A Magyar Orchidea Társaság idén ősszel ezen a hétvégén rendezi meg hagyományos Orchidea és Bromélia Kiállítását és Vásárát a Vajdahunyadvárban.
A november 4-6-ig tartó rendezvényen érdekes előadások és virágkötészeti bemutatók népszerűsítik a kosborfélék (Orchidaceae) családját, melybe több mint 30 000 faj tartozik világszerte. A broméliafélék (Bromeliaceae) családja 2000-nél is több fajból áll, nálunk cserepes dísznövényként közkedvelt.
Broméliám volt már, de az orchideát eddig csak tisztes távolságból csodáltam. Kíváncsian várom, meg tudnak-e győzni, hogy akár én is tarthatok ilyen növényt a lakásban. Ehhez elvileg minden adott lesz: rengeteg fajta virág, ültetőedény, kifejezetten orchideákhoz való föld, ültetési bemutató.
Ráadásul idén először egy francia kozmetikai cég is bemutatja orchideából készült termékeit, melyeket rengeteg virágból, de állítólag a természet károsítása nélkül gyártanak. Ez is nagyon érdekesnek ígérkezik.
A fenti fotók még a Hortuson készültek, újakkal a kiállítás után jelentkezünk. Még az sem kizárt, hogy saját orchideám képét is fel tudom majd tenni. Ki tudja? Töltött káposztát sem főztem évekig, mert azt gondoltam, túl babrás. Aztán egyszer megtört a jég, és kiderült, az egyik legegyszerűbb dolog a konyhában. Remélem, az orchidea meg ugyanez a szobában...
A kiállítás mindhárom nap 10-18 óráig látogatható, részletes programja itt olvasható.
Utolsó kommentek