Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az igazi terméskövek színvilága, hangulata a természet varázsát költözteti környezetünkbe. A márványok, gránitok, különleges mészkövek, színes kavicsok bizony nem olcsó anyagok, ezért ezeket próbálják utánozni a különböző beton, műkő és egyéb termékek is. A manapság divatos gabionnal kötőanyag nélkül alakíthatunk ki változatos formákat a kertben.

4.jpg

Irány a Gardenexpo!

Tegnap kezdődött az idei Gardenexpo, immár 6. alkalommal, bár én csak most voltam először. De nem utoljára!

A beengedő kapuknál a gépek egyike sem ismerte fel a jegyem vonalkódját, de némi egymáshoz küldözgetés után a biztonsági őrök szíve megesett rajtam, úgyhogy nem sokkal nyitás után belevetettem magam a kiállítás forgatagába.

Éppen akkor kezdődött egyik szakértőnk, Megyeri Szabolcs előadása a fűszerkertek építéséről, sok jó ötlettel, tanáccsal. Délután a kerttervezésről is beszélt, mindkét előadást a további két napon is meghallgathatják az érdeklődők. Szabolcs „Fűszerkert” c. könyve, és a most megjelent „Sírok gondozása” is kedvezményesen kapható a Cser Kiadó standjánál, sok egyéb új könyv mellett.

A nagyszínpad másik előadója a kertészeti és virágkiállítások látogatói előtt már jól ismert Hegedűs Ágoston volt, aki „Jó földjeiről” tartott bemutatóval egybekötött előadást. A közönség éber tagjai a végén 1-1 jó válaszért saláta- és karalábépalántákat, és persze Jó földet nyerhettek.

Látszik, hogy még nagyon a kerti szezon elején vagyunk, már ami a növényeket illeti. Szobanövények mellett csak néhány sziklakerti meg korai palántát lehet kapni, és persze a kiállítások elmaradhatatlan résztvevőjét, orchideát. Vetőmag és virághagyma van viszont bőven.

Kerti kisgépekből sincs hiány.

A kert kialakításához, szépítéséhez sok érdekes, látványos ötletet lehet találni. Egymást érik a jacuzzik, medencék, szaunák, csak győzzünk válogatni! Kedvencem a félbevágott malac alakú kád volt, amiben fával fűtött szál melegíti vizet.

A kerti bútorok többsége – számomra érthetetlen módon – fehér, de legalábbis nagyon világos, amit ilyen zárt kiállításon kívül legfeljebb dél-amerikai szappanoperák díszleteként, vagy fedett teraszon tudnék elképzelni, de kertben? Mindegy, a lényeg, hogy szépek, és sokan érdeklődtek is, ahogy láttam.

A karácsonyi dekoráció kicsit meglepett...

Praktikusabb megoldásnak tűnik a szilikon hálóval készült lebegő fotel, amit sajnos nem mertem kipróbálni.

Teljes kert vagy csak egy rész kialakítására inspiráló ötleteket találhatunk, egyik kedvencem ez a japánkert volt.

Nem kell sok hely a konyhakerthez

 Letisztult, egyszerű, szép

Aki csak kiegészítőkre, ötletekre vágyik, szintén nem csalódik: a legkülönbözőbb burkolatok, rusztikus tárgyak, kutak, kemencék közül válogathat.

Gyerekekkel is nyugodtan ki lehet menni: egyrészt az Orczy Kalandpark kihelyezett részlegében fáraszthatjuk le őket, másrészt időjárás- és gyerekbiztos játszóeszközöket is kipróbálhatnak. Ha türelmetlenkednének, elemmeghajtású bogarakkal minden bizonnyal lekenyerezhetőek.

Húsvét közeledtével dekorációs ötleteket is elleshetünk. 

 

A Gardenexpo egész hétvégén várja még az érdeklődőket, ma és holnap délután másik szakértőnk, Bálint Károly "Kertépítés a gyakorlatban" címmel tart előadást. Aki teheti, menjen, ha szerencséje van, még búvárnőt is láthat az egyik nagy medencében. Én sajnos lemaradtam róla:(

Részletes program itt

Kertépítés

Ha valaki most kapna kedvet ahhoz, hogy ki- vagy átalakítsa a kertjét, íme néhány jó tanács:

 

 

Megjelent blogunk egyik szerzőjének, Megyeri Szabolcsnak első könyve Fűszerkert címmel a Cser Kiadó gondozásában.


Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek