December 13-a az egyik legérdekesebb nap az év folyamán: egyrészt Szent Lúcia (Luca) ünnepe, akinek neve a „lux”=fény szóból ered, nem csoda hát, hogy a szembetegek és a vakok védőszentje. Másrészt viszont a Gergely-naptár bevezetése előtt ez volt a téli napforduló napja, amikor a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka, azaz a sötétség, amikor a gonosz szellemek és a boszorkányok kedvükre dorbézolhatnak.

A néphagyomány szerint éppen ezért e napon elsődleges feladat a gonosz elleni védekezés. Ennek legfőbb eszköze a fokhagyma: ajtóba, ablakba téve, kenyérre kenve, az állatok fejét bedörzsölve. A biztonság kedvéért a fokhagyma mellett jó a kapu elé hamut szórni, az ólajtóra keresztet rajzolni, a seprűket meg elrakni, nehogy a boszorkányok felpattanjanak rájuk.

A boszorkányokhoz kapcsolódik az egyik legismertebb szokás, a Luca-szék faragása. Aki kíváncsi rá, ki a boszorkány a környéken, a mai napon kell nekiállnia a szék készítésének. Általában kilenc féle fából áll össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Minden nap csak egy kicsit szabad dolgozni rajta, de szentestére el kell készülnie, mert aki az éjféli misén feláll rá, megláthatja a boszorkányokat. Persze a boszik is észreveszik, hogy lebuktak, úgyhogy gyorsan menekülni kell. A széken kívül így jó, ha mák is van nálunk, és futás közben elszórjuk: amíg a boszorkányok szedegetik, könnyen egérutat nyerünk.

Luca-napon riogatni nem csak a szellemeket, boszorkányokat lehet, hanem egymást is. Ennek egyik eszköze a Luca-tök (főleg a Dunántúlon), amelynek nagy szemet, szájat faragnak, gyertyát raknak bele, hogy ijesztő arcot vágjon. Ugye milyen ismerős? Úgyhogy aki nagyon kifogásolja a halloween honosítását, be kell látnia, bizonyos szokásokért nem kell a szomszédba mennünk.

December 13. dologtiltó nap is: tilos a házimunka, és nem szabad kölcsönadni vagy –kérni sem, mert a boszorkányok mindent elrontanak, amit ma teszünk. Ezért az asszonyoknak javallott otthon ücsörögni, és házimunka helyett pl. tollfosztással múlatni az időt. A "kotlással" példát mutatnak a tyúkoknak, hogy azok is szépen üldögéljenek a tojásokon.

Ma kell elvetni a Luca-búzát is, hogy megtudjuk, milyen lesz a jövő évi termés és a család egészsége. Ha karácsonyra szépen kikel minden búzaszem, az csupa jót jelent, ha más nem, szép asztaldísz lesz belőle…

Természetesen e napon sem hiányozhatnak az időjárásra vonatkozó jóslatok. A Luca napjától karácsonyig tartó 12 nap a 12 hónapnak felel meg, tehát, amilyen a mai nap időjárása, olyan lesz a január, a holnapiból a februárira következtethetünk, december 24-én pedig meglátjuk, milyen lesz a jövő december. Ha csak arra vagyunk kíváncsiak, melyik hónap lesz csapadékos, és melyik száraz, követhetjük a székelyek módszerét: a vöröshagymából le kell szedni 12 réteget (az év 12 hónapja), mindegyikbe egy kis sót szórni, majd figyelni: amelyikben elolvad, az a hónap esős lesz, amelyikben nem, az száraz. Ilyen egyszerű.

Végül, de nem utolsósorban a hajadonok kapnak még egy esélyt: aki András, majd Borbála napján is elfelejtette kideríteni, mikor és kihez megy majd férjhez, most még tehet egy próbát: egyrészt főzhet 12 darab, 1-1 férfinevet rejtő gombócot; amelyik elsőnek feljön, az lesz a férj neve. Vagy 12 cédulára kell felírni a neveket, galacsinná gyúrni, párna alá nyúlni, reggel egyet kihúzni. (Aztán a megfelelő nevű férfit megkeresni…)

Amint látszik, dologtiltó nap ide vagy oda, van mára tennivaló bőven!

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!