Amíg nem olvastam el a Fővárosi Közgyűlés kertkarbantartásra vonatkozó rendeletét, nem értettem, mi történt rest szomszédaimmal, akik egyetlen nap alatt, vad igyekezettel lenyiszálták ringlófájuk kihajló ágait, és rendbe tették sok éve slampos sövényüket. Pedig már megszoktam, hogy arrafelé csak hétrét görnyedve lehetett elaraszolni. A reklamálásra eddig az volt a válasz, ha nem tetszik, lehet a másik oldalon menni.

gyümölcsfák metszése.jpg

Pár méterrel odébb egy kerti bejáraton ágaskodó és kibukó borostyánköteget távolítottak el. A sarkon is megnyírtak végre egy kesze-kusza sövényt, egy olyat, ami mellett normálisan nem lehetett elférni a járdán. Emitt az utcában pedig kertészt hívattak, hogy a fa koronájából kihámozzák a már évek óta letörött és ott billegő ágakat.

Mi történt itt? – kérdeztem a családomtól, akik hasonló környékbeli esetekről számoltak be. Kis utánjárással kiderült, hogy a Fővárosi Önkormányzat új vagy módosított rendeletet alkotott a tiltott, közösségellenes magatartások szabályozására. Megváltoztatták a büntetési tételeket is. A közterület-felügyelők ezentúl a korábban 30 ezer helyett 50 ezer forintos helyszíni bírságot szedhetnek be, illetve 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírság kiszabását rendelhetik el.

A közgyűlésről cikkező sajtó szerint súlyos sápolás kezdődik.

Pedig nem, hurrá, végre! Legyen rend az utcán, a kertvárosban is! Ezentúl nem nőhet át a kerítésen a járdát, úttestet borító ág. Nem éktelenkedhet gaz az utcán, és így tovább. Nem hajigálhatják ki a szemetet a degeszre tömött kuka mellé. Ha mégis, akkor fizessen a tulajdonos.

Lehet, hogy rövidesen olyan lesz utcánk, mint bármelyik osztrák falu közterülete. Azt azért kétlem, hogy gyors lenne a váltás, de a pénz, pláne, ha büntetésre kell összeguberálni, nagy úr. Ha én lennék az ellenőr, egy-egy utcában csak egyszer büntetnék, hadd szaladjon a hír.

P1050517.jpgLehetne ilyen is...

Az azonban nagy kérdés, ki és hogyan, milyen szempontok szerint fog ellenőrizni, mert az előterjesztés annyit tartalmaz, hogy kilenc főt havi 280.270 forintos és egy főt 450 ezer forintos havi juttatásért alkalmaznak. Nyilván legalább saját bérüket illik megkeresni, ez közterhekkel együtt egy évre nagyjából 51 millió forint. Eddig az úgymond zöldfelületekkel kapcsolatos szabályok megsértésének észlelésével nem nagyon foglalkoztak, ugyanis tavaly csak 519 esetben rögzített bármit is a hatóság. Egy évvel korábban ez a szám 1221 volt, 2009-ben pedig 2477.

Tegnap este, mint a közösségellenes magatartás figyelője baktattam végig szokásos kutyasétáltató egyórás utamon. Szőrös szívvel legalább száz büntetési cédulát ki lehetett volna tölteni, igaz a körút érint egy nagy építkezést, és két szelektív hulladékgyűjtő szigetet. (Ez utóbbit használókat is megregulázza az új szabály.)

Az eredeti előterjesztést nem egyszerű megtalálni, de ide kattintva, az oldal megnyitása után, meg kell keresni az  „elöterjesztés és mellékletek végleges.TIF” sort, erre kell kattintani, majd a remélhetően felnyíló oldal alsó menüsorában a „következő oldal” nyíllal lehet előre lépegetve olvasni a rendelet szövegét. 

Kíváncsian várom környékünkön a további fejleményeket.