Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Borbálaságok

A mai névnaphoz több növény, hiedelem és szokás is kapcsolódik. Ezek közül talán a borbálaág a legismertebb: sok helyen cseresznyefaágat, máshol kilencféle (vagy ahány van a kertben) gyümölcsfa- vagy orgonaágat tesznek vízbe. Ha karácsonyra kivirágzik (ki szokott), akkor újévre férjhez mennek az eladósorban lévő lányok.

DSC_0352.JPG

A szokás Szent Borbála legendájához kötődik, aki pogány apja akarata ellenére keresztelkedett meg, és választotta Krisztust örök vőlegényül. Apja ezt nem tudta megbocsájtani, lányát a provincia prefektusa elé vitte. Borbálát börtönbe vetették, kegyetlenül megkínozták, de a legenda szerint Krisztus a Paradicsom virágaiból koszorút helyezett a fejére, amitől sebei minden reggelre begyógyultak, és más csodák is történtek.

Szent Barabara a toronyban.jpg

Végül lefejezték, az ítéletet saját apja hajtotta végre. Meg is bűnhődött érte, mert hazafelé villám sújtotta halálra.

Az EU is védi a magyar termékeket: most éppen a kalocsai fűszerpaprikát. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint az Európai Bizottság július 3-án bejegyezte a "Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény" elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. Ezzel az 1000-et is meghaladó bejegyzett elnevezés között most már 5 fűszerpaprika szerepel, köztük a másfél éve bejegyzett szegedi is.

PaprikaKalocsa.jpg

A torma

A torma (Armoracia lapathifolia-macrocarpa - ezt termesztik, Armoracia rusticana - ez pedig hazánkban vadon terem) a keresztesvirágúak családjába tartozó növény, így a káposzta, retek rokona.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek