Kapanyél

Attila sasőrzős kalandja a végéhez ért.

Vol.6 - Az emberek

Ha valaki járt már hosszabb túrán, netán rockfesztiválon, az tudja, hogy ennyi idő alatt csak a menthetetlenül antiszociális emberek nem kötnek új ismeretségeket. Mivel ezt a korszakomat már szerencsére sok éve magam mögött hagytam, nem volt ez másképp a sasőrzés idején sem.

Kezdődött az egész úgy, hogy a Pipacs Presszóban, ami találkozási helyként is funkcionált az első napon, ajándékba kaptam kávét, mondván, ez a fészekőrzőknek jár. Máris megtetszett a hely, nem csoda, hogy különböző munkaügyeket utána kizárólag oda jártam intézni, hiszen azért sem szólt senki, hogy egy teljes asztalt, meg kettő konnektort elfoglalok mobil iroda céljára.

Bár tavaly is készültünk, valahogy elmaradt, múlt szombaton viszont ebéd után felkerekedtünk Tatára, hogy saját szemünkkel lássuk, amint kb. 43 ezer vadlúd leszáll az Öreg-tóra.

Ezt az alig 2 km² felületű mesterséges tavat az északi költőterületekről a Kárpát-medencébe érkező vízi madarak már évszázadokkal ezelőtt felfedezték maguknak, és azóta is minden évben tízezrével érkeznek ide a téli hónapokra. Idén számuk rekordot döntött, pedig eddig is egyedülálló látványosság volt Európában, hogy madarak egy város kellős közepén alakítsanak ki pihenőhelyet. Már korábban is eszembe jutott, hogyan tudják megszámolni, mennyi madár van a tavon?!. Azt mondják, sok évtizedes tapasztalat és jó felszerelés (távcső) birtokában ez nem probléma, másrészt, amikor a tavat ellepik a madarak, az 1 négyzetméteren láthatóakat megszámolják, és a tó felületének megfelelően felszorozzák. Úgyhogy elég pontos számot kapnak.