Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elkezdődött az adventi készülődés időszaka, és ha nem akarunk kapkodni, jó, ha nekilátunk az ajándékötletek gyűjtésének és megvalósításának. A kertészkedőknek kézenfekvő, hogy portájuk terméseiből készítsenek apró, de ötletes ajándékokat. Az olyan egyszerű termékeket, mint a lekvár, szörp, bor, díszhagyma vagy pálinka furfangos csomagolással lehet egyedivé tenni.

Nem baj, ha a csomagolás szebb, mint a töltelék

Erre a hétvégére is igazi kertészkedős-kirándulós időt ígérnek, úgyhogy ne ücsörögjünk a szobában!

P1020138 másolata.JPG

- Ha még nem tettük, a dáliagumókat szedjük fel, és tegyük száraz, hűvös helyre. A kardvirággal és a gumós begóniával is ez a tennivaló. Gumóikat legjobb, ha homokba tesszük.

- Most ültethetünk még bogyósgyümölcsű bokrokat, szabadgyökerű gyümölcsfákat, cserjéket, rózsákat.

- A földiszeder vesszőit vágjuk le, és a nyesedéket hagyjuk a bokor alatt, mert véd a fagytól.

- A balkonládákba is most ültethetjük a teraszra, erkélyre szánt virágok hagymáit.

- A gyepről folyamatosan szedjük fel a lehullott leveleket, de a fák, bokrok tövében hagyjuk ott. A hasznos rovarok áttelelhetnek az avarban.

Szerencsére ezen a hétvégén is sok program közül válogathatunk:

Aki szeret kirándulni, és éppen Baján van, 10-kor még elérheti a Gemenc Zrt. Kikötőjéből induló sétahajót, amely az Avartaposó túra helyszínére viszi az érdeklődőket.

Eger közelében, Szarvaskőben szombaton a csipkebogyóé a főszerep: lehet túrázni, csipkebogyót szedni, hecsedlit főzni. Programok itt.

Noszvajon a birsünnepen sajátíthatjuk el a birsalmasajt készítésének fortélyait, és aki nem evett még birsalmás bablevest, szintén ott a helye!

A Hortobágyon egész hétvégén Daruünnep. A komolyabb fagyokig nálunk maradó darvak száma az utóbbi időkben már 80-100 ezerre nőtt, így elképzelhető, micsoda látvány, amikor késő délután csapatokban húznak a halastavakhoz, ahol az éjszakákat töltik. További részletek itt.

A másik nagyon látványos esemény a hétvégén Tatán az Öreg-tavi nagy halászat, amit 400 méteres húzóhálóval végeznek. A kifogott halakat nemcsak nézni, de enni és venni is lehet. 

Budapesten a Petőfi Csarnokban szombat-vasárnap Országos Kisállat- és Növényvásár.

Szép hétvégét!

Ahogy rövidülnek a nappalok és egyre fogy a napos órák száma, a természet gyönyörű meleg színekkel kárpótol. A kertekben már nem nagyon akad tennivaló, de az előrelátó kertészek eleve úgy alakították ki birtokukat, hogy ilyenkor gyönyörködhetnek a színesedő lombokban, piros-sárga bogyókban, díszfüvekben. Ha ez sem lenne elég, külön is feldíszíthetjük házunk táját kint is, bent is. Ma ehhez gyűjtöttünk ötleteket.

Rendkívül egyszerű, mégis hatásos "díszlet" egy jó kis teázáshoz vagy forraltborozáshoz a három egymásnak támasztott vastag ág egy csokor csipkebogyóval és viharlámpásnak álcázott gyertyatartóval.

gartenlaterne-an-holzdreibein-600-800 másolata.jpg

A sokoldalú csipkebogyó

A csipkebogyót termő vadrózsa nálunk is őshonos, ezt igen sokféle népies elnevezése is mutatja: közönséges vadrózsa, gyepűrózsa, csipkerózsa, hecsedli, hogy csak néhányat említsek. A csipkebogyó pedig a növény áltermése. (Azért áltermés, mert a valódi termésekkel ellentétben a kialakulásában a termőn kívül a virágnak más része - vacok, kocsány, esetleg a virágtakaró - is részt vesz.)

A mostani hétvége kicsit borongósnak ígérkezik, de nem lesz rossz idő, úgyhogy jöhet még egy kis szorgoskodás a kertben.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek