Azt mondják a hozzáértők, időnként változtatni, újítani kell, akármivel foglalkozik is az ember. A tavasz közeledtével a természet ezt minden évben megteszi, a Kapanyél életében pedig most jött el ez a pillanat.

Bár a post.r felületén teljesen újak vagyunk, a Kapanyél januárban ünnepelte 3. születésnapját. Annak idején egy lelkes, sokféle emberből álló kis csapat kezdte a blogolást. A szerzők között megfordult már bölcsész, tanár, mérnök, statikus, ornitológus, de munkánkat folyamatosan szakértők is segítik: Czauner Péter kertészmérnök és Bálint Károly kertépítő. Sokfélék vagyunk, ezért témáink is szerteágazóak, de egy közös pontunk van: minden érdekel bennünket, ami a kerttel, a kertészkedéssel kapcsolatos. Van köztünk, aki csak néhány balkonládában gondozza gangkertecskéjét, van, aki zsebkendőnyi kertet birtokol. Van, aki csak virágokat nevel, és van, aki több gyümölcsöst, konyhakertet is művel.

Az évek során kiderült, hogy olvasóink is ilyen sokfélék: van, aki minden tapasztalat nélkül, könyvekből és a netről tájékozódva kezd neki. Van, aki hosszú éveken keresztül tanulta az iskolában. Van, aki már gyerekkorában elleste a szüleitől, nagyszüleitől minden csínját-bínját. Van, aki néhány m2-t művel egy közösségi kertben a város közepén. Van, aki vidékre költözik, hogy saját gyümölcsöse, veteményese lehessen. Van, akinek csupán hétvégi kikapcsolódás. Van, akinek életforma. Így vagy úgy, a kertészkedés nagyon különböző embereket ejt rabul. Ezért is egyre népszerűbb a blog: a Facebookon 7000-hez közelít rajongóink száma, és napról napra gyarapodik.

Írunk gyümölcsökről, zöldségfélékről, fűszer-és gyógynövényekről, megosztjuk az olvasókkal az ezekből készült kedvencek receptjeit. Összeszedjük az aktuális kerti tennivalókat, figyeljük és megosztjuk a kertészkedéshez, növényekhez, állatokhoz kapcsolódó rendezvényeket országszerte. Közreadjuk az egyes napokhoz fűződő népi megfigyeléseket. Park Life sorozatunkban bel- és külföldi parkokat, botanikus kerteket mutatunk be. Régi és új olvasóinkat is arra biztatjuk, ha szép helyeken járnak, osszák meg velünk fotókkal illusztrált élményeiket. Szakértőink hasznos tanácsokkal látják el a kertészkedőket, és ők is egymást. Így tulajdonképpen olvasóinkkal együtt írjuk a blogot, hiszen a hozzászólók kérdései, észrevételei, egymásnak adott tanácsai és témajavaslatai viszik előre ezt a kezdeményezést.

Eddigi kertészkedésünkhöz a telket a blog.hu felülete adta, mostantól másik, de hasonló talajon folytatjuk tevékenységünket. Reméljük, régi olvasóink a post.r-portá(l)ra is követnek minket, új olvasóink pedig mihamarabb bekukkantanak hozzánk, hogy kicserélhessük tapasztalatainkat. Természetesen a régi írások sem vesznek el, jönnek velünk, ahogy testvérblogjaink is: a lakás (és a kert) díszítéséhez, kreatív dolgok alkotásához a legtöbb ötletet, technikát és részletes elkészítési leírást felvonultató Színes Ötletek blog, és az otthoni bütykölést kedvelő, ügyes kezű és Mekk mestereknek egyaránt segítséget nyújtó Furdancs blog.

Közeledik a tavasz, éledezik a kert, ideje felújítani a szerszámokat, hogy minél többen támaszkodhassunk a „Kapanyélre”!

Jó kertészkedést!