Kapanyél

Az idei télen a Dunántúlon több évnyi hó esett, az extrém fagyok viszont jórészt elmaradtak. A nálunk maradt madarak a hófedte időszakokat eléggé megszenvedték. Az etetők óriási forgalmat bonyolítanak le ilyenkor. Tapasztalat, hogy minden év egy kicsit más. Az idei tél elején a széncinegék ostromolták nagy számban az etetőket.

Ezek messze nem csak a nálunk költő állományból kerülnek ki. Az ősszel Komáromnál jelölt madarat 2 héttel később Ljubljana közelében fogtak vissza. Egy másik, még az előző téli időszakban Vérteskethelyen gyűrűzött madár 1500 kilométerre Oroszországban került meg. Mindezek jól mutatják, hogy egy erős észak-észak keleti beáramlás zajlik le ősztől, a madarak egy része pedig tovább is áll. Az idei évben óriási létszámban jelentek meg a széncinkék, amit az eletetett napraforgó mennyisége is jól jelzett. Meggyvágóból is utoljára a 2004-2005-ös télen volt ennyi. A nagy csapatokba verődött madarak a havazással tűntek fel az etetőkön, egyszerre akár 80-100 példány. Mellettük nem nagyon jutott szóhoz más madár.

A ragadozó madarak után átszárnyalunk egy másik olyan madárcsoportra, ahol hasonlóan nagy káosz uralkodik az ebben a témában járatlan ember fejében. Mert ugye a varjú az csóka, a 300 éves varjúból készült levest meg napokig kell főzni...

Hazánkban a Corvus nemzetségből 4 faj honos: a vetési és a dolmányos varjú, a csóka és a holló.

Vetési varjú