Pár évvel ezelőtt a piacon csodálkozva láttam, hogy az egyik kofa sárga színű málnát árul. Nem tudtam mire vélni, miért éretlenül szedte le.

Aztán megtudtam, hogy az bizony nem éretlen, hanem egy viszonylag ritka változat. Kíváncsi lettem az ízére is, és legközelebb, amikor megint láttam, vettem egy tálkával. Kicsit utána is olvastam, és megtudtam, hogy nagyüzemi körülmények között nem termesztik, csak kiskertekben találkozhatunk vele, ott is inkább csak választékbővítésként.

Amikor megkóstoltam, megértettem miért: a sárga színű málna egyáltalán nem különleges ízű, és még annyira sem áll el, mint a piros. Savtartalma is elmarad a hagyományos változatokétól, így a gyümölcsfeldolgozók sem kedvelik. Ahogy én sem. Bár azt nem tudom, hogy valamelyik angol fajtát (Autumn Bliss, Autumn Cascade, Golden Bliss) kóstoltam-e, vagy az állítólag édes magyar Zsófiát, de úgy döntöttem, maradok a piros boldogasszony csipkéjénél, vagy más néven himpérnél (a német Himbeere alapján), azzal nagyot nem tévedhetek.

Ha elég érett, de még nem penészes, és a poloskák sem jelölték meg jellegzetes szagú – egyébként ártalmatlan - nedvükkel, akkor gátlástalanul lehet csemegézni belőle. Bár a kofától ellépve betömni a kis műanyag tálka tartalmát nem annyira romantikus, mint az erdőszélen lelegelni a málnabokrot, az eredmény ugyanaz ízben és az egészségre gyakorolt hatásban.
A málna vitaminokban (C-, B1-, B2), ásványokban és nyomelemekben (kalcium, kálium, magnézium, vas) rendkívül gazdag. Legjobb nyersen fogyasztani, de a szörp, lekvár vagy a fagyasztott gyümölcs is sokat megőriz a hasznos anyagokból. A zsenge leveleiből és hajtásaiból főzött gyógytea érösszehúzó, antibakteriális, jó meghűléses betegségek kezelésére.

Úgyhogy a piros málna továbbra is a kedvencem marad, a sárgáról meg elmondhatom, hogy kipróbáltam. A következő cél egy fekete színű fajta. Állítólag olyan is van.