2015. június 17-én a Fővárosi Törvényszék érvénytelenítette a kishantosi földpályázat egyik „új nyertesének”, a Mező Vidék Bt.-nek a Nemzeti Földalapkezelővel kötött szerződését. A Mező Vidék Bt. a másodfokú ítélet szerint még csak nem is pályázhatott volna: soha nem foglalkozott mezőgazdasággal, és az esetből úgy tűnik, saját munkagépei sincsenek. Ehhez képest a vállalkozás földet nyert a kishantosi területekből, használatba vette azt.

 

Az „új nyertesek” a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ által vetett búzát 2014. április 12-én, még aratás előtt betárcsázták az NFA és fegyveres őrök segédletével – annak ellenére, hogy már akkor is a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ kezében volt egy birtokvédelmi per elsőfokú, a kishantosiak számára kedvező ítélete.

Most, amikor már jogerős a másodfokú ítélet, mely szerint semmis a szerződés, ez az „új nyerteseket” láthatóan szintén nem befolyásolja. A Greenpeace sajtóközleménye szerint a Mező Vidék Bt.  arattatásba kezdett az általa egykor bérelt kishantosi földterületen. A helyszínre érkező Ács Sándornénak, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjének az arató üvöltözve „megtiltotta” az események fotózását, a fényképezőgépét dulakodás közben elvették tőle, majd úgy kapta vissza, hogy a képeket letörölték. Az ügy miatt Ács Sándorné kihívta a rendőrséget is.

Úgy látszik, a törvények, ítéletek rájuk nem vonatkoznak. Aratnak, üvöltöznek, megint az erőszakot alkalmazzák a jogállam törvényeivel szemben...

Forrás

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!