Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A tavasz első hónapja nem várt meglepetésekkel szolgáltatott: az egész tél legkeményebb időjárását hozta. Néhány szép napon kívül rekord hideg, hófúvás borzolta a kedélyeket és tette emlékezetessé nemzeti ünnepünket.

Ez azonban a természetben zajló folyamatokat csak lassíthatja valamelyest, de megállítani képtelen.

bíbic-csonkapeter_2454 másolata.jpgBíbic

A legelső vonulók, amelyekkel találkozhatunk, a bíbicek. Sokszor már február végén megjelennek pillangószerűen csapkodó csapataik. A belvizes szántókon, lucernatáblákon gyülekeznek a galamb nagyságú, jellegzetes bóbitát viselő madarak. Vizenyős rétek a jellemző fészkelő helyei, ahol a földre rakott, hevenyészett fészekbe helyezi 4 tojását. Az ebből kikelő fiókák fészekhagyók. A szülők első vészjelzésére lelapulnak a földre és nyugton maradnak, bízva rejtőszínükben.

Egy kép: havas táj, zúzmarás fák, kék égbolt… és a fán egy madár, élénkvörös színű tollakkal! Ugye, milyen hihetetlen kép? Pedig ez a valóságban létezik! Most olyan madarakról lesz szó, melyek élénk tollazatukkal virítanak a fagyos télben.

1. éves vörösbegy

A madáretető ember szükségét érzi, hogy etessen, s erre a közterületen, kertekben, ablakpárkányokon könnyű alkalmat találni. Jó lenne, ha nem az első országos hóesés nyitná meg az igazi madárbarátok szezonját. Saját példámon látom, hogy már érdemes kitenni a kertbe, ablakba a feltöltött madáretetőket. A kertben a megszokott helyükre már járnak csipegetni a madarak, de abban nem vagyok biztos, hogy emeletes házak ablakaiból most elviszik a magot. Akinek még nincs etetője, néhány száz forintért már örök darabot vásárolhat.

Csuszka

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek