Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Örömmel értesítjük a résztvevőket és az érdeklődőket, hogy megvannak a Rózsák Háborúja c. fotópályázat nyertesei!

Bizonyára emlékeztek, a versenyt két kategóriában hirdettük meg: a Trónkövetelők csoportjába vártuk azon rózsák fotóit, melyeket valahol láttatok (utca, virágbolt, szomszéd kertje stb.), a Királyi fenségek elnevezés pedig a saját rózsákat takarta.

Egy kis statisztika: a két kategóriába 34 pályázótól összesen 110 fotó érkezett, nem kis feladat elé állítva a Kapanyél csapatát. Az elbírálásnál csupán néhány objektív szempont segítette a zsűrit:
- legyen a képen rózsa,
- a fotó éles legyen, ill. a rózsa látsszon jobban, ne a háttér,
- a fotó ne legyen manipulált,
- a környezet, a háttér is méltó legyen a gyönyörű virághoz.

Ezen szempontok persze nem vittek sokkal közelebb a célhoz, így csak néhány vitéz „hullott el” az első körben. Aki Facebook-oldalunkon is követte az eseményeket, tudja, milyen nehéz dolgunk volt. Szívünk szerint szinte mindenkinek adtunk volna díjat, annyira gyönyörű virágok jöttek. Nemcsak a rózsáknak, sokszor nekünk is meg kellett küzdenünk egymással, melyiket válasszuk. Mindkét kategóriában különdíjat is megszavaztunk, a CSER Kiadó Biokertészkedés a gyakorlatban c. könyvét.  Most már világos, a legtöbb fotópályázatnál miért a nézők/olvasók szavazatai alapján dőlnek el a helyezések! Mindenesetre mindegyikünknek meglettek az egyéni kedvencei, sok rózsától fájó szívvel váltunk meg, a végeredmény pedig a következő:

Trónkövetelők kategóriában
1. helyezett

Sejbenné, Edit

2. helyezett

Nyárasdy Rita

3. helyezett

Varga Béla

 Különdíj Kunné Szalay Rita

Királyi fenségek kategóriában
1. helyezett

Sallai Judit

2. helyezett

Bodroginé Tyerjanszki Mária

3. helyezett

Schneider Zoltán

Ebben a kategóriában a pályázatok nagy száma miatt 2 különdíj mellett döntöttünk.

Skoda Mercédesz

 

Romlaki Balázs

Gratulálunk a nyerteseknek! Nyereményeiket a Hortus Hungaricus Kiállítás és Vásáron vehetik át szept. 23-25-ig a Syma csarnokban. A további részleteket e-mailben küldjük el nekik.

Minden pályázónak köszönjük a részvételt, gratulálunk azoknak is, akik most nem nyertek. Őket kárpótolhatja a tudat, hogy mindennap élőben gyönyörködhetnek rózsáikban, melyekből mi is kaphattunk egy kis ízelítőt. Köszönet érte!
 

Éjfélkor lezárult a nevezés a Rózsák Háborúja fotópályázatunkra. Összesen 110 rózsavitéz száll versenybe az értékes nyereményekért. Mindenkinek köszönjük, hogy ilyen sok gyönyörű képet küldött kedvenceiről.

A zsűri nagyon nehéz feladat előtt áll, ezért a hétvégén pihenünk, hétfőn összeülünk, hogy eldöntsük, a két kategóriában melyik 3-3 rózsa a legszebb. Nem irigylem magunkat, Ti se tegyétek!

Amíg meglesz a végeredmény, facebook-oldalunkra folyamatosan töltögetjük fel a fotókat. Gyönyörködjetek, van miben!

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek