Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Idén betartottuk a népi kalendárium útmutatását, és a balkonládák beültetésével megvártuk még Orbánt is, nehogy az utolsó fagyosszent keresztülhúzza a számításainkat.

Déli fekvésű balkonunkon (igazából gangunk, csak az nem hangzik olyan jól…) az évek során mindenféle egynyári virágot kipróbáltunk már. Vannak, amelyekről a szakirodalom is állítja, hogy bírják a sok és erős napsütést, mások a papírforma szerint inkább a félárnyékot kedvelik, nálunk mégis jól voltak/vannak.

Kerti bombázó

Gyermekkoromban ilyentájt szedtük a lepotyogott vadgesztenyét, és emlékszem, az iskolába jött érte valaki, sőt pár forintot adott is egy-egy vödörnyi termésért, amit az autója utánfutójába kellett önteni.

P1220447.JPG

Megint kaptunk egy kis esőt, ami örömteli dolog, de már nem nagyon segít azokon, akik a hosszú szárazság idején nem győzték az öntözést.

esővíz.jpg

Pedig öntözésre is legjobb az összegyűjtött esővíz, már ha van mit gyűjteni… Egyrészt olcsó, másrészt mészmentes, és már eleve megfelelő hőmérsékletű. Lehetőleg fénytől védett, zárt tárolóban gyűjtsük, nehogy algák vagy szúnyoglárvák népesítsék be. A hosszú száraz időszak utáni első eső vizét az ereszcsatornából jobb, ha nem használjuk öntözésre, hiszen az lemossa a háztetőn régóta gyűlő összes szennyeződést.

Szerencsére alábbhagyott a hőség, kicsit fellélegezhetünk, meg persze elvégezhetjük a kertben azokat a munkákat, melyekre a kánikulában nem került sor.

Az eső nem mért egyformán, néhol túl sokra sikeredett, másutt meg se kottyant a földnek. A gaz persze már kevés nedvességet is meghálál, úgyhogy biztosan mindenki talál a kertjében kihúzogatni valót. A fákat viszont lehet, hogy meg kell locsolni a hosszú szárazság után. Érdemes a tő körül fellazítani a talajt, vagy lyukakat fúrkálni a földbe, hogy a víz könnyebben eljusson a gyökerekhez.

cukkini.JPG

Egyre többen vállalkoznak arra, hogy ne csak a lakáson belül, hanem azon kívül is minél több zölddel vegyék körbe magukat. Szerencsére az egynyári és évelő virágok választéka évről évre bővül, így van miből mazsolázni. Az más kérdés, hogy ezek közül aztán mi érzi jól magát nálunk. Kevés az őshonos növény, így sokszor nehéz eltalálni, jó helye lesz-e erkélyünkön, teraszunkon a kiszemelt szépségnek. Ennek ellenére érdemes kísérletezni.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek