Útjára indítunk egy sorozatot, mely első körben Budapest közparkjait mutatja be a számunkra érdekes téma, a növényvilág szempontjából. Később tervezzük, hogy az ország több mutatós parkját is górcső alá vesszük.

Az első állomás a XIII. kerületben található Szent István park. A sorrend nem rangsor, egyszerűen én ehhez lakom a legközelebb.

 

A park Budapest első olyan tere, amelynek elrendezésében a házakat igazították a térhez. Az 1930-38 között épült házak piramis formájú teret alkotnak, amelynek alapja a Dunával párhuzamos, a házak közé hatolva egyre szűkül.

A folyamatos gondozásnak köszönhetően a park nagyon rendezett, ápolt képet mutat. A sétány Duna felőli oldalát túlnyomórészt szivarfák, míg a másik oldalt hársfák szegélyezik.

Mindkettő most virágzik, a hárs illata az egész környéket belengi. Találunk még néhány akác-, vadgesztenye- és platánfát is, de ez valószínűleg minden abban az időben létesített parkban így lehet. A fák élemedett koruknak köszönhetően szépen

 

beárnyékolják a parkot, így mindenki talál kedvére való pihenőhelyet.

A park központi részét szökőkutak, közöttük pedig virágágyások foglalják el. A virágágyak mindig az időszaknak megfelelő növényeknek adnak otthont, tavasszal kezdődik a krókuszokkal, nárciszokkal, tulipánokkal, most pedig az ilyenkor megszokott egynyári virágok színesítik a parkot. Idén még lila bazsalikom is került a virágok közé.

A játszóteret és a foci-kosárpályát sövények, bokrok, cserjék választják el a pihenésre szánt padoktól.

Az egyik kedvencem a díszgránátalma (Punica granatum), a gyerekeké meg a díszeperfa, melynek gyümölcseit már féléretten lelegelték. 

Ami mostanság megkülönbözteti a Szent István parkot a többitől, az a 2010. szeptemberében átadott Rózsakert. Az egyik nagy füves területen, a park naposabb oldalán kialakítottak 240 darab 1x1 m-es ágyást, melyekbe különböző rózsafajtákat, illetve néhányba levendulát ültettek (gondolom, hogy elűzzék a rózsákról a tetveket).


A gyerekes szülők körében nagy volt a felháborodás, mert az egyetlen sportpályát és a homokozót már rég kinőtte az idejáró lurkók száma, akik így a füves részeket vették birtokba. A rózsákkal ez a terület jelentősen lecsökkent, ráadásul mindenki féltette csemetéjét és a labdákat a tüskéktől. A kazettákban elhelyezett táblák szerint minden rózsa nemesítője Márk Gergely, így jó szokás szerint beindult a találgatás, kinek a csókosáról lehet szó. Bevallom, én is az ellenzők táborát erősítettem, a fent említett okok miatt. 

Mostanra az őszi nyamvadt kis tövekből szép rózsabokrok lettek, és azon kaptam magam, hogy majdnem tetszik, amit látok. Gondoltam, kicsit utánajárok ennek a „Rokonok”-gyanús dolognak. Nem kellett sokáig kutatni, hogy kiderüljön, Márk Gergely a legjelentősebb magyar rózsanemesítő, nevéhez több mint 600 törzskönyvezett fajta fűződik, melyeket mind a magyar éghajlati viszonyokhoz fejlesztett ki. Püff neki!

Ezek a rózsák egyébként megtalálhatók Budatétényben is, a legnagyobb magyar rozáriumban, de a Szent István parkban a telepítés célja az volt, hogy a meglévő magyar fajtákat védett városi parkban megőrizzék, kipróbálják azok tűrőképességét városi környezetben, és a nagyközönség számára is bemutassák azokat. (forrás itt)

Kár, hogy erről nem tájékoztatták a lakosságot (vagy sokad magammal lemaradtam róla). Talán megértőbben fogadtuk volna a dolgot. Most, hogy a kellő információ birtokába jutottam, kicsit hátrébb húztam az agarakat. Próbálom terjeszteni, amit tudok, de nem állítom, hogy teljesen meggyőztek volna a hely kiválasztásának helyességéről. A nagyközönség pl. a Margit-szigeten előbb találkozna a rózsákkal, mint a Szent István parkban. Igaz, a virágok tűrőképességét talán itt jobb próbára tenni: ha túlélik a focimeccseket, akkor bármit kibírnak!