Bár tavaly is készültünk, valahogy elmaradt, múlt szombaton viszont ebéd után felkerekedtünk Tatára, hogy saját szemünkkel lássuk, amint kb. 43 ezer vadlúd leszáll az Öreg-tóra.
Ezt az alig 2 km2 felületű mesterséges tavat az északi költőterületekről a Kárpát-medencébe érkező vízi madarak már évszázadokkal ezelőtt felfedezték maguknak, és azóta is minden évben tízezrével érkeznek ide a téli hónapokra. Idén számuk rekordot döntött, pedig eddig is egyedülálló látványosság volt Európában, hogy madarak egy város kellős közepén alakítsanak ki pihenőhelyet. Már korábban is eszembe jutott, hogyan tudják megszámolni, mennyi madár van a tavon?!. Azt mondják, sok évtizedes tapasztalat és jó felszerelés (távcső) birtokában ez nem probléma, másrészt, amikor a tavat ellepik a madarak, az 1 négyzetméteren láthatóakat megszámolják, és a tó felületének megfelelően felszorozzák. Úgyhogy elég pontos számot kapnak.
Valamivel 2 után érkeztünk, amikor a tatai Öreg-tavon még inkább csak néhány hattyú, vadkacsák és sirályok figyelték az egyre gyűlő embersereget. Az előrejelzés szerint 3 és ½ 5 között lehetett számítani a madarak behúzására. Sajnos az idő elég borongós volt, de erről a szervezők igazán nem tehettek.
Mivel a vadludak kora reggel elhúznak a környező mezőgazdasági területekre élelemért, és csak sötétedés előtt térnek vissza, az előző évekhez hasonlóan egész napos programot szerveztek az érdeklődőknek, hogy a köztes idő is könnyebben teljen. Volt madármegfigyelő-verseny, solymász- és kutyabemutató, érdekes előadások, a gyerekeknek bábelőadás és játszóház. Mi sajnos lemaradtunk ezekről, mert csak délután érkeztünk, de a tóparti dagonyázás, kaviccsal kacsázás is kárpótolta csemeténket.
Aztán szép lassan érkeztek az első csapatok. A hangosbemondón ornitológusok kommentálták az eseményeket, megtudhattuk, hogy nagy számban telel itt vetési és nyári lúd, megtalálható a rövidcsőrű és az apácalúd, az örvöslúd és egyre gyakrabban a vörösnyakú lúd is. Fölöttünk húzott el egy 6 tagú nagy lilik csapat, elöl a legnagyobb testű vezérrel.
Kicsit aggódtunk, hogy a nagy sürgés-forgás, a hangosbemondó nem zavarja-e meg a madarakat, de úgy tűnt, nem nagyon érdekli őket a felhajtás. A szervezők - az MME Komárom-Esztergom Megyei Csoportja, a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület (ők voltak a madárgyűrűzők, vagy a teleszkóposok végig a parton) és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság - egyébként is nagyon ügyeltek arra, hogy az érdeklődők is jól járjanak, de a madarak se lássák kárát a rendezvénynek. A tó partszakaszát elkerítették, hogy kellő távolság maradjon a bámészkodók és a madarak között.
A hangszóróból nem üvöltött hangos zene, csak akkor szóltak bele, amikor információkat közöltek a madarakról, vagy éppen volt valami látnivaló az égen. Sőt, amikor nagyobb csapat érkezett, még külön meg is kértek mindenkit, maradjon csendben, csak figyeljen és füleljen.
Időközben be is sötétedett, így profi felszerelés híjján tényleg csak a fülhegyezés maradt: a ludak nagy zsivajjal helyezkedtek a tavon, amit még jobban lehetett hallani, ha a hangosbemondó tanácsára fülünk mögé kagylót csináltunk a kezünkből. Tényleg fantasztikus volt!
Jó döntés volt ez a szombati kiruccanás, és kellemes meglepetés, hogy ennyi embert érdekel a dolog. A vásári forgatag nem tartozik ugyan a kedvenceim közé, de nyilván nem lehet az ilyesmit megúszni, ha egész napos rendezvényt szerveznek. Arra viszont nagyon ügyeltek, hogy ne az „I love Tata”- hőmérős, kulcstartós, céllövöldés vásár legyen, hanem tényleg kézműves, igényes portékákat árultak. Meg persze az elmaradhatatlan kürtős kalácsot, parázson sütve, így a kisfiam is tartalmas programként élte meg a Vadlúdsokadalmat.
Jövőre is ott leszünk!
Utolsó kommentek