Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mohalakó medveparányok

Amikor a kertben élő, mozgó parányi élőlényeket vesszük sorra, az egyik legizgalmasabb társaság a medveállatkáké (Tardigrada). Köztünk élnek, mégis kevesen tudnak róluk. A szűk családban kérdeztem felőlük, egyedül Borika lányom tudta kikről van szó, de ő eltér az átlagos kertbarát családtól, hiszen egyetemi biológushallgató.

Egy egyszerű nagyítónál erőteljesebb nézőkére van szükség, hogy e fura kis állatok világába be lehessen kukucskálni, mert áltatában az egy millimétert sem éri el méretük.

Legelésző medveállatka

Bármilyen körültekintően is ápoljuk szobanövényeinket, nincs 100 százalékos recept a rovarkártevők elkerülésére. A levéltetvekkel, pajzstetvekkel, atkákkal és lisztecskékkel sajnos mindenki megismerkedik. Ha rendszeresen átvizsgáljuk növényeinket, időben felismerjük a kártevőket, hatékonyabban védekezhetünk ellenük.

kép másolata.jpg

Télen a lakásban a fényszegény, meleg körülmények között növényeink hajlamosak a megnyúlásra. A megnyurgult növény könnyebben megbetegszik, hamar betelepszenek a tetvek és az atkák.

A legtöbb balkonnövényünk egy évadra szól: kikel a magból, szépen fejlődik, virágzik, majd meghal. Az egynyáriakkal így aztán nincs gondunk, ilyentájt már a komposzton landolnak. A helyükre ültethetünk csarabot (lánykori nevén erikát), díszkáposztát, árvácskát, így a hideg napokon sem maradunk csupasz virágládákkal. Télen a helyükön maradhatnak a szegfűfélék, kivéve a futószegfűt, mert az nem bírja a fagyot.

Kép5.jpg

Nemrég írtam egy posztot a jezsámenről (Philadelphus), amit sokszor összekeverünk a jázminnal (Jasminum). Most pedig írok egy posztot a jázminról, hogy ne keverjük többé össze a jezsámennel.

Egyre többen vállalkoznak arra, hogy ne csak a lakáson belül, hanem azon kívül is minél több zölddel vegyék körbe magukat. Szerencsére az egynyári és évelő virágok választéka évről évre bővül, így van miből mazsolázni. Az más kérdés, hogy ezek közül aztán mi érzi jól magát nálunk. Kevés az őshonos növény, így sokszor nehéz eltalálni, jó helye lesz-e erkélyünkön, teraszunkon a kiszemelt szépségnek. Ennek ellenére érdemes kísérletezni.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek