Alig van olyan kultúrkert, amelyben ne lenne valamilyen bukszus (Buxus sempervirens). Kevesen tudják róla, hogy a bukszus fája az európai faanyagok között a legnagyobb sűrűségű, a legkeményebb. Nagyon finom, homogén szerkezete miatt ősidők óta becsben tartják. A bukszusfa állománya nagyon lecsökkent, mára az egyik legdrágább, legkeresettebb fa lett. Bizonyára jó üzlet lenne bukszuserdőt nevelni.

Az apró levelű, homogén koronát alkotó, ideális örökzöld sövénynövény sokáig igénytelennek számított, de mostanában egyre több a baj vele. A látszólag egyöntetű sövénysorból időnként egy-egy tag kidől, szerencsésebb esetben csak a cserje koronájának egy része fakul, szárad.

Korábban a gombabetegségével (Cylindrocladium buxicola) foglalkoztunk, de egyre nagyobb pusztítást végeznek az amúgy csinos selyemfényű puszpángmolyok (Cydalima perspectalis) lárvái.

A biológusoknak nem újdonság, hogy a távolabbról származó növényeket előbb utóbb utolérik kártevőik is.

Most is valami hasonló történhetett, mert a növények között világpolgárnak számító bukszust is utolérte pusztító molya. A puszpángok egy része a távoli keletről származik, a puszpángmoly is arrafelé őshonos. A molybiológusok úgy tudják, hogy Európában elsőként dél-németországi megtelepedését írták le 2006-ban. Magyarországon 2011-ben figyelték meg először Sopron környékén, azóta Nyugat-Magyarországon széles körben elterjedt, és idén már a Balaton környékén is megjelent.

A hivatalos leírás szerint Magyarországon évente három generációja fejlődik ki. Fő gazdanövénye a bukszus, de a Buxus nemzetség egyéb fajain is előfordulhat. A viszonylag nagy, négy centis szárnyszélességű, virgonc lepke húsz fokos melegben kezdi rajzását. Nagy út megtételére is vállalkozik, hiszen egy-egy lepke több kilométerre is képes eljutni. Tojásait 35-30-as csomókban a levelek fonákjára rakja. A kikelő lárvák a leveleket csutkáig rágják, maguk után ürülékkupacokat hagynak, melyeket a megrágott levélmaradványokkal szennyezett szövedékekkel szőnek be. Egy generáció a hőmérséklettől függően két hónap alatt fejlődik ki. Az utolsó lárvanemzedék a vegetációs időszak végén bábbá alakul, amely a lombban rejtőzködve telel át.

Nemcsak a repülő molyokkal foglalnak új területeket, hanem a fiatal növényeken rejtőzködő puszpángmolyt maguk a növénytelepítők is eljuttathatják új helyekre. Ezért puszpáng telepítésekor, vagy már idősebb meglévő bokrainkon érdemes növényvizsgálatot végezni. Ha a puszpángmoly lárvája megjelenik, kontakt és felszívódó szerrel kell védekezni.

Mivel a díszkertek növényei zömét ázsiai, kínai eredetű fajok alkotják, ide kívánkozik e rövidke lista azokról az ízeltlábú kártevőkről, amelyek már megérkeztek hazánkba. Az összeállításban az első észlelés éve is szerepel.

Eperfa-pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) – 1920 körül; kaliforniai pajzstetű (Diaspidiotus perniciosus) – 1928, kanyargós szillevéldarázs (Aproceros leucopoda) – 2003; selyemakác-levélbolha (Acizzia jamatonica) – 2005; szelídgesztenye gubacsdarázs (Dryocosmus kuriphilus) – 2008; babérhanga-csipkéspoloska (Stephanitis takeyai) – 2011; selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) – 2011.

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!