Az utcai gyümölcsfát nemcsak a rovaroktól, gombáktól, de - ha már termést hozott - a hívatlan szedőktől is védeni kell. (Most nem tárgyalunk az üzletszerű, megélhetési gyümölcstolvajokról.) A mikroszkopikus károsítókkal kevesebb a baj, hiszen csak az alkalmazott technológia során kell sorsukról dönteni. Egyet azonban rögtön az elején tisztázni kell: bárki is ültette az utcai gyümölcsfát, ha közterületen van, akkor a közé. Termését szedheti, aki arra jár.

Gyümölcsszedő majmok i.e. 13 században.jpgGyümölcsszedő majmok az i. e. 1300-as években

Attól függően, hogy a kerítés melyik oldalán álltam, a gyümölcskonfliktusokról számos emlékem van. Bevallom, én csak édes szőlőt loptam, de falánkságom miatt egyszer sem kellett akár egy nagyobbat is lépni. Régebben, legalábbis a Kecskemét környéki hobbitelkek gazdáinak nemcsak a földi, az égi tolvajokkal is meggyűlt a baja. Ilyen esetet nem, csak az egyik következményét láttam.

A város Csalános felőli részén egyik ismerősöm mutatta a kertjében a krátert, ahol néhány nappal azelőtt még a nagy cseresznyefa állt. Kadafalva mellől szállt fel a szovjet helikopter, amelyből egy felfüggesztett láncon hatalmas kampó lógott. Le sem kellett szállnia, ügyesen meglasszózták az évtizedes cseresznyefát, és zsupsz, már repültek is vissza a laktanyába, ahol a földre eresztett fát csak körbe kellett állni, úgy eszegették. Lopták a téesz, állami gazdasági kerteket is, de ebből nagyobb balhé lehetett, viszont sok mindent meg lehetett oldani benzinnel, gázolajjal…

Madárijesztő csak a madarak ellen hasznos.jpgA madárijesztő csak a madarak ellen hasznos

A rendszerváltás előtti, klasszikusnak mondható időkben egyszerűbb volt a helyzet, mert a közöst a kisebb tolvajoktól mezőőr vigyázta. Volt tekintélye, meg sós puskája, amit lelkesen használt is. Abból sem volt nagy kalamajka, ha egy-két pofon is elcsattant.

A legfrissebb egy gödöllői esetem, egy olyan háznál történt, ahol az utca egyetlen már érő cseresznyefája épp a ház előtt állt. Időnként azt sem lehetett tudni, mitől feketéllett jobban a fa, pompás gyümölcsétől vagy a lopkodó gyerekek hajától.  Az otthoniakkal felváltva próbáltuk kulturáltan elhajtani a csivitelő szedőket, akik általában az első szóra távoztak, de perceken belül már egy újabb csapat trónolt a fán és pakolta a szájába, szatyrába az érett, éretlen cseresznyét.

Volt olyan csapattag, aki be is csengetett engedélyt kérni. – Szedek maguknak is – ajánlotta a pofátlanabb. Átgondolva a Gödöllőn történteket, számomra kiderült, nemcsak a csatát, de a háborút is elvesztették. Hosszú utcába egyetlenként nem szabad gyümölcsfát telepíteni; védhetetlen. A gyümölcsfa egyébként is zárt kertbe való.

Vannak szívesen látott meggyszedők is.jpgVannak szívesen látott meggyszedők is

Ha mégis utcai gyümölcsfa mellett döntünk, és nem akarunk a termésén huzakodni, akkor az a sokféle módon hasznosítható Mirabella szilva, közismertebben a fosóka lehet. Erre biztos nem másznak fel, mert gatyaszaggatóan tövises. A lédús, sárga vagy piros édeskés bogyókból kompót, pálinka készíthető. De finom, ha a piskótaalapú túrótorta tetejébe, félbevágva sűrűn benyomkodjuk. Mivel a fosóka nyírható, tövisessége miatt áthatolhatatlan nyírott sövény nevelhető belőle. Közben az sem baj, ha az óvatlan vándor dézsmálja. De jaj a torkosnak, hisz a Mirabella népi elnevezése a bőséges falatozás utáni eseményeket összegezve jött létre.

800px-Mirabellen.jpg

Általában a gyümölcslopásból érdemes levonni a következtetéseket; ahogy nem hagyunk az utcán álló személygépkocsi látható belsejében semmi értékes tárgyat, úgy nem érdemes az utcára sem ültetni kurrens gyümölcsfát. Van persze más megoldás is: ha sok gyümölcsfa áll az utcán, ekkor eloszlik a dézsmáló tömeg. De emlékeim szerint az izsáki utcai pipacsmeggy nemcsak szépen virágzott, hanem exportcikként is jól értékesíthető volt még néhány éve.

Jogi értelemben az utcán álló fa gyümölcse az utcán járóké.

Más a helyzet a kertből ki-, vagy a szomszédba átlógó ággal, az azon lévő termés a fa tulajdonosáé. Mindebből következik, küzdhet a terméséért, de hogyan?! Ismert a kertjét árammal védő kesznyéteni gazda esete, akinél a három dézsmáló egyikét agyoncsapta a kerítésbe vezetett áram.

Bár az Alkotmány módosítása több lehetőséget biztosít a magántulajdon védelmére, pár kosár gyümölcsért még így sem ajánlott gyilkolászni vagy vasvillával hadonászni. Sokat segít a bátor kutya és a csalafintaság.

Elrettentő felírat.JPG

Aki kényes a lopásra, előzze meg a nem hívott szedőket, vagy permetezzen elrettentő anyagokkal. Nagyon ajánlható egy átható illatú biokivonat, melyet igencsak kedvelnek a talajban élő hasznos élőlények, de lombtrágyaként is kiváló. A trükk egyszerű: az inkriminált időszakban a fa alatti területet alaposan be kell permetezni a bűzölgő matériával és feltűnő táblát kell kihelyezni: A FA PERMETEZVE, ÉLETVESZÉLY!!!