Vagy ha úgy tetszik, spárgát, mely sokáig nem tartozott a kedvenceim közé. Úgy jártam vele, mint a csicsókával: tudtam, hogy szeretni kéne, mert milyen dolog már, hogy valaki nem eszi meg ezt a nagy fene finomságot, ezért pár évente tettem egy próbát. Sikertelenül. Idén azonban fordult a kocka: olyan finom spárgakrémlevest rittyentettem, hogy napokig nem bírtam abbahagyni.

A liliomfélék családjába tartozó közönséges spárga (Asparagus officinalis) Európában és Ázsiában is őshonos. Az óegyiptomiak és az ógörögök még leginkább gyógyhatása miatt fogyasztották (asparagos=fiatal hajtás, nyél), és csak a rómaiaknál lett kedvelt előétel.

376px-Illustration_Asparagus_officinalis0b.jpg

Európában – így Magyarországon is – az 1600-as években terjedt el, főleg gyógynövényként ismerték. Lippai János az 1666-ban megjelent ’Posoni kert’ című könyvében már a következőket írja: "Spárga, igen kiűzi a vizelletet. Ha ennek gyökerét a fájó fogra teszik, megállíttya a fájdalmat. Sőt ha megszárazttyák, porrá törik, és azt a port a fognak üregében teszik, fájdalom nélkűl, mind gyökeresttűl kivonnya. Ha borba meg főzik, és megisszák, megronttya az ember veséjében a követ. Aki olajjal elegyített megtört spárgával megkeni magát, azt a méhek meg nem csípik."  (Wikipédia)

Kezdetben a zöld spárgát ültették, mely a 20. századig csak a főúri kertek növénye volt. Később a halványított lett a népszerűbb, manapság pedig megint a zöld kezd előtérbe kerülni, főleg az egyszerűbb termeszthetőség miatt.

P1000534.JPG 

Ha spárgatermesztésre adnánk a fejünket, telepítése előtt jól gondoljuk meg, hol legyen a kertben, mert hosszú időn át egy helyen maradhat. Leginkább a laza szerkezetű vályog-, illetve homoktalajokat kedveli. Napos helyre ültessük, mert nem tűri az árnyékot.

A magokat kora tavasszal vagy ősszel is elvethetjük. Az 1-2 két évig tartó magoncnevelés alatt a legfontosabb a gyomlálás, talajlazítás, komposztálás. Csak néha kell öntözni, mert a mélyre hatoló és nagy területet behálózó gyökérzet messziről is képes felszívni a vizet.

Általában a 3. évtől szüretelhetjük a spárga zsenge hajtásait. A síp a szár, a rajta levő pikkelyek levélkezdemények. Ha a fiatal hajtásokat nem szedjük le azonnal, kibontja leveleit és kis bokorrá fejlődik. Szedésnél arra kell figyelni, hogy pontosan ott törjük le, ahol a gyökérből kihajt, így több új hajtásra és kisebb fertőzésveszélyre számíthatunk. Ha nem hagyunk csonkokat, a spárgarozsda és a fuzárium is megelőzhető.

P1000535.JPG

A magyar spárga közkedvelt a nyugat-európai piacon, mert már márciusban elkezdődik a szezonja. A termesztők vastag, egyik felén fekete nedvességfogó és hőszigetelő fóliával takarják le a bakhátakat, így már nagyon korán szedhető a termés. Amikor elkezd kibújni, akkor viszont gyorsnak kell lenni, mert a fehér spárga (más néven csirág) a napfény hatására lilás színű lesz, ami egyes helyeken minőségi hibának számít.  

A zöld spárga termesztése egyszerűbb és olcsóbb, nem kell neki bakhát és takarás, de az időtényező itt is fontos: ha kivirágzik a feje, már selejtnek számít.

A március elején kezdődő spárgaszezon nyár elejéig tart. Régen június 20. volt a spárga „Lőrinc-napja”, amely után már jelentősen romlik a minőség. Addig viszont érdemes minél többet fogyasztani belőle, mert a hajtások sok A-, B1-, B2-, C- (a zöld többet) és E-vitamint, valamint folsavat is tartalmaznak. Tavaszi fogyókúrához is kiváló, mert kalóriatartama elenyésző (100 g-ban mindössze 20 kalória és 4 g szénhidrát van). Ezenkívül jelentős a kalcium-, foszfor-, vas- és káliumtartalma. A legújabb kutatások szerint ráadásul ásványi anyagai és aminosavai jótékonyan hatnak a májra, csökkentik a másnaposság tüneteit.

P1000537.JPG

A kifinomult ízlésű spárgaimádók egy-egy termőhelyre esküsznek, pl. a tengelici vagy az öttömösi spárgára. Bár a hírek szerint Tengelicen idén nem takarítják be a spárgát, mert nem éri meg (részletek itt), de a dél-alföldi Öttömös továbbra is a spárga hazája, ahol nyúlárnyéknak hívják ezt az értékes zöldséget. Állítólag a bajt érző nyulak előszeretettel bújnak meg a növény nagy rezgő levelei alatt. Öttömösön 1994 óta a spárgaidény lezárásaként minden évben Spárgafesztivált rendeznek, melyre idén június 8-án kerül sor.

Visszatérve a spárgával folytatott viharos viszonyomra: bár ez a mostani leves jól sikerült, inkább ajánlom Fűszeres Eszter mai receptjét, nehogy valaki úgy járjon, mint Bridget Jones azzal a bizonyos spárgával…

Egyéb források itt és itt.