Alcatrazról szinte mindenkinek a híres börtön jut eszébe, ahol többek között Al Capone raboskodott, pedig eredetileg katonai támaszpont volt. A szigeten először az 1800-as években hoztak létre katonai erődítményt, de azt hamarosan katonai börtönné alakították át.

a sziget.jpg

A kert fontos szerepet játszott mindazok életében, akik önként vagy kényszerből a szigeten éltek; története több periódusra osztható.

A katonai korszak

Alcatrazon eredetileg elég mostoha körülmények uralkodtak: a talajtakaró nagyon vékony volt, ahol csak kevés fűféle és cserje tudott megélni, ezenkívül az állandó szél is megnehezítette a növények megtelepedését. Hogy a szigetet lakhatóbbá tegyék, a hadsereg termőföldet hozatott a közeli Angel és Presidio szigetről, és már 1865-ben, a polgárháború végére létrehozták az első viktoriánus kertet a citadella szomszédságában.

Az 1920-as években a hadsereg, a California Spring Blossom és a Wildflower Association szervezete kezdeményezésére nagy átalakításokba kezdett, melynek során az elítéltek sok száz fát és bokrot ültettek, több kg magot vetettek és új épületeket is felhúztak. Az akkoriban telepített növények és építmények mind a mai napig láthatók. Az itt megtelepített növények elviselték a kemény és sivár környezetet, sőt még négy évtizeddel a börtön bezárása után is virágoznak.

A börtönkorszak

887738-alcatraz.jpg

1933-ban a Szövetségi Börtönhivatal (Federal Bureau of Prisons) vette át a sziget és a börtön felügyeletét, így a kertek gondozása is az ő hatáskörükbe került. Az ekkor készült összeírás szerint már több teraszkert, rózsakert és egy üvegház is volt a szigeten. A kertek felügyelete Fred Reichelhez tartozott. Reichel meggyőzte a felügyeletet, hogy engedjék az elítélteket kertészkedni, és a kaliforniai kertépítőkkel nekiláttak átalakítani a sziget nyugati lankáit.

inmate-gardeners_1.jpg

1940.jpg

elliott-michener-mugshot.jpg

1941 fontos évszám a kertek történetében. Ekkor kezdte meg Elliot Michener (kép) 9 éves börtönbüntetését; ő épített egy szerszámos kamrát, valamint egy üvegházat, és engedélyt kapott, hogy magokat és gumókat rendeljen. Ekkoriban a korábbi tiszti épület kertje lett a sziget keleti részének központi kertje.

 

Átmeneti korszak

A hírhedt börtön 1963-ban zárt be, ez egyúttal azt is jelentette, hogy a kerteket sem gondozták tovább. 1969–1971 között amerikai őslakosok elfoglalták a területet, majd 1972-ben a Golden Gate National Park része lett. Mivel a kényesebb növények nem bírták ki rendszeres gondozás nélkül, hamar eltűntek, az ellenállóbb, igénytelenebb növények viszont rövid idő alatt meghódították az egész szigetet. A különféle kerti építmények (falak, lépcsők ösvények) pusztulásnak indultak.

Napjainkban

2003-ban a Garden Conservacy és a Golden Gate National Park Conservacy összefogott, hogy megőrizzék, ill. helyreállítsák Alcatraz kertjeit. Ennek az együttműködésnek köszönhetően felújítják és újjáépítik a kertet, amelyet a szigeten élő civilek és elítéltek hoztak létre. Ezenkívül bemutatják itt a sziget történetét és a szigetlakók kertészeti tevékenységét.

03_overlook_B.jpg03_overlook_A.jpg

08_west_side_B.jpg

08_west_side_A.jpg

12_westside_gardens_B.jpg12_westside_gardens_A.jpg

Az Alcatrazba látogatók ma is láthatják az évtizedekkel ezelőtt megtelepített színes növényeket, kiegészítve sok újdonsággal. A fenti fotókon jól látszik a jelentős változás. A szigeten található növények teljes listája itt olvasható. Alcatraz kertjei is bebizonyították, hogy az embereknek mennyire szükségük van a természet közelségére, és milyen jótékony hatással van rájuk a rendezett környezet. A példát azóta több börtönben is követték, így Magyarországon is (pl. Baracskán) engedik a raboknak a kertészkedést.

A sziget egész évben látogatható, de a legjobb a január és szeptember közötti időszak, azon belül is elsősorban a tavasz. A szigetre legegyszerűbben hajóval juthatunk el San Franciscóból. Körbejárhatjuk az egészet, emlékbe vásárolhatunk akár még magkeveréket is. De ha szívesen otthagynánk kezünk nyomát, akkor lehetőség van a kert gondozására is. Az önkéntesek minden szerdán és pénteken reggel 8.30 és 12.30 között dolgozhatnak, a programra itt lehet feliratkozni.

Aki mostanában arra jár, mindenképpen ejtse (hajó)útba a szigetet. Egy kis kertészkedés a hajdani rabok szellemeivel biztosan felejthetetlen élmény!

További képek és érdekességek a szigetről itt.