A pintyfélékhez tartozó madarak magevő specialisták. Télen több fajukkal találkozhatunk. Jól megfigyelhetők, mert magevők lévén a télen kitett napraforgóra előszeretettel rájárnak.

Hím erdei pinty tavasszal

Az erdei pinty (Fringilla coelebs) nálunk a leggyakoribb pintyféle. Nagyon mutatós hímjei tavaszra pompázatos nászruhát öltenek: a téli, kopott színek felfrissülnek, csőrük ezüstösre változik. Begyük, mellük vörös, fejükön félhold alakú kékesszürke sapka van, szárnyukon két, széles szalag húzódik. A tojók egyszerűbb, zöldes színűek, a jellegzetes dupla szárnycsík árulkodik faji hovatartozásukról.

Hím erdei pinty télen

Csőrük jellegzetes magevő csőr: kúpos, erős. Alkalmas arra, hogy mindenféle magot ügyesen megroppantsanak és kipörgessenek vele úgy, ahogyan meccsen szokták a szotyit a szurkolók…már ha éppen nem balhéznak.

Tavasszal már márciusban foglalják a területet a hímek. Egyszerű dallamsor az énekük, amit kis szünetekkel ismételgetnek. A díszmadártenyésztők körében nagyon kedvelt kalitkamadár volt. Könnyen tartható, mutatós, népszerűségének oka elsősorban mégsem ez volt, hanem az éneke. Különösen a szokványostól eltérő dallamot éneklő madarak álltak nagy becsben, azok, amelyeknek más volt a „verése”. Ezt egyébként, ha éberen figyelünk tavasszal, mi is megtapasztalhatjuk: az egyszerű dallam ellenére vannak olyan egyedek, amelyek kisebb-nagyobb eltérésekkel fújják a magukét, és ez alapján ezeket meg is lehet különböztetni a többiektől. Elterjedt faj lévén számos alfaja van, ezek aztán tovább cifrázzák ezt az egyszerű dallamot.

Ősszel más pintyfajokkal együtt nagyobb csapatokba verődhetnek. A nálunk költő madarak a mediterráneumba mennek telelni, a nálunk telelők zöme északabbi költőhelyekről érkezik hozzánk.

Fenyőpinty tojó

Másik pintyfajunk, a fenyőpinty (Fringilla montifringilla) viszont csak télen látható nálunk (ezért nevezték téli pintynek is). Költőterülete tőlünk északabbra található, egészen a tundraövezetig népesíti be a számára alkalmas területeket. Kifejezetten csapatos madár. Több évvel ezelőtt Szlovéniában alakult ki egy „gigacsapat”, amikor becslések szerint 2 millió madár gyűlt össze egy kisebb erdőrészletben éjszakázni, és pár hétig rendszeresen ezt a területet használták erre a célra. Az elmondások szerint vastag ürülékréteg takarta a fák alatti avart, orrfacsaró bűz érződött a közelben, és szó szerint a környék összes fájának minden ága tele volt madárral, amikor beesteledett. Beszélni csak hangosan lehetett egymással, mert túl kellett kiabálni a milliónyi madár ricsaját.

Fenyőpinty hím

Mutatós madarak, jellegzetességeik a szárnyon lévő kettős, narancsos szalag, valamint a fehér felső farokfedők. A hím télen hasonló, mint a tojó, csak erőteljesebb színezetű. Számos madárfaj hímjeinek létezik nyugalmi és nászruhája, melyet vedlés során cserél le. Ennek oka, hogy nászidőszakban tollazatuk pompájával csalogassák magukhoz a tojókat, egyéb időszakban viszont ne legyenek annyira feltűnőek, megkönnyítve a ragadozók dolgát.

Fenyőpinty tollazatának kopása

A fenyőpinty télen nem vedlik át (nem lenne célszerű egy ilyen energiaigényes műveletet végrehajtani pont a legínségesebb időszakban), mégis tavaszra feje és háta szénfekete, melle narancsvörös lesz, ilyen hivalkodó nászruhában fog megjelenni a költőterületén. Hogy csinálja ezt?
A nyár végétől felvett téli tollazatnak van egy specialitása: minden egyes tollon ott rejtőzik a tavaszi nászruha, amelyet télen a tollak végei fednek el. Tavaszra ezek a fakó színt adó tollvégek lekopnak, és előbújik az a nászköntös, amivel reményeik szerint meghódítják kiszemeltjeiket. Leleményes természet!

A tengelicet (Carduelis carduelis) sokan ismerhetik, stiglicnek is hívták. Nagyon jellegzetes fejszínéről könnyű megismerni: a csőr mögött piros, aztán fehér, legvégül fekete színű sáv van, szárnyán pedig egy citromsárga szárnycsík. A frissen kirepült fiatalokról hiányzik még a jellegzetes fejszínezés. Nagyon kedves, csilingelő hangja van, ezért is kedvelték mint kalitkamadarat. Hamar megszelídült.

Tengelic

Sok más pintyféléhez hasonlóan régen (sok déli országban sajnos még ma is) tömegesen fogták be őket úgy, hogy csalimadárként kirakták egy alkamas helyre a szelíd madarakat, amelyek az arra járó csapatokat behívták (ez a „hívómadaras befogás”). Ekkor már hálóval, lépes vesszővel könnyű volt őket megfogni, és az így befogott madarak a konyhában kötöttek ki.
A tengelic is magevő, de főként az apróbb magokat kedveli annak ellenére, hogy a napraforgóval is elbánik. Út mentén kedvence a bogáncs, disznóparéj, a kultúrákban a köles a neki való. Városokban is megtalálható, a díszfaként ültetett, szabályos alakra nyírt juharfák koronájába észrevétlenül építi fészkét, nem zavarja, ha fél méterrel alatta hömpölyögnek a gyalogosok.

Csíz

Nagyon kicsi pintyfélénk, a csíz (Carduelis spinus) Európa-szerte elterjedt. Sárgászöld madár, szárnyán és faroktollain citromsárga betétekkel. A hímek élénkebb színűek, homlokukon és állukon fekete tollakkal. Nálunk ősszel jelennek meg csapatai, melyek közül kisebb számban maradnak áttelelők.

A többi pintyféléhez képest gyorsabb ütemű a vonulása. Az eddigi gyűrűzési és visszafogási adatok alapján az egyik csíz egy 2100 km-es távot 16 nap alatt teljesített, ami 130km/nap átlagos elmozdulásnak felel meg. Mivel nagy távolságokat is bejárhat költési időszakon kívül, a vonulás elején tartalékot képez (a hosszú távú vonulóknál is ez működik), zsírt halmoz fel, ami aztán akár 1000 kilométer megtételéhez is energiát szolgáltat. Csapatosan mozog, jellegzetes („csíííz”) hangjáról kapta a nevét. A tengelichez hasonlóan az apróbb magvakat szereti, a nyírfa termésein gyakran lehet megfigyelni. Szelídebb természetű még a tengelicnél is, kedvelt és keresett kalitkamadár volt.

Szöveg: Pénzes László ornitológus

Fotók: Csonka Péter természetfotós