábólis szoktak Égettbort főzni. A' Búza legtöbbet ád; a' Kukoritza pedig legjobb izüt. A' jó Rozs sem utólsó, kivált egy harmadrésznyire Búzával, vagy Árpával megkeverve. Ez a' Zsidok dolga, nem a' Gazdasszonyé.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek