„Ott egy sas!” – hangzik el bizonyára számtalanszor nap mint nap, ha egy ragadozó madár repül az út mellett. Persze madarunk büszke lehet kölcsönkapott titulusára – merthogy nagy valószínűséggel egerészölyvet sasoztunk le. Itt az idő, hogy egy kicsit rendet rakjunk ragadozó madaraink háza táján!

Egerészölyv 

Leszögezném rögtön az elején: nehéz fajcsoportról van szó. A közeli rokonok határozása sok esetben bonyolult; számos tollruhát, ivari és korkülönbséget kell ismerni annak, aki mélyebben beleveti magát ebbe a műfajba, arról nem is beszélve, hogy legtöbbször mindezt több száz méter távolságból, röptében kell észrevenni. A ragadozó madarak specialistái külön szakosztályban tömörültek az egyesületen belül, és az utóbbi évtizedek legjelentősebb természetvédelmi sikerei az ő tevékenységükhöz köthetők. 

A 80-as években több olyan ragadozó faj állománya volt mélyponton, amelyek ma már szépen felszaporodtak. Ez köszönhető elsősorban a káros és rossz mezőgazdasági gyakorlatok felszámolásának (rosszul végrehajtott rágcsálóirtás, ma már betiltott szerek használata, dúvadirtás kemikáliákkal), az aktív természetvédelemnek (költőládák kihelyezése, veszélyeztetett fészkek őrzése, téli etetés) és egyéb kedvező folyamatoknak (ragadozó madarak megítélése, halastavak elszaporodása). Ma Európa azon kevés országához tartozunk, ahol a ragadozómadár-fajok többségének stabil, vagy emelkedő az állománya. A kerecsennek, parlagi sasnak európai jelentőségű állománya él ma Magyarországon.

Ezen rövid bevezetővel érzékeltetni szerettem volna, milyen jelentős fajcsoportról van szó. Most 3 olyan ragadozót fogunk bemutatni, amelyekkel télen biztosan, vagy nagy valószínűséggel találkozhatunk.

Egerészölyv

Ha autóba pattanunk, és utunk mezőgazdasági területek mellett visz el, vagy az autópálya kerítését figyeljük, egészen biztosan fogunk látni oszlopon, fák csúcsán vagy oldalra kinyúló ágain ücsörgő barnás színezetű, nagyobb termetű ragadozó madarakat. Ezek az egerészölyvek (Buteo buteo), a leggyakoribb ragadozó madarak Magyarországon. Tulajdonképpen csak közepes termetű madarak a ragadozók között (a rétisas például kétszer nagyobb nála!), de amikor ledobják magukat a faágról, és nem messze repülnek el az autó mellett, nagy méreteket mutatnak.

Ez a jellegzetes, ücsörgő pozíció az ölyvek sajátja: vártáról történő vadászatnak hívjuk. Ez annyit jelent, hogy a madár egy kiemelkedő pontról figyeli a környéket, és amint megpillant egy pockot, leugrik a fáról és rárepül a zsákmányra. Más ragadozók más módszerrel vadásznak, ezért nem lehet azokat így megfigyelni. Alapvetően kötődik a mezőgazdasági területekhez, ahol főképp rágcsálókat fogyaszt, de megeszi a gyíkot, kisebb madarakat, és előszeretettel rájár a dögre, amelyre egyébként télen a sasfajok is ráfanyalodnak, ha nincs más. Ilyenkor télen nagyon szem előtt vannak, mert északról a hozzánk telelni érkező madarakkal megsokszorozódik az itt élő állomány. Nem ritka, hogy egy-egy táplálékban bővelkedő területen (mondjuk egy többéves lucernán) tucatjával ücsörögnek a földön. Nagyon változatos színűek. A nálunk költőknél a barna színek dominálnak, ilyenkor viszont olyan példányokat is láthatunk, amelyek nagyon világosak, sok fehér betéttel fejen, szárnyon. Ezek mind északi madarak, amelyek Skandináviából, Oroszországból is eljutnak hozzánk.

Karvalyportré

Ha az etetőnkön nyüzsgő madársereget figyeljük, és szerencsénk van, akkor egy roppant látványos eseménynek lehetünk tanúi. Akkor érdemes nagyon figyelni, amikor minden madár szétreppen, és a cinkék elnyújtott vészjelzést adnak le. Majdnem biztos, hogy karvaly (Accipiter nisus) jelent meg az etető környékén. Ha a macskákra azt mondtuk, hogy ügyes vadászok, akkor ezt a karvalyról is nyugodtan állíthatjuk. Számtalanszor volt alkalmam megfigyelni vadászatát, de még most is a legnagyobb ámulattal figyelem, ha tehetem. Az egerészölyv a karvalyhoz képest csak egy ügyetlen kétbalkezes tanonc. Persze egy verebet vagy rigót üldözőbe venni a bokor sűrűjében egészen más perspektíva, mint a nyílt területen egy rágcsálóra rávetődni. Ennek megfelelően a két madárnak teljesen más a testfelépítése is: amíg az ölyv zömök, rövid lábú, közepesen hosszú szárnyú, addig a karvaly nyúlánk, hosszú faroktollakkal, hosszú, vékony lábakkal és rövid, kerek szárnyakkal.

Öreg hím karvaly

Ezzel a testfelépítéssel olyan légies könnyedséggel mozog a fák ágai között, olyan hihetetlen fordulékony, mint egy balerina. De ez összességében még nem elég a sikerhez. Ehhez még egy nagyon fondorlatos vadászati stílus is tartozik. A karvaly észrevétlenül megül az ágak takarásában, és figyel, egészen addig, amíg elérkezettnek látja az időt a támadásra. Akkor ledobja magát az ágról, és őrületes tempót diktálva közelíti meg áldozatát. Mire észreveszik a madarak, és elhangzik a riadó, már csak tizedmásodpercek választják el áldozatától, amely ugyan felreppen és menekülne…de esélye sincs: a torpedóként bevágódó ragadozó minden menekülési manővert lekövet. A karvaly gyakori madár hazánkban. Kizárólag élő madarakra vadászik, a dögön őt ne keressük! A hím, amelyik kisebb a tojónál (ez mindegyik ragadozó madárnál így van) a pintyféléket, cinegéket vadássza, a tojó megbirkózik a rigóval, gerlével is. Az öreg hím nagyon szép színezetű (kép fent), háta kékesszürke, melle vöröses csíkokkal haránt sávozott, szeme narancs vörös. A tojó mellén szürkés színűek a sávok, a fiatalok barnás színűek.

Nagyon szeret fenyőn fészkelni, annak is a koronájába építi fészkét. Házunktól 20 méterre egy erdei fenyőcsoport egyik fáján fészkelt két éve. Akkor nap mint nap hallottam, ahogyan a zsákmánnyal fészekre érkező szülő jelezte a fiókáknak az érkezését, amire a fiókák kéregető hangjukat hallatták.
Érdekességként: néhány évvel ezelőtt söpört végig egy járvány az Accipiter fajok között (West-Nile vírus), amelyben a karvaly nem, de közeli rokona, a héja jelentős veszteségeket könyvelt el, aminek következtében az állománya nagyon megfogyatkozott.

A 3. ragadozó fajt 30 évvel ezelőtt biztosan nem tárgyalhattuk volna itt. A 80-as években kiadott „Magyarország fészkelő madarai” című könyvben ez áll róla: "veszélyeztetett faj, országos állománya 8-10 pár. Az öreg erdők legháborítatlanabb részein költ. Nagyon érzékeny az emberi beavatkozásra, fészkét azonnal elhagyja".

Ez a madár azóta nagy karriert futott be, sorra jelennek meg fészkelő párjai újabb és újabb helyeken, országos állománya már jócskán elhagyta a 100 párt! A rétisasról (Haliaeetus albicilla) van szó. Korábbi állománycsökkenésének a fő oka az volt, hogy csúcsragadozó lévén akkumulálódtak a szervezetében olyan vegyületek, amelyek a tojások héjának elvékonyodását okozták. Ennek az lett a következménye, hogy hosszú éveken át folyamatosan maradtak ki generációk, és drasztikusan lelassult az utánpótlás.
Gyönyörű madár! A fiatalok barnás színűek (kép fent), az öregek csőre sárga, farkuk fehér (erről lehet megismerni).

Öreg rétisas

Tekintélyes méreteivel a legnagyobb ragadozó madarunk, szárnyfesztávolsága elérheti a 230 cm-t! Ennek megfelelően hatalmas fészket épít, amelynek alapjába alkar vastagságú ágakat hord, belső részét, ahová a tojást tojja, finom növényi részekkel béleli ki. Gyűrűzés alkalmával egy ízben járhattam fent egy ilyen fészekben. Szó szerin bent, mert konkrétan bele kellett mászni a fészekbe. Olyan építmény ez, hogy egy felnőtt ember minden gond nélkül eltölthetne egy éjszakát benne.

A rétisasról aztán kiderült, hogy sokkal jobban tud alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, mint azt gondolnánk. Megszokja az emberi tevékenységet is. Ez a már említett fészek is egy szántófölddel határos erdőfolt szélén volt, ahol pedig elvégezték a tavaszi szántóföldi munkákat, ami a kotlási időszakra esett. Ennek ellenére 3 szép fiókát röptettek ki abból a fészekből.
A madarak az ivarérettséget 5-6 éves korukra érik el, de a párba állásig akár még egyszer ennyi időnek is el kell telnie. Nehezen telepednek le, sokáig válogatnak, de aztán ha egyszer letették a voksukat, akkor már nagyon ragaszkodnak a költőhelyhez. Nagyon korán költenek, januárban már kezdik tatarozni a fészket, februárban már a fészekbe kerülnek a tojások. Nem ritka, hogy a tojó a hóval fedett fészek közepében kuksol, ahonnan csak nagy sárga csőre látszik ki.

Öreg rétisas

A rétisas egyik fő tápláléka a hal. A gombamód szaporodó halastavak jót tettek a fajnak, majd minden nagyobb tónak megvan a maga rétisaspárja. Az északról hozzánk telelni érkező sasok viszont a vadludakat követik. A lúdcsapatokban folyamatosan keresik a gyenge példányokat, és ha a felriasztott csapat után az iszappadon marad egy sérült egyed, máris rávetik magukat.
Az ország több pontján, de főleg a Hortobágyon etetik eredményesen a nálunk telelő rétisasokat. Nem ritka, hogy egy etetőhelyen 15-20 madár is megjelenik egyszerre. A fotók is ilyen etetőhelyen készültek, ahol a madarakat zavarás nélkül 15-20 méterről figyelhettük meg. Életre szóló élmény!

Szöveg: Pénzes László ornitológus

Fotók: Csonka Péter természetfotós