Attila sasőrzős kalandja a végéhez ért.

Vol.6 - Az emberek

Ha valaki járt már hosszabb túrán, netán rockfesztiválon, az tudja, hogy ennyi idő alatt csak a menthetetlenül antiszociális emberek nem kötnek új ismeretségeket. Mivel ezt a korszakomat már szerencsére sok éve magam mögött hagytam, nem volt ez másképp a sasőrzés idején sem.

Kezdődött az egész úgy, hogy a Pipacs Presszóban, ami találkozási helyként is funkcionált az első napon, ajándékba kaptam kávét, mondván, ez a fészekőrzőknek jár. Máris megtetszett a hely, nem csoda, hogy különböző munkaügyeket utána kizárólag oda jártam intézni, hiszen azért sem szólt senki, hogy egy teljes asztalt, meg kettő konnektort elfoglalok mobil iroda céljára.