Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A kökényprojekt

Már régóta szerettem volna kökénypálinkát készíteni. A végső lökést az idei, igen jól sikerült ringlófőzet még nyers italának kóstolásakor összejött barátok társalgása adta. Kökénypálinkát készíteni igazi kihívás. Most már tudom, hogy erősíti a családi köteléket, viszont egy hétköznapi használatba fogott konyhában zajló kökénytartósításhoz biztos lábakon álló házastársi kapcsolatra van szükség. Egy-egy kökényfeldolgozás után érthető, miért számít a magányos manók csemegéjének.

A jobb oldali rotyogó kökény húsa már elhagyta a magot, bal.JPG

Amikor a beszámolót írom, már rotyog a kevéske kökénycefre, a szilvapálinkában már fél napja ázik a patxaran, jó pár üveg különböző állagú lekvár, zselé készült, és az utolsó pillanatban talált üres üvegekbe került szörp is. Vagyis a nehezén túl vagyunk.

Gránátalma

Az utóbbi időben feltűnt, hogy rengeteg gránátalma (Punica granatum) van a piacon. Régebben mindig csak egy-egy egzotikus gyümölcsöket, zöldségeket is áruló helyen volt, most meg szinte minden standon. Az okát nem tudom, mindenesetre eszembe juttatta, hogy 1985-ben kóstoltam életemben először és utoljára. Ráadásul Moszkvában. Arra emlékeztem, hogy finom volt, de az ízét nem tudtam felidézni, úgyhogy beruháztam egyre. A szép nagy példány ugyan 380 forint volt, de ha számba vesszük, mi mindent kaptam ezért a pénzért, már nem tűnik olyan soknak.

Kedvelem eme remek eledelt, mely veres, esetleg fekete levet ereszt. Rendre szedek gyermekemnek… is. Na jó, nem mekegek tovább.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek