Igazából még rendes neve sincs, az sem biztos, hogy park, hacsak azért nem, mert körbe van kerítve. A neten is a játszótérkeresőben lehet rálelni, élőben pedig az V. ker. Honvéd téren, a Szemere – Stollár B. – Honvéd – Markó utcák által határolt területen. Egyébként a gyerekesek körében csak „a Honvéd játszó”.

A Szent István körúttól 1-2 perces séta, és már ott is vagyunk. Amikor most a poszt miatt gyerek nélkül mentem el fotózni, és nyugiban körbejártam, az jutott eszembe, hogy olyan ez a park, mint egy tökéletesen berendezett garzonlakás. Pici, de minden van benne, ami kell. Több korosztályt kiszolgáló játszótér, nagyobbaknak külön részen mászó-pörgő-ügyeskedő alkalmatosságok, foci- és kosárpálya egymás mellett, pihenésre szolgáló padok a központi virágágyás körül, pingpongasztal (hálót vinni kell), asztalok padokkal, ahol akár uzsonnázni, sakkozni, kártyázni is lehet. Vagy ilyen sorrendben…


Háttérben a foci- és kosárpálya

 Háttérben a pingpongasztal

A parkból a kutyákat ugyan kitiltották, de gondoltak rájuk: kialakítottak egy lekerített kutyafuttatót, ebjátszóteret.

Ivókutak és WC (igaz, a kerítésen kívül, és fizetős) is van. 


A növényzet egyrészt a parkokban hagyományos gesztenye-hárs vonalat követi, de a központi részt ligetszerűen ostorfasor övezi. Az ostorfa gyorsan nő, bírja a nagyvárosi gyűrődést, mutatós kis bogyói a madarakat is ellátják. Emellett még hűs árnyat is ad a játszótéren tombolóknak és az üldögélőknek egyaránt. 

Különleges a japán juhar, mely szoliterként nagyon szép látvány.

A központi részt „szép ződ” gyep borítja, körben pedig mindig idényvirágok: most leginkább bársonyvirág (született büdöske) és dália szépíti az ágyást. 

A játszótér és a kerítés között körben meghagytak egy sávot, melyet bokrokkal, cserjékkel töltöttek ki. Zaj- és porfogó, ráadásul a gyerekek is mindenféle tücsköt-bogarat, kincset keresgélhetnek a fakéregforgácsban (tudományosabban: kéregmulcs). Merthogy az borítja a talajt, és a játszótér nagy részét is, ahol nem gumilap van.

A beültetett virágágyak mellett a dézsás növények (pl. leander) és a virágládákba ültetett begóniák is üde színfoltok. A kandelábereket is virágok díszítik: kaspókból lilás rózsaszín petúniák csüngenek.

Kedvencem az „erdészlak”, amely tulajdonképpen a parkőr kuckója, de olyan, mintha az erdő közepén álló mesebeli házikó lenne. Teljesen benőtte a narancspiros futó trombitavirág, szinte ki sem látszik alóla.

Nagyon szépen rendben tartott, üde színfolt ez Lipótváros szívében. Mindenkinek csak ajánlani tudom, gyerekkel vagy csak úgy.