Egy kép: havas táj, zúzmarás fák, kék égbolt… és a fán egy madár, élénkvörös színű tollakkal! Ugye, milyen hihetetlen kép? Pedig ez a valóságban létezik! Most olyan madarakról lesz szó, melyek élénk tollazatukkal virítanak a fagyos télben.

1. éves vörösbegy

A vörösbegy (Erithacus rubecula) az egész kontinens egyik leggyakoribb madara. Mindenhol megtalálható, az ártéri erdőktől a hegyvidéken át a városi parkokig, kiskertekig. Rendkívül jellegzetes, gömbölyded alakú, vörös mellű madárka, hím és tojó teljesen egyforma. Viszont tavasszal is fel lehet ismerni a tavalyi kelésű madarakat: az összecsukott szárnyon világos, gyöngysorszerűen sorakozó apró foltokat figyelhetünk meg, melyek a fiatalkori tollruha kivedletlen tollai.

Frissen kirepült vörösbegy

Feltűnően nagy, fekete szemeivel a sötét avarban is megtalálja rovartáplálékát. Korán vonul tavasszal, már márciusban mindenhol megjelennek az északra tartó madarak, ősszel viszont későn, szeptember végén, októberben özönlik át a jórészt fiatal egyedekből álló sereg. Minden évben vannak áttelelő példányai, amelyek a rigókhoz hasonlóan bogyókkal, gyümölcsökkel próbálják kihúzni a telet. Márciusban, a már költésre nálunk maradók szomorkás énekükkel foglalják a revíreket, és komoly harcok árán védelmezik a legjobbnak vélt helyeket. Rendszerint a talajon költenek, jellegzetes fészkelőhelyük a gyökerekkel átszőtt meredek vízmosásos partoldal, de szívesen raknak fészket pl. fáskamra eresze alá, vagy néha odúba is beköltöznek. A kakukk egyik leggyakoribb gazdái, sok esetben ők nevelik fel a sajátjaik helyett a kakukk egyetlen fiókáját.

Süvöltő hím

A süvöltő (Pyrrula pyrrula) nálunk alapvetően téli vendég, kis számban fészkel csak néhány helyen. Csőre erősen kúpos, fekete, ugyancsak fekete a sapkája és a farka, háta hamuszürke, a farok tövén egy nagy fehér folt van, mely reptében nagyon jól látszik. A süvöltőnél a hím és a tojó között nagyon feltűnő különbség van: a tojó melle, hasa barnásszürke, míg a hímé élénkvörös. A reptében is jól látható fehér folt a farok tövében nem egyedi jelenség. Sok madárnál jellemző, hogy reptében a farok közelében jól látható világos szín van (fenyőrigónál szürke, molnárfecskénél fehér, vörhenyes fecskénél rozsdássárga stb). Molnárfecskéknél nagyon jól megfigyelhető, ha egy magasabb pontról, pl. egy várról nézzük az alattunk kavargó madarakat, a sötét háttérben csak fehér pöttyöket látunk cikázva mozogni. Kutatók szerint ez két célt szolgálhat: egyrészt a csapatban mozgók így észlelik a társaikat, viszont a ragadozó ellenségeik is ezt a pontot követik, amikor üldözőbe veszik őket. Ha erre a pontra kap rá egy ragadozó madár, jó esély van, hogy az áldozat néhány tollát veszíti csak el és megmenekül.

Süvöltő tojó

Októbertől kezdenek megjelenni csapataik, amelyek rendszerint 4-6 madárból állnak, de időnként nagyobb, 60-80-as csapatokat is meg lehet figyelni. Nagyon jellegzetes bágyadt, fémesen zengő, fütyülő hangjuk van, ezzel tartják a kapcsolatot egymást közt. A nagyobb csapatoknál ez a hang olyanná válik a sok madártól, mintha ezernyi csengettyűt egyszerre rázna meg valaki. Magevők, leggyakrabban mégsem az etetőkön láthatók, sokkal jobban kedvelik a kőris termését, de a húsos bogyós termések is a kedvenceik közé tartoznak (pl. kányabangita).

Keresztcsőrű hím

Fenyvesekben, örökzöldekkel beültetett parkokban időnként megjelenhetnek a keresztcsőrűek (Loxia curvirostra). A madár arról kapta a nevét, hogy felső csőrkávája vége keresztben áll az alsó csőrkáva felett! Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy ez óriási kitolás a természet részéről, hiszen ilyen deformált csőrrel hogyan lehet egyáltalán életben maradni?! Pedig ezek a specializálódott madarak a fenyőtoboz felnyitásának utánozhatatlan virtuózai. Persze könnyű, ha ilyen szerszámmal vannak felszerelve. Hogyan is lehet előny ez a kereszteződött csőr? A fenyőtoboz pikkelyei tövében bújik meg az a mag, amelyhez hozzá szeretnének jutni. Ha bedugják a csőrüket a pikkelyek közé, és elfordítják a fejüket, akkor máris szétnyíltak a pikkelylevelek, és egy kis csippentéssel már meg is van az áhított mag. Olyan években, amikor a toboztermés silányabb, nagy csapatokban jelennek meg táplálék után kutatva, és olyan helyeken is láthatók, ahol korábban soha. Érdekes, hogy annyira elmentek a specializációban, hogy a különböző keresztcsőrű-fajok más-más fenyőfaj tobozait nyitogatják.

Keresztcsőrű tojó

A keresztcsőrű igazi élőhelye a magasabb régiók nagy kiterjedésű fenyvesei. Az egyik legkorábban költő madarak egyike. Megteheti, hiszen fiókáit nem rovarokkal, hanem magvakkal eteti, így nem szűkölködik táplálékban. Január és március közé esik a fő költési időszaka, gyakran már áprilisban a kirepült fiatalokkal megerősödött családok táplálék után kutatva elkezdenek a költőterülettől eltávolodva kóborolgatni. A csapatok igazi színkavalkádot mutatnak: a fiatalok sárgás színűek és erősen csíkosak, az öreg tojók zöldes sárgásak, a hímek pirosak. Nagyon jellegzetes „gipp-gipp” hangokat hallatva enyhén hullámos vonalban repülnek. 

Szöveg és fotók: Pénzes László ornitológus