Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Több érzékelhető jele is van annak, hogy közeledik a tél vége: a madarak hajnalban egyre vidámabban csiripelnek, Mohácson eltemették a telet, a szobanövények pedig elkezdtek új hajtásokat hozni, vagy éppen befejezték evilági pályafutásukat.

Talán sokaknak feltűnt már, hogy a Kapanyélen elég kevés szó esik a szobanövényekről. Ennek legfőbb oka, hogy szakértőink kivételével egyikünknek sincs túl sok sikerélménye velük. Be kell vallanom, amilyen odaadóan pátyolgatom kora tavasztól késő őszig a balkonvirágaimat és zöldségeimet, olyan mostohán bánok a szobalakókkal. Mármint a növényekkel, nem a család többi tagjával. Ennek ellenére teljesen kipusztítani csak két szobai futókát sikerült, mert magasan voltak, messze az ablaktól, kiestek a látóteremből, így a tartós víz- és fényhiányban - igaz, hosszú idő után - feladták a küzdelmet.

epipremnum aureum (own).jpg

Ha csak rajtam múlna, a Nemzetközi Nőnapon kedvenc növényeimmel tisztelném meg hölgyismerőseimet. A baj, hogy a pozsgásokat kedvelem, és ezek legtöbbje nem ilyenkori kedveskedéshez való. Valószínűleg kockázatos bármilyen pozsgást ajándékozni. Ha emlékeimben kutatok, azt hiszem pozsgás növények körül hölgyeket akkor látok, ha árusítják azokat. Egy biztos, közelebbi családtagjaim, ha választhatnának, akkor olyan növényt szeretnek kapni, amelyiken virág is van. A virágos cserepes igazán nőnapra való, máskor csak akkor ajánlott vásárolni, ha egészen biztosak vagyunk abban, hogy az ilyennel is örömet okozunk. A vágott virág az igazi. De ez egy nőnapi virágözönben kész tönkremenés.

A fáradt ciklámen

Klímánkon kevés a télen is hosszan virágzó szobanövény. E kevesek egyike a ciklámen. Ezekután nem csoda, hogy Magyarországon a cserepes növények között ő vezeti a vásárlási listát.

Ciklámen

Eddig úgy tudtam, hogy a ciklámen télen virágzó szobanövény, de legnagyobb meglepetésemre egy kertben megláttam, augusztus elején. Árnyas helyen, egy fa tövében virított egy maroknyi ciklámen színű ciklámen.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek