Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Eddig az idei tél sem sikerült túl hidegre, aminek a kártevőkön kívül a madarak is nyilván örülnek. A napokban viszont kemény mínuszok jöhetnek, úgyhogy nagyobb forgalomra számíthatunk a madáretetőkön. Nyilván sokan már november környékén "megterítették az asztalokat" a kertben, de a kényeztetést sosem késő elkezdeni, úgyhogy, aki eddig nem tette, még mindig nem késő.

Aki már novemberben kitette a madáretetőket, jó ideje kétségbeesetten figyeli, hogy alig jönnek rá a kis kosztosok. Volt már erről szó itt a blogon is: az enyhe idő és a hó hiánya egyelőre távol tartotta a madarakat. Jó hír lehet viszont, hogy az előrejelzések szerint jövő héten már számíthatunk téli(es) időjárásra, amit valószínűleg szárnyas barátaink is érezhetnek, mert néhány napja már látni egy-két cinkét az etetőnél. Legalábbis nálunk.

Egy szó mint száz, aki mindent hajlamos az utolsó pillanatra hagyni, megnyugodhat: még mindig nem késő kihelyezni az etetőt. Ráadásul jön a hétvége, úgyhogy időnk is lehet néhány egyszerűbb alkalmatosság elkészítésére. Ha ötvös vagy szobrász lennék, biztosan valami hasonlót készítenék, még ha a madarak ezt nem is díjaznák különösebben, csak azt, ami benne van.

gyönyörű.jpg

Sámli és társai

Még nem késő a kertben vagy szobanövényei között sok időt töltő szeretteinknek valamilyen a növényekkel, vagy kedvelt időtöltésükkel kapcsolatos ajándékot vásárolni. Némelyik furán néz ki a karácsonyfa alatt, de biztos örömet lehet szerezni vele.

Öntözőkanna
Télen a legtöbb szobanövény pihen. Ilyenkor éppen csak az életben maradáshoz szükséges nedvességre van szüksége. Nagyon fontos, hogy szűk keresztmetszetű, hosszú csőrű kannából, lassan kapják a vizet. Így nem lesz nedves a száruk, levelük, ami sok növénynél a pusztulással is járhat.

Sokan úgy tartják, amíg nincs hó, nem kell etetni a madarakat, mert ellustulnak. Mások már hetekkel ezelőtt kirakták az etetőket, ahogy megjelentek az első kis éhenkórászok a kertben. Így vagy úgy, a lényeg az, ha elkezdtük az etetést, tavaszig mindenképpen folytatni kell.

Kicsit körbenéztünk a neten, ki milyen alkalmatosságba helyezi ki a csemegéket, ha el akar szakadni a kivágott műanyag flakontól. Bár a madarak szempontjából nyilván a tartalom a lényeg, úgy tűnik, a variációk száma szinte végtelen, csak az ügyes kéz (vagy annak hiánya), a pénztárca, esetleg a jó ízlés szabhat határt.

A legegyszerűbb a kertben meglévő állvány feldíszítése almával, csipkebogyóval, kökénnyel. A madaraknak finom csemege, nekünk szép látvány.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek