Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Idén 6. alkalommal szálltak versenybe az ország különleges fái, amelyeket érdekes történetük, a helyi közösségek életében betöltött fontos szerepük miatt neveztek be az ország minden tájáról. A 60 induló jelölt közül a zsűri 15-öt választott ki, közülük aztán internetes szavazással kerültek ki a dobogósok. Nagyon szoros küzdelem végén 2015-ben Bátaszék molyhos tölgye lett az Év fája, alig megelőzve a Balkányi mamutfenyőt.

év fája Ökotárs Hős fa

Immár hatodik alkalommal szervezi meg az Ökotárs Alapítvány az Év fája versenyt, ahova bárki benevezhet egy szívének, szűkebb vagy tágabb közösségének kedves fát. Idén májusban 60 jelölés érkezett, amelyek közül a zsűri 15-öt válogatott be a döntőbe.

Az egyik idei jelölt Bátaszék öreg molyhos tölgye

A tatai Öreg-tó partját 232 éve díszítő fát anno Versailles-ból hozatták (Esterházy Miklós János koronaőr fia, Ferenc) több más csemetével együtt. A mára majd' 20 méteresre nőtt faóriást méltán indították a helybeliek az Év Fája versenyén, hiszen szinte mindenkinek fűződik valamilyen élménye hozzá. Nem véletlen hát, hogy majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a 2. helyen végzett szattai hársfa.

2010 óta minden évben lehetőség van arra, hogy bárki egy szívének kedves, vagy szűkebb-tágabb közösségének fontos fát jelöljön az Év Fája versenyébe. Az Ökotárs Alapítvány által szervezett vetélkedésben az elmúlt években több száz fa vett részt. Idén a zsűri a 66 jelölt közül 15-öt választott be a döntőbe, ahol már online szavazás dönti el, melyik legyen a győztes.

A tavalyi győztes: a gödöllői Vén Vackorfa (fotó: Takács Gábor)

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek