A 80 éves Feri bácsi, meglátván teraszunk kis asztalkáján a szaladossütő-tálat, örömmel nyugtázta, hogy megtartottuk ezt az ősi darabot (amely valóban több mint 100 éves). Tetszett neki a tál közepére tett jókora korall a szebbnél szebb tengeri sünök vázával és kagylóhéjakkal körítve.

A szaladossütő kb. 40 cm átmérőjű, 10 cm magas, barna, mázas cseréptál. Társaságunk fiatalabb, szalados témában járatlan tagjainak igyekeztünk elmagyarázni, mi is ez az étel: búzacsírából készülő massza, melyet a tálba öntve, kemencében sütöttek meg. Tetején fényes, kb. 1 cm vastag, karamellízű kéreg képződik - ez nagyon finom -, alatta lágyabb, édeskés, puha tésztaszerűség - ezt én nem szerettem.

Szakszerűbb meghatározását az interneten találtuk meg a csíramálé címszó alatt: „a szalados csíráztatott gabona felhasználásával készült édes lepény, a magyar parasztkonyha egyik legrégebbi édes süteménye. Ízét természetes biokémiai folyamatok nyomán nyeri”.

Mivel nem éppen fiatal társaságunk elkészítési módjára nem, csak az ízére emlékezett, megkérdeztük a 90 éves Manci nénit, de egész pontosan már ő sem tudta felidézni. Így ismét maradt az internet: „csíramálé készítéséhez egyféle /rozs,búza/ vagy keverék gabonát vékony rétegben elterítve, nedvesen tartva otthon kicsíráztatnak...a kicsírázott gabonát nedvesen megtörik mozsárban, vagy újabban megdarálják húsdarálón, és a törmeléket langyos vízben mossák-kiáztatják. Az így nyert fehér színű „csíralé” a csíramálé alapanyaga, amelyet közönséges rozs- vagy búzaliszttel tésztává kevernek. A tésztát vékony rétegben sütik meg cseréptepsiben vagy tésztahéjra öntve. Sütése a kemencében ugyanannyi időt igényel, mint a nagy kenyéré. A csíramálé a téli időszak köznapi étele, tele kemencényit sütöttek belőle egyszerre. Olcsó, ízletes, és mivel zsírtalan sütemény, fogyasztása főként az adventi és húsvéti böjti időszakhoz kapcsolódott. B-,D- és E vitamintartalma kiemelkedően magas.”

Manci néni azért pontosította a leírtakat. Emlékezett rá, hogy a ledarált csírához 1/3-nyi lisztet kell keverni. Az internet még többféle elkészítési módot ismertet, de mifelénk az elmondottak szerint csinálták.

Mivel az ország más-más vidékein másként készítik el, érdemes az alábbi módszert is megismerni, mert nagyon érdekes:
„A búzát át kell ereszteni széllel, hogy a pelyva és a por kimenjenek belőle. Aztán vízben átmosni, hogy a maradék portól is megtisztuljon. Fateknőbe kell tenni, és kézzel minden nap átlocsolni. Nem átöntözni, belocsolni,hanem finoman meghinteni. Minden nap meg kell keverni, akár többször is. Közben senkihez nem lehet szólni, hanem a következő szöveget kell mormolni:
„Szalados szaladj el, málé maradj el”. Forgatás közben az elszíneződött szemeket ki kell szedegetni, mert azok gombás, fertőzött szemek. 8 napon belül ki kell csíráznia. Amikor kicsírázott, szét kell teríteni, és nagyon alaposan kiszárítani a napon. Ne maradjon nedves, mert tönkremegy. Szárítás alatt is naponta többször kell forgatni, és a fent idézett szöveget mormolni.” Folytatás itt.

A receptben szereplő mondásra Feri bácsi is emlékezett, és el is szavalta:
„Prósza poszogj el,
Málé maradj el,
Szalados szaladj el.” 

Most, hogy e fagyos napokon felidéztük a szaladossal kapcsolatos emlékeinket, kipakoltuk a korallokat és kagylókat a sütőtálból, és próbaképpen búzát csíráztattunk benne. A konyhai radiátor közelében 1 hét alatt kicsírázott minden szem. Naponta locsolgattam, óvatosan kevergettem. Legközelebb minden utasítást betartva sütök szaladost, hátha most már nemcsak a tetejét szeretem.

Az elkészítés képei lépésről lépésre itt.