Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Régi népélet naptára

régi népélet naptára András gombóc férj időjárás jóslás

November - Szent András hava:

49. hét:

- november 30. (András): "Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján." - András napja a legjelentősebb házasságjósló nap. A lányoknak egyedül, titokban kellett végrehajtaniuk a praktikákat. Pl. ha egy elcsent férfigatyát tettek a párnájuk alá, éjjel megálmodták, ki lesz a férjük. Hogy fokozzák a hatást, böjtöltek is: 3 szem búzát ettek és három korty vizet ittak egész nap.

Az alma – illetve a magja – szintén fontos jósló eszköznek számított: ha 7 vagy 9 magú almát találtak, a lányok papírba csomagolták, András-nap estéjén a párnájuk alá tették, és jó esetben megálmodták, ki lesz a férjük.

A férjhezmenetel idejét ólrugdosással is igyekeztek meghatározni. Ez a szokás nem csak András-napján volt elterjedt: az ól ajtaját megrugdosták, majd hallgatóztak. A hiedelem szerint, ahányat röffent a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. Ha nem ébred fel az állat, a lány még abban az évben elkel.

A másik jósló módszer a gombócfőzés volt: a gombócokba férfineveket tartalmazó cédulákat tettek, az elsőként feljövő gombóc rejtette a jövendőbeli nevét. Ugyanez működött derelyével vagy pogácsával is.

András-nap estéjén a jövendőbeli férj anyagi helyzetét is igyekeztek megjósolni: a lányok megrázták a zsúpfedeles házak ereszét és megnézték, milyen mag hull a kötényükbe: a búza jómódú, a rozsmag szegény kérőt jelentett. Ha pondró potyogott a zsúpszalmából, az azt jelentette, hogy a leány a következő évben teherbe esik.

Persze, nem csak a lányok akartak biztosra menni: András napján a legények 13 cédulára felírtak 1-1 lánynevet, majd Luca-napig minden nap kidobtak egyet. Az utolsó cédula rejtette a jövendőbeli menyasszony nevét. (A lányok ugyanezt megcsinálták fiúnevekkel.)

András napja az időjárást is megjósolta: ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt követően 40 napig esik.

Az András napjához legközelebb eső vasárnap advent első vasárnapja (azaz idén november 29.)

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Régi népélet naptára

November - Szent András hava:

48. hét:

- november 25. (Katalin): "Ha Katalin kopog, a karácsony locsog, ha viszont locsog, a karácsony kopog." Egyes vidékeken dologtiltó nap a nőknek: tilos volt mosni; máshol éppen a férfiaknak: tilos volt szántani.

- november 30. (András): "Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján." - András napja a legjelentősebb házasságjósló nap. A lányoknak egyedül, titokban kellett végrehajtaniuk a praktikákat. Pl. ha egy elcsent férfigatyát tettek a párnájuk alá, éjjel megálmodták, ki lesz a férjük. Hogy fokozzák a hatást, böjtöltek is: 3 szem búzát ettek és három korty vizet ittak egész nap.

A másik jósló módszer a gombócfőzés volt: a gombócokba férfineveket tartalmazó cédulákat tettek, az elsőként feljövő gombóc rejtette a jövendőbeli nevét. Ugyanez működött derelyével vayg pogácsával is.

András-nap estéjén a jövendőbeli férj anyagi helyzetét is igyekeztek megjósolni: a lányok megrázták a zsúpfedeles házak ereszét és megnézték, milyen mag hull a kötényükbe: a búza jómódú, a rozsmag szegény kérőt jelentett. Ha pondró potyogott a zsúpszalmából, az azt jelentette, hogy a leány a következő évben teherbe esik.

A férjhezmenetel idejét ólrugdosással is igyekeztek meghatározni. Ez a szokás nem csak András-napján volt elterjedt: az ól ajtaját megrugdosták, majd hallgatóztak. A hiedelem szerint, ahányat röffent a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. Ha nem ébred fel az állat, a lány még abban az évben elkel.

Az alma – illetve a magja – szintén fontos jósló eszköznek számított: ha 7 vagy 9 magú almát találtak, a lányok papírba csomagolták, András-nap estéjén a párnájuk alá tették, és jó esetben megálmodták, ki lesz a férjük.

Ne gondoljuk, hogy csak a lányok akartak biztosra menni: András napján a legények 13 cédulára felírtak 1-1 lánynevet, majd Luca-napig minden nap kidobtak egyet. Az utolsó cédula rejtette a jövendőbeli menyasszony nevét. (Persze a lányok is megcsinálták ezt fiúnevekkel.)

András napja az időjárárst is megjósolta: ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt követően 40 napig esik.

András-nap utáni vasárnap kezdődik advent.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Borúsan indul a szombat, de az időjósok szerint a hétvégén többször előbújik a nap, igaz, melegíteni már nem nagyon fog. Mindenesetre reménykedjünk, hogy a reggeli köd hamar felszáll, és mire Tatára érünk a Vadlúd Sokadalomra, már tiszta égbolt alatt figyelhetjük a vadludakat és más vízi madarakat az Öreg-tavon. Ezt az alig 2 km2 felületű mesterséges tavat az északi költőterületekről a Kárpát-medencébe érkező vízi madarak már évszázadokkal ezelőtt felfedezték maguknak, és azóta is minden évben tízezrével érkeznek ide a téli hónapokra. Tavaly számuk meghaladta a 43 000-et, idén is hasonló rekord várható. Pedig már eddig is egyedülálló látványosság volt Európában, hogy madarak egy város kellős közepén alakítsanak ki pihenőhelyet.

tatai vadlúd.jpgFotó: Csonka Péter

Napközben sok program szórakoztatja a közönséget, hogy gyorsabban teljen az idő, amíg délután végre madarak tízezrei húznak be a tóra. Lesznek érdekes előadások, madármegfigyelés, gyűrűzés, gyerekprogramok. A tavalyi hatalmas élmény volt, úgyhogy mindenkinek szívből ajánljuk! Információk és részletes program itt és itt.

Régi népélet naptára

2012nov.JPG

November - Szent András hava:

48. hét:

- november 30. (András): "Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján." - András napja a legjelentősebb házasságjósló nap. A lányoknak egyedül, titokban kellett végrehajtaniuk a praktikákat. Pl. ha egy elcsent férfigatyát tettek a párnájuk alá, éjjel megálmodták, ki lesz a férjük. Hogy fokozzák a hatást, böjtöltek is: 3 szem búzát ettek és három korty vizet ittak egész nap.

A másik jósló módszer a gombócfőzés volt: a gombócokba férfineveket tartalmazó cédulákat tettek, az elsőként feljövő gombóc rejtette a jövendőbeli nevét.

András-nap utáni vasárnap kezdődik advent.

Régi népélet naptára

48. hét:

- november 30. (András): Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek