A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, az ünnep a húsvétot követő 50. napon kezdődik. Ráadásul idén egybeesik az időjós Medárd-nappal, amikor is ha esik, negyven napig esik, de ha süt a nap, 40 napig jó idő lesz és édes lesz a bor. Most úgy tűnik, az utóbbi a valószínűbb...

Európában, így Magyarországon is pünkösd ünneplésében keverednek a keresztény illetve az ősi pogány, ókori (római) elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, ezért fontos szerepet kapnak a virágok: a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza. A házakra, kerítésekre ilyenkor leginkább ez utóbbi ágait tűzték, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, megelőzzék a villámcsapást, ill. megjelöljék a lányos házakat. Sok helyen ilyenkor is állítanak májusfát, vagy ekkor bontják le a májusban állítottat.

A pünkösdi rózsa idén nem várta be névadóját, jóval hamarabb elnyílt

Pünkösd a legényavatás ideje is: aki kiállta a próbát, vagyis kibírta a sok verést, az a legény már udvarolhatott, járhatott kocsmába és bálba, azaz férfivá érett.

A kislányok ezen a napon pünkösdkirálynő-járást, pünkösdölést tartanak. A legkisebbet zöld ágakkal, pünkösdi rózsával díszítik fel királynőnek, és házról házra járnak köszönteni.

A hesspávázás főleg a székelyeknél volt jellemző: a gyerekek a maguk közül választott királlyal és királynéval az élen kora reggel énekelve ébresztették a falut. Házról házra jártak, ahol ajándékokat kaptak.

Sokfelé pünkösdhöz fűződik a pásztorok megajándékozása is. Ilyenkor kapták meg az úgynevezett pünkösdi garast, és sok helyen a pénzen kívül ajándékot – leginkább kalácsot és bort – is adtak nekik.

A talán legközismertebb szokás a pünkösdi királyválasztás is fontos esemény volt. A lóversenyben, bikafékezésben, bothúzásban, kakasütésben vagy más ügyességi próbában jeleskedők közül választott pünkösdi király hatalma legfeljebb egy évig tartott. Ez idő alatt minden lakodalomba, ünnepélyre meghívták, a kocsmában ingyen ihatott, lovát, jószágát társai őrizték, apró vétségekért nem büntették meg.

Ez a skót fiatalember is méltán lehetne pünkösdi király

Pünkösd egyházi vonatkozásairól itt olvashattok bővebben.

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!