Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

"Ebbe a kertbe csicsóka pedig nem kerül!" - mondta ellenmondást nem tűrve kerti ügyekben már edzettnek mondható urbánus feleségem, miután egyik felvidéki kalandozásomból nejlonzacskónyi csicsókagumóval tértem haza. A göcsörtös bögök láttán talán igazat is adhattam neki, hiszen oly' kevés ideje van, hogy azt a konyhában múlassa, miközben finomságokat kell készíteni kényes ízlésű leányainknak és tömegételt az udvarlóknak. A szerzeményt tavasszal meg sem kóstoltuk.

Alapos tisztítást igényelnek a csicsóka gumók.JPG

Sebaj, hamar terv készült a gumók tudományos használatáról. Ha nem is értem el gyors gasztrosikert, legalább kicsiben megismerem a szép nevű növényt. Az ellenállás majd enyhül, gondoltam, ha előállok a bő terméssel és ragyogó népi receptjeimmel, mert a csicsóka igen egészséges étek: nyersen harapva, reszelve, vékony szeletekre vágva salátákhoz adható, párolva, főzve szószok készülhetnek belőle, de darabjaiból más gyümölcsökkel ízesítve turmixot is könnyedén lehet kotyvasztani.

A csicsóka termése megtisztítva egyáltalán nem csúf. Ha sikerül néhány gumót szerezni, érdemes megkóstolni; nyersen harapva, reszelve, vékony szeletekre vágva salátákhoz adható, párolva, főzve szószok készülhetnek belőle, de darabjaiból más gyümölcsökkel ízesítve turmix is lehet. Ha a magyar recepteken kívül többféle felhasználási lehetőséget is keresünk, használjuk a francia megfelelőjét: le topinambour - és hamar kiderül, hogy a nálunk méltatlanul elfelejtett zöldség a konyhaművészet országában ünnepelt eledel. Olyan drága, különleges étkek mellett szerepel, mint a homár, libamáj, szarvasgomba, ritkán tálra kerülő tengeri csemegék körete.

Alapos tisztítást igényelnek a csicsóka gumók.JPGA gumók alapos tisztítást igényelnek

Fehér holló és társai

A ragadozó madarak után átszárnyalunk egy másik olyan madárcsoportra, ahol hasonlóan nagy káosz uralkodik az ebben a témában járatlan ember fejében. Mert ugye a varjú az csóka, a 300 éves varjúból készült levest meg napokig kell főzni...

Hazánkban a Corvus nemzetségből 4 faj honos: a vetési és a dolmányos varjú, a csóka és a holló.

Vetési varjú

Február óta nem jelentkeztem, most folytatom kertem bemutatását. A kert kerítése és az árokpart közötti 1 m széles sávot is hasznosítom, itt terem meg a csicsóka. Ez az egyre népszerűbb, de még mindig nem eléggé ismert növény Észak-Amerikából a 17. század elején került Európába. Magas növésű, dudvás szárú, gumós, fagytűrő évelő növény, mely a fagyok elmúltával már hó alól is szedhető. A földi vagy jeruzsálemi articsóka, földi körte ill. "szegények krumplija" néven is ismert csicsóka küllemében a friss gyömbérgumóra emlékeztet, íze az articsókáéhoz hasonló, de rosttartalma 4-5-ször nagyobb, mint a burgonyáé.

Kora tavasszal jól megmunkált földbe ugyanúgy ültetem, mint a burgonyát. A szár alól tövenként kb. 1,5 kg csicsóka szedhető.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek