Kétféle kertészkedő van: aki komposztál, és aki szemétnek nézi az aranyat érő kerti (és konyhai) hulladékot. A komposztálás a szelektív hulladékgyűjtés tökéletes kiegészítője, ugyanis, ami nem mehet a különböző színű utcai tartályokba, abból növényeleség lehet.

komposzt_kas2.jpg

A komposzthalomba szinte minden rakható, így nemcsak a kertben keletkező csaknem összes szerves anyagot, de a konyhai hulladék harmadát is sikerülhet hasznosítani.

Egy gondozott kertben évente rengeteg szemét keletkezik. Ilyenkor ősszel, a nagytakarítás idején kiderül, hogy a tulajdonosnak gondoskodni kell a fűnyesedék, az ősszel lehullott lomb, a lemetszett ágak, elhalt egynyáriak elhelyezéséről is. A legtöbb helyen, ahol megoldott a háztartási hulladék elszállítása, és nem kell az esetleges kukahasználó közösséggel egyezkedni, folyamatos porciózással megoldható a kerti hulladék eltüntetése. Ha nagyobb tételről van szó, és nem fér az edénybe, akkor erős nejlonzsákba kell gyömöszölni. Hogy ne maradjon az utcán a zsák, jobb külön megállapodni a szemétszállítókkal: tegyék be a kukásautóba az extra tételt is. Van, ahol az elszállítást szervezetten megoldják.

A legújabb környezetvédelmi szabályok szerint a kerti hulladékot külön kellene kezelni. Ezért a nagyobb városokban e célra telepeket tartanak fenn, ahol eltérő díjazással befogadják a kerti hulladékot is.  Az elszállításról és a külön erre a célra szolgáló zsákok beszerzéséről a szemétgyűjtők és a polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálati irodái szolgálnak információval.

A kerttulajdonosnak azonban ezeknél sokkal egyszerűbb, és a környezet kímélése szempontjából a kidobásnál hasznosabb is a komposztálás, ez az évezredes technológia, amellyel már többször is foglalkoztunk. Viszont kevesebb szó esik a komposztáló bontásáról.

A kész komposzt.JPGA kész komposzt

Komposztálás során a házban és a kertben keletkező hulladék alkotóelemeire bomlik és morzsalékos, nem kellemetlen szagú, humuszban gazdag száraz anyaggá alakul. Ha a szakirodalomban leírt módon komposztálunk, akkor kilenc-tíz hónap alatt a halom nagyobbik részéből jól használható anyag lesz. Ha nem volt tökéletes a technológia, akkor egy évre is szükség van, hogy humifikálódjanak a szerves anyagok.

Az ilyet komposztot a kiszórás előtt homogenizálni, szitálni kellene.jpgAz ilyen komposztot kiszórás előtt homogenizálni, szitálni kellene

A kupacot több lépcsőben kell megbontani. A legegyszerűbb, ha ásóvillával átforgatva eljutunk az alsó rétegekig, ahol már kialakult a „nemes” anyag. (A még nem átalakult részekkel egy új halmot lehet megalapozni.) Ezt több lépcsőben, 10, 2, 1 milliméteres lyukú rostán kell átrázni. Ilyet nem olyan bonyolult készíteni betonvasból vagy valamilyen profilú fémkeretből és alkalmas drótfonatból. De a homogenizálásra jól használható az aprítékdaráló is.

A komposztszitálás nem bonyolult dolog.JPGA komposztszitálás nem bonyolult dolog

Az apró szemcsés, homogén komposztot az őszi talajműveléskor, nem sokkal a talajforgatás előtt a föld felszínére kell szórni. De jó szolgálatot tesz a gyepnek is, hogy még az őszi növekedési időszakban fél centi vastagon a frissen nyírt felületre szórunk, majd ezt könnyedén a talaj felszínére gereblyézzük. A még fejlődő gyep néhány nap alatt „bekebelezi” a tápdús anyagot.