Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Eddig az idei tél sem sikerült túl hidegre, aminek a kártevőkön kívül a madarak is nyilván örülnek. A napokban viszont kemény mínuszok jöhetnek, úgyhogy nagyobb forgalomra számíthatunk a madáretetőkön. Nyilván sokan már november környékén "megterítették az asztalokat" a kertben, de a kényeztetést sosem késő elkezdeni, úgyhogy, aki eddig nem tette, még mindig nem késő.

Sok madárbarát panaszkodik, hogy bár teli minden etető, a kis tollasok mostanában alig látogatják a terített asztalokat. Egy-egy cinke, feketerigó vagy veréb ugyan tiszteletét teszi, de az előző évek decemberi időszakához képest számuk mindenképpen elenyésző.

IMG_6393.JPG

Szakemberek szerint azonban aggodalomra semmi ok. Nem történt más, mint hogy se igazán hideg, se hó nincs, így egyelőre kerülnek bennünket, mert mégsem éhenkórászok ők!

Reggelente egyre többször jelennek meg az ablakpárkányunkon a cinkék, sokszor be is kopognak. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, "hazajöttek" és szólnak, hogy éhesek. Pedig csak az üvegen levő apró rovarokat kapkodják, ill. a saját tükörképüket "fenyegetik", és eközben koppan a csőrük az ablaküveghez, ahogy az MME honlapján olvashatjuk.

Cinikék-2012-18.JPG

Azért nem baj, ha már most elkezdjük etetni őket, nem fogják visszautasítani a finom falatokat. Viszont, ha belekezdtünk, már felelősséggel tartozunk az odaszoktatott madarakért, ezért tavaszig (március vége, április eleje) folyamatosan táplálnunk kell őket. Van is kit, mert szerencsére az amúgy is gazdagnak számító hazai madárvilágból sok faj kedveli a lakott területeket.

Az ország nagy részén jelentős mennyiségű hó esett, esik és esni is fog, ami ad némi teendőt a hétvégére. Ha a házunk előtt eltakarítottuk a havat, és felszórtuk a járdát (nem sóval!), hogy ne csússzon, a kertben is nézzünk körül!

A hóból nagyszerű tujaöntöző víz lesz.jpg

A tujákat, bokrokat, díszfűkötegeket szabadítsuk ki a hó fogságából, nehogy letörjenek az ágak a tetemes súly alatt.

Miután a kertben nem sok dolgunk maradt a madáretetésen kívül, ráadásul szombat munkanap, azért van néhány program, melyre érdemes ellátogatni, ha valaki mégis kidugná az orrát a fűtött lakásból.

fenyvescinege-csonkapeter_2755 másolata.jpg

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek