Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A tél hiányának eddigi legpozitívabb hozadéka, hogy nagyon korán előbújt a medvehagyma (Allium ursinum). Nem kis örömömre már két hete megjelent a piacon (legalábbis nálunk), éppen jókor, mert tél végi zöldhiányomat ilyenkor már sem a brokkoli, sem a káposzta nem képes kielégíteni. Csak a szép sötétzöld medvehagyma!

A borús, szürke, esős napokkal megjelennek a különböző felső légúti nyavalyák is, melyekre én mindig vevő vagyok. Ilyenkor mindent kipróbálok a népi gyógymódok közül, de a kamilla-hársfa-bodza kombóra már eléggé immúnis vagyok. A méz-fokhagyma ill. méz-gyömbér is megvolt, de úgy tűnik, új utakat kell keresnem, vagy jön a háziorvosunk szokásos gyógymódja, az antibiotikum.

Ezt megelőzendő kezdtem el kutakodni, és leltem rá az édesgyökérre (Glycyrrhiza sp.), melynek jótékony tulajdonságai már vagy 3000 éve ismertek, csak engem kerültek el.

Glycyrrhiza_glabra_-_Köhler–s_Medizinal-Pflanzen-207.jpg

A pomelo

A pomelo (Citrus maxima) déligyümölcs, a legnagyobb citrusféle: a nagyobb példányok 30 cm átmérőjűek és 8 kg-osak is lehetnek, bár itthon ennél jóval kisebbeket lehet kapni. Igaz, az átlag narancshoz vagy grépfrúthoz képest még ezek is óriásiak. Első látásra azt gondoltam, hogy valami túltápszerezett grépfrút, de kiderült, hogy teljesen külön fajta.

Gyömbér

Újabb "csodatévő" növényt mutatunk ma be, amely ételben, italban, kenve vagy szagolva segít abban, hogy egészségesek maradjunk. Ez a trópusi évelő növény nem más, mint a gyömbér (Zingiber officinale), amelynek gyökerét, pontosabban rizómáját fogyaszthatjuk.

Kasvirág (Echinacea)

Csepp formában már régóta ismertem, de élőben csak idén nyáron találkoztunk a nagynéném kertjében. Kiderült, hogy nemcsak hasznos, de nagyon szép is.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek