Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Február vége óta izgulhattunk, melyik fa gyűjti be a legtöbb szavazatot 15 ország 15 nevezettje közül, és lesz Európában is az év fája. Az utolsó héten már a szavazás állása sem volt publikus, így annyit lehetett tudni, hogy a magyar induló a véghajrá előtt az első helyen áll.

Április 20-án, a brüsszeli hivatalos eredményhirdetésen aztán kiderült, hogy Bátaszék legidősebb fája megőrizte vezető helyét. A csaknem 230 000 szavazatból 72 653-at kapott az alig több mint 6200 lelkes település büszkesége.

Európai év fája Bátaszék molyhos tölgy tree of the year

Ha minden jól alakul, idén is magyar fa lehet az európai év fája. Nem kell ehhez más, csak jó sok szavazat még február 29-ig. Az izgalmakat fokozza, hogy mától már nem publikus a szavazatok állása.

év fája molyhos tölgy Európai év fája treeoftheyear

Amint arról korábban már írtunk a blogon, 2015-ben a bátaszéki molyhos tölgy lett Magyarországon az év fája, amely egy 18. századi erdő emlékét őrzi a településen. A mögötte álló Szent Orbán kápolnát abban az időben emelték egy pestisjárvány után. Az öreg fa és kápolna közösen vigyázza a települést és lakóit, akik az '56-os dunai árvíz idején is ide menekültek. A tekintélyes fát a helyi földművesek gondozták: levágták száraz ágait, és a csonkot megfestették, ezzel védve a betegségektől. Máig élő hagyomány, hogy a tölgy törzsét május 25-én borral locsolják, ezzel biztosítva a következő év bő szőlőtermését.

Idén 6. alkalommal szálltak versenybe az ország különleges fái, amelyeket érdekes történetük, a helyi közösségek életében betöltött fontos szerepük miatt neveztek be az ország minden tájáról. A 60 induló jelölt közül a zsűri 15-öt választott ki, közülük aztán internetes szavazással kerültek ki a dobogósok. Nagyon szoros küzdelem végén 2015-ben Bátaszék molyhos tölgye lett az Év fája, alig megelőzve a Balkányi mamutfenyőt.

év fája Ökotárs Hős fa

Immár hatodik alkalommal szervezi meg az Ökotárs Alapítvány az Év fája versenyt, ahova bárki benevezhet egy szívének, szűkebb vagy tágabb közösségének kedves fát. Idén májusban 60 jelölés érkezett, amelyek közül a zsűri 15-öt válogatott be a döntőbe.

Az egyik idei jelölt Bátaszék öreg molyhos tölgye

A tatai Öreg-tó partját 232 éve díszítő fát anno Versailles-ból hozatták (Esterházy Miklós János koronaőr fia, Ferenc) több más csemetével együtt. A mára majd' 20 méteresre nőtt faóriást méltán indították a helybeliek az Év Fája versenyén, hiszen szinte mindenkinek fűződik valamilyen élménye hozzá. Nem véletlen hát, hogy majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a 2. helyen végzett szattai hársfa.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek