Ha van a növényeknek lelke, akkor a rózsáké a legbonyolultabb. Ki kell őket ismerni, és ha a gazda és a növény között teljes az összhang, az utcán járó megáll megcsodálni a kerti gyönyörűséget.

Trágya+meleg+napfürdő+víz=virágözön

A rendkívül kényes, ám gyönyörű rózsa hamar áthatolhatatlan, tüskés bokorrá válik, ha nem ápolják állandóan. Az automata öntözőberendezések, a jól és gyorsan nyírható gyepek, színpompás sövények, az évelő és egynyári virágfoltok korszakában sok kertből ezért is tűnt el. Holott a közelmúltig alig volt olyan zöld felület, ahol ne pompázott - vagy éppen sínylődött - volna néhány tő, mutatva gazdája hozzáértését, mert a rózsa szépen tartásához többre van szükség az átlagos növényápolási ismereteknél.A növény a több szabadidővel rendelkező kertészkedők körében változatlanul népszerű, de az újonnan berendezett, a birtokra kevés időt szánóknak tervezett kertekből hiányzik. A rózsával ugyanis valóban törődni kell, és két-három naponta illik közelről ránézni. Ilyenkor egy-egy nyisszantással kell eligazítani az egymással versengő hajtások közötti sorrendet. Ha kell, a növényt kedvelő élősködő rovarokat könnyen el lehet pusztítani a locsolótömlő erőteljesebb sugarával vagy a porzással, és csak végső esetben kell a durvább permetezőszerekhez nyúlni. De talán a legfontosabb rózsanevelő munka a táplálás és a rendszeres metszés.

A növény, ha magára marad, kétméteresre megnövő cserjévé válik. Ha rendszeresen elmarad a metszés, akkor a kerti nemes rózsák többsége hamar elöregszik, felkopaszodik, satnya virágokat hoz. A helyes metszés sokat segíthet a kívánatos növekedés/virághozás arány kialakításában. A túlzó metszésre a jó kondícióban lévő növények vad növekedéssel válaszolnak, és az így metszett kecses rózsából dzsungelnövény lesz. Aki maga akarja a rózsametszés fortélyát kitanulni, jobb, ha tapasztaltabb mesterhez fordul. Vannak jó rózsás és általános szakkönyvek is.

Parc de Bagatelle, Párizs

Tehát a rózsametszésre szükség van, azonban fontos a mértékletesség. A munkához elengedhetetlen szakismeret megfigyeléssel és némi gyakorlással hamar elsajátítható, azonban ezt a tudást néha nem árt felfrissíteni, ugyanis az apró pontatlanság - egy rossz állású rügy vagy a hajtásválogatás időpontjának eltévesztése - hibákat okozhat. Ahogy más fás szárú növényeknél, a rózsáknál is többféle metszés létezik. Ha bő virághozamot várunk, akkor ezek mindegyikére szükség van.

Most a nyári metszéssel foglalkozunk, de az általában korán kihajtó rózsákat a tél végén kell metszeni. Nem szabad késlekedni, mert a kihajtás utáni metszéssel sok értékes tápanyag kerül a tűzbe vagy a komposztba. A tél végi, nyári metszéskor, hajtásválogatáskor és a virág(zat) eltávolításakor is a rózsát pontosan megválasztott rügyre, levélre, hajtásra illik metszeni. A helyes metszéskor a továbbnövekedés szempontjából kiszemelt rügytől legalább egy centire ferde metszlappal kell eltávolítani a nemkívánatos részt. Így a beszáradás nem károsítja a rügyet.

A nyár elejei virágzás után az ismétlődően virágzó rózsákat közvetlenül az (el) virágzat alatt vágjuk vissza. Ha sikeres az akció, akkor másfél hónap múlva újra megjelennek a virágok.

Az elvirágzás után érdemes eltávolítani a virágot

A bonyolult rózsaosztályozást némiképpen egyszerűsítve említjük a nagy virágú (teahibrid) és a csoportos virágot hozó (floribunda) rózsákat.

A teahibrid rózsákról nyáron a virágszedéssel csak az éppen szükséges szárat szabad levágni, amekkora az elnyílt vagy éppen vázába szánt virág eltávolításakor feltétlenül szükséges. Ilyenkor a már kialakult lombfelületet nem szabad csökkenteni. Azt is tudni kell, hogy sorrendben a következő, teljes értékű, szép virág az elnyílt virág alatti második-harmadik szemből fejlődik. (Legkésőbb az alsó rügyek hajtanak ki.) Ezért mostanában, az első virágzás után, valamelyik felső rügyre kell a vesszőt visszavágni. Ha nem kívánnak vázába való virágot szedni, akkor nincs szükség a teahibridek nyári metszésére, de az elnyílt virágokat a következő (első) öt levélből álló levélegyüttes felett le kell vágni, hogy a rózsa ne érleljen - nagy energiákat lekötve - termést.

Parc Monceau, Párizs

A csoportosan virágot hozók nyári nyesegetésekor azzal is számolni kell, hogy a park- és vadrózsák erős növésűek, többségük általában egyszer, de akkor dúsan virágzik. Az ilyeneket alig kell metszeni, kialakításuk és fenntartásuk nagyjából abból áll, hogy tél végén az elöregedett, elfagyott részeket el kell távolítani. A termés dísznek megmaradhat. A többször virágzó fajták is kevés metszést kívánnak. A metszés főleg az oldalhajtások eltávolítására korlátozódjon.

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!