Virágzik az indiai lótusz (Nelumbo nucifera) a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében. Ennek tiszteletére a hétvégén 4. alkalommal rendezik meg a Lótusznapokat.
Az Ázsiában és Ausztrália északkeleti részén őshonos növény sekély, meleg vizű tavakban él. Nekünk szerencsére elég Szegedig menni, hiszen az egyetemi Füvészkert „lótuszos” tavában látható Közép-Európa legnagyobb indiailótusz-állománya. A régióban egyedül itt található több száz virágzó növény egyetlen tóban.
A szegedi indiailótusz-állomány majdnem egyidős az 1922-ben alapított botanikus kerttel. Az első növények az alapítás után néhány évvel kerültek a földeáki kastély kertjéből Szegedre.
A legenda szerint ez a növény adott életet Buddhának. Őshazájában szent virágként tisztelik, szinte minden részét hasznosítják. A virágok a templomokat díszítik, a víz alatti szárakat rántva fogyasztják, a fiatal hajtásokból és levelekből salátát vagy kompótot készítenek, termését pirítva, kandírozva tálalják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.
Az ilyenkor tömegesen nyíló lótusz rózsaszín virága gyönyörű látvány. Remélhetőleg az időjárás is kedvezni fog a hétvégi rendezvénynek, ahol gazdag programmal várják az érdeklődőket. Két napig minden a lótuszvirág és az indiai kultúra körül forog.
Aki teheti, menjen tehát Szegedre, de aki otthon marad, biztosan talál tennivalót a kertben. Megint lehet füvet nyírni, bokrokat metszeni, gyümölcsöt szedni, befőzni. Szegedre pedig bármikor el lehet látogatni, mert a lótusz még augusztus végéig, sőt, jó idő esetén akár szeptemberben is virágzik.
Szép hétvégét!
Utolsó kommentek