Kapanyél

A legkorábban elvirágzó egynyáriakról már lehet magot gyűjteni. Nem is a magfogás a nehéz dolog, hanem a rendszerezés. Aki nem elég precíz, ne is fogjon hozzá, mert a sok mag hamar kaotikus összevisszaságba kerül. Azt is tudni kell, hogy hibridnövényekről nem érdemes magot szedni, mert ezek szülei csak egyetlen szezonra állnak össze, s a hibrid gyermek magjából nem saját magára hasonlatos növény lesz, hanem valamelyik szülőjére hajaz majd.

Soha nem felejtem el, amikor még a pártállami időkben a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben egy meleg nyári napon részt vehettem azon a díszebéden, amelyen a krími, szovjet testvérintézmény küldöttségét látták vendégül. Beszéd beszédet követett, s az intézet vezetője beszámolt arról, hogy a lakossággal milyen ragyogó kapcsolatot építettek ki, mert a hibridizáció szempontjából a kutatóknak a paradicsom aranyat érő F1-es magja a fontos, s nem a lé. Ezért a magüzemben keletkező paradicsomlét önköltségi áron értékesítik, amit már otthon tartósítanak. A látogatás idején viszont a hibridparadicsom passzírozása folyt. Ebben az esetben a gazdaságossági mutatókra figyeltek, és ezek a magok a héjjal együtt a szemétre vagy a kazánba kerültek. Erről már nem esett szó.

Viszontválaszában a krími kutatóintézet párttitkára ügyesen úgy csavarta a szót, hogy odahaza tengerparti kertjében szívesen kipróbálná, mire jutottak kecskeméti paradicsomkutató barátai, ezért kérne egy zacskónyi magot. Néhányan szólni akartak, de az intézet akadémikus vezetője egyetlen pillantással visszatartotta őket. A közelében ülő helyi párttitkárnak szólt, aki gyorsan intézkedett és hamar hoztak egy Szivárvány-áruházas zacskóban egy kilónyi, még csatakos, frissen préselt magot. A krími ember elégedetten a táskájába csúsztatta szerzeményét, amiről nyilván azt hitte, hogy nagyon jól járt. Senki nem kommentálta az ügyet, pedig a többség tudta, hogy egy hibridnövény teljesen értéktelen magjait rejti a zacskó.

A magbörze és a magcsere mély kertészbarátságok kezdete lehet, olvasni ilyesmiről angol családi regényekben, de magyar kertészblogokon is. Saját kertemben inkább a palántás növénynevelés híve vagyok, így biztosabb és gyorsabb is a siker, egyedül különböző büdöskéket szoktam egy olyan helyre vetni, ahol nem lehet öntözni. A környéken sikeresnek számítok, mert az egyeléskor felesleges zsenge büdöskéket a szomszédok szokták elkérni, és paradicsompalántát, kovászolni való uborkát kapok helyette.

Feleségem nagy maggyűjtő, vásárol is. Általában egy kistányérra szedi a magokat, fogadkozva, hogy barátnőinek küldi, és el fogja vetni. Valószínűleg a szép virágoktól és a tetszetős zacskóképektől lelkes, de az összeszedett magok még soha nem kerültek a földbe. A vetésig már csak azért sem juthatnak el, mert néhány hét múlva elfelejtődik, melyik melyik növény termése, vagy milyen színű volt az adott virág, amit át kellene jövőre is menteni.

A növények trükkös magterjesztési módozatokat eszeltek ki, pontosabban azok lettek sikeres túlélők, amelyek nem csak gravitációs módon lepottyantják utódaikat. Néhány mag ejtőernyőkkel, mint a pitypang, mások szárnyakkal repülnek. Egyesek horgokat, kampókat fejlesztenek, ahogy a bogáncs vagy a muhar, hogy a mellettük elhaladó állatok szőrébe kapaszkodva vándorolhassanak. Igazi rekorder a kókusz, képes ezer kilométereket hintázni óceánok hullámain, míg partot fogva a földbe kerül és kihajt. Vannak termések, amelyeket az állatok magostól felfalnak, majd ezek emésztetlenül áthaladnak a közben odébbálló állat tápcsatornáján. Vannak feledékeny állatok, beleértve a madarakat és rovarokat is, akik a szűkösebb időkre eltemetik a magokat, ezek később kihajtanak.