Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Keukenhof, Európa kertje

Éppen egy hete Hollandiában jártunk képzeletben egy poszt erejéig. Ha már ott vagyunk, ne siessünk vissza a saját portánkra, hiszen nemsokára, ahogy minden évben, a világ legnagyobb virágoskertje nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

A hideg idő közeledtével sokan már kitették a madáretetőket, elkészítették a kertben vendégeskedő süncsalád vackát. A rovarokra viszont nem nagyon gondolunk. Pedig ők is szép számban laknak a környezetünkben, csak nincsenek annyira szem előtt. Megbújnak a farepedésekben, kövek vagy az avar alatt, miért is kellene foglalkozni velük?

Mert megérdemlik. Egyrészt több rovarfaj nagyon sok hasznot hajt a kertésznek azzal, hogy pusztítja pl. a levéltetveket. Másrészt egy részük ritka, így megérdemlik a védelmet, ahogy a gyakoribbak is, mert őket meg a táplálékláncban fölöttük állók veszélyeztetik. Így aztán semmi okunk nincs, hogy ne építsünk nekik rovarszállót, ahol megbújhatnak, vagy akár hosszabb távra be is rendezkedhetnek.

picike.jpg

Itt az ősz, a hagymaduggatás ideje. Lehet ültetni boglárkákat, csillagvirágokat, díszhagymákat és korai tulipánokat. Jobb most, a szezon elején vásárolni, mert az elsők még válogathatnak. A gyűjtemény összeállításakor fontos tudni: minél nagyobb egy hagyma, annál nagyobb tömegű levelet, virágot fog hozni.

czauner_péter dália gyöngyike hagymás_virágok jácint kockásliliom nárcisz r:díszkert tavasz tulipán ültetés

Néhány évvel ezelőtt pont áprilisban jártam Hollandiában, így nem hagyhattam ki Keukenhofot sem a programból. Már az út is lenyűgözött bennünket, mert tulipánföldek mellett autóztunk el; egészen mesebeli látvány volt a sok színes virágsáv.

holland01b.jpg

Az Amszterdamtól csupán félórányira fekvő Keukenhof területét a 15. században vadászatra használták, ezenkívül itt termelték meg a II. Vilmos bajor herceg lánya, Jacqueline vagy Jakoba grófnő uradalmi konyhájába szükséges fűszer- és gyógynövényeket. Innen az elnevezés: Keukenhof="konyhakert".

Fürtös gyöngyike

Ilyenkor még mindig csak a korai virágok nyílnak, amelyek közül nagyon nehéz kedvencet választani, de nálam (fürtös) gyöngyike mindenképpen közéjük tartozik.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek